A cím retorikai alakzat-játék, ún. figura etimologica.

(Híres figura etimologica a Halotti beszédünk részletében:

"halálnak halálával halsz". E költői-szónoki eszköz gyakori

fogás a prédikátoroknál, a közlésnek nem csupán

tartalmi vonatkozásait nyomatékosítja, érzelmi többletet

fenséges kíséri mint esztétikai minőség.)

Az ószövetségi PRÉDIKÁTOR könyv szerzőjéül Salamon királyt

szokták megjelölni. Mivel a könyv valószínűleg i. e. a III.

század körül keletkezett, ezért korának filozóiai

megoldásait alkalmazza akkor, amikor az EMBERI LÉT NAGY

KÉRDÉSEIRE próbál válaszolni. Ezek a kérdések: Mi az

ember életének az értelme, és van-e egyáltalán célja ?

Hogyan kell elrendeznie az embernek az életét a világban, ha

elégedett és boldog akar lenni ?

Az adott korban a hellenista filozófia az uralkodó

gondolatrendszer, ezért a Prédikátor könyv hol pesszimista,

hol szkeptikus, hol cinikus, hol pedig hedonista hangokat üt

meg.

Idézet a Prédikátor könyve 1,2-ből: "Hiábavalóság, csak

hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa

hiábavalóság. Minden hiábavalóság. ... minden csak

hiábavalóság és szélkergetés"

A Prédikátor könyv gondolatmenete nem építkezik

egyívű gondolati rend szerint, hanem csak szemügyre vesz

egy-egy, az ember számúra fontosnak tűnő fogalmat,

sztereotípiát, és azt elemzi, következtetéseket levonva.

A lényeg: az embert semmi sem teheti boldoggá.

-- hiába törekszik bölcsességre (halál)

-- hiába tesz szert gazdagságra

-- hiába hajszolja a tudást, hiszen a dolgok

-- hiába az élvezetek és a gyönyörök

-- mindezt társadalmi igazságtalanságok betetőzik

(a gonoszok élnek jól, a jámborak pedig

szenvednek)

A prédikátor nem hisz az isteni igazságszolgáltatásban, sőt a

túlvilági életben sem. "Mert hiszen az emberek fiainak sorsa

és az állatok sorsa egy és ugyanaz a sors.

Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is. Mindben egyforma az

éltető lehelet, és nincs az embernek többje, mint az állatnak.

Igen, minden hiábavalóság ! Minden ugyanarra a helyre jut.

Minden porból lett és visszatér a porba." (3, 19-20)

Ugyanakkor: " ne légy túlságosan igaz és ne mutatkozz

túlságosan bölcsnek ! Mire jó gyötörnöd magad ? .... Ne

légy szerfölött gonosz és ne légy esztelen ! Mire való volna

időnap előtt meghalni ? (Az "arany középút" nyújthat tehát

megnyugvást, ugyanakkor "Ragadd meg a napot !") Nos,

megállapítom: az a jó, amiben az embernek része lehet, ennyi:

egyék, igyék, és érezze jól magát minden fáradozása

közepette..."

megint: semmi sem új a nap alatt."

A Kölcsey-versnek nem ilyen széteső a logikája, sokkal

következetesebb, jól szerkesztett gondolatmenetben építkezik.

KULTÚRA

Ezen belül: az első és az utolsó két (nyolcsoros szakasz,

oktáva) versszak összefoglaló illetve konklúzió jellegű tétel

mondatokból áll.

A többi közbülső hét:

-- a 2., a 7. és a 8. a LÉTtel,

-- a 3., 4., 5., 6., a történelmi erőkkel és a kiemelkedő

személyiségekkel foglalkozik

-- A szerkesztési elv a szélsőséges ellentétezés (párhuzamok)

és paradoxonok (önellentmondások) alkalmazása

-- a költői eszközök közül a retorikai alakzatok a

refrénszerű gondolatritmus. (Az OXIMORON egymást kizáró

ellentét jelző és jelzett szó között, pl. bölcselkedő

oktalanság; rendbe fűzött tudatlanság, forró hideg)

-- A költemény kifejezései, fordulatai közül több visszatér a

"bolygó fény" Vajda János A virrasztók c. versében

"kezdet és vég" Babits Mihály A lírikus epilógja c.

költeményében

"a gyertya és a virág" Petőfi Egy gondolat bánt engemet c.

versében

"egy perccel éli túl" Arany János: Letészem a lantot c.

versében

"ne gondolj a világgal" Vörösmarty A vén cigány c.

költeményében

Az egész gondolatkör szinte (kissé átalakítva) Reviczky Gyula

Magamról c. versében (A zárás ott: "A világ csak --

hangulat")

Néhány szómagyarázat:

-- a hellenizmus korszaka (görög és latin

kultúratörténeti korszak) III. Alexandrosz (Nagy

Sándor) hódításaitól (i. e. 336-323) az utolsó

diadakhosz-állam, Egyiptom bukásáig (i.e. 30) tart. A

fogalmat egy német történész, Droisen vezette be 1836-ban.

-- a cinikusok ókori görög filozófiai iskola tagjai voltak i.

e. a IV. században. Képviselők: Antiszthenész, Diogenész,

Kratész.

A civilizációt és a kultúrát természetellenesnek tartották, a

boldogság eljutásához legfőbb erénynek a lemondást, és a

társadalmi javak elvetését tartották. (Egyébként a görög