Ez a hit lett Móricz Zsigmond vallása. Ezt fordította a maga számára írói felelősségre is: “Hosszú életutamon, mikor különös sorsom miatt azt kaptam munkául, hogy számtalan életet meglássak és megbíráljak és újjá érezzek magamban, ez volt az, ami a munkakedvemet és friss erőmet megtartotta: aki teremt valamit, az nem hagyja cserben azt” – vallotta Damaszkuszi élmény című írásában 1933-ban.³

Itt vall arról is, hogy a hivatalos vallás magyarázóival nem volt szerencséje, de benne a központ az Isten volt, s az Isten szemével nézte a valóságot egy olyan egyetemes látásmóddal, amelyik a krisztusi elvek megvalósítását tűzte ki élete céljául, s mindig azt kereste a világban, hogy az jobb, emberibb lehessen. Jézus életével mérte a világot: Jézus halála az ártatlanok szenvedését, Jézus feltámadása pedig az emberi jóság örök újjászületését jelentette számára. Hitvallás című, szintén 1933-ban írt esszéjében is utal arra, hogy A légy jó mindhaláligban már elmondta, hogyan kapta édesanyjától az “istenérzést”, hogyan ragadta el, hogyan emelte föl a gyermek lelkét ez a csodálatos pillanat, melyből megértette, hogy “az ember oly kicsiny és magános a létezésben, hogy gyökereket kell eresztenie a Mindenségbe, hogy a forgószél el ne sodorja”.⁴

A Bibliát Móricz egész élete során olvasta. Aláhúzta benne Jézus szavait, érvényes tanításnak tartotta azokat. Tizenhét éves korában súgta meg édesanyjának, hogy író akar lenni. Már ekkor, írói hivatása első megfogalmazásakor Jézus-párhuzam erősítette őt. Büszke volt arra, hogy az édesapja ácsmester, mert “Jézus Krisztus apja is ács volt Názáretben”.⁵ A Biblia motívumai behálózzák az egész Móricz-univerzumot. Nyilas Misinek is ács az apja, Árvácska is Jézushoz hasonlítja önmagát. A Biblia erős hatása abban is érezhető, hogy Móriczot már írói hivatása nyiladozásakor is az írásban a maga fajiságán keresztül magának az Embernek a sorsa érdekelte.⁶

Rádöbbent arra is, hogy az ő írói eszményképei – Jókai, Mikszáth, Gárdonyi – megszépített képet festettek a faluról, távol voltak a néptől. Így jutott el Móricz Zsigmond “a népköltészet Ariadné-fonalán a nép sorsa mély labirintusaiba”.⁸ Ezért vallhatta később, hogy az a négy-öt esztendő, amikor a szatmári falvakat járta, lett az ő egyeteme, legfelsőbb életiskolája, írói előkészítő tanfolyama.⁹

Móricznak Szatmár volt a legnagyobb “nevelőiskolája”.¹⁰ Szatmári élményei juttatták el küldetése felismeréséhez és írói látásmódjának megtalálásához.

Kettős világkép élt benne. Az egyik “a rosszul berendezett magyar élet képe – a másik a szebb és jobb jövőé”.¹¹ Az egyiket a tapasztalatai tanúsították, a másikat a vágyai éltették. Írói küldetésének tekintette azt, hogy az Isten kémjeként dolgozzon, följelentse az életet az örökéletnek.¹²

Mély nemzeti elkötelezettség élt benne. Az emberiség boldogulását a maga nemzetének boldogulásán keresztül akarta segíteni. Föl akarta egyenesíteni a magyarságot, s ehhez két lehetőséget látott: a bírálatot és az ösztönzést: “Amelyik nép nem engedi föltárni a bajait és betegségeit, az nem fog meggyógyulni, az el fog veszni. De amelyik nép elfordul a lelkében és életében felderülő jelenségektől és örömöktől, az nem fog soha nagyra lelkesülni, mert megszűnik az önbizalma.”¹³

Rendkívüli megfigyelőképessége erős kritikai szellemiséggel kapcsolódott össze. Életművének tematikai gazdagságához maga adott kulcsot, midőn Schöpflin Aladárhoz írott levelében megvallotta: “jogot tart arra, hogy az egész magyarságnak szemébe mondja az igazságot a kapás jobbágytól zászlósúrig”.¹⁴ A maga élete regényét is úgy formálta meg, hogy a magyarság minden rétegéhez köze legyen. Az irodalmat a nemzet lelkiismeretének tekintette.

Életművében a magyar élet legkülönfélébb körei kapnak új szellemű kritikai megvilágítást. A Sáraranyban a parasztvilágot, Az Isten háta mögöttben a kisvárosi hivatalnok-nyárspolgárságot, a Szegény emberekben az első világháború magyar parasztkatonáját, A fáklyában a református papságot, a Légy jó mindhaláligban a gyermekvilágot, az Erdélyben a történelmet, a Barbárokban a pásztorvilágot, több regényben is a dzsentrivilágot és a betyárvilágot, az Árvácskában az animális szintre szorított létet mutatta meg nagyfokú szociális és morális érzékenységgel.

Móricz művészetének korszakos jelentőségét a korábbi szakirodalom elsősorban társadalomkritikai szempontból értékelte. Új látásmódjának a tartalmi elemeit emelte ki. Adynak a Hét krajcár kötetről írt kritikájából is mindig azt idézte, hogy Móricz “egyedül fölér egy forradalmi szabadcsapattal”.¹⁵ Maga Móricz is módot adott erre a tartalmi szempontú értékelésre. Műveivel kapcsolatban ő is azok eseményvilágának valóságosságát, írói szándékának pedig szociális és morális igazságot kereső jellegét tartotta fontosnak.

A kiemelt tartalmi szempont mögött háttérbe szorult művészetének éppen az a gazdag esztétikai értéktartománya, amelyik a kiemelt tartalmi elemeket hitelesíti, esztétikai értékelemmé emeli. Pedig a szakirodalom legjava minden időben gazdagon utalt Móricz művészi szemléletének összetettségére is. Már Ady 1909-es kritikájában sem csak a forradalmi szabadcsapat gondolata szerepel, hanem az is, hogy Móricz “akaratlan vagy nagyon akart szimbólumaival” olyan izgalmakat kelt, olyan “végtelenségeket tárít föl”, mint előtte senki még. A hét krajcár olyan szimbóluma a szegénységnek, mint “Krisztus hét vérző sebe”. “Ebben a könyvben századok ős érzései s a mai európai magyar művészember differenciáltsága házasodtak össze.”¹⁷ Azt már Schöpflin Aladár is jelezte, hogy ez az éles társadalom- és erkölcskritika Móricz műveiben az ember belső életének gazdag rajzában jelenik meg, hogy a Szegény emberek lélekábrázolása dosztojevszkiji mélységű. A szenvedély, az erotika eseményformáló erejét, társadalmi-pszichológiai vonatkozásait éppúgy észlelte a kritikus, mint azt, hogy Móricz nagy témái mindig visszavezethetők valami ősélményre.

Mindezek a még hosszan idézhető távlatosító esztétikai észrevételek háttérbe szorultak az 1948 utáni irodalomszemléletben. Emiatt viszont a ezerkilencszázhetvenes-nyolcvanas évek irodalomszemléleti változásai során Móricz művészetét sokan korszerűtlennek minősítették, úgy vélték, hogy “nemigen járul hozzá jelenbeli önmegértésünkhöz”.¹⁸

A Móricz életművében megnyilatkozó erkölcsi és szociális bírálat szelleme sohasem évülhet el, mert nem verbális kinyilatkoztatásként jelenik meg, hanem összetett esztétikai értékű műalkotásokban. Legjobb művei egyszerre életszerűek és létszerűek.¹⁹

Művészetének egyetemes emberi problematikáját emeli ki az a tanulmány is, amelyik az erotika szerepét vizsgálja a huszadik századi magyar irodalomban, s arra a megállapításra jut, hogy Móricz vezette be a szexualitást mint témakört a magyar irodalomba, s a körülményekhez képest szokatlan nyíltsággal és gazdagsággal tárgyalta azt.²² A Sárarany, Az Isten háta mögött, az Úri muri és a Rokonok elemzése alapján jut arra a megállapításra, hogy Móricz főhőseinek szexuális élményei ugyanolyan jelentőséggel bírnak, mint társadalmi, illetve gazdasági helyzetük.²³ Ez az elemzés – a korábbi ideológiai vonatkozású értékelésekkel szemben – erősen hangsúlyozza Móricz alakjainak szexuális meghatározottságát. Czine úgy vélte, hogy Turi Dani asszonyéhsége a veszteglésre kárhoztatott élet kitörési kísérlete.²⁴ Gemenes Géfin László és Jolanta Jastrębska könyve viszont azt hangsúlyozza, hogy a “Turi Dani viharos történetéről szóló regény elsősorban a féktelen szexualitás története”.²⁵ A két elemzés ezúttal sem oltja ki egymást, hanem mintegy a regényvilág összetettségére mutat rá.²⁶

Az Isten háta mögött című regényről Czine Mihály is azt írta, hogy az a legtökéletesebb Móricz-művek egyike. Az ő eszmei súlypontú elemzése is “megkomponált remek”-nek nevezi a regényt.²⁷ Kulcsár Szabó Ernő elemzése sem módosít ezen az értékítéleten, hanem továbbviszi azt: “Móricz hibátlan műveinek egyike: a maga zárt struktúrájával, sokrétűen tagolt epikai folyamatának belső eredetű funkcionális egységével úgy kelti a megalkotottság képzetét, hogy egyidejűleg hatékonnyá teszi egy denotatív jelentéskörrel ellátott, a fikció szociológiai karakterét megszólaltató világ mimetikus illúzióját is.”²⁸ Kulcsár Szabó Ernő föltárja e regény metaforikus és ironikus elemeit, majd azt hangsúlyozza, hogy Móricz regénye egyszerre tesz eleget a megalkotottság és a világszerűség illúziójának.²⁹ A tüzetes elemzés a megalkotottság számtalan elemét mutatja meg, valamennyinek az a fő funkciója a regényben, hogy hatékonnyá, mélyebbé, összetettebbé, egyetemesebbé tegye a szociográfiai pontosságú ábrázolást. Kemenes Géfin László és Jolanta Jastrębska elemzése ennek a regénynek is az erotikus motívumait hangsúlyozza. Innen nézve is egyetemes távlatokat adott az értelmezésnek, hiszen a móriczi látásmód ironikusságára hívja fel a figyelmet ebben a vonatkozásban is. Eisemann György szerint pedig a beszédmód felől közelítve ad új értelmezést. Móricz e regényében – a Móricz művészetére jellemző szabad függő beszéd révén – a konfliktusokat a szereplők beszédcselekvése, sajátos nyelvhasználata, cselekményértelmezése teremti, “a történetnek nincsen valamilyen egyértelmű, a szereplői látásmódoktól függetlenül meghatározható bonyolódása”, tehát a narrativitás fölényével szemben itt a diszkurzivitás érvényesül.³⁰ Ez a beszédmód rendkívül összetetté teszi a regény világát, bő teret ad az értelmezőnek.

A fáklya hősében az eddigi értelmezők magyar váteszt, magyar Raszkolnyikovot, magyar messiást láttak. Az újabb értelmezés e regény beszédmódjának ironikus elemeire hívja fel a figyelmet. Matolcsy Miklós III. Richárd nevezetes bejelentését választja életelvéül (“elhatároztam, hogy gazember leszek”). E vonatkozás alapján Matolcsynak a nagy formátumú bűnözők közé kellene tartoznia, de ennek az ellenkezője történik: az elbeszélés leértékeli, szatirikusan jelentéktelenné formálja őt. Ezt nyomatékosítja a cím ironikus átminősülése, az, hogy a fáklya metaforikus értelmű világítás helyett tüzet okoz.³¹

A legjobb magyar gyermekregényként számon tartott Légy jó mindhalálig is gazdag új értelmezést kapott a metaforikus olvashatóság révén az utóbbi években. Kiczenkó Judit a XX. század eleji művészek létérzékelésével, a kaotikusság, a bekerítettség, kiszolgáltatottság, idegenség, félelem, szorongás, otthontalanság tapasztalatával hozza kapcsolatba a regényt motiváló írói alapérzést. A művészek egy része emiatt fordult a gyermeki világhoz mint archetípushoz. Nyilas Misinek, az ács fiának a középpontba állításával a gyermekszimbólumban összegződött “az archaikusból, a naivból hozott “filozófiai rácsodálkozás” és a jézusi szeretetvallásból és a szenvedéstörténetből levonható “erkölcsi parabola”. De ez az erkölcsi parabola “állandóan parodisztikus, profán változatba tűnik át”. Ezért a regény “egyszerre szakrális és vulgáris parabola a jóról, a legfőbb isteni princípiumról és erkölcsi kötelességről.³² Arató László beavatás-történetként értelmezi a regényt.³³ Baranyai Norbert a regény metaforikus és intertextuális alakzatait elemezve állapítja meg, hogy a Légy jó mindhalálig több jelentést foglal magába, s a biztosnak látszó jelentések elbizonytalanításával ellenáll az egyértelműsítő interpretációnak.³⁴ Miközben a szöveg támogat egy értelmezési lehetőséget, más szinten meg is kérdőjelezi azt, így kényszeríti az olvasót aktívabb szerepre a jelentésadás folyamatában.

Az Erdély-trilógia korábban is nagyon sok értelmezést kapott. Látták benne a Trianon utáni Magyarország útkeresését, a forradalmi és a reform út szembeállítását, a feudalizmus és a polgárosodás ellentétét, a magyarság keleti és nyugati tájékozódásának kettősségét, Koppány és Szent István, Ady és Móricz szembesítését. Az újabb értelmezők közül Nagy Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben a regényében “jelképet, erős ellentétekben kibomló, évszázadokat összefoglaló szimbolikus jellemet” alkotott. A Tündérkert lapjain az állítás és tagadás szólamai feleselnek egymással. Báthory Gábor és Bethlen Gábor céljainak, magatartásának nagy hatású ütköztetése a nagy összefüggéseket megrajzoló Móricz eddig kevéssé méltányolt gondolkodói teljesítménye.³⁵ Szegedy-Maszák Mihály a jellemteremtő regény és a példázat ötvözeteként értelmezi a regényt, s a jellemek összetettségét hangsúlyozza. Szirák Péter is a többféle megközelítés lehetőségében ismeri fel a regény egyik nagy értékét. A Tündérkert eszerint “elgondolható a nemzeti politika fejlődésében szerepet játszó emberi döntések és cselekvések természetének kifürkészéseként”, de Móricz a narratopoétikai összetettség által a bipoláris értékszerkezetet elbizonytalanítja, ezáltal teret ad a történelmi hagyomány többféle értelmezhetőségének, folytonos “újraírhatóságának”.³⁶ Eisemann György a Tündérkert metonimikus olvashatósága mellett annak példázat-jellegét is hangsúlyozza. Báthory Gábor fejedelemben individuum-alakzat jelenlétét észleli a regényben, akinek a személyisége “az egzisztencialista és abszurd irodalomban is feltűnő szabadságkoncepción alapul”. Emellett azonban metaforikus kapcsolódásokat is mutat: önértelmező kísérletei a mitikus átváltozások, a körkörös ismétlődések világává alakítják a történelem lineáris-célelvű elgondolását, Attila vagy Nagy Sándor reinkarnációjának tartja magát.³⁷

Szinte minden jelentős Móricz-mű értelmezése új szempontokkal bővült az utóbbi évtizedben. Itt éppen csak utalhatok arra, hogy az Úri muri új recepciója a modern epika olyan változatait látta meg a mulatozás ismétlődő rítusaiban, amelyek előképét Bahtyin a népi nevetéskultúrában, a karneváli formákban felfedezte fel.³⁸ Az erotika szempontját szem előtt tartó elemzés pedig a frigid feleség és a “lotyó” szerető kettőse által motivált tragédiaként értelmezte a regényt.³⁹

Poszler György A boldog embert állította új megvilágításba, midőn a tudatregény vagy énregény formájában megjelenő szociográfiai dokumentumban balladai, idilli és anekdotai elemekkel jellemezte a mű “költőietlen költőiségét”.⁴⁰

A Barbárok egy korábbi konferencia témájaként kapott igen összetett strukturális és motívum-elemzést.⁴¹ A mai értelmezés annak a tanulságaiként jellemezheti ezt a remekművet is a világszerűség és a szövegszerűség egységeként, melynek “közbeiktatott” műfaji értelmezője a ballada.⁴² Ez a mű a ridegpásztorok világának “élethű” bemutatása, ugyanakkor olyan megalkotottság hitelesíti ezt a világot, amelyik nagyfokú művészi tudatosságra vall: a novella három részből áll, de mindegyik része önmagában is tökéletes novella, sőt bármely elosztásban az.

Az önéletírásokat általában a tényirodalom körébe sorolta az irodalomtudomány. Azok valóságos, megtörtént jellegét ténynek fogta föl. Az Életem regényéről a szakirodalom rég kimutatta már, hogy annak egy része Móricz képzeletének az alkotása. Ábrázolásmódját azonban a valóság problémátlan bemutatásaként jellemezte az irodalomtudomány, ezért a mű értelmezését annak valóságvonatkozásai felől közelítette meg, hiteles és egyértelmű önéletrajznak fogta föl. Ennek a korábban problémátlanul referenciálisnak, közvetlenül valóságvonatkozásúnak tekintett műnek a legutóbbi időben két alapos újraolvasása is elkészült Dobos István⁴³ és Baranyai Norbert⁴⁴ tanulmányaiban. Ezek szerint Móricz regénye sokkal öszszetettebb annál, hogy értelmezése a hagyományos tartalmi elemzéssel kielégítően elvégezhető lenne. Dobos István értelmezése a nyelv által létesülő emlékezés példázatossága alapján a regénybeli önértelmezés lezárhatatlanságát állapítja meg. Baranyai Norbert pedig arra mutat rá, hogy “a regény alapvető szervezőeleme az elbizonytalanítás, a jelentések közti lehetséges mozgások többértelműségének kiaknázása”.⁴⁵ Az elbeszélőt nem az események pontos felelevenítése érdekli, hanem saját személyiségének a kialakulása. Ennek pedig nem egyenes vonalú, hanem fölöttébb összetett motivációja van. Így válik a családtörténet is önmegértéssé. Móricz regénye az életrajzi tényeket úgy formálja, úgy alakítja, hogy “az ezáltal teremtődő szerzői én nemcsak autobiográfiájának, hanem egész életművének hitelességét és igazságát szavatolni tudja.”⁴⁶ De ugyanakkor olyan szöveg, mely összetett poétikai-retorikai eljárásai révén érzékelteti a személyiség nyelv által történő reprezentálhatóságának kételyeit is.⁴⁷

Az Árvácskáról maga Móricz írta, hogy annak “a legkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel, mint a mocsárból a kénes gőz”.⁴⁸ Ez a műve mégis különlegesen gazdag újraértelmezést kapott az utóbbi időben. Czine Mihály ihletett értelmezése szerint “az olvasó ebben a kisregényben a jóság és gonoszság, a tisztaság és mocsok társadalmi méretekben való ütközését érzi, s igenli a lángot, amely a kivert Árvácska karácsonyi gyertyájából lobban, s elemészti a kiverőket”.⁴⁹ Az Árvácskát a korábbi értelmezések A boldog emberrel és az Életem regényével együtt mint tényregényt mutatták be.⁵⁰ Valóban dokumentumszerű, szociográfiai jellegű mű ez, értelmezésének mégis újabb távlatai nyíltak meg az ezredforduló új kérdéshorizontjában. Az újraértelmezéseket az tette lehetővé, hogy “Móricz elbeszélő művészetének szociális, társadalomkritikai, közösségi jelentésrétegei módosult értelmet kapnak, amennyiben a szegénység, a kiszolgáltatottság, a kifosztottság dimenziói – a jelen szemléleti horizontja felől – az egzisztenciális meztelenség mint poétikai és nyelvprobléma kiemelkedése mentén élednek újra, élnek tovább.”⁵¹ Az Árvácska úgy őrzi meg a realista regény szociologizáló jellegét, hogy létfilozófiai távlatokba állítja a szociográfiai tényanyagot, a kislány nézőpontjából megmutatott lelki helyzet az emberi sorssal, létezéssel, az emberi természettel kapcsolatos írói vallomás médiuma lesz. Ezért lehet ez a regény egyszerre a két világháború közötti valóságot bíráló társadalmi regény és lételméleti kérdéseket is fölvető mű, az emberi megalázottság, megbélyegzettség példázata.⁵² A zsoltárként való műfaji megjelölés is ezt a tágabb értelmezést sugallja. A hét zsoltár, a három helyszín, a zsoltárok négy, kettő, egyes tagolása folklóremlékeket idéz, egyetemes távlatba állítja a történetet.⁵³ Ebben a regényben is a tárgyiasság és a metaforikus értelmezés egysége valósul meg, hiszen tárgyiassága ellenére “ellentétes és komplementer létprincípiumok (élet és halál, felnőtt és gyermek, jó és rossz) lírai imaginációjával feszegeti az elbeszélés megszokott hangnemi és szerkezeti határait”.⁵⁴ Balassa Péter hívta fel arra a figyelmet, hogy a hétrészes zsoltárjelölés e bibliai irodalmi műfaj átírása, a modern fogság, szegénység, meztelenség poétikájaként és nyelveként jelöl egzisztenciális helyzetet és szerkezetet.⁵⁵ Arra is utaltak az újabb értelmezések, hogy a regény hármas tagolása, valamint a legkisebb árva vándorlása is mesei elem. Ez a meseszerűség azonban nem oldja, hanem még inkább hangsúlyozza a szenvedéseket. “Így ível a mű a rosszból a borzalmasba, onnan a kibírhatatlanba, majd a halálba, a pusztulásba.”⁵⁶ A vándorlásnak a három stádiuma Olasz Sándor értelmezésében a dantei pokoljárás három szakaszát idézi fel.⁵⁷ A művészi megalkotottság jele az is, hogy az epikus mű poétikai értelemben is összetett, lírai és drámai vonásai is vannak.⁵⁸ A szociografikus tényanyagot metaforikus értelmű motívumok (zsoltár, nap, puszta, meztelenség, kígyó, ördög, hó, ünnep, tűz) világítják át és emelik tágabb jelentéssíkra.