Rousseau tételesen

A XVII-XVIII. századra az európai kultúra a civilizáció és a kultúra kettős fogalmával differenciáltabb megközelítést kapott.

Nem csupán a ráció és az emóció különült el egymástól, hanem a városiasodással az ember és a természet is. Ez egyben elszakadást is jelentett a kulturális hagyományoktól. A legnagyobb paradigmaváltás pedig az európai filozófiai gondolkodásban Descartes főművéhez köthető. Lényege a kételkedés.

Maga a civilizáció is kritika tárgyává vált, szembeállítva az őskultúrával, a természeti és természetes léttel.

A MŰVÉSZ és KÖZÖNSÉG közötti szakadék is ekkoriban mélyül látványosan.

A művészeti irányzat a klasszicizmus a XVII-XVIII. században.

Ez NORMATÍV művészet. Stílusban, szerkezetben, formában, műnemekben, műfajokban egyaránt normatív, normakövető.

Műfajok: eposz, tragédia, tanító célzatú óda, episztola, állatmese és az allegorikus pásztoridill. Gyakori a szatirikus hangvétel, megszületik a vígeposz és az eposzparódia.

A másik irányzat a szentimentalizmus (másképp preromantika).

Az érzékenység és az érzelmek kultuszára épül.

 

Jean -Jacqes Rousseau (1712-1778) inkább ez utóbbit képviseli (míg nagy ellenfele, Voltaire inkább asz előbbit).

Rousseau Genfben született. Apja szegény órásmester volt. A kis Rousseau nem járt iskolába, apja tanította meg írni és olvasni.

Vésnökinasként dolgozott 16 éves koráig. Egy csavargásból későn ért haza, és Genf városkapuját bezárták előtte. Nem mert hazamenni, mert a mestere igen durva volt, ezért világgá bujdosott.

Egy fiatal (28 éves) és csinos asszony, Warensné vette pártfogásába. Rövidebb-hosszabb megszakításokkal nála élt 1740-ig.

1742-ben Párizsba ment, és barátságot kötött az enciklopédistákkal. Irodalommal, filozófiával 38 éves korában foglalkozott először.

1749-ben Vincennes-be ment Diderot-hoz (aki ott volt bebörtönözve), és az országúton, egy fa alatt pihenve rájött, hogy mi a dolga a világban.

A dijoni akadémia pályázatára megírta élete első értekezését. (Az akadémia kérdése: használt-e a tudományok és a művészetek fejlődése az emberi erkölcsöknek?)

Rousseau tanulmánya 1750-ben jelent meg, és kb. 1760-ig megírta az egész életművét.

1762-ben Émile, avagy a nevelésről. (Nevelési regény)

(A párizsi parlament a természeti vallásról szóló fejtegetés miatt betiltotta a könyvet, Rousseau ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. Rousseau előbb Svájcba, majd Angliába ment. Csak 1770-ben térhetett vissza Párizsba. Egyre magányosabb lett, az a rögeszme kínozta, hogy volt barátai összeesküvést szőttek ellene.

Innentől kezdve már végig önéletírásain dolgozott. (Vallomások)

1778-ban megszabadult Párizstól és a szegénységtől. Egy régi tisztelője Párizs környéki birtokára hívta, az ermenonville-i kastélyba. Itt a parkban pár derűs hetet töltött el. 1778 július 2-án halt meg. Egy kis tó szigetén temették el, kedvelt nyárfái árnyékában. 1794-ben a Pantheonban helyezték el nagy ellenfele, Voltaire sírja mellé.

Rousseau művei egységes gondolatmenetként képzelhetők el. Egyik mű kiegészíti, magyarázza a másikat.

Csoportosításban:

ÉRTEKEZÉSEK

1750 Értekezés a tudományokról és a művészetekről

(Lényege: az ember természeténél fogva jó, a kultúra és a civilizáció megrontotta, ezért vissza kell térni az ősi, természetes állapotokhoz.)

1755 Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól

(Lényege: modellezi az emberi ősállapotokat és azt a pillanatot, amikor kialakult a magántulajdon, ami minden nyomor és bűn előidézője.) Voltaire azt írta erről az értekezésről Rousseau-nak: "Aki az ön könyvét olvassa, szeretne mindjárt négykézláb járni. De mivel ettől már elszoktam, legkevesebb hatvan éve, sajnos, nem tudom újrakezdeni, s átengedem azoknak ezt a természetes magatartást, akik méltóbbak rá, mint ön vagy én.

1762 Társadalmi szerződés

(Lényege: a népfelség elve. A nép nem mondott le szabadságáról a fejedelem javára, csupán megbízta, hogy gazdálkodjon az általuk átadott szabadsággal a nép javára. Ha nem teljesíti a fejedelem a szerződést, a nép visszavonhatja a ráruházott hatalmat, a királyt elkergetheti, vagy akár meg is ölheti. ) Ezeket az alapelveket majd Robespierre veszi át.

1762 Hosszabb értekezés (tulajdonképpen regény) az Émile, avagy a nevelésről

(Lényege: az ember születésétől fogva jó, rossz tulajdonságokat a társadalomtól -- a neveléstől -- kap. Ezért a gyermeket távol kell tartani a megromlott civilizációtól. Émile-t, a városi, előkelő fiút a falu idilli környezetébe helyezi Rousseau, ahol magányosan él iskolatársak és könyvek nélkül, csupán a nevelője van mellette. (Ez is MODELL) A nevelő ismerteti meg a szenvedélyekkel is, ő választ számára ideális feleséget is (Sophie-t)

A nevelési elvekben fontos, hogy a tanítvány AKTÍV legyen és KÉTKEZI munkát végezzen (Émile az asztalosmesterséget tanulja ki).

Rousseau pedagógiájának alapelve, hogy a gyermek nem kis felnőtt, hanem más minőség. A nevelő csupán természetes segítőtársa az egyéniség szabad kibontakozásában.

A nevelés folyamatában a sorrend Rousseau szerint: a test megerősítése, az érzékek nevelése után következhet az elméleti ismeretek átadása (a gyakorlatiakkal együtt), és csak ezután (végül) a vallás.

 

Közbevetés:

Egy reformpedagógia napjainkból

 

Maria Montessori: Mi a Montessori-módszer?

“Segítséget próbál nyújtani annak érdekében, hogy a személyiség megszerezze önállóságát”

A Kisdedek Házaiban használt eszközök és az adott tér erre lehetőség.

Az eredmények meglepőek: a gyerekek nagy kedvvel dolgoznak, fegyelmezetten mozognak, bájos egyszerűségükben messze túllépik a jólneveltség határait. Miért? Mert nem bélyegzik rossznak azt, amikor az igényüket kielégítik, és nem gátolják azt, hogy a gyermek szellemi vagy a lelki szükségletét kielégítse. Nincs miért lázadnia.

(A többi gyerekkel sem kell harcot vívnia valamely tárgyért...)

Olyan tanítási módszer ez, amely a gyermek belső aktivitását fejleszti.

Az eredmények két gyakorlati tényen alapulnak: a gyermeki munkának megfelelő környezet megteremtésén, és a helyes szabadság biztosításán.

(A “de viszont” többször is szerepel, még mondatkezdésként is... A könyv nem közli, hogy ki fordította az adott részletet.)

Munkaalkalom nélkül értelmetlen lenne szabadságot adni... Vagyis a munkát szervezik meg.

Még ez a munkaszervezés is hiábavaló lenne, ha nem párosulna a választás, illetve a használat szabadságával.

A gyermek tehát a számára készített környezetben saját aktivitásával fejlődik, de ehhez okvetlenül szükség van külső eszközökre, útmutatásokra, ismeretekre. Ezt adni a felnőttek dolga.

(A cikk több helyütt is stílushibás, pongyola, összedobált, fegyelmezetlen és grammatikailag is rossz.)

Meg kell határozni a helyes beavatkozás MÉRTÉKÉT.

(Szerintem a beavatkozás helyes mértékét.)

Azt a hatást, amelyet a beavatkozásnak el kell érnie, lehetne a "beavatkozás küszöbének" nevezni.

Egyre pontosabb lehet ez, ahogy a tapasztalatok gyarapodnak (ezt nem hiszem, éppen azért nem, mert minden gyerek más személyiség).

A kultúra megszerzését tehát úgy oldották meg, hogy -- egyrészt -- korlátozták a felnőtt beavatkozását, -- másrészt szabályozták azt. Ezenkívül a régi szemléltetőeszközök, taneszközök helyett a "gyermek vezetésével" olyan eszközök sorozatát bocsátják rendelkezésére, amelyre szüksége van.

EDDIG a reformpedagógiáról, a Montessori-módszerről

 

 

 

 

 

 

1761 Júlia, avagy az új Héloise inkább szépirodalmi mű, mint értekezés. A század egyik legnagyobb könyvsikere.

A mű utalás a 38 éves szerzetesnek, Pierre Abélard-nak (1079-1142) és tanítványának szerelmére. (A történet Rousseau korában közismert.)

A levélregény arról szól, hogy a társadalmi előítéletek és a vagyoni különbségek hogyan teszik lehetetlenné két ember szerelmének beteljesülését.

Saint-Preux (a szegény és tehetséges svájci házitanító, és tanítványa, a bárókisasszony Héloise egymásba szeret...)

A regény a szentimentalizmus egyik forrása és mintája. A morális szentimentalizmus után az erotikus szentimentalizmusra is minta.

1765 és 1770 között keletkezett a VALLOMÁSOK. (Nyomtatásban csak R. halála után jelent meg két részben.)

Ez a mű pedig minden romantikus motívumot érint már, így a későbbi romantika kimeríthetetlen forrása. "A nagyjövőjű magamutogatás Rousseauval kezdődik" -- mondja Szerb Antal róla.

 

 

Rousseau munkásságának középponti attitűdje a kötöttségek elutasítása. Tömörített jelmondata: "Vissza a természethez!" Ez jelenti egyrészt az emberen kívüli világ -- mint természet -- megbecsülését és "hatalmának" elismerését (vagyis, hogy az embernek, aki természeti lény elsősorban, harmóniában kellene élnie a természettel) .....

másrészt az ember természetes (nem a civilizáció által eltorzított) igényeinek kielégítését, emberi kapcsolatainak természetes alakulását. Benne rejlik ebben az a plebejus gondolat is, hogy az emberi nemesség nem örökölhető előjogok által, hanem a személyiség saját jellemétől és erkölcsi magatartásától függ.

A rousseau-i "Vissza a természethez!" jelmondatban benne rejlik a romantika elvágyódása és az ún. kultúrpesszimizmus is.

Szerb Antal szerint:

1. Vissza a természethez magában az irodalomban! A szabályok szerint ítélkező klasszicista szemléletmódtól "ízléstől" fellebbezzünk a szabadon alkotó ZSENIHEZ.

2. A városi és az udvari világtól vissza a faluhoz, a természeti tájhoz.

3. A szigorúan ésszerű világból vissza az érzelmekhez és az ösztönökhöz.

4. Vissza a társadalomnak ahhoz a rétegéhez, amelyik még valóban közel áll a természethez (a földhöz), vissza tehát a néphez.

5. Vissza a nemzetek fölötti kultúrából a nemzeti, sajátos identitáshoz, esetleg a nemzeti múlthoz.

 

Rousseau hatása beláthatatlan még ma is. Franciaországban aprópénzre (politikára) váltották, és forradalomba torkollt. A rousseau-i életérzés egész világképváltozást idézett elő Európában, így Magyarországon is.