• Figyelmesen végigolvasom a művet. Arra koncentrálok, hogy mely tartalmi vagy formai információ hat rám a mű olvasása közben a legerősebben. (Bármilyen megfigyelésem, ötletem van az adott művel kapcsolatban, azonnal lejegyzem, hogy el ne felejtsem.)
• Ha lehetséges, hangosan, értelmezve is végigolvasom a verset, hogy megfigyeljem a szövegtagolást, az egyes logikai egységeket, de leginkább a szöveg hangzásvilágát.
• Harmadszor már nem folyamatosan olvasom a verset, hanem soronként, vagy akár félsoronként, és bármilyen észrevételem, asszociációm támad, azonnal lejegyzem.

(Milyen észrevételeim lehetnek?)
Lírai alkotásokban igen nagy szerepe lehet a képi világnak.

A képek lehetnek egyszerűen elképzelhető un. vizuális képek, vagyis látványelemek, (ezek állóképek vagy "mozgó"-képek is lehetnek, tehát statikus vagy dinamikus képek),de lehetnek jelképek vagy szimbólumok, illetve
un. szóképek: metaforák,
hasonlatok,
metonímiák,
allegóriák vagy egyebek, pl.
az érzékterületek egymásra vonatkoztatásával keletkező szinesztéziák.

A képek "felrakásának" logikája lehet olyan, amelyben erősítik, kiegészítik egymást, esetleg fokozás figyelhető meg, de lehet olyan is (főleg a romantikában), hogy ellentétpárokba rendezettek a képek, esetleg végig képi kontrasztokból áll a mű.

Modern művekben a kép gyakran csupán emblémamozzanat, önmagát esetleg nem is jelenti, a denotációs jelentés helyett csupán a konnotációs jelentést kell figyelembe venni.
 
 

A szimbolizmus és^vagy a szecesszió korszakában keletkezett versekben a jelentés mindig túlmutat önmagán, vagy kultúratörténeti képzettársítást kíván, vagy az olvasó alkotótárssá válását, esetleg az adott kor alapos ismeretét.
 
 

Ha még mélyebbre kívánok ásni a műben, akkor a szövegelemzés néhány módszerét hívhatom segítségül, megkeresem a kulcsfogalmakat, a legfontosabb információkat, illetve felderítem a szöveg hálózatait. Ezután kezdek el figyelni mindarra,ami a legnagyobb érzékenységet kívánja, a szöveg zeneiségének "finomságait" veszem szemügyre.
A formát:

• 3-- időmértékes, hangsúlyos vagy szimultán verselésű a költemény
• van-e versszak, vagy inkább csupán tagolatlan (esetleg tagolt) sorláncból áll a mű
• milyenek a sorvégi és az un. belső rímek
• vannak-e különleges magánhangzó- vagy mássalhangzó-jelenségek (pl. alliterációk)
• hol és hogyan van "elhelyezve" az enjambement (a mondat áthajlása, átlépése a következő sorba)
• van-e feltűnő, figyelemirányító formaelem a műben (pl. hirtelen rövidülő sorok; szétdarabolt és különösen elhelyezett szöveg- vagy szórészek; sok mély vagy magas magánhangzó, esetleg halmozódó zöngés vagy zöngétlen mássalhangzók, stb.)

Az alakzatok megfigyelése is sokat segíthet a mű értelmezésében

Tehát: -- mely szavak, mondatok ismétlődnek

• melyek között van fokozati különbség
• figura etimologica
• ellentétek
• párhuzamok
• gondolatritmus

Ha mindezt végiggondoltam, és vázlatosan "kijegyzeteltem, akkor legalább egyszer átfogóan végiggondolom: mit jelent számomra az adott mű, hogyan hat rám, mennyire fogadom be
(vagy el) esetleg mennyire utasítom el (és miért).
 
 

Ezt az áttekintő, összefoglaló, szintetizáló gonadolatmenetet nem érdemes a fenti lépések megtétele előtt "bejárni", mert csupán a tetszik-nem tetszik szintjén maradunk, és valójában nem tudunk meg a műről és a vele való kapcsolatunkról semmit; vakon megyünk el az egyes jelzések, művészi hatások, információk mellett.
 

Végül
 

Rendezem, amit lejegyeztem (esetleg egyszerűen beszámozom az egyes észrevételeimet, így állítom logikai sorrendbe őket), majd kikeresem a költeményből azokat a részleteket, amelyekkel megvilágítom a mondandómat, és megírom elemzésemnek (műértelmezésemnek, esetleg esszémnek) a zárását vagy nyitását; de fordítva is csinálhatom: előbb a főrészt készítem el, ahhoz írok később nyitást és zárást.
 
 
 

Novellaelemzés 1.
 

A jó novellaelemzésben nincs túl sok idézet a műből, és nem a történet vagy a cselekmény elmesélése van túlsúlyban !
 

-- a novella befogadásakor a szövegértés egyes szintjeinek megefelelően érdemes haladni, de egyszer mindenképpen figyelmesen el kell olvasni a művet az elejétől a végéig; minden egyéb ezután következik

-- a novella epikai műfaj, így cselekvés közben mutatja be az embert; ennek nyomán látható, hogy az egyes un. epikai közlésformák hogyan segítik az olvasót a mű megértésében

( Epikai közlésformák:

• 3--- a cselekmény elbeszélése, elmondása
• térábrázolás (helyszínrajz, környezetrajz, leírás)
• a szereplők viszonyrendszerének érzékeltetése (párbeszédek, monológok)
• jellemzési módok (személyleírás

cselekedtetés
külső és benső tulajdonságok ismertetése
más szereplővel való jellemeztetés
beszéltetés (vagy a gondolkodás, a benső beszéd közlése)
tárgyi és^vagy emberi környezet leírása )
 

• először tehát a cselekmény vázlatát készítjük el (ha van cselekmény, mert a modern novellákban nem feltétlenül valamely cselekmény adja a novella logikai vázát; a cselekményesség leginkább az un. boccacciói novellákra jellemző, amelyeknek szerkezete általában a következő: expozíció, bonyodalom, tetőpont, megoldás
• a cselekményvázlat "kikényszeríti", hogy tisztában legyünk a szereplők hierarchiájával (ki vagy kik a főszereplők, mi közük van egymáshoz, ki van alárendelt vagy kiszolgáltatott helyzetben, ki a kulcsszereplő, aki miatt minden történik, stb)

-- a szereplők rendszerezése után kiderítjük, hogy mi motiválja tetteiket, kijelentéseiket (ha a motiváció egyszerre a szereplőn kívüli összefüggésekből és egyszerre a szereplő benső világából fakadó, akkor beszélünk kettősmotivációról)

-- modern novellákban gyakori, hogy nehezen felderíthető a motiváció, mert csak sejtetett, vagy csupán a lélektani összefüggések bonyolult rendszere alapján kikövetkeztethető
(Kosztolányi novelláinak egy része ilyen !)

-- ha a novella szerkezetéről kell gondolkodnunk, akkor legegyszerűbb, ha először eldöntjük, boccacciói vagy nem boccacciói szerkezetű novelláról van szó, esetleg annak valamilyen variációjáról ( pl. a Mikszáth által kedvelt anekdotikus felépítésű novella tartalmaz általában expozíciót, bonyodalmat, tetőpontot és megoldást csattanóval,így ez egy változata a valamikor Boccaccio által kedvelt novellaszerkezetnek)

-- a modern novellákban sokszor háttérbe szorul a cselekmény, "felszívja" a benső lelki történések közlésfolyamata, illetve fontosabbnak tűnnek a benső történések, mint az eseménysor (gyakori, hogy a történet egy-két mondatban összegezhető, esetleg maga a történet teljesen érdektelen lenne, azonban a mély lelki folyamatok
ábrázolásához szükséges a közlése, pl. Csehov novelláinak egy részében ezt tapasztaljuk)
 

• az elbeszélői nézőpont felderítése igen fontos kulcsa lehet a művészi mondanivaló megértésének
• (az elbeszélői nézőpont lehet
• 3----narrátori (mindentudó és sejtető)
• személyes (drámai vagy lírai)
• szereplői nézőpontú (szerepjáték vagy alteregó)

-- az elbeszélői nézőpontban rejlő un. attitűd
(szellemi magatartás, nézőpont, a témával szembeni magatartás stb)
lehet: szemlélődő (külső, benső)
kritikus-bíráló
"épp most felfedező", rádöbbenő (lírai)
mítoszteremtő
stb.
-- a közölt szöveg jelentése lehet közvetlen vagy metaforikus, esetleg allegorikus
(áttételes jelentésű szövegűek, melyekben általánosítás és mítoszteremtés egyszerre zajlik pl. Franz Kafka novellái)
 

• ha szövegtani elemzéssel "segítjük" elemző tevékenységünket, kulcsmondatokat, kulcsszavakat keresünk, feltérképezzük a szöveg hálózatát, így ismétlésekre vagy egyéb összefüggésekre bukkanunk; ekkor felmerül az ismétlések szerepének problémája
• az ismétlődések szerepe

a logikai vagy egyéb összefüggések megláttatása
a gondolatív jelzése
ellentétezés és^vagy kontrasztozás
fokozás
a bonyodalom tagolása (anekdotikusság; próbatételek stb)
drámaiság vagy líraiság "hordozója" is lehet

-- a novellák legtöbbször valamely életszeletet és^vagy

sorsfordulót ábrázolnak, legtöbbször igen nagy sűrítéssel (a sűrítés néha a végletekig fokozódik, pl. Örkény István egyperceseiben a közölt információ minimuma megköveteli a befogadói fantázia maximumát)
 

• az epikus szerkezet újdonságai között ott találjuk a feszültségkeltés új eszközeit (pl. Móricznál)
• a feszültségkeltés eszközei a következők lehetnek
• 3----- a drámaiság (ezt előidézi a külső és benső konfliktusok rendszere;

a még fel nem ismert, majd felismert ellentmondások;
a sors elleni lázadás groteszksége: pl. elaljasodás;
a bűnösség és bűntelenség ellentmondásai;
ostobaság és okosság;
nagy cél, kisszerű eszközök;
az életmód embertelensége;
vágy és valóság ellentmondásai;
stb.
--- a drámaiság eszközei: párbeszédek, monológok,
elhallgatások, kontrasztok,
sejtető leírások, tárgyak misztikussága (pl. Móricznál)
fétisek,
szélsőséges léthelyzetek (pl. gyilkosság)
a szörnyűség természetessége,
stb.

-- a novella nagy megújítói között tartják számon az európai irodalomban pl. Csehovot
(újításának lényege: fontosabb pl. a párbeszéd, a gondolkodás, a jelenségek leírása, mint a cselekmény;
jelenetez, élethelyzeteket ábrázol;
nem jellemzi hőseit, gyakran még a külsejüket sem mutatja be;

a "hősök" nem hősök, megszabadulnak az un. írói beavatkozástól, vagyis Csehov nem a mindentudó szerepében szónokol, hősei észrevétlen átlagemberek, és ami a legmegdöbbentőbb egy cselekménye műnemben, nem történik velük semmi; így e novellák fordulópont nélküliek, életmódtragédiák

-- a világirodalom ( az európai irodalom) áramlataihoz (romantika, kritikai realizmus, naturalizmus stb)
általában késve csatlakozunk, illetve sajátosan magyar változatait hozzuk létre annak sajátos szemléletmóddal
(Jókaitól kell elindulnunk, ott látható, hogy ennek a fő oka a befogadói közönség sajátosan magyar volta, megkésettsége.)

• Jókai kissé mindent idealizál (fő eszköze a "mesélés")
• részben megnyugtat, részben emlékeztet egy egész nemzetet a sorsára, s bár sok érdekes elképzelése van a társadalom konfliktusairól és fejlődéséről, lényegében mindig mesemondó
• ő a magyar romantika anekdotázó - mesélő novellaírója
• művei legtöbbször egyenes eseményvonalú, nagy fantáziával megírt, csattanóra kihegyezett anekdotikus történetek
• szereplői vagy nagyon gonoszak vagy nagyon jók

vagy nagyon szépek vagy nagyon rútak
--- a gonosz általában elnyeri méltó büntetését

--- Jókai epikusművészetében azonban (ha a regényeket is figyelembe vesszük, amelyek tulajdonképpen kibővített, több eseményszálat futtató hosszú novellák) csírájában mindaz a problémafelvetés (társadalmi csoportok kritikája) jelen van, amit később Mikszáth "cinikus mosollyal" bírál, illetve amivel Móricz majd végképp leszámol:
a dzsentri-probléma
a hivatalnok-lét (korrupció, bürokrácia, összefonódások)
a pénz és a hatalom összefüggései
(a kapitalizmus ellentmondásai)
a feltörekvő nem nemesi rétegek küzdelmei és értékei(pl. a parasztságé)
a művész-lét és a történelem (magyarság, politikai szerepvállalás stb)
-- Jókai anekdotizmusa, stílusának humora és eredetisége igen nagy hatással van legfontosabb íróutódaira,
Mikszáthra és Móriczra
 

• A legnagyobb különbség Jókai és Mikszáth között ebből a szempontból az, hogy Mikszáth könyörtelenebb, realistább és erősen szatirikus, szinte mindent kigúnyol (kivéve a Tót atyafiak és a Jó palócok kötetben)annak érdekében, hogy szétválasztódjék az igazi érték és a talmi.
• Mikszáth tehát úgy az igazság bajnoka, hogy pellengérre állítja a hazugságot és a féligazságot, Jókai pedig úgy, hogy a szerinte ideálisan szépet, jót, igazat engedi győzni.

--- Móricz mindkettejüktől különbözik abban, hogy a fikciókban engedi működni a vaskosan reálisat, néha a naturálisat úgy, hogy azok az emberi igazságérzet számára felháborítóak legyenek

--- mindebből következik a novella szerkezetének megújítása is (ennek néhány fontos állomása Móricz Hét krajcárja, a Barbárok és a Szegény emberek)
 

------- a századforduulón igen nagy változás következik be a novella magyar változataiban mind a történések elbeszélését illetően, mind a témát, mind a novella szerkezetét figyelembevéve

(a témában előtérbe kerül a szociológiai nézőpont, a történet gyakran lelki történések ábrázolására való, alig őrződik meg az anekdotizmus, fő probléma a kisember és a művész, illetve a társadalom egésze, a magyar viszonyok, gyakran a testi-szellemi vagy egyéb nyomor, esetleg a polgári lét;
sokszor álomszerű a történet, néha eltűnik a cselekményszál (szálelvesztési technika pl. Krúdynál), máskor
az utalások, sejtetések megkövetelik a befogadó alkotótárssá válását, stb)
Néhány fontosabb novellaszerző: Petelei István,Gozsdu Elek;
Revicky Gyula, Ambrus Zoltán, Tömörkény István, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Thury Zoltán, Papp Dániel stb.
 
 
 
 

Néhány szó Kosztolányi- novellákról
 

-- A Kosztolányi-novellák kulcsa a húszas években a mélylélektan (mivel csakis a történetmondó "tudhat" az ábrázolt alak önmaga által meg nem fogalmazott, sőt talán fel sem ismert indítékairól,ezért előnyben részesíti Kosztolányi a személyes, tiszta történetmondást ebben az időben, lásd a Béla a buta c. novellát, vagy azokat, amelyek később a Tengerszem c. kötetbe kerülnek )

-- A tudat mélylélektani felfogásán kívül az elbeszélő prózának egy másik eszménye is foglalkoztatta Kosztolányit, és a húszas évek végére nyilvánvaló lett, hogy a kétféle felfogás ellentmond egymásnak. Egyre távolodik Kosztolányi attól a felfogástól, hogy a gondolat elsődleges a nyelvhez képest -

ez ugyanis a feltétele annak, hogy a mélylélektani ábrázolás lehetséges- úgy gondolja, hogy a nyelv nem a közlés eszköze, hanem a tudat létezési formája, ezért feladja a lélektani hitelesség követelményét és a jelentésteremtő szöveg eszményét állítja előtérbe.

Ebből születnek az Esti Kornél novellák. Az alapötlet még visszautal Kosztolányi lélektani érdeklődésére, ugyanis a tudatos és a tudattalan én szembeállításáról van szó.
 

Esti Kornél (alteregó, a megszólalásig hasonlít létrehozójához, de erősen el is tér tőle, gyakran szembeállítódik a szerző eszményeivel, világképével)
 

E novellák szerkezete egyértelműen a "jól megformált történet" eszményének a megtagadásáról tanúskodik. (Gyakran az emlékező magatartás eredménye.)

A tudatosan vállalt töredékesség az élet "mintája" nyomán keletkezik.
 

A történetek TERE mindvégig a szereplő lelkiállapotának a kivetítődése. (A szereplő hosszú és szűk térben halad előre.)
 

Kosztolányi-novellák
 

Két fontos metafora: a szűkülő út az életúté (a halálé), a tükör a művészlété.
 

Halálmetaforák még: "Az utolsó fölolvasás" és a "közönséges villamosút".(E metaforákban a történet kettős idősíkja rejlik: egyszerre lehet egy óra története és egy életé.)

Esti Kornél értékrendjében igen fontos az emberi méltóság tisztelete, a személyiség joga önmaga megvalósításához.
 

Néhány elemző mondat a Kulcs c. novelláról
 

• Ami a legfeltűnőbb a novella stílusában: már-már ridegen tárgyilagos (ilyen a Fürdés is !)
• A stílus igen fegyelmezett, a mondatok többnyire tényközlések.
• Az író sehogy nem vesz részt a történésben, az atmoszféra tehát látszólag a közlés atmoszférája.
• Szándékosan szürke a novellakezdet: "Egy tízéves kisfiú odalépett a kapushoz."
• 4-- Ami ezután következik, az szinte nyomasztó. Ennek oka: a hivatal nagy, barátságtalan, rideg, ismeretlen, emberidegen, és a kapus, aki őrzi, ő is csak funkcionárius, nem ember,hanem kapus, nincs személyisége. Válasza szinte csak számokból áll:

"3. emelet 578."
-- A közlés tehát csak a helyzetek, gondolatok stb. jelzése.
Sokkal többet sugall azonban, mint amennyit mond.
Egész képeket, jeleneteket érzékelünk, pedig csak részleteket közöl.
 
 

-- A novella szerkezetének első "tömbje" ott ér véget, amikor a kisfiú felér a harmadik emeletre. Eddigre már megsejtettük, hogy a kisfiú a "főhős".
 

(Tíz éves, tehát még nem rontották el képzelőerejét, nyílt fürgeségét és szeleburdi tisztaságát, de már eléggé felnőtt ahhoz, hogy felfogja a valóságot arányaiban.)

-- A főnök szórakozottan, féligmeddig figyel oda rá majd.

-- Az emberi élet helyett továbbra is a hivatal "polipszerű" életével kell szembesülnie a kisfiúnak, útvesztőkön kell keresztülvergődnie, amelyeknek a folyosói kongók, boltozatai penészesek. A fölérés a harmadik emletre az expozíció vége.
 

• A II. részben "eltéved" a kisfiú (dantei kép !), és egy régi ismerős, egy aktakukac (Szász bácsi) igazítja útba.
• Az egyre újabb adatok birtokában megtudjuk, hogy a kisfiú apját az ő szemében a HIVATAL mítosza ragyogja körül, melynek nevében otthon valószínűleg fölényeskedik, sőt zsarnokoskodik is az apa, ez egyetlen kárpótlása.

• Lassan kiderül: a novella arról szól, hogy amint a kisfiú betekinthet a "kulisszák mögé", a "mesebirodalom" összeomlik a valóság fényében, az apa megalázkodik és megaláztatik.
• (Szász bácsi, aki a kisfiút vezeti, teljesen kommunikáció-képtelen, legalábbis emberi megnyilvánulásai nincsenek.)

-- A legkisebb, nyomorék, hektikás íróasztalnál találja apját. (Tárgyak !)
 

-- Ezután hegyomlásszerűen omlik össze az ideálkép, amit az apjáról formált a kisfiú. (A kulcs keresése nyomán előkerülnek az apa szánalmas kincsei a zsebéből. Ráadásul egy "pontos hivatali személy" nem lehetne ilyen feledékeny, mindent összezagyváló. A "fürge, incifinci úr" előtt földig bókol, és "kalap nélkül" rohan teljesíteni a parancsot. Az apa további szörnyű változásokon megy át. A főnök ugyanis elbeszélget a kisfiúval, és mivel annak még nem tört a gerince, érdekesnek találja. A visszatérő apa az előző alapos szidás után rögtön meghazudtolja önmagát, magához öleli a fiát, megcsókolja, és Pistukámnak hívja. Ilyet még soha nem tett.
-- A fiú egyszerre boldog és zavart, nyugtalan és riadt. Még nem tudatosodik benne, hogy érzelmi katasztrófa történt.
 

• A novella harmadik részében következik a visszaút ugyanúgy, ahogy az előbb, csak lelkesen jött, és sírva távozik a kisfiú.
• Szalad egyvégtében haza, és lelkében menti az egyetlen menthetőt, hogy kicsike íróasztala mellett, a sarokba szorítva, megalázkodva és meghunyászkodva ülő apja azért "nagyobb, mint a főnök, legalább egy fejjel nagyobb"