(A Téli éjszakában az ÉN tájjal való kapcsolatának felderítéséről van szó; a Holt vidékben a falu és a parasztság kilátástalan helyzetéről; a Külvárosi éjben a közvetlen lakóhely és a sivár ember-lét, magyarság-sors összefüggéseiről.)
A város peremén című költeményt a marxizmus gondolkodásmódja és derűlátása hatja át, ugyanakkor megőrződik a lírai én gazdag képzeletvilága és az optimizmuson innenről keserűségei. A végső konklúzió optimizmusról tudósít:
"A költő -- ajkán csörömpöl a szó,Mivel az egyén benső problémáira nem talált választ József Attila a marxizmusban, ezért kiegészíti (áttételesen) a freudizmus egy-egy tételével a gondolatmenetet:
"Az elme tudomásul vesziAz indító képsor ugyanolyan gyászos, mint akár az Elégiáé vagy a Külvárosi éj indítóképeié. Az eltemetettség, elfeledettség érzetét keltik ezek a képek az olvasóban, és kilátástalannak mutatják az itt élők helyzetét.
A bevezető strófákban a szemlélődés alanya és tárgya különválik. Ugyanakkor az ÉN MI-vé alakul, így a beszélő egyszerre lesz a szemlélődés alanya és tárgya. (A MI-ben bennefoglaltatik az ÉN is.)
A költői képek több rétegben egymásra épülnek (komplex képek). A várost ellepő denevérek, a korom; a földet ellepő guanó a lelkeket ellepő kor; majd a pléhtetőt mosó esők, ezeknek mosogatórongyai a lelket mosó bú és vér metaforái.
A költemény leghosszabb, középső szerkezeti része azt a történelmi-társadalmi folyamatot mutatja be tárgyiasítva, amelynek során a munkásosztály kialakult.
A papok, katonák, polgárok helyett -- akik istenre illetve az észre hivatkoztak -- a munkásság az anyagból meríti erejét és küldetését.
A harmadik strófától kezdődően azonban a forradalmi optimizmus válik jellemzővé, illetve (keserű utalások mellett) az ELEMZÉS veszi át a szöveg elrendezésének funkcióját.
(A marxizmus szerint szükségszerű a munkások forradalmának kirobbanása, mi több, győzelme, s ez minden jelenkori szenvedésben VIGASZt jelent.
A költemény csúcspontja a 8-9-10. versszak. A termelőeszközök nem a tőkést illetik,. hanem a munkásokat, akik dolgoznak velük. Az, hogy ebből az elvont és száraz, művészileg érdektelen tézisből költészetet képes varázsolni, mutatja József Attila minden képzeletet felülmúló költői tehetségét.
A forradalom nagyarányú szimbolikus képét az Internacionálé kezdő szavai vezetik be. (Föl, föl, ti rabjai a földnek, föl, föl, te éhes proletár...) Ugyanakkor az Emeljétek föl szívünket! -- motívum a katolikus liturgiábanszereplő "Sursum corda" (Fel a szívekkel) felhívásra is utalhat. Az üzemek fölé emelt kormos, nagy szív képével a költői megszólalás himnikus magasságokba ér.
Ebben a vátesz-szerepben valamely mérnöki konstrukció létrehozásaként feladata a költőnek a előretekintés és a jóslat kimondása. (Pátosz nélkül.)
A vers retorikusságát fokozzák a HIPERBOLÁK (túlzások) és a buzdító-lelkesítő felkiáltások, elemző (vagy költői) kérdések.
A lassan lerakódó guanó hasonlata ismétlődik -- ezzel sugallva, hogy sürgősen tenni kell valamit, mielőtt betemeti egész társadalmunkat a (metonímiaként is értelmezhető) korom.