Dolgozatom célja annak bemutatása, mit tett Révai Miklós azért, hogy Magyarországon az elemi iskolától a gimnáziumon át az egyetemig elterjessze, kötelezôvé és kívánatossá tegye a magyar nyelvû oktatást.
Miért az ô munkáját folytatja, és az ô törekvéseit követi a mai magyar nyelvészet?Révai volt az elsô tudós, aki felismerte, hogy a nyelvnek élete van. Változik, fejlôdik. Aki meg akarja érteni a mai nyelvet, ismernie kell a régit is. Ez a gondolat -- mely végigkíséri egész munkásságát -- korszakalkotó.
"Ha valamilyen alak helyessége kétséges elôtted, nézd meg, hogyan használták a régi nyelvben !A régieknél megtaláljuk a halhatatlan szabályokat a szóhajtogatásban (névszóragozás), a szószármaztatásban (szóképzés) és a szókötésben (mondattan)" -- írja többek között a Magyar Deáki Történetben.
Az emberi nyelv nem új találmány, hanem örökség, amit ismerni, ápolni, fejleszteni és terjeszteni kell. Révai -- munkáiban tudományos alapossággal, objektív tárgyilagossággal dolgozott. Kutatásai során a magyar és az európai irodalmat egyaránt tanulmányozta. Elolvasott minden, addig megjelent nyelvészeti - nyelvtani munkát. Kiadta régi nyelvemlékeinket, elkészített egy normatív grammatikát, vitatkozott, harcolt a magyar nyelvû oktatásért, olthatatlan tudásszomjjal rendelkezett, felvilágosult és lelkes hazafiként küzdött a magyar nyelv felemeléséért...
Az oktatással kapcsolatos mûveit tanulmányozván nem lehetett megkerülni egyéb munkáit sem, ugyanis nincs olyan könyve, vitairata, tanulmánya vagy újságcikke, amelyben a magyar nyelvû oktatás ne kerülne szóba.
"... Vajon meg lehet-e vádolni az új nemzedéket, hogy nem szerette a nyelvét? Nekem az az érzésem, hogy senki annyira nem törte magát utána, és a magyar szó igazi zarándokai és imádói ma élnek. Valaha -- a nyelvújítás korában -- a vidékrôl minden hónapban bizottságok érkeztek a fôvárosba postakocsin és ekhós szekéren, hogy ( a megye költségén) összeírják az új szókat, s aztán levigyék a városokba és a falukba, vásárfiául. Ez az áhitat kora volt. A magyar szóból késôbb harci trombitát és kardot kovácsoltak. A mai nemzedék a nyelvet már magáért a nyelvért szereti. Szavait boldogan rakosgatja egymás mellé, mint a játékszereket, gyönyörködik bennük, megrészegedik egy mondat muzsikáján, csodálkozik egy szó dalán, még a betûkön is, amelyek hangjegyekként sorakoznak egymás mellé, s ezeknek a hangjegyeknek az összessége, mint valami harangjáték, megzengeti a fogalmat. A régieknek nem volt idejük -- és idegük -- erre...
... Irodalomtörténeti tanulság, hogy csak abban a korban nem tudtak magyarul írni, mikor megszakadt a latin kultúra delejes árama... Mikes Kelemen, akit úgy olvasunk, mint a magyar stílus bibliáját, latin, Pázmány Péter latin, Faludi Ferenc latin, Tóth Béla, Cholnoky Viktor, Ambrus Zoltán, Lovik Károly, Babits Mihály, mindenki, aki igazán magyar stiliszta, latin kultúrán nôtt fel, amely a vérében teljesen idegen magyarság végzetes öröksége lett, nem a faji rokonság, de a százados hagyományok, a szellemi közösség, a gondolkozás azonossága folytán..." (A Hét, 1913. február 16.)
A XVIII. század második felétôl új, tudatos mozgalom idult el Magyarországon. Világi és eszmei tartalommal, jellegzetesen közép-európai vonásokkal jött létre, és az utókor ezt az idôszakot nevezte el a magyar felvilágosodás korának.
Bár hatottak rá nyugati eszmék (Montesquieu alkotmányos monarchiát kidolgozó politikai tana -- mely a nemesség jogait védelmezi -- igen kedvelt a korabeli Magyarországon; Rousseau Társadalmi szerzôdése, neveléselmélete, természet-kultusza, szentimentalizmusa is sok magyar hívet szerzett, köztük a legnagyobbakat: Bessenyeit, Kazinczyt, Csokonait, Kölcseyt; Diderot és társainak munkája, az Enciklopédia -- benne a kor tudományos fogalomrendszere, mesterségei, radikális antifeudalizmusa -- mely a polgári szabadságjogok szellemében íródott -- sem maradhatott hatástalan), a magyar felvilágosodásnak nem volt önálló filozófiai rendszere. Ezek az eszmék azonban ráébresztették a magyar gondolkodókat saját erejükre, és segítséget nyújtottak ahhoz, hogy felismerjék tennivalóikat. Volt egy alapvetô eltérés, mely megkülönböztette a magyar és a nyugati felfogást egymástól. Magyarországon a felvilágosodás egybefonódott a nyelvmûvelésssel (a nyelvmûvelés valójában látens politikai mozgalom) a nemzeti lét fenntartásának érdekében. Ez nem jellemzô (vagy csak részben) a nyugati gondolkodásmódra.
A felvilágosodás korát három szakaszra szokás tagolni.Az elsôben, mely 1772-tôl 1795-ig tartott, olyan mozgalomról beszélhetünk, mely a nemesség irányítása alatt áll, egységes programja a nemzeti nyelv kimûvelése; elsôsorban fordítások készítését ösztönzi. A francia forradalom hatására politikailag radikalizálódik, és új irodalmi célként tûzi ki eredeti mûvek létrehozását.
A második szakaszban, mely 1820-ig tartott, tovább él a felvilágosodás eszméje, de a `95-ös Jakobinus mozgalom bukása után a politikai út lezárul, és egyetlen tér marad, ahol a nemzeti ellenállás tovább élhet, ez a nyelv megújításának ügye.
elszakadt az elnémetesedett arisztokráciától és a klérustól. A szakadás fô oka az osztrák gyarmatosító politika. Folytatódik a magyar nyelvi öntudat fejlesztése és terjesztése, ezzel egyidôben erôsödnek a nemzeti és antifeudális törekvések. Egyre erôteljesebben hatnak a francia felvilágosodás eszméi, amelyek ideológiai támaszt nyújtanak a magyarországi mozgalomnak.
Ha meg akarnánk személyesíteni a magyar felvilágosodást, akkor azt mondhatnánk: Bessenyei György. Az ész, a józan okosság hirdetôje. Küzd a feudális egyház, az abszolutizmus ellen, mûveiben kiáll a polgári ideológiák mellett, s a nemzeti nyelv kimûvelését tûzi ki legfôbb céljául. Ezért lesz elôdje és ideálja Révai Miklósnak.
A konzervatív, patriota nemesség 1795-re már szembefordul a felvilágosodás eszméivel. II. József politikája tovább szítja a magyar nacionalizmust. Nincs egységes eszme és stílus, egyetlen alkotó mûveiben is keverednek a különbözô irányzatok. Így jöhet létre magyaros formahagyomány a felvilágosodás tartalmi jegyeivel; nemzeti témák barokk szemlélettel; így keveredhet a népies ízlés a rokokóval, a szentimentalizmus a deákos klasszicizmussal.
A Ratio Educationis megjelenésével bekövetkezik némi politikai enyhülés 1777-ben. A rendelet nem ismeri el a magyar nyelv jogát, de szellemisége felvilágosultabb, modernebb nevelést visz az iskolákba. Sorra létesülnek magyar katedrák a gimnáziumokban, újra Budára kerül az egyetem, ahol szintén megalakul a magyar tanszék. Egyre többen adnak elô magyarul (fôleg a piaristák), s ez megköveteli a magyar nyelv szó- és kifejezéskészletének megújítását. Fellángolnak a helyesírási, nyelvhelyességi viták. Ekkor tûnnek fel (Bessenyeitôl és Kazinczytól) az elsô irodalmi kritikák, megjelennek (Batsányitól) az elsô tanulmányok.
Bár Bessenyei és Révai akadémiai törekvései kudarcba fullad- nak, programjuk irányadó marad. Egyre többen ösztönzik az új tudományok terjesztését, a nyelvújítást, irodalmi társaságokat hoznak létre, az iskolákban önképzôkörök alakulnak, néhány mûvelt hölgy irodalmi szalont mûködtet. Lassan és szerényen, de a felvilágosodás programja kezd megvalósulni. Amikor II. József enyhíti a cenzúrát, új nyomdák létrejöttét segíti elô. Könyvtárak kezdik meg mûködésüket. Magyar nyelvû hírlapok, folyóiratok jelennek meg, megalakul az elsô magyar nyelvû színház. Aranka György 1791-ben -- Bessenyei Jámbor Szándéka szerint-- Erdélyi Magyar Nyelvmûvelô Társaságot alapít, könyv- tárt szervez, akadémiai nyomdát és magyar színházat akar lét- rehozni Kolozsvárott. Az erdélyi parlament elfogadja Aranka tervét, de a királyi leirat visszautasítja. Ekkor Aranka pró- batársaságot hoz létre. A mûködésük alatt gyûjtött anyag lett az 1859-ben létrejött Erdélyi Múzeum Egylet fô gyûjteménye.
A nyelvújítás a nyelv fejlôdésének mesterséges irányítása; annak tudatos alakítását, bôvítését célozza a szókincs, a nyelvi szerkezet, a szó- és mondatfûzés gazdagításával, a purizmussal és a stílus gördülékennyé, klasszikussá tételével. Mint a késôbbiekben látni fogjuk, sokan sokféleképpen fogtak hozzá.
A korszak ádáz vitáktól, goromba írásbeli nyelvcsatáktól, személyeskedô kioktatásoktól volt hangos...Bessenyei a maga programjában a nyelvet a tudományterjesztés eszközének tekintette. A magyar nyelvû újságok megjelenésekor a téma igazi publicitást kapott. Rát Mátyás (a Magyar Hírmondó elsô szerkesztôje) Bessenyei-követô. Vigyáz a stílus magyarosságára, a közérthetôségre, kerüli a felesleges újítást. Nem úgy Barczafalvi Szabó, akinek "új" szavait sokszor nem is értik, ezért keményen bírálják. Egy idô után fel is hagy a szóújítással. Batsányi és Kazinczy a Bessenyei, Rát, Révai által képviselt úton halad, ôk már különbséget tesznek a szépirodalom és a tudomány nyelve között. A Debretzeni Grammatica írói (1795) papok, tanárok. Véleményük szerint az új szók "csinálása" nem tilos, de a már meghonosodott idegen kifejezések maradjanak a magyar nyelv szerves alkotói. Sajnos a Grammatica írói sem stilisztikai, sem esztétikai érzékkel nem rendelkeznek, a szépíróknak nem adnak jogot a nyelv szabad kezelésére. Felfogásuk rideg, száraz, támadják az új, színes, eleven nyelvi megnyilvánulásokat.
Ebbe a forrongó, eleven, változó korba született Révai 1750-ben. Egyetlen hazai mozgalomból maradt ki, a Martinovics-féle jakobinus szervezkedésbôl. Kazinczy írta róla 1808-ban: " Lelkem lángot kapott az ô lelkétôl"
Révai felkarolt és támogatott mindenkit, aki nagy munkájában -- a magyar nyelvért folytatott harcban -- vele egyetértett. Nélkülözésekkel, meg nem értéssel teli élete úgy telt, hogy sokszor azok is szembefordultak vele, akik egyébként harcostársai voltak. Ennek csak egyik oka lehetett meg nem alkuvó, gorombaságig szókimondó, néha összeférhetetlen természete. Magyar sors -- mondhatnánk. A nagy alkotók, a zseniális mûvészek és tudósok sorsa, akiket csak a "hálás utókor" értékel.
"Emlékezzetek Révaira (...) én azt hiszem, a férfiú, ki vívott egykor a nyelv ellenségeivel mint Herakles a lernai kígyóval, ki éjeket virrasztott, s vándorlóvá lôn e földön, hogy titeket saját kincsetökkel megismertessen; ki többre becsülte az igazságot, mint élte nyugalmát; ki koszorú reménye, s kitûzött díj nélkül küzdött, hogy nektek csillogó pályát készítsen, -- a férfiú mondom érdemlé már egyszer: fordítnátok figyelmet reá. Higgyétek el, míg azt nem teszitek, míg azokat, kik mindent értetök csináltak, nem tisztelitek, áldás nélkül fogtok maradni: mint a nép, mely prófétáit, s megváltóját halálra üldözé." (Részlet Kölcsey Országgyûlési Naplójából, 1833. április 1.)
Révai magánélete soha nem volt boldog, de tudományos pályáján voltak társai. Míg ô az irodalmi magyarságért, a magyar nyelv elterjesztéséért küzdött, azért, hogy a diákok magyarul is hallgathassák az elôadásokat, s így megismerjék, becsülhessék és védelmezhessék anyanyelvüket, más tudósok is megértették, hogy csak úgy maradhat fenn a nemzet, ha a tudomány magyarul is "megszólal". Molnár János a fizika, Benyák Bernát a filozófia, Dugonics András a matematika, Rácz Sámuel az orvostudomány mûnyelvét ültette át magyarra. Ebben a munkában is részt vett Révai, ô írta meg az elsô magyar
nyelvû építészeti könyvet, és elsôként fordította le a villamosságtan monográfiáját.
A nyelvészet és a nyelvtudomány területén egyre több a kortárs ellenfél, támogató és követô. Sajnovics János 1770-ben megteremti a finnugor nyelvészet hazai alapját, amit 1799-ben Gyarmathi Sámuel tovább fejleszt. Nyelvtani és szótári munkák készülnek. Baróti Szabó Dávid, Beregszászi Nagy Pál, Böjthi Antal, Gyarmathi Sámuel, Földi János, Sándor István, Verseghy Ferenc, Márton István, Molnár János nevét kell megemlítenünk. Közülük emelkedik ki Révai, mint a történeti nyelvészet megalapítója, a magyar helyesírás szabályosságainak felismerôje és a szabályok rögzítôje. Tudományos igényû szóelemzése ma helyesírásunk egyik alapelve.
Kazinczy 1806-ban azt írja levelében Nagy Gábornak, hogy Révai mûveiben találta meg azt a szilárd nyelvtani alapot és tekintélyt, melyre nyelvújító munkájában szüksége volt, még akkor is, ha nem ugyanazt az utat járták be. (Révait lexikográfus, grammatikus -- önmagát esztétikus írónak tartja.)
Bár Nagyszentmiklóson született, "csanádi magyarnak" vallja magát. Bizonyára hazafiságból is, de serdülôkoráig valóban ott lakott. SzÜlei (Révai Miklós és Palásti Anna) zsellérsorban, szegényesen éltek. Az idôsebb Révai nemesi származásúnak vallja magát, büszke, feltörekvô szellem, tôle származik fia rátarti, ellentmondást nem ismerô magatartása. A nemesi származás az ifjú Révait is érdekelhette, mert egy idôben "y"-nal írta a nevét, mindaddig, míg kutatásai során arra a következtetésre nem jutott, hogy az "y" nem magyar eredetû, hibás szokás, és csak a nemesi tekintély
fenntartására szolgál. Pár hónapos, amikor anyja rokonához, Sándor Pál plébánoshoz költöznek Csanádra. Miután a plébánost elhelyezik, a család visszatér Nagyszentmiklósra, de a kisfiút az új papnál hagyják. Csak a szünidôben megy haza családjához, ahol az apa mellett tanulja a csizmadia mesterséget. A csanádi plébánost Révai nagyon tisztelte. Tôle sajátította el az elemi ismereteket, de magányos és szomorú gyermek volt szülôi gondviselés nélkül.
Tizenhárom évesen került Szegedre a piaristákhoz. A gimnázium virágkorát élte. Korszerû (és magyar) szellemben oktattak ott. A magyar irodalom kötelezô tárgy volt. Ezt a többi iskolában csak 1806-ra vezették be. Cörver János tartományfônök iskolai Methodusa két évtizeddel elôzte meg a Ratio Educationis elôírásait. Az iskola rávezette Révait az önmûvelésre. Itt ismerkedett meg az irodalommal, a humán tanulmányokkal. Igen fogékony diáknak bizonyult. Az elsô év végén -- kihagyva az elôkészítô gimnáziumot -- magasabb osztályba került. A hat év alatt tanáraitól sokoldalú képzést kapott. Kötelezô tárgyként a klasszikus irodalmat, a latin és a görög nyelvet tanulta. Rendkívüli órákat hallgatott rajzból, fizikai kísérletekbôl, költészettanból. (Kedvenc tanára Karaba Ágoston.) S volt egy szerzetes, Hájos Gáspár, aki a magyar nyelv ôsi mivoltát nyomozta. Révai az ô óráit is látogatta, s érdeklôdésének csírája, mely a nyelvészeti szenvedélyhez vezetett, itt sarjadhatott ki.
Azt, hogy a szerzetbe lépése hiba volt, jól tudjuk. A föltétlen engdelmességet nem neki találták ki. Egy önállóan gondolkodó, ellenvéleményt nem tûrô, heves, indulatos, büszke fiatalember nem való szerzetesi közösségbe. De milyen más lehetôség kínálkozott egy szegény sorsú, tehetséges, feltörekvô ifjúnak, aki már ekkor elhatározta, hogy tudós lesz? Molnár, Rájnis, Baróti Szabó, Ányos, Verseghy, Virág, Guzmics, mindannyian ugyanezt az utat választották. Még Dugonics is, akit az anyagiak nem szorítottak, a szerzet tagja lett. A külsô kényszer, a szegénység mellett ne feledkezzünk meg a bensô indíttatásról sem. A sok kiváló tanár, aki a tudományok és mûvészetek kedvelôje, mind példaképként állt az ifjúság elôtt.
A kecskeméti rendházba 1769-ben került, ott kezdte meg szerzetesi életét. újonc évei alatt nagyon sokat tanult. Gondos képzést kapott a reál tudományokból, és kiemelkedô teljesítményt nyújtott latin nyelvbôl írásban és szóban egyaránt. Nagy lelkesedéssel tanulmányozta a klasszikus egyházi szerzôket. Ideges alkata, s az, hogy még jóakaróit is gyanakodva figyelte, nem sok hívet szerzett számára. Szemére vetik, hogy a lelki olvasmányok helyett is a klasszikusokat
tanulmányozza, kifogásolják indulatos természetét, de 1771-ben titkos szavazás után mégis felveszik a rendbe.
Elsô állomáshelye a tatai gimnázium, feladata a legkisebbek oktatása. Ô maga is jár még különórákra rajzból, építészetbôl, és hogy a tanári pályán még jobban megfelelhessen, további humán képzést kap. Veszprémben 1772-tôl 1773-ig dolgozik, továbbra is a legkisebbekkel foglalkozik, de itt már szakít idôt arra is, hogy saját mûvén munkálkodjon. Csanádról szóló adatgyûjtését folytatná, de nem kap engedélyt a levéltári kutatáshoz. Ekkor alagyákat (elégiákat, klasszikus mértékû verseket) kezd írni Molnár János jezsuita kanonok biztatására. Molnár maga is "jeles férfiú", aki a magyar mûveltség fejlôdéséért harcol. Arra buzdít, hogy az irodalomban és az építészetben magyar nyelven kövessék a klasszikus ókori alkotásokat. Révai az ô hatására fordít szabadon Horatiust, Propertiust,Tibullust 1773-ban. A veszprémi, viszonylagos szabadság után ismét iskolapadba kell ülnie. A szerzet kívánságára Nagykárolyban filozófiai tanulmányokat folytat. Nem szeret itt lenni, a nagy fordulat mégis ekkor következik be életében. Nagykárolyban kiváló tanárokkal találkozik. A piaristák a skolasztikus arisztotelészi filozófia mellett Newtont, Galileit, Bacont is tanítják -- természetesen sokszor megkérdôjelezve -- de az országban egyedülállóan. Új lendületet kap Révai természettudományos érdeklôdése is. Hyros Sámuel matematikai alapon vezeti be növendékeit a fizikába. Révai itt kezdi tanulmányozni Cicerót (a könnyed, választékos stílust tôle tanulja), verseket ír, ismerkedik az olasz és a francia nyelvvel...
A túlzásba vitt, megerôltetô munka eredményeképpen mély depresszióba zuhan. Versei labilis érzelemvilágról, ingerlékenységrôl, türelmetlenségrôl tanúskodnak. Álságosnak, hazugnak, képmutatónak nevezi rendtársait és rendfônökét. Életét hiábavalónak érzi, kijelenti, kilép a szerzetbôl. Eddig sem szerzett magának barátokat, de most közutálatnak örvend. Ekkor jelenik meg Károlyi Antal gróf, aki a nagykárolyi piaristák kegyura. Felfigyel az ifjú Révaira, és érdekében az egész rendházat átalakítja. Áthelyezését kéri a haragos
rendfônök (Orosz Zsigmond), s helyére szelíd, mûvelt, tudós ember jön. A társak is megváltoznak.
3.2. Miért a klasszikus mûveltségben látja Révai a magyar oktatás fejlesztésének lehetôségét? (Tankönyvek, fordítások)
A körülmények megváltozása jó hatással van Révaira. Ismét munkához lát. Károlyi fôleg az építészet, fôleg a rajz felé ösztönzi, arra kéri, írjon tankönyvet e tárgyban. Révai boldog és elégedett. Nyitrára kerül, a piaristák legfôbb tanintézetébe, és lassan kezd kibontakozni elôtte életterve. Ezt meg is írja Károlyi grófnak 1776-ban. Célja az, hogy a magyar ifjúságnak elsôként magyarul oktathassa a matematika és a filozófia tudományát. Ebbôl a levélbôl sokminden kiderül. Szaktudósként kíván foglalkozni a matematikával és a filozófiával (irodalmárként meg akarja magyarítani; vezetô hajlammal, mûveltségteremtô és pedagógiai erôvel is bír, hiszen elsôként tenné ezt). A polihisztorság sajnos már a XVIII. században is lehetetlen vállalkozás volt; Révai nagyon nehezen vált meg ettôl a szereptôl. Még elsô Akadémiai tervezetében is hasonlóképpen nyilatkozik, igaz, az elsô helyen akkor már a humán tudományok állnak. Megvan tehát a program a nemzeti nyelv és mûveltség megújítására, felemelésére. Ezidôtájt szomorúan szól arról, hogy magyarul írni szégyennek számít e hazában, pedig idegen nyelven nem lehet mûveltséget fejleszteni, saját nyelvünket kell tehát pallérozni. Ciceróra hivatkozik, aki jól tudott görögül (a korabeli mûveltség nyelvén), mégis latinul írta mûveit. Bolla Mártonnak és Károlyi grófnak is ír e témában: szerinte minden kifejezhetô magyarul. Az algebra, az építéstudomány, a deák mértékre szerzett vers is átültethetô a hazai nyelvre.
Mária Terézia ekkor helyezteti Budára az egyetemet, és szervezteti újjá a tanügyigazgatást. Révai két elégiában is köszönti az uralkodónôt, egyben Károlyi grófot is, aki a nagyváradi-ungvári kerület fôigazgatója lett:
Károlyi gróf 1777 ôszén Bécsbe küldi pártfogoltját építészetet tanulni. "Háládatossággal már lészek ezért is adósod: s hogy kedved teljék, azt teszem, a` mit akarsz" -- írja köszönô levelében Révai. Nem sokat tudunk arról, hogyan élt Bécsben, de teljesítette Károlyi akaratát, járta a könyvtárakat, legtöbbször a Tereziánum tudományos könyvtárában dolgozott. (Révai használta elôször a KÖNYVTÁR megnevezést a KÖNYVESHÁZ, KÖNYVHÁZ helyett.) Itt találkozott elôször a régi, magyar nyelvû kéziratokkal, amik felkeltették érdeklôdését, s amelyek tanulmányozását élete végéig folytatta. Bécs nagy hatással volt az ifjú tudósjelöltre. Míg Magyarországon az írók egymástól is elszigetelten éltek és dolgoztak, a császárvárosban már létrejött az elsô magyar írói csoport, Bessenyei és köre. Hogy személyesen kapcsolatban volt-e a "testôrírókkal", nem tudjuk, de munkáikat ismerte. Hatásukra feltámadt benne az irodalmi ambíció, kötetet akart kiadni, amikor váratlanul hazahívták. Károlyi gróf a nagyváradi rajziskola tanári állását ajánlotta fel neki. Hogy megerôsítsék kapcsolatát az egyházzal, 1778-ban pappá szentelték. A rajziskolában lelkipásztori, hitoktatói feladatokat látott el. Ezidôtájt adták ki elsô könyveit: egy verseskötetet, öt tankönyvet (A nemzeti oskoláknak hasznukra).
Mindez magyarul jelent meg.Magyar nyelvû úttörômunkák ezek. Révai tudatosan ír. A könyvek nyelvhasználatában egységes alapelveket követ, lelményes szakkifejezés-magyarító. Az építészeti tankönyv végén százharminc mûszót közöl magyarul. Könyvei mindezek miatt hosszú életûek, több kiadást megértek (lásd bibliográfia!), a Helytartótanács még akkor is kért tôle új meg új tankönyveket,
Eközben 1778-ban megjelenik a Magyar Alagyáknak I. könyvek 12 elégia ékes magyar nyelven deáki mértékre címû lírai munkája. Ennek elôszavában ír prozódiai és helyesírási felfogásáról: "Az Igaz-írás Ortographia, mellyet a`mennyire lehetett, elég szorosan meg-tartottam, Magyar nyelv-taní- tásomban állatatik. Ha hol az elôbbeni írásbann fel-hagyok, ott adom okát." Hazafiúi lelkesedéssel ajánlja munkáját a nyelv felemelésére, szépítésére. Ô használja elôször az "édes anyanyelvünk" jelzôs szerkezetet. Révai elsô nyelvtana elveszett, de késôbbi könyveibôl következtethetünk tartalmára.
A magyar nyelv tanításnak 2 részei. Az igaz kimondás és az igaz írás (1779), valamint A magyar nyelvnek helyes írása és kimondása felôl kettôs tanuság a`vagy ortografia (1780) címû munkáiból kiderül, hogy helyesírásában a szóelemzô elvet követi. "A gyökérszavaknak betûiket, a`mennyire lehet, és alkalmazható, meg tartsuk a származatokban is. Tehát nem igasság, ravasság, egésség s a`t, hanem inkább igazság, ravaszság, egészség, imádság, mulatság, veszettség...
A j betû helyett ne tettessék sem gy, sem ly, sem ty... Azért nem gyön, gyere, sem pedig gondgya, kardgya, annya, bottya; azutánn nemis útállya, adgya, fennyük, mulattattyuk, hanem inkább jön, jere, azutánn pedig: gondja, kardja, anyja, botja; végtére útálja, adja, fenjük, mulattatjuk s a`t ."
Tulajdonképpen már itt megvan minden, amit késôbb a Bôvebb Nyelvtanításban összegez. A C-t ugyan TZ-nek, a CS-t TS-nek írja, de bevezeti a ZS-t a Z és S helyett. Szól a név végi Y-ról. Inkább i legyen, ez magyarosabb, szebb és egyszerûbb. Az említett két rész mellett van még egy "Elôtudósítások a` magyar nyelvtanításról" címû elméleti fejtegetés, ahol meghatározza és felosztja a magyar nyelvtant.
Látható, hogy a két kiadás közötti pár hónapban is próbált még jobb, magyarosabb, érthetôbb kifejezésekre találni. A Bôvebb Nyelvtanítás felosztása is ugyanilyen, csak ott öt fôrészrôl beszél.
Itt sem változik a nyelvtani koncepció, csak az elôzô munka kettes, hármas pontját együtt tárgyalja. Megjelennek olyan nyelvészeti mûszavak, amelyeket ma is használunk. Pl. magánhangzót ékezni vagy ékezetlenül hagyni; az 1779-es kiadású tankönyvben tûnik fel a nyelvtudós szó, az 1780-asban a zárjel és a helyesírás.
E (nagyváradi) korszak zárását jelenti az 1781-ben megjelent A mennykönek mivoltáról` s eltávoztatásáról való bötselkedés, amely az orosz Geraszimovics munkájának fordítása, egy népszerû tudományos-ismeretterjeszô könyv az elektromosságról. A mû érdekes történeteket is tartalmaz a villámról, villámcsapásról.
Révai érdeklôdését felkelti Molnár János 1777-ben kiadott magyar nyelvû A fisikának eleji A` természetiekrôl Newton tanítványainak nyomdoka szerént címû munkája, ez ismét egy kis kitérô a természettudomány irányába. Valójában régóta vágyakozik a Szelídebb Tudományok felé. Károlyi gróf segítségét kéri, hogy elnyerhesse a Secundarius Humaniorum Professor állását a budai egyetemen. Károlyi ehelyett a nagyváradi akadémia matematika tanszékét ígéri, s végül 1780-ban a filozófia tanszék katedráját kapja meg. Csakhogy
ekkor Révai már Bécsbe vágyik. Úgy érzi, ott sokkal többet tudna tenni a hazai mûveltség felemeléséért. Híres-hírhedt váradi beszédében, ahol Mária Teréziától búcsúzik, szól az új uralkodóhoz is. "Látod-e Fenséges Császár, egy emberként tekint feléd és nevedre egész Magyarország figyelme? Látod-e, hogy egyedül benned látjuk a haza reményét és oltalmát?"
Révai -- másokkal együtt -- nagyon bízott a felvilágosult, szabadelvû császárban.Bécsben (ahová Pálffy gróf levele hívta, aki fia nevelôjének alkalmazta) sokkal védtelenebb helyzetben találta magát, mint eddig. Azzal, hogy felmentését kérte a nagyváradi akadémiától, lemondott nagylelkû pártfogójáról is. Szökött, kóbor szerzetesnek titulálták. Késôbb az Akadémia tervezetében és a Latina jegyzeteiben beszélt arról, hogy miért hagyta ott a biztos állást a bizonytalan nevelôsködésért. Nyelvész akart lenni. Úgy vélte, életcélját, a magyar nyelv pallérozását és népszerûsítését Bécsben jobban szolgálhatja. Egyetért a Habsburgok mûvelôdéspolitikájával, saját elképzeléseit e tervezetbe kívánja beépíteni. Tény, hogy ekkorra már sokat tett. Toldi Ferenc nem véletlenül nevezte el a 80-as éveket Révai évtizedének. A második bécsi tartózkodás ideje alatt találkozott Paintner Mihállyal, akihez huszonöt évig tartó barátság fûzte. Ô ismertette meg Faludi életmûvével. Révai elhatározta, hogy kiadja Faludi hagyatékát, ezt szánta régóta tervezett Költeményes Gyûjteménye elsô kötetének. Ekkor olvasta el Bessenyei Jámbor szándékának kéziratát, s ebben találta meg kiindulópontját a Tudós Társaságért folytatott harcnak.
Felfedezi Herder népiesség-eszményét,akinek filozófiáját Denis Mihály és Rát Mátyás közvetítette elôször Magyarországra. (Denis 1768-ban jelentette meg Ossián-fordítását, Rát Göttingában tanult, ott találkozott Herder munkáival, és már a Magyar Hírmondó elsô számában buzdít régi emlékek kutatására, és felhívja a figyelmet ezek nyelvi-mûvelôdési hatására. Révai elôfizetôje a Magyar Hírmondónak) Herder elmélete szerint a népköltészetben van a nyelv és az irodalom eredete. Ha megismerjük a költészet múltját (régit és népit nem elválasztva), megismerjük a nyelv történetét is. Révai felhívást tesz közzé a Magyar Hírmondó 1782 január 16-i számában régi és népi énekek gyûjtésére. Rát nagyrabecsüli Révai munkásságát, ismerteti addigi pályáját, Tudós Szerzetes Hazafi- nak nevezve ôt. Révai felhívásának kiindulópontja a nyelv érdeke. Itt írta le elôször a nyelv-mívelés kifejezést. (Bessenyei nyelv-pallérozást használt.) A nyelvet azonosítja a költészettel, és a profán költészetben jelöli meg az anyanyelv "kincsesházát". E felhívásában elsôként ismeri el a megvetett virágénekek enyelgô, tréfás szerelmes versek létjogosultságát. Zárásként szól még a tájnyelvrôl is. " ...a külömb-külömb vidékeken lakóknak külömbözô szóejtéseket... gyönyörködve tsudálhatjuk."
Láthatjuk tehát, hogy a külföldi eszmei hatás és a magyar hagyományok tisztelete együttesen vezeti Révait a régi és népi értékek felé, s ez lesz nyelvtudományi munkásságának kiindulópontja is.
Így talál rá a magyar nyelvemlékek között a Halotti Beszédre, melyet Pray György fedezett fel, s mely Révai koráig kétszer már megjelent. Ô eltérést tapasztalt a két közlés (Sajnovics és Koller József) szövege között, ezért lemásolta az eredeti szöveget (Pozsony, káptalani könyvtár), és hozzálátott az új feldolgozáshoz.
Az elsô magyarázatot 1783-ban készíti el, mely egyben elôtenulmány is a nyelv történeti vizsgálatához. Ha megismerjük a régi helyesírás törvényszerûségeit, megismerjük a régi nyelvállapotot is, mondja Révai. A Halotti Beszédhez fûzött megjegyzéseiben megtaláljuk ezt a nyelvtudományi
Tervet készít a helyesírás egyszerûsítéséhez, ehhez régi irodalmi szövegeket közöl, s megemlíti a régi nyelvtanítók véleményét is. (Pesti Gábor meséibôl; a Margit-legendából; Sylvester János Új testamentumából; Heltai, Beniczky, Pápai Páriz mûveibôl közöl részleteket.)
Úgy tekinthetjük ezt a kéziratot, mint az Antiquitas elsô kidolgozását. Megjelenik itt minden fontos kérdés a nyelvtudományról, a szükséges helyesírási reformról, melyet késôbb részletesen az Elaborationban fog kidolgozni.
Közben nem feledkezett meg egyéb terveirôl sem. A Költeményes Gyûjteményt antológiává kívánta fejleszteni. Bevezetô tanulmányokat akart írni a költôkrôl, mûfaji példatárat, poétikát tervez. Sajnos, anyagi okok miatt csak a Faludi-kötet jelenhetett meg.
Nyelvtudományi terveiben is egyre magasabbra tört. Nagy Disssertatiot akart kiadni, melyben "a magyar nyelvnek sokrendbéli orthografiajat, és régibb dialectusait meg mutaogattya..." E munka még tíz évet várat magára.
Nyelvmûvelô társaságot kívánt létrehozni. Ezidôtájt nevelôsködésbôl élt, de elfecsérelt idônek tartott mindent, ami távoltartotta hazafias föltételeitôl. Úgy érezte, vissza kell térnie a tudósvilágba. A szükség azonban arra kényszerítette, hogy Grazban vállaljon állást gróf Batthyány Fülöpnél. Itt írt meg egy nyelvészeti értekezést. Adósságai miatt iratait, könyveit hátrahagyva kellett távoznia a városból. Elkeseredett levelet írt Paintnernek a fôúri házaknál egy lovász, egy vadász, egy Segtörlô elôbbre való a nevelônél. Függetlenségre vágyott. Ekkor érkezett Rát Mátyás ajánlata, aki 1782-ben lemondott a Magyar Hírmondó szerkesztôi állásáról, s Révait javasolta maga helyett.A kiadóval a tiszteletdíjban nem tudtak megállapodni, ezért Mátyus Pétert alkalmazták, aki egy év alatt csôdbe vitte a lapot. Patzkó (a kiadó) kénytelen megegyezni Révaival. Így lesz 1783
Az Elôtudósításokban Révai felvázolta, milyen újságot akar készíteni. Legfontosabbnak tartotta: az anyanyelv hasznára lenni. Népszerûsítette a tudományt, foglalkozott erkölcsi-morális kérdésekkel, de a valláserkölcstôl távol tartotta magát. Az újkori irodalomban elsôként szólt a Szép Nemhez. Kevés veszély érheti ôket, ha otthon ülnek, és házi gazdáskodással foglalatoskodnak, hogy majd egy Jámbor Ifjút boldogíthassanak... Kissé szûklátókörûnek tûnik ez a felfogás, de a felvilágosodás városellenes, természethez közeli életfelfogását tükrözi.
Kultúrpolitikájában Bessenyei nyomdokain haladt. Az ô nevével, idézeteivel találkozhatunk Révai cikkeiben. Híve volt a nyelvújításnak. "...új dolgoknak új neveket adhatunk."
Kipellengérezte azokat, akik az "édes, tiszta, Magyar nyelvet" idegen szavakkal rakják tele.Mûködését örömmel üdvözölte Rájnis, Mártonfi József (késôbbi gyulafehérvári püspök), Benkô és Péczeli. Az egyház azonban nem nézte jó szemmel, hogy egy szerzetese ilyen világi munkát végez. Vissza akarták küldeni egy kolostorba. Révai II. Józsefhez megy, hogy személyesen kérje segítségét nyelvmûvelô társaság létrehozásához. Nem járt sikerrel, II. József az ô látogatása után pár nappal adta ki nyelvrendeletét, melyet azzal is indokolt, hogy a magyar nyelv pallérozatlanságát mutatja az, hogy holt nyelvet használ, ha hivatalosan akar szólni. A császár magyarellenes intézkedéseit (Bessenyeihez, Kazinczyhoz hasonlóan) Révai is a rosszindulatú tanácsadóknak tulajdonította. "Aki csak látta (...) mind örült a hazai nyelvnek emez igazabb és hathatósabb felemelkedésének. Csak a hazától elhasonlott gonosz hazaárulóknak szúrta a szemöket. Ezeknek oly gonosz volt a szándékok, hogy szép igyekezetemnek elnyomatására mintegy összeszövetkezvén, a magyar nyelvnek ezáltal felújítható virágzóbb állapotját egészen felforgatják az udvarnál. Annálaz udvarnál, mely bátor ugyan német, de mégis oly kegyes nemzetünkhöz, hogy annak nyelvét eltörleni magától ugyan soha nem volt szándéka: hanem ôseinktôl elfajult mieink, azok az alacsony hízelkedôk, kik nemzetünkrôl és nyelvünkrôl gonoszul sugnak bé..." -- írja majd 1785-ben
Miért értékelte pozitívan a Habsburgok tevékenységét? Amit szíve szerint tenni akart -- tanítani az egyetemen, szolgálni a tudomány és a nyelvmûvelés ügyét -- az udvar kegyétôl függött. Nem kívánt újra a rend szigorú szabályaihoz alkalmazkodni, nem akart visszatérni egyik kolostorba sem, s egéb papi hivatást sem vállalt.
Pozsonyba ment, majd onnan Gyôrbe, ahol Rájnis fogadta be, állást is szerzett neki. Fájlalta, hogy fel kellett adnia anyagi és szellemi függetlenségét, és ismét nevelôsködni kényszerült. Gyôrben folytatná a Költeményes Gyûjtemény kiadását, de elterjedt róla a rágalom, hogy pénzügyekben megbízhatatlan, s így lassan gyûlt az elôfizetés. Végül 1786-87-ben jelentette meg Faludi Költeményes Maradványait. Közben a gyôri püspökhelyettes kilátásba helyezte, hogy megbotránkoztató, világias viselkedése miatt kitiltatja egyházmegyéjébôl. Rendfônöke ismét felszólította, térjen vissza valamelyik rendházba. Ehelyett Pozsonyba ment, ott folytatta kiadói munkáját. Orczy költeményeit, majd saját Elegyes verseit adta ki, ez utóbbi kötet zárásaképpen közzétett néhány régiséget (Pannoniai Ének, Vásárhelyi András éneke, Apáti Ferenc Cantilenája, Sylvester Új testamentumához írt disztichonjait); attól félt, hogy nem tudja folytatni kiadói tevékenységét. Faludi verseinek javított kiadását 1788-ban, Barcsay, Orczy költeményeit 1789-ben jelentette meg. Ezzel zárta Költeményes Gyûjtemény sorozatát. Faludi prózai munkáit is sajtó alá rendezte 1787-ben.
Továbbra is nyelvészeti tudatossággal dolgozott, minden kiadványa egységes helyesírási elv szerint készült, átdolgozott szöveg. Az y-ista helyesírást midenütt jottistával helyettesítette, s így hozzájárult az egységes irodalmi nyelv kialakításához. (Kazinczy egyik vitájában, melyet Baróti Szabóval és Batsányival folytatott, már 1790-ben Révaira hivatkozik, utal a Költeményes Gyûjteményre és a Révai-féle tankönyvekre. Követendônek tartja a helyesírási normára való törekvést.)
A Helytartótanács 1787-ben engedélyezte a gyôri Rajziskola mûködését, melynek Révai lett az igazgatója. Fengler József gyôri püspök támogatta ôt (Fengler piarista szerzetes, tudós ember, a tiszta és az alkalmazott matematika professzora), felismerte Révai géniuszát.
Tovább folytatta küzdelmét a Tudós Társaságért, újságot akart alapítani Az Amaltéa a` Jó Íz és Magyarság` Gyarapítása címmel. Az elsô szám címlapterve fennmaradt.
"I. Egy Magyar Társaság iránt való Jámbor SzándékÚj, magyar nyelvû lap indult Bécsben 1789-ben Hadi és Más Nevezetes Történetek címmel. Szerkesztôi Görög Demeter és Kerekes Sámuel, a magyar nyelv pallérozását, a tudományok magyarországi elômozdítását tûzik ki célul.
Révai úgy érezte, az ô törekvéseit folytatják. Fel is vette a kapcsolatot velük 1789-ben. Az augusztusi számban a szerkesztôk az elhunyt Orczyra emlékezve méltatták Révai munkásságát, akiben szerintük Orczy szelleme tovább él, s "a`ki szélessen ki-terjedt Tudományáról ismert férfiú".
Révai bizonyára ismertette velük Bessenyei röpiratát és tervét a Tudós Társaságról, és az is valószínû, hogybefolyásolta ôket egy grammatikai pályázat meghirdetésében, amelyért húsz arany pályadíjat tûztek ki. A pályázat célja: "Egy jó Magyar Nyelv tanitó Könyv Hazai nyelvünkön való kidolgozása" A "nyelvtanitó, nyelvtanítás" Révai meghatározása a nyelvtanra. A pályázat határidejét meghosszabbították, hogy a könyv minden része "Etymologia, Sintaxis, Orthographia és Prosodia (...) tökéletességgel meg munkáltassanak". Nunkovics György, pécsi nagyprépost kiegészítette a pályadíjat 30 arannyal. A Hadi Tudósítások szerkesztôsége felajánlotta Révainak -- aki ekkor ismét Bécsben volt -- bármely kész munkájának megjelentetését. A várható politikai enyhülésre számítva (a korona "hazatért" Budára) inkább a Jámbor Szándékot adatta ki. Az újság méltatta a gyôri ünneplést, s
kiemelte Révay Miklós úr személyét "ama szép igyekezetérôl esméretes férfiút, aki itt is különössen meg-mutatta mi igen érez a` szíve a` Magyarságért." Az "örömhéten" jelent meg a Jámbor Szándék. A bevezetôben Révai méltatta az újság szerkesztôit, írt saját küzdelmeirôl, melyet a magyar nyelvért folytatott, kiemelte Bárótzi, Barcsay, Bessenyei munkásságát
"... Ezek vóltak inkább az elsô szövétnekek, mellyek jobb ízlésbenn világosottak nékünk arra a` térebb Ország útra, a`hol most járunk."
Bár a röpiratban nem szerepelt a szerzô neve (valószínûleg ez Bessenyei kívánsága volt), Révai így hódolt elôdje érdemeinek. Sajátkezûleg írt levél kíséretében küldte el a Jámbor Szándékot íróknak, fôuraknak; nyolcszáz darabot az országgyûlésre is eljuttatott, hogy megnyerje a fôrendeket a Társaság ügyének. Sándor Lipót fôherceg fôvédnökséget vállalt a megalakulás felett. A Helytartótanács leiratot intézett Révaihoz, hogy készítsen költségvetést, közölje a tagok névsorát. Révai ezután Budán tárgyalt, és intézkedett négy héten át. Ekkor a király és a rendek között újból megbomlott az összhang, és újabb -- immár fenyegetô hangú -- leirat érkezett: írja le, ki, hol, mikor létesítette a Társaságot... Révai elôbb levelet írt a részt vállalóknak, s csak válaszuk után felelt a leiratra. Újból kifejtett mindent, részletesen válaszolt a kérdésekre, de kikérte magának -- társai nevében is -- a rendôri gyanakvást. Utalt azokra az idôkre, amikor a magyar nyelvet ki akarták szorítani a politikai-társadalmi életbôl, figyelmeztetett, hogy II. Lipótra minden magyar várakozással, bizalommal tekintett. Emlékeztetett az elsô leirat biztató hangjára, s ezt a másodikat "a régi állapot visszatérésének" minôsítette. Kérte a Helytartótanácsot, karolja fel a társaság ügyét, s terjessze a király elé. Ezután megjelentette részletes tervét, a tagok névsorát, s az eddigi hivatalos dokumentumokat. Így látott napvilágot a Plánum második, részletesebb terve 1790 végén, latinul, hogy mindenki megértse, majd 1791-ben a számadás és a tagok névsora.