Parainesis Kölcsey Kálmánhoz

Keletkezése, témája, műfaja

A Parainesis 1834 és 1836 között keletkezett, 1837-ben jelent meg először. Kölcsey halálára gondolva, annak idejét nem ismerve jó előre meg akarta fogalmazni intelmeit árván maradt unokaöccse számára - ezért írta meg "buzdítását". A címként szereplő görög szó ugyanis ezt jelenti: intelmet, buzdítást, s egy olyfajta művet jelöl, amilyen Szent István fiához intézett intelme is volt. Mint mondani szokták, Kölcsey buzdítása nem volt hiábavaló: unokaöccse végigharcolta a szabadságharcot, s jóllehet betegség következtében - Komárom ostroma idején halt meg.

A mű nagy általánosságban szólva az erény - Kölcsey nyelvújítási kifejezésével: "rény" útjait kívánja megmutatni a majdan felserdülő ifjúnak, szinte előre megjósolva azokat a konfliktusokat, dilemmákat, amelyekkel majd szembesül. Fő kérdéseit így fogalmazhatjuk meg: Mi az élet célja? Milyen módon valósíthatjuk meg? Milyen akadályokra számíthatunk? Milyen eredményt remélhetünk?

Mi az élet célja? A Parainesis szerint a tett, a cselekvés. Többször mondám: az élet fő célja - tett; s tenni magában vagy másokkal együtt senkinek nem lehetetlen. Tehát tégy! s tégy minden jót, ami tőled telik..." Mi legyen a cselekvés célja, iránya? Az önzetlen munkálkodás másokért. De kikért? Kölcsey megemlíti a legkisebb kört is (a családot), a legnagyobbat is (az emberiség), döntően azonban a kettő közti "halmazt" emeli ki: a nemzetet. Szeresd az emberiséget! - mondja, de rögtön utána pontosít: az ember "véges állat", s ha nem akarunk elveszni a "világpolgárságban", az általunk befolyásolható körre, vagyis nemzetünkre kell összpontosítanunk - ezzel segítjük legjobban az azon túli embereket is. A családot is a nemzeti ügynek rendeli alá: "Férj és atya: tiszteletre méltó két nevezet. Ki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít." (A mai olvasó kissé idegenkedve követi e tanácsokat, hisz bizony kevés módunk van - átlagembereknek - a haza ügyeit befolyásolni. Kölcsey sem adhatta volna e tanácsot a korabeli pórnépnek - nemesként, közéleti emberként azonban úgy érezhette, Kálmánnak is bőven lesz tere a nemzet egész körére befolyással lenni.)

Milyen módon valósíthatjuk meg? Mindenekelőtt - szögezi le Kölcsey - ki kell alakítanunk alapelveinket, s ezekhez ragaszkodni, máskülönben a pillanatnyi indulatok hánynak majd bennünket, kényükre-kedvükre. A másokért való cselekvés - folytatja - önfeláldozással jár, s ez senkinek sem könnyű. Ezért azt tanácsolja unokaöccsének: gyakorolja magát az önzetlenségben, ahányszor csak alkalma van rá, mert ez a lelki tréning elengedhetetlen a nagy pillanatokban meghozandó nagy önfeláldozásokhoz. Magas célokat kell magunk elé tűznünk, s folyton magasabbra kényszeríteni magunkat, mert - mondja - aki nem emelkedik, az süllyed.

Fontos a tanulás, az ismeretszerzés is, azonban mit sem ér, ha nem társul az ítélőerő, s az önálló gondolkodás képességével. Kívánatos erénynek mondja a bátorságot, s a szerénységet, s külön felhívja a figyelmet - a megyegyűlésekre gondolva - a szónoki képességek fejlesztésére. Milyen akadályokra számíthatunk? Lehetőségeinket ismeri be Kölcsey - behatárolja a sors, a szerencse, és a végzet. Ezeket nem befolyásolhatja senki sem. Számíthatunk ellenségeink rosszindulatára is, hisz "ellenség s ellenkezés nélkül az egész természetben semmi sincs". A legfőbb nehézségként azonban a tömegek felvilágosítását, meggyőzését nevezi meg: igen keserves munka őket kimozdítani a megszokásból, az előítéletek közül.

Milyen eredményeket remélhetünk? Csak részleges, relatív eredményekre számíthatunk, vagy ha hatásunk nagyobb is, ezt nem feltétlenül fogjuk megtapasztalni. Az apostolok példáját idézi, akik anélkül haltak meg, hogy látták volna a jövőt: micsoda hatalmas egyház nő fel önfeláldozó és látszólag sikertelen küzdelmeik nyomán.

Nem számíthatunk olyanfajta boldogságra sem, amilyenről az emberek beszélni szoktak. "Ki boldogságot vadász, árnyékot vadász" - mondja. Ha érzéketlen vagy: azért nem leszel boldog, mert sem a jót, sem a rosszat nem érzed. Ha érzékeny vagy: túl sokat fogsz szenvedni ahhoz, hogy boldog légy. A pillanatnyi gyönyör nem boldogság - szögezi le; a tartós boldogság viszont csakhamar unalommá silányul. Végső meghatározása az elérhető, s nemcsak fogalomként, ideaként emlegetett boldogságról ez: "Teljesített kötelesség s nemes törekvések önérzése küzdés s bánat közt is nyugalmat tenyészt; s ha e nyugalommal, boldogság cím alatt. megelégszel: annak megnyerése... bizonyos".

A Parainesis szerkezete

Kölcsey intelmei a nagy általánosság, az univerzum örök kérdései felől indul, hogy aztán a részletek, konkrétumok taglalása után ugyanerre az általános szintre emelkedjék fel. Az "Istenséget", az örök rendet, a létezők értelmesen elrendezett láncolatát említi a mű elején, majd az emberiség egészét. Ugyanide tér vissza, amikor így zárja írását: "Minden egyes ember, még a legnagyobb is, parányi része az egésznek; s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálkodnia is."

A Parainesis szerkezete

Stílusa

A mű gondolatmenetét jól követhetővé teszik az egyenletes terjedelműre tagolt bekezdések. Vagy valami rövid, szentenciaszerű tételmondattal indítja ezeket, vagy kötőszavas átvezetéssel az előző gondolatról. Gyakran használ metaforát, hasonlatot, még nagyobb számban jelképez egy-egy magatartásmintát egy-egy antikvitáskori vagy későbbi neves személyiséggel. Rendkívüli igénnyel csiszolt, a magyar értekező próza legmagasabb csúcsait jelentő mondatait nemcsak lendületük teszi kellemes olvasnivalóvá, hanem dinamikájuk is. Hol nyugodt, kinyilatkoztató, kiegyensúlyozott körmondatokba rendezi mondandóját, hol feszült belső vitát imitál, s ezzel a váltakozással az elcsüggedő figyelmet újra meg újra képes felébreszteni.