Babits Mihály Esti kérdés
című versének elemző bemutatása
2001. május
14.
szerző: Diószegi Endre
| |||||||||||||||
Babits Mihály (1883-1941)
A magyar és egyetemes művelődéstörténeti vagy stíluskorszakok
meghatározásakor gyakran választunk egy-egy reprezentáns vagy maghatározó
egyéniséget. A XX. század első felének magyar irodalmában Ady mellett talán a
legmeghatározóbb alak Babits Mihály.
Ha vannak jó értelemben vett
diktátorok, akkor ő az volt. Irodalmi diktátor és ítész, aki nem csupán
megítélte és ellenőrizte a kor irodalmi és kulturális ízlését, hanem mint író,
maga is hozzátette amit tudott. S ez nem kevés. Kazinczy, Arany, Babits -
egy-egy korszak, egy-egy emberi - erkölcsi magaslatokra emelkedett
költőegyéniség. Olyan mérföldkövei ők a magyar kultúrának, amelyek mellett nem
lehet elmenni anélkül, hogy útbaigazításra ne lelnénk.
A XX. század első felének költészeti megújulása szorosan összekapcsolódott
Babits nevével. Nemcsak azért, mert befogadta a korszak szellemi áramlatait,
nemcsak azért, mert mint a Nyugat egyik szerkesztője az új irodalom szellemi
vezére volt, hanem mert - ahogy Németh G. Béla megállapítja: "Nem arról írt,
amiről a honi közízlés követelménye szerint egy költőnek írnia kellett. Nem a
betyárok néphősi szabadságszeretetéről, nem a helyre kedves elbúsító
kacérságáról, nem Kossuth vagy Görgey vagy Deák igazáról, nem az örök magyar
sors, a különleges magyar küldetés, a végzetes magyar egyedüliség mások által
meg nem érthető, definitív tragikumáról, s nem más, szokásos témacsokrokról.
Arról írt, a hazai irodalom feladatainak és lehetőségeinek általa fölismert
vetületeiben, amiről az európai literatúra java az emberi értelmet és célt
keresve, az emberi értéket és valóságot védve írt."
A népnemzeti irányzatot
váltó igazán modern, esztétikai és tartalmi értelemben is a XX. századi világot
kifejezni és értelmezni akaró irodalom vezéregyénisége volt Babits Mihály.
Műveltsége és ízlése kétezer év irodalmának és kultúrájának átfogására tette
alkalmassá, az európai szellem értékeinek átmentését ugyanúgy alapfeladatnak
tekintette, mint az újítás fontosságát.
Élete, pályája
Babits Mihály 1883. november 26-án született Szekszárdon. Anyja (Kelemen Auróra) és apja (Babits Mihály) egyaránt a polgárosult köznemesek leszármazottja.
Értelmiségi családból származott. Az idősebb Babits Mihály törvényszéki bíró, majd 1888-ban a budapesti ítélőtáblához nevezték ki, 1891-től pedig Pécsre helyezték. Babitsék négyen voltak testvérek, két kisebb leánytestvére közül Olga azonban másfél éves korában meghalt, öccse túlélte a költőt.
A harmonikus családi háttér, a keresztény-katolikus eszmerendszer, a kulturális örökség meghatározta nemcsak gyerekkorát, de későbbi életére, gondolkodására is nagy hatást gyakorolt. Maga így vall erről: "Abból a művelt, literátus, gazdálkodó de vármegyei tisztségeket is viselő magyar köznemességből eredtek, mely a magyar kultúrát, s benne a magyar irodalmat, valamikor megteremtette." Anyja műveltsége messze túlmutatott a korabeli hölgyek átlagos kulturális és műveltségi szintjén. Kívülről tudta Puskin Anyegin című művét, Arany Toldi szerelme és A délibábok hőse című műveit.
Babits Mihály az elemi iskolát Budapesten (1889-1891), majd a család elköltözése folytán Pécsett (1891-1893) végezte el. 1893 őszétől a pécsi cisztercita gimnáziumban tanult (itt végzett nagyapja és apja is). 1898-ban apja halála után a család az anyai nagyapa (Kelemen József) szekszárdi házába költözött. Babits azonban továbbra is Pécsett maradt, s csak a nyári szünidőt töltötte otthon.
A középiskola befejezése után 1901-ben Babits a budapesti bölcsészkar magyar-francia szakára iratkozott be (a család eredetileg jogásznak szánta, hogy tanulmányainak befejezése után biztos megélhetést tudjon nyújtani az árván maradt családnak), a franciát azonban hamarosan a latinra cserélte. Az egyetemi évek talán legmeghatározóbb élményét a Négyesy László vezette stílusgyakorlat jelentette. Itt szövődött barátsága Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel és Karinthyval. Esztétikai és filozófiai érdeklődése (Spinoza, Hume, Schopenhauer, Nietzsche) mellett görög, német, francia, angol, olasz nyelvet is tanult és fordított is az ismert szerzőktől. Tanulmányt írt a műfordítás elméletéről, Horatiusról és Taine-ről. Már ekkor közölték első verseit és versfordításait (német költők). De foglalkoztatta a modern pszichológia is. Olvasta William James, az amerikai lélektan úttörojének tanulmányait.
Az egyetem elvégzése után Baján a cisztercita gimnáziumban, mint világi ideiglenes helyettes tanár töltette gyakorló évét. 1906-ban szerzett tanári oklevelet. Ezután Szegeden vállalt tanári állást a szegedi állami főreáliskolában.
Babits nevét a hazai irodalmi életben A Holnap antológia tette ismertté. 1908
szeptemberében a Juhász Gyula kérésére küldött versek megjelentek a A Holnap
című antológiában. Juhász Gyula szeptember 19-én kelt levelében már arról számol
be, hogy Pesten is nagy sikere van verseinek: "A Hét, Független Magyarország,
Szeged és Vidéke, a nagyváradi lapok mind a legnagyobb elismeréssel írnak rólad,
verseidről. Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője postafordultával kéri címedet,
verseket és prózát kér tőled."
Az irodalmi sikert azonban beárnyékolja, hogy
1908. június 24-én az erdélyi Fogarasra nevezték ki rendes tanárrá. Babits
valóságos száműzetésnek élte meg a "világ végére" helyezését. "Úgy érzem magam,
mint Ovidius, mikor Tomiba készült"- írja barátjának Juhász Gyulának. Mielőtt
azonban rabságának helyszínére utazna, Babits a nyár egy részét Itáliában
töltötte. Különösen Velencei tartózkodása volt rá nagy hatással, és
természetesen az irodalom. "Nagy kedvvel, lelkesedéssel olvasom, fordítom,
tanulmányozom a világnak kétségtelenül legnagyobb költőjét, Dantét"- ezeket a
sorokat küldi Juhász Gyulának. S valóban a műfordító Babits talán legjelesebb
munkája lesz az Isteni színjáték átültetése.
1908-tól három tanévet töltött
Babits a fogarasi gimnáziumban. Saját bevallása szerint magányosan és bővelkedve
szabadidőben. Nem vett részt a ottani értelmiségi réteg satnya időtöltéseiben
(kártyázás, boros pohár melletti politizálás, vadászat), ehelyett sokat és
sokfélét olvasott (pl. Bergson), tanult (tökéletesítette görög nyelvtudását) és
írt. 54 verse született Fogarason, innen küldte A Holnap második kötetéhez 15
elkészült versét és itt rendezte sajtó alá első verseskötetét is a Levelek Iris
koszorújából címűt (1909). A nyári vakációt Babits mindig utazással töltötte.
1909 és 1910 nyarán újra Itáliában járt, a következő évben pedig
Dél-Franciaországon át Párizsba látogatott. 1911 áprilisában jelent meg második
kötete a Herceg, hátha megjön a tél is! című, amelynek versei Henri Bergson és
Nietzsche filozófiájának hatását mutatják.
1910 és 1911 közt jelentek meg
Babits első irodalomtörténeti, irodalomkritikai munkái (Petőfi és Arany, 1910;
Az irodalom halottjai, 1910; Az ifjú Vörösmarty, 1911; A férfi Vörösmarty,
1911). 1911 nyarán született négy részes mesedrámája A második ének című,
amelyből azonban csak a harmadik részt, A vihar címűt jelentette meg 1911.
október 1-én. A teljes mű kiadására csak Babits halála után 1942-ben került sor.
A második ének a balatoni kecskekörmökről szóló népmese történetét dolgozza fel
és teszi vallomásos lírai drámává. A személyes én direkt megszólalása lehet az
oka annak, hogy Babits nem lépett a teljes szöveggel a nyilvánosság elé.
Verselése is kissé avultnak tűnik (ütemhangsúlyos). A lélek gyötrelme a kétség
és remény közti hányódás.
A fogarasi tanári éveket Babits száműzetésnek érezte, s mikor 1911-ben végre Újpestre helyezték (Könyves Kálmán Gimnázium), a főváros szellemi életébe is bekapcsolódhatott. Barátja és támogatója Hatvany Lajos járt közben ügyében a vallás és közoktatási miniszternél.
1911-től a Nyugatnak is állandó munkatársa lett, Rákospalotáról járt be a
Bristol kávéházba a szerkesztőségi ülésekre. 1912 novemberétől 1916 elejéig a
budapesti tisztviselő-telepi gimnázium tanára volt. 1913-ban jelent meg Dante
fordításának, az Isteni színjátéknak első része, a Pokol és ugyanez évben látott
napvilágot első regénye A gólyakalifa (a Nyugat közölte folytatásokban), könyv
alakban csak 1916-ban adták ki.
Noha a költő nem politikus alkat, a
forradalmi megmozdulások, az első világháború és az azt követő események mégis
befolyásolják Babits költészetének alakulását. A humánum nevében költészete
erkölcsi állásfoglalás az embertelenséggel szemben.Világnézete is változik a
világháború kiváltotta döbbenet hatására, az ösztön helyett az értelmet
állította szemlélete középpontjába. A világ és benső zaklatottságának
kifejezésére az expresszionizmushoz közeledve - a korábban kedvelt klasszikus
formákkal szakítva - műveit a formabontás, a prózaiság jellemzi.
A háború
kitörésének híre Babitsot Szekszárdon érte. A katonai szolgálat alól
szívműködési rendellenességek miatt felmentették. Az 1915-ben született
Játszottam a kezével című versét hazafiatlansággal és erkölcstelenséggel
vádolták. Hecckampány indult a pacifista költő ellen.
Rövid ideig tanári
állását is fel kellett adnia, egy ideig a Budapest vidéki Főigazgatóságon
dolgozott, majd egy másik gimnáziumba helyezték, ahol nyugdíjazásáig (1918)
tanított.
1916 januárjában jelent meg Babits harmadik kötete a Recitativ című. Ady ez
alkalomból verssel üdvözölte a költőt.
Az értelmetlen vérontás ellen emelte
fel szavát Húsvét előtt (1916) című költeményében. A vers egyetlen hatalmas
kiáltás a háború borzalmai ellen. A feszültség a szabályos kereteket szinte
szétfeszíti: a dithirambus ókori műfaji hagyományait felelevenítve a föltétel
nélküli béke eszményét állítja szembe a háború értelmetlen pusztításával. A
szinte az önkívületig fokozódó kétségbeesés kavargó, zűrzavaros képei, a
szaggatott mondatok után a húsvéti föltámadás a béke utáni sóvárgás jelképévé
magasztosul. A költeményt a költő maga olvasta föl 1916 március 26-án a
Zeneakadémián rendezett Nyugat-matinén.
1917. március 1-jén jelent meg a Nyugatban Fortissimo című verse. Emiatt
elkobozták a lapot, a költőt pedig perbe fogták "vallás elleni vétség" címén,
valójában háborúellenessége miatt. Babits háborúellenessége Ady Endrével együtt
egyre nagyobb visszhangra talált a magyar értelmiség körében. A korábban
bizonytalankodók is felsorakoztak két költőóriás mögött.
1919 januárjában
Babits egyetemi katedrát kapott, de erkölcsi elveivel nem találta
összeegyeztethetőnek a Tanácsköztársaság eszméit, így a közszerepléstol
hamarosan visszavonult. A "kommün alatti tevékenységéért" mégis eljárás indult
ellene, nyugdíjától megfosztották, az írói társaságok kizárták soraikból. A
20-as évek elején a költő számára a műfordítás jelentette a szellemi menedéket.
A közélet viharai elől a magánélet nyújtott biztos menedéket. 1921-ben
házasságot kötött Tanner Ilonával, aki magát Kazinczy felesége után Török
Sophie-nak nevezte, kapcsolatuk Babits számára élete végéig kiegyensúlyozott
családi hátteret jelentett. Anyagi helyzetük is rendeződött, 1923-ban az
esztergomi Előhegyen kis házat és telket vásároltak, a nyarakat ettől fogva
mindig itt töltötte a család.(A tornác falán az idelátogató vendégek szénnel
vagy krétával felírták nevüket) Közös gyermekük nem lévén egy rokon kislányt
fogadtak örökbe.
Humanista szemlélete, irtózása az embertelenségtől és a
dogmáktól egyre inkább a katolicizmus felé vonzotta. A kereszténységben az
európai kultúra egységének hordozóját látta, s az értékőrzést tekintette legfőbb
feladatának. 1920-ban jelent meg Dante fordításának folytatása (Purgatórium), a
befejező rész pedig (Paradicsom) 1923-ban jelent meg.
Ugyancsak 1920-ban
jelent meg Babits következő kötete a Nyugtalanság völgye. 1921-ben készült el
Erato című erotikus versfordításokat tartalmazó kötete. 1922-ben jelent meg
második, a Tímár Virgil fia című lélektani regénye. A főhős megrajzolásakor
Babits saját tapasztalataira támaszkodott, hiszen Pécsett és Baján közvetlen
közelről ismerhette meg a szerzetestanárok életformáját. Szaporodtak a
versfordítások is, 1923-ban jelent meg Szabó Lőrinccel és Tóth Árpáddal közösen
készített Baudelaire-kötet. Szintén 1923-ból való Babits szatirikus regénye a
Kártyavár, amely krimiszerű történetében a századelő pesti panamák világába
kalauzolja el az olvasót. 1925-ben jelent meg Sziget és tenger című kötete,
amelynek bevezető írása az Örökkék ég a felhők mögött, Babits saját
meghatározása szerint "vallomás helyett hitvallás".
1927-ben jelent meg Babits Halálfiai című regénye. Már 1920 körül hozzáfogott
Babits ehhez a művéhez, hogy megörökítse a századforduló világát. A regény
család- és nemzedékregény. A szereplők személyiségrajzában felsejlenek az ifjú
Babits vonásai.
1927-ben Baumgarten Ferenc halála után Babits lesz a
Baumgarten-díj kurátora, 1929-ben a Nyugat egyik szerkesztője, 1933-ig Móricz
Zsigmonddal. Mindkét tevékenysége alatt a szellemi igényesség vezérelte s egyben
anyagi biztonságot is hozott számára.
1929-ben jelent meg újabb
verseskötete, Az istenek halnak, az ember él. A költeményekből kibontakozó
magatartás az értékek, a hagyományok védelmét jelenti egy olyan korban, amikor a
félelmetes világ szorongással, rettegéssel tölti el az embert. A látszólagos
visszavonulás az etikátlan világtól való elhatárolódást jelenti. Ars
poetica-jellegű versében a Cigány a siralomházban címűben a korábbi
költészetében a cigány-lét a körülményektől függetlenedni tudó magatartás
megfogalmazására szolgált (Cigánydal). Most a művész-sors jelképévé váló alak
Vörösmarty "vén cigány"-ára emlékeztet. A költői önvizsgálat a szecesszió és az
expresszionista líra képei után a világ egységének felbomlásáról, a költészet
elértéktelenedéséről ad számot.
1933-ban jelent meg Babits utolsó regénye az
Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom című negatív utópia. A történet a
világháború 42. évében játszódik, amelyben a főhős arra kényszerül, hogy saját
szülővárosát bombázza.
Az emberi szenvedéssel való azonosulás, a próféta-szerep vállalása a Versenyt
az esztendőkkel (1934) kötet lapjain bontakozik ki. Babits költői
szemléletváltozását a rettenetes kor eredményezi. A Csak posta voltál
önmegszólító vers a történelem és kultúra folyamatosságának, az értékmegőrzésnek
az eszményét hirdeti: a közvetítőszerep, a tudatos átadás életünk egyetlen
értelme. A "hegyi költő" (Nemes Nagy Ágnes) az emberiség egyetlen lehetőségét a
humánum megorzésében látta.
1934 fordulópont a költő életében: ekkor
tapasztalja betegsége első jeleit. Később így vall betegségéről: "Engem éveken
át egy gonosz kór keze fojtogatott: szószerint fuldokolva és lihegve jártam a
világot, mintha a levegő kiapadt volna körülöttem." 1937-ben orvosai gégerákot
állapítottak meg panaszai okául. A következő év elején, hogy fájdalmain
enyhítsenek gégemetszést hajtottak végre rajta, aminek következtében egy időre
hangját is elvesztette. Feleségével és a hozzá érkező barátokkal a Beszélgető
füzetek segítségével tartotta a kapcsolatot. A Nyugat szerkesztését is így
végezte.
1934-ben jelent meg összefoglaló irodalomtörténeti könyve Az európai irodalom története. Babits elsősorban élménykritikai szemléletű, szubjektív tanulmányai olvasásra, az irodalom szeretetére és tiszteletére tanítják az olvasót.
1937-ben jelent meg Hatholdas rózsakert című novelláskötete. Ugyanez évben jelent meg Összes verseinek bővített kiadása. 1938-ban közölte a Nyugat szeptemberi számában a Jónás könyvét. A következő évben írta hozzá a Jónás imáját, ebben az évben adta ki Babits Keresztül-kasul az életemen címmel emlékeit és tanulmányait. Utolsó tanulmánykötete 1941-ben jelent meg Írók két háború közt címmel.
A műtét ellenére Babits állapota csak átmenetileg javult. 1940 elején
állapota rosszabbra fordult, ennek ellenére vállalta márciusban az olaszországi
utazást. 1940. március 25-én San Remoban átvehette Dante-fordításáért az olasz
állam kitüntetését a San Remo-díjat. Még ugyanez évben a Magyar Tudományos
Akadémia tagjai közé választották.
Betegségének rosszabbra fordulását
hihetetlen erővel és kitartással tűrte Babits. A sugárterápiás kezelés miatt
hangját újra elvesztette. Idejét vagy az esztergomi kis házban vagy a kórházban
töltötte. Halála előtt még befejezte Szophoklész Oidipus Kolónosban című
drámájának fordítását. Babits 1941. augusztus 4-én halt meg Budapesten a Siesta
Szanatóriumban.
Költészete
A pályakezdés
Ha Adyt tekintjük a magyar költészetben a szavak megújítójának, akkor Babits a mondat megújítója. Költészetének legjellemzőbb sajátossága a gondolati-filozófiai mélység. Az a meditatív attitűd, amely ugyan nem idegen a korábbi magyar lírától (ld. Arany, Vörösmarty), de amely létértelmezéséhez segítségül hívja a modern ember megannyi problémáját.
Levelek Iris koszorújából
1909-ben jelent meg Babits első kötete a Levelek Iris koszorújából. A kötet
gyűjteményes jellegű, Babits 1902 óta írt verseit válogatja bele. És
gyűjteményes jellegű abban az értelemben is, hogy egymástól eltérő, sokszínű
arcát mutatja meg benne a költő. A kötetcím értelmezi is a sokszínűséget, hiszen
Irisz a görög mitológiában az istenek követe, az ezerszínű szivárvány istennője.
A versek az istennő koszorújának levelei. Téma-, stílus- hangnem- és
versformabeli sokszínűség jellemzi a kötetet. Újklasszicizmus és modernség
szólal meg egyszerre a verseskötetben. Egy dolog azonban mindvégig állandó. A
minőség iránti elkötelezettség.
A kötet nyitó verse az In Horatium.
Programvers vagy inkább ars poetika. Az antikvitás költészetéért lelkesedő
Babits természetesen az Aranykor költőóriását Horatiust szólítja és szólaltatja
meg versében. Az In Horatium cím jelentése kettős. Egyszerre jelenti a tisztelet
megnyilvánulását (Horatiusra) és a szembenállást Horatiussal (Horatius ellen).
Az idézett első négy sor beépítése a versbe az arisztokratikus gőg
megnyilvánulásának tekinthető.
"Gyűlöllek: távol légy, alacsony tömeg!
ne rezzents nyelvet: hadd
dalolok soha
nem hallott verseket ma, múzsák
papja, erős fiatal
füleknek."
Ebből az attitűdből értelmezhető a középút elvetésére utaló jelentés. Babits nyíltan vállalja a mértéktelenség, a soha-meg-nem-elégedés eszményét. Az idézett verssorok eredetileg a kultikus szertartások nyitányára utalnak, azt a tiltást fogalmazzák meg, hogy a be nem avatottak távozzanak a szertartás helyéről. Az áttett jelentés, hasonló tiltás a be nem avatott (értsd: az irodalomhoz nem értő) személyeket igyekszik távol tartani a titkos misztériumtól.
A versindítás jelentésének kettőssége azonban úgy is értelmezhető, hogy
egyszerre szólal meg benne a hagyománytisztelet és annak tagadása.
A vers
műfaja óda, ennek megfelelően az ókori ódák versformáját idézi: alkaioszi
versszakban van írva. A hagyományosnak tekinthető istenek megszólítása helyett
azonban Babits verse rejtett titokzatos erőket szólít meg. A nyitó versszakot
követo hat strófa himnikus szárnyalása azonban nem csupán a természet erőinek
dicsőítése, hanem filozófiai gondolatok kifejezésére szolgáló rész is. Babitsot
már ekkor is elsősorban filozófiai problémák, az élet-halál, a megismerés, a
kifejezhetőség, az objektum-szubjektum viszonyának kérdései foglalkoztatják. A
vers kulcsa pedig a Herakleitoszt idéző dialektika gondolata:
"nem lépsz be kétszer egy patakba"
A változás szükségessége mellett foglal állást Babits. A hagyománnyal ellentétes mondandót a hagyomány útján mondja ki a költő. Így lehet a Horatius által az "aranyos középszert" kifejező versszaktípus "a soha meg nem elégedés" gondolatának kifejező kerete. Babits ars poetikája világos:
"állj akarattal a
rejtett erőkhöz, melyek a változás
százszínű,
soha el nem kapcsolt
kúsza kerek koszorúját fonják."
A költészet egyetlen lehetséges módja a folytonos megújulás. Az ódát lezáró
három strófa mintegy összefoglalja és kinyilatkoztatja a meglelt költői
programot.
Nemcsak a kötetnyitó vers műfaja óda és versformája klasszikus. A
következő költemény az Óda a bűnhöz is az. A versforma az óda másik jellegzetes
típusát mutatja: szapphói versszak.
A költemény központi gondolata a
legnagyobb bűn, egyeben a legnagyobb erény a lázadás felmagasztalása. A bűn,
mint megszólított transzcendens alak, hallgatja a dicsőítést és a fohászt.
Költői ars poetika ez is, a változtatni, a merészen, bátran újítani akaró költő
önfeltárulkozása. A korábban olvasott filozófusok közül talán Nietzsche hatása
megfogható a versben.
S minthogy a kötetcím Írisz nevét említi, harmadik versként megszólíttatik maga az istennő is. A Himnusz Irishez a világ sokszínűségét befogadni kész lírai én megnyilvánulása. Természetesen önfeltárulkozás ez is:
"Idézd fel nekem ezer égi képet
és földi képet, trilliót ha van,
sok
földet, vizet, új és régi népet,
idézz fel szóval, teljes enmagam."
A három vers kijelöli a pályakezdés költészetének fo irányait. A versforma
ebben a harmadik versben sokkal szabadabb az eddigieknél. De ezen nincs mit
csodálkozni, hisz a változatosság iránti elkötelezettség bizonyítéka ez is.
A változatlanság csupán a meg nem elégedés folytonos kifejezésében érhető
tetten. A kötetnyitó vershez hasonlóan a kötet záró darabja is ezt szólaltatja
meg. Befejezésül az 1903-ban keletkezett A lirikus epilógja című verset illeszti
Babits a kötetbe.
Költészetének középpontjában nem a lírai én áll, már ekkor a tárgyiasságra törekszik. Az első kötetére jellemző a formai igényesség, a klasszicizáló hajlam. Ennek bizonyítéka a klasszikus időmértékes verselés vagy a szonett műforma. Ez utóbbit példázza A lírikus epilógja című szonett. A vers műfaja elégia. A kötet záró verse stílszerűen szintén egy ars poétika. A költeményben a petrarcai szonett hagyományait követve az ellentét a legfőbb formaalkotó elv. Négy versszak, négy mondat, amelyek szemben állnak egymással. A művészi kommunikáció nehézségeivel viaskodó költői én ki akar lépni az első személyből, menekülni próbál az alanyiságból: az alany - tárgy, az én - nem én ellentéte a vágy és a megvalósulás ellentéte. A megismerés korlátaival szembenéző lírai én paradox módon maga közli kételyét a kifejezhetőséggel kapcsolatban. Ugyanakkor megfogalmazza a világ megismerhetőségének lehetetlenségét is. A világ és az én azonossága a megismerhetőség korlátja: az én önmagát nem képes kívülről szemlélni, noha ez a szándék hatja át. Ugyanakkor a vers a modern magányélmény és az intellektuális magány kifejezodése is. S mint ilyen természetesen individualista jellegű. A vers zárlata látszólag pesszimista, valójában azonban épp az individualista szemlélet miatt szemben áll azzal:
"a mindenséget vágyom versbe venni,"
/.../
"jaj én vagyok az ómega s
az alfa."
A Levelek Irisz koszorújából a pályakezdő költő igényét fejezi ki a világ és a benső tudattartalmak sokszínuségének bemutatására. A kötetben található versek többféle stílushatást mutatnak: míg például a Messze... messze... az impresszionizmus, a Fekete ország a szimbolizmus és az expresszionizmus hatását tükrözi. Ezekben és a hozzájuk hasonló versekben Babits játékossága akár szecessziós stílusúnak is tűnhet. A hangok, hangulatok erősítésének szándéka (alliterációk, hangulatfestő szavak használata) rendszerint túlmutat a vers tartalmiságán. Az eltérő olvasatok éppen ennek köszönhetőek.
Herceg, hátha megjön a tél is!
Az 1909 és 1911 közt keletkezett verseket gyűjtötte egybe Babits a Herceg, hátha megjön a tél is című kötetben. A második kötet talán legfontosabb, de mindenképp legismertebb verse az Esti kérdés.
Esti kérdés
A vers egyrészt az első kötetbeli hang folytatása, másrészt Babits filozófiai
érdeklődésének bizonyítéka. A meditatív versek sorát nyitja ez a költemény.
Klasszikus költői kérdés, amelyre nincs vagy nem adható meg pontosan a válasz.
Hiszen a vers az élet értelmét firtatja. Nem a megoldás a fontos, hanem maga a
meditáció.
Szép de egyben nyugtalanító vers is az Esti kérdés. Szépségét
képei és a megidézett hangulatok adják. Nyugtalanítóvá talán a
megválaszolhatatlan kérdések teszik. Az egyetlen, 53 sorból álló többszörösen
összetett mondat az élet értelmére, céljára kérdez. A vers zárlatában
megfogalmazódó költői kérdésre természetesen nem kapunk választ. Csupán az
előzmények, az élet képeiben való végeláthatatlan gyönyörködés, a halálérzés és
a szépség összekapcsolása sugallja a létezés képtelenségét.
A vers filozófiai
támogatását a bergsoni "időelmélettől" kap. Bergson hatásáról maga Babits vall
már 1910-ben. "Eszerint kétféle idő van, az egyik a fizikusok által használt
egynemű idő, a Kant-féle szemléleti forma; mely a térhez hasonlít; a másik az
élőlények különnemű, teremtő ideje: amelyet Bergson tartamnak nevez." A
szubjektív és objektív idő szembeállításának bergsoni gondolata érződik Esti
kérdés című költeményében.
A vers stílusát az impresszionista jegyek határozzák meg, amelyek árnyaltsága
jól illeszkedik a tunodo költői attitűdhöz. A verscímben is jelölt központi kép
az est. A meditatív léthelyzethez megfelelő teret és időt adó keret nem először
fordul elő magyar költői alkotásban, elég megemlíteni Csokonai Az estve ill. Az
éj és a csillagok című költeményét. A külső világ zajainak elcsitulása és a
belső világ hangjainak felerősödése, az eszmélkedés állapotának rajza már a
XVIII-XIX. századi magyar lírában is felbukkant. A kínzó és aligha
megválaszolható kérdések jelentősége abban áll, hogy önmagunkra és feladatunkra
ismerjünk.
Nem a válasz megtalálása a fontos, hanem az örök szembesülési
igény. Az irodalom szereptudatának megváltozását is jelzik a folyamatosan
felhangzó kérdések sora.
A vers másik üzenetértékű gondolata lehet, hogy a létezés teljessége a születés és halál egységében testesül meg. A vers szerkezete két, illetve három részből áll. A értelmi tagolás három része a nyitány "Midőn" mondatkezdése, az "olykor" és az "ott" újraindítása.
1. rész: 1-12 sor
2. rész: 13-34. sor
3. rész: 35-53. sor
A vers poétikai eszközei alapján a vers két részből áll, elsősorban a rímrendszer érzékelteti a szakaszhatárt.
1. rész: 1-34.sor
"Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársony
takaró,
/.../
a féltett földet lassan eltakarja"
/.../
"olykor
bárhol járj a nagyvilágban,"
Az uralkodó rímképlet: aabbccdede, páros és keresztrímek váltakozása.
2. rész: 35-53. sor
"ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek
elcsüggesztheted"
Ebben a meditatív helyzetben törnek fel a kérdések:
"mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire
való?
/.../ "
Az uralkodó rímképlet: abba, ölelkező rímek, páros rímekkel kiegészítve.
A
vers jambikus lejtésű 10 és 11 szótagos sorokból áll.
A szakaszhatárok
kettősségéből adódó ellentét fokozza a vers feszültségét. A vers nyugtalanító
hatása ebből az ellentmondásból is táplálkozik.