József Attila: Eszmélet

(elemzésvázlat - töredék)

W.I.

Az Irodalomtörténeti füzetek sorozat 1977-es kiadásában Szuromi Lajos írt egy egész könyvet az Eszméletről. Ez a könyv utal Szabolcsi Miklós elemzésére is. Szerinte a legnagyobb elvi összegzések egyike ez a vers, és idézi Egri Pétert, aki szerint pedig monumentális szintézis.

Kérdések, viták helyett tömören összefoglal, válaszol.
Az utolsó három év lírája az itt megfogalmazott felismeréseket kamatoztatja.

A címről:

Az eszmélet állapotot jelent, nem folyamatot, nem eszmélkedést. A ciklus felépítése mégis folyamatot sugall. Arról van szó tehát, hogy minden megállapítás a feleszmélésen túlról, visszafelé vonatkozik arra, amiről szól. Vagyis az egész-rész összefüggéseiben úgy nyerik el jelentésüket a sententiák, hogy a már feleszméltség, az eszmélet állapota alakítja rendjüket.

"Az eszmélet a gondolkodás állapotát kifejező kategória, melyben múlt és jelen részletei az EGÉSZ élményétől nyernek új jelentést." A gondolkodás folyamata tehát az eszmélet állapotába ágyazott.

"Az eszmélet tehát a lét törvényeinek megfelelő (adekvát és autentikus) tudatforma, költői megvallása nem csupán személyes ügy. Eszméltetés az eszmélkedés alakzatában."

„Földtől eloldja ...”

A tavaszi hajnal friss elevensége teljes harmóniát sugall, a rend zavartalan élményét. A spontán önfeledtség állapota ez, amikor még lehetséges az azonosság a PROBLÉMÁTLAN, TÁRGYSZERŰ VILÁG és a létezők között. A spontán önfeledtség állapota ez, gyermeki állapot, amely az értelem működése következtében elveszti varázsát. A felnőtt ember is eljuthat ide, de csak az értelem döbbenetes vergődései után, ha már megértette az önfeledtség hivatását, ha már sikerült harmóniát (békét) teremtenie elme és szív között.

„Kék, piros, sárga…”

Úgy tűnik, hogy a vegetatív életélmény és az álombeli élmények egylényegűek. A meseszerű szépséget, gondtalanságot, a harmonikusnak vélt élet természetességének hitét, az otthonosságot és a derűt egyként sugallja az álom és az első ébredés.

„Sovány vagyok…”

A szépség azonban, -- ahogy a következő szakaszokban nyilvánvalóvá válik -- a TELJES emberi életben a gondolkodás áldozatává válik. Ugyanakkor a költészet feladata éppen az, hogy megőrizze, megmentse a szépséget, ezért a idillről való kényszerű lemondást, a gyermeki harmónia felülbírálatát mindig mélységes bánat, szomorúság kíséri. E szakasz tükrében tehát az eszmélet a gyermeki és a felnőtti létállapot egymáshoz viszonyított ellentmondásos egységének tudása.

*************************************

(…)

Az egész vers tizenkét szakasza azt az ívet járja be, amely a tényleges versidőben a hajnal (a nap kezdete) és az este (éjszaka); metaforikusan az élet kezdete, a születés, az öntudatlanság naiv öröme, illetve a tudás fájdalmas reménytelensége, az élet vége, a halál.

További metafora-megfelelések: a remények keletkezése és elmúlása, a gyermeki természetes létezés, és a felnőtti öntudatos létezés.

A tizenkét szakasz együttes gondolati íve: a lét reménytelenségének rajza, és annak elfogadása, tudatosítása.

Az eszmélet tehát olyan létállapot, amely a világ tudatos birtokba vevésén túl az ösztönös megértés, az intuíció és az értelem szintézisét teremti meg.

Így a VII, VIII, IX. szakasz sorolja fel az egyén, az "én" felismeréseit. Ennek lényege a szabadság hiánya.

*************************

„Az meglett ember…”

A X. szakasz a heideggeri létértelmezés nyomán definiálja a "meglett embert".  

=> Martin Heidegger (1880-1976) német filozófus Jasperssel és Sartre-ral együtt az egzisztencialista filozófia megalapítója. Az egzisztencializmus gondolatait Kierkegaard alapozza meg. Tulajdonképpen a kiúttalanság és a kétségbeesés legközvetlenebb filozófiai megnyilvánulása.

Fontos eleme a választás hősiessége, a belé vagyunk vetve a világba, stb...

Heidegger a husserli fenomenológiához kötődik. Ez szubjektív idealista elmélet, mely szerint minden megismerés csak a megismerő tudatra irányulhat, ezért minden, a közvetlen tapasztalatot túllépő ítélettől tartózkodni kell. A világ tehát széthulló dolgok kaotikus halmaza, melyben a szubjektivitás, a LÉNYEGLÁTÁS (Wesensschau) teremthet rendet.

Vagyis semmiféle ELŐFELTEVÉSÜNK nem lehet a dolgokról. Ez utóbbit tagadja Heidegger. Szerinte a kérdező ember kérdéseiben is önnön létének foglya. Heidegger híres kérdése: Miért van egyáltalán létező; és nem, sokkal inkább, semmi?

Szerinte a SEMMI a szorongásban nyilvánítja ki magát, a szorongás a világba-vetettségtől van. Ki az ember tehát? Arc nélküli tömegember. Vagyis nem képes arra az egyes ember, hogy a tömegek uniformizáló nyomását elviselje, és kinyilvánítsa kritikai gondolatait. Heidegger egzisztencializmusának legjellegzetesebb vonása: a személytelenségbe és az emberi létezés világba-vetettségébe, szétmálló voltába való BELETÖRŐDÉS.

József Attila szerint a "meglett ember" elveti az egoizmust, de a másoknak való szolgálatot is, a függőséget és az uralkodást egyaránt.

„Láttam a boldogságot én…”

A korábbi szakasz gondolatmenetével gyökeresen ellentétes a XI. szakasz gúnyos-ironikus groteszk parabola boldogság-képzete, a DISZNÓ-LÉT. (Tapasztalat !: "Láttam") Ez is egy változata a kezdő kép naiv boldogság-tudatának.

„Vasútnál lakom…”

A zárószakasz emlékeztet a platóni filozófia képzeteire (barlang hasonlat).

Végtelen a sötét, fények iramlanak (ezek a nappalok),

ezzel szemben a szubjektív lét statikus (einsteini relativitás !)

tudatosan rezignált és passzív (mint a barlang bejáratával háttal ülő emberé, azé, aki "mint aki barlangból nézi a hosszú esőt..." (A Dunánál), úgy szemléli a világot. Ebben a világban "egykedvű örök eső módra hullt / szintelenül, mi tarka volt, a múlt".

Alapvetően sötét van tehát. A vonat metafora (sorsok, élet, sodródás) azért megdöbbentő, mert az olvasó tudja, hogy később hogyan hal meg a költő.

Ez a lélek csöndje, a "meglett ember" nyugalma, aki "okos fejével biccent: nem remél".

*************************

A forma kedvenc költőjének versformája, Villoné. Jambikus ritmusú oktávák a b a b b c b c (ölelkező rímek, középen egy páros).