A "The Intencional Fallacy" egy részlete alapján a következőket tartsuk szem előtt! (Az idézetet az Amerikai irodalomelmélet és irodalomkritika -- a harmincas évektől a nyolcvanas évekig -- c. könyv tartalmazza. Vincent B. Leitch műve; Kiadó (és fordító) a J P T E Bölcsészettudományi Kara, Pécs 1992)

"Véleményt mondani egy versről olyan, mint véleményt mondani egy pudingról vagy egy gépről. Az a lényeg, hogy jó legyen. Csak az artefaktum működéséből következtethetünk egy alkotói szándékra. A versnek nem jelentenie, hanem léteznie kell. Egy költemény csak a jelentésén keresztül létezhet -- mivel médiuma a szó -- mégis van , egyszerűen van, abban az értelemben, hogy nincs indokunk azt vizsgálni, melyik része megtervezett vagy célzatos. A költészet a stílus merész mutatványa, amely egyidejűleg működteti a költészet egész komplexumát. A költészet tovább él, mert minden vagy legtöbbje annak, amit mond vagy tartalmaz -- releváns, ami irreleváns, azt kiiktatják, mint a csomókat a pudingból és a "zavarokat" a gépezetből. E tekintetben a költészet eltér a gyakorlati üzenetektől, amik akkor és csak akkor sikeresek, ha helyesen következtetjük ki a szándékot."

"Bizonyos értelemben a vers önmaga ismerője, sem költő, sem olvasó nem tud semmit arról, amit a költemény mond, eltekintve a költemény szavaitól." (Allen Tate: Narcissus as Narcissus" -- az idézet a már említett könyv 35. oldalán található.)

A struktúra aspektusa. "A struktúra itt a jelentések, értékelések és interpretációk (textuális struktúrája); az egység elve pedig, amely áthatja, a konnotációk, állásfoglalások és jelentések kiegyensúlyozójának és összhangba hozójának tűnik." (Uott. 35. o. Cleanth Brooks: The Well Wrought Urn: Studies in the Structure of Poetry)

"Csak a metafora az, (...) ahol a részlet és az egyetemes gondolat legradikálisabban és legrelevánsabban összeolvasztott egységére akadunk." (Uott. 37. o. William K. Wimsatt és Cleanth Brooks: Literary Criticism: A Short History)

1. 
   
2. "Könnyen áttekinthetjük az új kritikusok szoros olvasást meghatározó és irányító formalista eljárások eszköztárát, amely az új kritikusok szoros olvasását irányította és megadta feltételeit, ha észben tartjuk az ilyen leegyszerűsítő idealizációkat kísérő szokásos kikötéseket, fenntartásokat. A szoros olvasás során egy új kritikus rendszerint:
   
3. 1) kiválasztana egy rövid szöveget, gyakran egy metafizikus vagy modern verset
   
4. 2) kizárná a "genetikus" kritikai megközelítést
   
5. 3) elkerülné a "recepcionista" vizsgálatot
   
6. 4) a szöveget egy autonóm ahistorikus, térbeli tárgynak tekintené
   
7. 5) eleve feltételezné, hogy a szöveg mind bonyolult és komplex, mind hatásos és egységes
   
8. 6) többszörös retrospektív értelmezést végezne, vinne véghez
   
9. 7) minden egyes szöveget ellentétes erők drámájaként fogna fel
   
10. 8) folyamatosan a szövegre és annak sokrétű szemantikai és retorikai kapcsolataira figyelne
    
11. 9) ragaszkodna ahhoz, hogy az irodalmi nyelv alapvetően metaforikus, és ezért természetfeletti hatalmát hangsúlyozná
    
12. 10) elkerülné a parafrázist és az összefoglalást
    
13. 11) a harmonizáló textuális elemek mindenütt kiegyensúlyozott vagy egységesített átfogó struktúráját kutatná
    
14. nem tulajdonítana nagy jelentőséget a meg nem feleléseknek és a konfliktusoknak
    
15. 13) a paradoxont, a többértelműséget és az iróniát úgy tekintené, mint visszafojtott divergenciákat és a struktúra egységesülésének biztosítóit látná bennük
    
16. 14) a belső jelentést a struktúra egy elemeként kezelné

16) és megpróbálna ideális olvasóvá válni és megalkotni az egyetlen igazi olvasatot, ami többszörös olvasatokat foglal össze"

1. Az elemzés szempontjából irreleváns, de szükségesnek tartott adatok, melyek egy tágabb összefüggésrendszerbe, nagyobb struktúrába helyeznék a szöveget, ha elindulnánk abba az irányba.

Villányi László negyedik verseskönyvének, az 1994-ben megjelent Az alma íze című kötetnek --- a Lótusz c. (második) ciklusnak egy darabja.

1. 1."A nemi ösztön lelki megnyilvánulásainak összessége"
   
2. "Főleg nőben megnyilvánuló és kielégítést kereső érzékiség."
   
3. " ^Irodalmi, képzőművészeti alkotásban^ a szexuális vonatkozások túlzott hangsúlyozása"

(Megjegyzés: nem a (denotációs) jelentést vesszük közelebbről szemügyre, a konnotációban metaforák rejlenek, azt kell majd vizsgálnunk.)

Az ujjhegyről tűzhelyre "mini-struktúrában" a) az ujjhegy az ember testrésze, sérülékeny, érzékeny, a tapintás egyik legfontosabb érzékszerve;

a tűzhely ember teremtette, ember-létét a mítoszok körében definiáló, bonyolult tárgy (vagy inkább tárgyiasult fogalom), ebben a kommunikációs ministruktúrában az "üzenet" megérkezési bázisa (ezt jelzi a rag: -re)

Az Ujjhegyről tűzhelyre ^ hull egy vízcsepp költői kifejezésben a hull predikátum miatt a következő jelentés-rendszerek működnek:

a) történésről van szó, amelynek jelzésébe azonban nincs "beépítve" az, hogy valamely elképzelt személy (vagy lírai én) szándékosan helyezi-e el úgy a kezét (és^vagy ujját), hogy a gravitáció miatt róla "leessen"

c) a másik jelentésvariációban a hull éppen a szándéktalanságnak, a törvényszerűen működőnek, ezzel együtt a jól megfigyelhetőnek, "kinagyított", "lelassított" időintervallumnak ("éppen most hull") a szimbóluma

e) mivel pontosan kiválasztott szavak alkotják a költői szövegmű struktúráját, ezért felesleges arról beszélni, hogy talán "a meleg hatására izzadó ember verejtéke" hull a tűzhelyre --- ezt a jelentést az adott struktúra egésze cáfolja (másrészről aligha "felejthető" el, hogy a hulló csepp a címmel mint szövegkörnyezettel kapcsolatba hozva azonnal egy jól elkülöníthető hálózatot, jelentésstruktúrát hoz létre, melyben az ujj a fallosz, a tűzhely a női test, a vízcsepp pedig férfinedv --

folytatatható lenne ennek a jelentéskörnek a feltárása a felszisszen tovatűnik kifejezések elemzésével, így a felszisszen a kapcsolat létrejöttének jelzése lehet, a tovatűnik pedig a vágyra vonatkozhat)

a) A hull egy vízcsepp szerkezetben az EGY nem kap nyomatékot, tehát határozatlanságra utaló szó (határozatlan névelő), az adott struktúrában mégis a vízcsepp számára, egyediségére, megismételhetetlenségére hívja fel a figyelmet.

b) A hull egy vízcsepp kifejezésben természeti folyamatok metonímiája rejlik -- a nagy EGÉSZ eső jellemző részlete; --- vagy a barlang sziklát vájó (esetleg cseppkövet építő) tüneménye.

c) A tűzhelyre hull egy vízcsepp ellentétes erők, egymást tagadó és^vagy kiegészítő archék képzetét kelti, a VÁRAKOZÁS az olvasóban -- valamely katasztrófára, összeütközésre, konfliktusra -- bekapcsolja az ösztönvilágot illetve a jungi értelemben vett tudatalattit is.

a) Az Ujjhegyről tűzhelyre ^ hull egy vízcsepp az egyszeri, megismételhetetlen emberi megdöbbenés, rádöbbenés vagy vágy. Az éppen most létrejövő és (lehetőségeiben) kétféle módon elenyésző EROTIKA. Ha kielégülést kap, úgy lesz semmivé, ha nem nyer kielégülést, akkor pedig maga a megismételhetetlen, örök pillanat múlik el. Ez utóbbi azonban mítoszban, szimbólumban, tudatalattiban megőrződik, időtlen örökléte tehát adott.

b) Az ujjhegyről tűzhelyre kifejezésben a HEGY és a HELY szó egyetlen hangzóban tér el. A jelentéselkülönítés mozzanata mítikus jelentéseket őriz és kapcsol össze --- az Olümposzt és a tüzet, illetve Prométheusz áldozatát ( esetleg az áldozati helyet). A metaforikus összefüggések itt olyan labirintusba visznek, amelyet a szoros olvasás nem tolerál.

a) A felszisszen tovatűnik részlet önállóan két prédikátumot tartalmaz. Az egyik komplex, a másik metaforikus.

• A felszisszen antropomorfizációs mozzanat, hirtelen fájdalom (nem túl nagy fájdalom) kifejeződésének verbális jelzése.
  
• Olyan hangutánzó szó azonban, amely metaforikus környezetében, kontextusában, nem csupán emberi indulatot, létállapotot képes kifejezni, hanem tárgyak hangját is. A vízcsepp "felszisszenése" a tovatűnik igével együtt, a hirtelen elpárolgást is jelzi. Vagyis azt a katasztrófát, amelyet várt az előzmények nyomán az olvasó. Eszerint rendeződik a jelentésstruktúra, nyilvánvaló, hogy a tűzhely annyira forró, hogy elpárologtatja a ráeső vízcseppet.
  
• A vízcseppnek a "felszisszenése" -- "visszafelé" átértelmezi az emberi létállapotjelzést is, mert a metaforában és a hanghatásban együttesen az ÉRINTKEZÉS

LÉTREJÖTTÉNEK és azonnali ELMÚLÁSÁNAK érzelmi mozzanata rejlik. Vagyis éppen addig erotikus egy ilyen létállapot, amíg a kivételes, "sűrű" pillanat -- létrejöttének mozzanatában létezik. Kivételességének, ezáltal erotikusságának biztosítéka: azonnali megszűnése. Találkozás ez a transzcendenssel, a mélyen megélt lélek-előkelőséggel, a szenzibilitás megfogalmazhatatlan egyediségével.

b) A tovatűnik "majdnem-metafora". Azt jelenti, hogy a vízcsepp elpárolog. A költemény egészének struktúrájában azonban az a szerepe, hogy az időfolyamatot és az időszakadást egyszerre jelezze. A lírai alany, az olvasó, és általában az ember "tartam"-a.