Árvácska

 

(Elemzéstöredék Mohácsy Károly tankönyvéből)

 

Móricz Zsigmond Árvácska c. kisregénye hasonlóan a Barbárok c. novellához, a társadalom kivetettjeinek életéről szól. Itt azonban mindenki bűnös, és mindenki bűnhődik. Az emberek elállatiasodott életmódja miatt olyan ártatlan kisgyerekeknek is szenvednie kell, mint amilyen Állami Árvácska. A 7-8 éves lelenckislány életének eseményeihez a forrást Móricz fogadott lánya és (később) élettársa, Littkey Erzsébet szolgáltatta. Az általa mesélt történetek az alapjai az ún. Csibe-novelláknak is.

A regény 1940-ben íródik. A Magyar Csillag c. irodalmi folyóirat emlékszámában Halász Gábor azt írja róla, hogy „Rémtörténet, amennyire a ballada is az, s az író tudatosan közelít a költészethez, amikor fejezetek helyett zsoltárokra tagolja.”

 

„Vádirat, ahol már nincsenek vádlottak, százados törvények végzik őrlő munkájukat,százados mérgezettség érleli gyümölcsét, már senki sem felelős... Minél gyötrőbb a kép, annál szenvtelenebb az író; nem értelmünkhöz szól és nem akaratunkat akarja felrázni, idegeinkbe lopja be a tehetetlenség metsző fájdalmát.”

 

„...a megalázottak és kiszolgáltatottak ószövetségi könyörgő imája, az istennel is feleselő próféták hangja” (ez).   (Halász Gábor)

 

Az elbeszélői attitűd: az író teljesen azonosul hőse szemléletével. Nem magyaráz, nem értelmez, csak láttat, ahogy egy kislány láthatja saját szenvedéseit. Az író hűvös szenvtelenséggel a háttérben marad, csupán a regény indításában van jelen, és a maga nézeteit megszólaltató metaforákban és hasonlatokban.

Talán a legfontosabb közlésforma épp ezért a szereplők megszólaltatása. Ahogy ők beszélnek, amit mondanak (és persze amit eközben tesznek), attól olyan szörnyű a világuk.

 

Cselekményről a szó hagyományos értelmében alig beszélhetünk: epizódokat, az emlékezetből tudatosan felidézett  vagy véletlenül felmerült élethelyzeteket rak egymás mellé és után az író.  (Proust nyomán!!?)

 

Árvácska szenvedéseinek pokla mégis inkább az olvasót érinti, mint magát a regénybéli kislányt, ő ugyanis egyáltalán nem érti, hogy miért bántják, miért nyomnak égő parazsat a kezébe, és miért gyúrja, fogdossa „kedvesapám”, vagy miért játszik vele és ölelgeti Kadarcs Pista bácsi.

 

A „főhős”, e történetek szenvedő alanya nem változtathat semmit az élethelyzetén, csupán sodródik. Életének színterei, az őt bántó emberek változnak csupán. Sorsa mindig és mindenütt ugyanaz: (végletes) kiszolgáltatatottság, megalázottság. Nem tanulhat, nem lehet saját ruhája és akarata, a saját teste sem az övé. Tehenet és disznót őriz tanyán, falun, éhezik és fázik, szolgál és eltűri (kibírja) a folytonosan rázúduló gyűlöletet és verést.

 

(Néhány idézet, amit neki mond az az ember, akit Árvácskának Kedvesanyámnak kell szólítania: kettéhasítalak, végzek veled, a hús rohadjon le rólad, no te mocsok, kitaposom a beledet, hogy az isten döglesszön meg, te gyalázatos disznó...)

 

 

Árvácska iskolába nem jár, beszélni sem tanult meg rendesen (pösze), szókincse szűk.

 

A háttérben egy egész társadalmi „REND” szörnyű világa áll: a Gyermekvédő Liga munkatársai megvesztegethetők, a gyerekeket rabszolgaként adják-veszik.

 

Árvácskának igazi neve sincs. (József Attilát is Pistának szólították Öcsödön!!)

DUDÁSÉKnál  Csöre.  (Nagyon szegények.)

 

SZENNYESÉKnél (Zsaba Mári)  Pösze.  (Jómódú nagygazdák, önző, kapzsi, zsugori tanyasiak.)

 

VERŐÉKnél  (sváb környezet, csak négy szót kell megtanulnia: fatér, mutér, óf, (fel), lóf  (lódulj!)  Itt prakkerral verik, hogy ne látszódjék annyira a verés. Persze szükség esetén ettől is el  lehet térni. Itt már van olyan szereplő is, akinek kéjt okoz az, ha más szenved, DITI ő, a Pestről hazalátogató „nagylány”, ő a gépészék leánya.

 

A szenvedő kislány természetesen saját álomvilágot teremt magának, és arról fantaziál, hogy egyszer majd eljön érte az édesanyja, és magával viszi. Móricz mintegy mellékesen leírja egy fiatal pár találkozását a kis árvával. Az ifjú pár e találkozás után öngyilkos lesz. Sejthető, hogy hozzájuk hasonlóak lehetnek Árvácska szülei is. Az események és amberi magatartások törvényszrűségei szerint tehát nincs (nem lehet) reménye arra Árvácskának, hogy a szülei majd egyszer felkeresik. Az olvasó ennek a tudatában szembesül Árvácska édesanyjáról való álmodozásaival.

 

A művet szimbolikusan záró tűz tulajdonképpen tisztítótűz. Ugyanúgy fellobban, mint A fáklya, vagy az Úri muri  c. regényben.