Henrik Ibsen (1828-1906) a legnagyobb hatású norvég (és skandináv) író.

A modern polgári dráma megújítója (a megteremtő a klasszicizmus kora)

A 19. századi népszerű szalondrámáin, au ún. "jól megcsinált" darabokon lépett túl. (Voltak olyan darabsorozatok, amelyek igen népszerűek voltak, nagy közönségsikert arattak. Eugéne Scribe 1791-1861 -- bravúros színpedtechnika, szellmes párbeszédek, csattanós felvonásvégek, hatásos nagyjelenetek.)

Amit Ibsen hiányolt, az az élet és annak konfliktusai.

Ibsen a görög sorstragédiák analitikus módszerével és a szimbolizmussal teremtette újjá a polgári drámát.

Ibsen lassan érő tehetség volt, csak későn alkotta remekműveit.

A norvég nyelv csak Ibsen gyerekkorában vált nemzeti nyelvvé (mint nálunk a magyar)

Néhány szó az életéről:

Egy négyezer lakosú norvég kisvárosban született Skienben (síenben) 1828-ban. Lecsúszott városi patríciuscsaládból származott, apja elszegényedett.

1844-ben hazulról egy közeli városkába Grimstadba került patikusinasnak, majd gyógyszerészsegédnek. Meg kellett tapasztalnia a nyomor és a kiszolgáltatottság minden szenvedését.

Az 1848-as forradalmak ihlették először írásra. (Irt verset a magyar szabadságharchoz is. Első színműve a Catilina 1850 (verses dráma; témáját a római történelemből veszi, egy magányos, lázadó hősről szól.

1850-ben azért utazott a fővárosba, Krisztianiába (ma Oslo) , hogy egyetemi tanulmányokat folytasson, de érettségi eredményei nem tették lehetővé, hogy bejusson. (Matematikából és görögből megbukott.)

1851 őszén Bergenbe költözött. Itt a nemrég alapított Norvég Színház mindenese lett hat esztendőn át. Közben néhány hónapos színházi tanulmányútra mehetett Dániába, és ott alaposabban megismerkedett Schiller, Hebbel, Kleist, Schribe, az ifjabb Dumas munkáival, és elsajátította a színpadi mesterség titkait.

1857-ben viszakerült Krisztianiába, ahol a kisebbik (Norvég Színház) igazgatója lett. A nagyobbikban dánok játszottak.

1858-ban nősült meg háromévi jegyesség után (szegénysége miatt volt ilyen hosszú a jegyesség)

Pályája kezdetén romantikus színműveket írt (nyolc darabot), ezek témáját általában a nemzeti múltból merítette.

Az 1864-es év a fordulópont pályáján: ekkor 30 évesen állami ösztöndíjjal családostól elhagyja hazáját, és csak 27 év múlva tér vissza. (Róma; 1868-tól Németország: Drezda, München) Főleg Hegelt (1770-1831) olvas sokat ekkor.

A skandináv elismertséget két drámai költemény alapozta meg: a Brand (egy norvég falu papja) 1866 és a Peer Gynt 1867.

Peer Gynt léha, könnyelmű, naplopó falusi suhanc (Ludas Matyi, Taugenichtz). Hazudik, meg sem történt kalandjaival henceg, és "keresi önmagát". (A hazudós c. magyar novella -- Ki írta?)

Nem tudja azonban megvalósítani önmagát, mert mindig "kerülőutakon jár". Hallgat a nagy Görbére, az óvatos kerülőutak és a kényelmes hazugságok megtestesítőjére. Elmenekül a falujából és jelképes, allegorikus (szimbolikus) kalandok (a dantei utazás ellentéte), mindig ügyesen alkalmazkodik, vállal mindenféle szerepet. Mohó önzése a jellem széthullásához vezet. Emberi értékei nem érvényesülhetnek.

Évtizedek múlva öregen, kifosztottan tér haza. Ráébred, hogy ostobán eltékozolta az életét. Érte jön a Gombkötő, hogy a többi selejtes áruval együtt újraöntse őt is. Ettől Solvejg, a hűséges szerelme menti meg, aki az erdei kunyhóban megöregedve és vakon is reménykedve várja vissza Peert. Ő az (Solvejg), aki egy életen át őrzi annak emlékét, ami Peer Gyntben igéret volt és tehetség.

A Peer Gynt az eltúlzott egyéniségkultusz megsemmisítő bírálata.

A két drámai költemény után kezd Ibsen MODERN POLGÁRI DRÁMÁT írni. Ezután a hétköznapi valóságból indul el, hősei rendszerint új, emberhez méltóbb életformát próbálnak kiharcolni maguknak, mint ami adott. (A fiatalok szövetsége 1869) (A társadalom támaszai 1877)

A világsikert a Babaszoba (1879) hozta meg számára.

Ez a műve összefügg a századvég feminista mozgalmaival is, de nem arról van csupán szó. Az embernek önmagával szemben is vannak kötelességei, hogy emberré válhasson: erre ismer rá Nóra, a hősnő, ezért elhagyja a férjét és a gyermekeit, hogy megtanulhassa önmagát.

Nóra csapdába kerül. Évekkel korábban hamisított egy váltót, hogy nagybeteg férje délen gyógyulhasson meg. (Thorvald Helmer)

Az adósságot a férje által a háztartásra adott (szánt) pénzből "lopja" el, és fizetgeti visza apránként. A férjet azonban bankigazgatóvá nevezik ki, és a tudomására jut a váltóhamisítás. A nyilvános botránytól rettegve elhatárolja magát felesége cselekedeteitől, és eltiltja Nórát a gyerekei nevelésétől. Mikor azonban helyreáll a tisztesség és a becsület látszata, "mindent megbocsát" Nórának. (Visszakapja az adósságlevelet.) Nóra ezután nem fogadja el megalázó helyzetét. Tudatosodik benne férje hitványsága, és kilép a házasságból.

(Rokon téma a Kísértetek (1881), ahol a feleség némán tűri férje kicsapongásait, példás áldozattal marad hű hozzá, és életet ad egy testi-lelki nyomorúságra ítélt fiúgyereknek.)

Ibsen drámáinak legfőbb mondandója az egyéniség, az ÉN keresése, illetve a magamutogatás, az önámítás , az öncsaló illúziók és az élethazugságok leleplezése.

"Világmegváltó" "népboldogító" hősei egyre groteszkebb módon próbálják elérni az elérhetetlent, végül tragikomikus alakokká válnak. (A népgyűlölő 1882; A vadkacsa 1884; Rosmersholm 1886)

"Az ember előtt két lehetőség áll -- mondja Ibsen --- vagy kiegyezik az életviszonyokkal, elfogadja a hazugságokat, vagy belepusztul a meddő küzdelembe. Az igazságért való harc a társadalomban vagy nevetséges, vagy tragikus."

(Hedda már öngyilkossággal fejezi be életét: Hedda Gabler, 1890)

Az 1880-as évektől Ibsent osztatlan siker és világhírnév veszi körül; kitüntetések és rendjelek birtokosa. Európai diadalútján jár Budapesten is (1891).

Utolsó négy darabját otthon, Norvégiában alkotta meg. Mindegyik a magára maradt, önmagát túlélt ember tragédiájáról szól (Ibsenről magáról?).

Ezek közül legjelentősebb a Solness építőmester (1892)

Solness attól fél, hogy az ifjúság egyszercsak bekopogtat hozzá, és az ő helyét kéri, őt pedig háttérbe szorítja. Ezért nem engedi érvényesülni a kitűnő ifjú építészt, Ragnar-t, csupán eszköznek használja saját nagyratörő terveihez. Magánélete tönkremegy, otthona leég, gyermekei meghalnak, feleségétől elhidegül, magányossá válik. Ebben az állapotában "kopogtat be hozzá" Hilda Wangel, az ifjúság. A pergő párbeszéd során Solness emlékezetében felmerül a tíz évvel azelőtti elmulasztott szerelem és remény, amit már nem lehet visszahozni.

Solness úgy érzi, hogy Hilda fiatalsága és lelkesedése visszaadhatja régi erejét, hitét az emberekben és saját művészetében. Legyőzve félelmét -- életében másodszor --- épülő házának magas tornyára maga viszi fel a koszorút. Fellázad sorsa, öregsége ellen; önámító módon fiatalnak és erősnek szeretne látszani, hogy Hilda a diadalma s bálványt csodálhassa benne, de a magsban megszédül és lezuhan.

A TORONY tehát sokféle érzés szimbóluma.

(Jelképezheti a művészi vágyat, a tökéletességet a teljességet, az elérhetetlent, a sóvárgást az ifjúság után, a szerelem után. De jelentheti a lehetetlent kergető ábrándokat is.

A Solness építőmester történetében életrajzi motívumok is meghúzódnak. Ibsen megismerkedett egy fiatal lánnyal, Emilia Bardach-hal és beleszeretett.

Életének utolsó öt évét tehetetlenül, tolószékben töltötte.

1906-ban halt meg Krisztianiában. (Oslo)

Kompozíció Ibsen fontosabb színműveiben:

-- a szophoklészi kompozíciós rend érvényesül: már "minden megtörtént", a SORS-sal vagy meg kell békülni, vagy szembe kell vele szállni.

-- a dialógusokból a múlt feltárul és tönkreteszi a jelent (ennyi történik)

-- az Ibsen-drámák tehát elemzik az emberi létet (analitikus drámák)

-- a dikciónak kettős célja van: jellemzi a szereplőket és a cselekményt gördíti

-- a dialógus egyszerre előre és visszafelé visz az időben

-- nem a megoldás a fontos (nincs is), hanem az összecsapás különböző szemléletmódok között

-- Ibsen csak a közvetlen jellemzést tartja meg, ezért a szereplők minden szava, gesztusa nagyon fontossá válik.

-- a legtöbb ibseni drámát áthatja a jelképesség (sűrítés)

-- az ibseni szimbólumtechnika egyik legkitűnőbb megvalósulása A vadkacsa c. darab (1884) (a vadkacsa az élethazugság jelképe)

A legenda szerint Ibsen a halálos ágyán utoljára azt mondta: "Ellenkezőleg!"

------------------------------------------------

1867-ben írt művét, a Peer Gyntöt eredetileg nem színpadra írta. Művének anyaga több síkon mozog egyszerre: a képzelet és a valóság síkján. Szabálytalan verselés jellemzi a szöveget. Falusi életképek és látomások, szatirikus jelenetek, sőt, paródiák követik egymást. Ennek ellenére nagy színpadikarriert fur be a mű (valószínűleg a KÉPEk miatt),

A mű központi problémája az individualizmus parancsa, a "Légy önmagad!". A műhöz Edvard Grieg írt kísérőzenét: Aase halála, Anitra tánca, Solvejg dala. Első magyar fordítását Erdélyi Károly készítette 1904-ben. A budapesti Magyar Színház mutatta be először 1920-ban.

Fontosabb szereplők: Ase (egy gazda özvegye)

Peer Gynt a fia

Aslak kovács

Telepesek

Solvejg és Helga ( a telepesek lányai)

a haegstadi gazda

Ingrid a gazda lánya

az öreg Dovre

Anitra

Bergiffenfeldt professzor, a kairói elmegyógyintézet igazgatója

Gombkötő

A cselkmény a XIX. sz. elején kezdődik, s a század hatvanas éveiben fejeződik be.

I. felvonás

Ase házának közelében Peer az anyjával bolondozik. Anyja korholja, hogy nem akar dolgozni, pedig nyár van és mindenki a földeken szorgoskodik. A húszéves fiú azonban csupán álmainak él. Császár vagy király akar lenni. Soha meg nem történt kalandjait meséli. Ase elmeséi neki, hogy milyen jó lettt volna, ha ő veszi el INgridet, a haegstadi gazda lányát, aki szép és gazdag. Éppen ma van Ingrid esküvője. Peer gondol egyet, és elmegy a lakodalmas házhoz. Itt találkozik egy telepes házaspárral, akik két leányukkal, Solvejggel és Helgával érkeznek a lakodalomra. Peer táncra kéri Solvejget, de az nem áll vele szóba, mert mindenki jól ismeri a csavargó, iszákos, hazudozó Peert. Peer most nagy "hőstettre" szánja el magát. A mamlasz vőlegénytől elrabolja és megszökteti Ingridet.

II. felvonás

Peer meggondolja magát: a megszöktetett Ingridet vissazküldi apjához. Hiába rimánkodik neki a lány, Peer kész a válasszal: "Ég szakadjon minden nőre! Egy maradjon. Ő." (Solvejgre gondol.)

Asa Solvejggel együtt kétségbeesetten keresi Peert. Solvejg bevallja, hogy szereti a fiút.

Peet fent a hegyen messze repíti a képzelete. Troll lányokkal találkozik, akik a Ronde -hegység felé csalogatják. Itt kerül elé egy zöldruhás nő, Dovre lánya. A lány szerelmet ígér neki, s máris felpattannak a "nászménre", egy ócska zsákkal fölnyergelt óriási vadkanra. Megérkeznek az öreg Dovre tróntermébe, ahol trollok, koboldok, gnómok fogadják az érkezőket. Peer megkéri az öreg Dovrétól a lánya kezét,s hozzá a birodalmát is. Dovre belelegyezik egy feltétellel: "nem pislogsz Ronde határán túlra, kerülsz minden fényt, álmot, igét". Peer rádöbben, hogy itt visszavonhatatlanul trollá kell lennie. Csak a távoli harangszó menti ki a trollok birodalmából.

A sötét erdőben a menekülő Peert a láthatatlan Nagy Púpos akarja hatalmába keríteni, de Pernek szerencséje van.: "Erős. Nők védik e vak dögöt"-- mondja a Púpos. Peer ekkor felébred. Helga jelenik meg elemózsiával,és tőle üzeni Peer a rejtőző Solvejgnek, hogy ne felejtse őt el.

III. felvonás

Egy sűrű fenyvesben Peer egy fát igyekszik kidönteni. Közben egy suhancot pillant meg, aki sarlóval levágja az egyik ujját, mert nem akar katona lenni. Peer azt gondolja: "Gondolni. Vágyni. Akarni. Jó! / De meg is tenni ! Ez sok a rosszból."

Peer egy telepeskunyhót épít a hegyekben. Amikor kész, megjelenik Solvejg, aki otthagyta a családját, hogy Peer felesége lehessen. Peer boldogságát egy zöld ruhás asszony megjelenése zavarjameg, aki azt szeretné, ha Peer elkergetné Solvejget. Peer ugyan nem enged, de a kész kunyhóba sem lép be Solvejg kérésére, mert számára "Kerülj!" a parancs.

Meglátogatja anyját, aki már halálos beteg. Peer csak vidám dolgokról akar beszélgetni anyjával, mert "irtóztató az az óra / mely untat unottra rak". Képzelete ismét elragadja: az ágyból száguldó kocsi lesz, mely Azét Szent Péter elé viszi. Ase meghal. A belépő zsellérnének azt mondja Peer: "Én máris új útra termek. / Te itt rendezd meg a tort."

IV. felvonás

Marokkó délnyugati partvidékén, egy pálmaerdőben látjuk viszont. A csinos, középkorú, elegáns útiruhás Peer mint házigazda az asztalfőn ül a különböző urak társaságában, és ebédelnek. Elmeséli vendégeinek eddigi életét, azt, hogyan került Charlestown-ba, ahol tíz év alatt híres ember lett. Hajói négereket szálljtottak Karolinába, Kínába pedig bálványképet. De mindent úgy csinált, hogy baj ne legyen belőle, mert Peer félve a "következmények" szóba kókadt / tudatos, higgadt szordinókat". Ha valamit megunkt, másba kezdett, mert ez volt életelve:

"A cselekvés egész szabálya:

-- keményen élj te vele itt!--

szabad ember, ne tört rab állja

a Sors otromba cseleit. --

Tudd, hogy nem halsz meg egyelőre,

ezért harcod lobogva vidd --

hogy utad csengve megy előre --

s hogy hátul vár egy csöppke híd."

Peer pogány világpolgárnak vallja magát. Vendégeinek megfogalmazza, milyen a Peer Gynt-i életszemlélet.

"A gynti én egy raj kemény / akarat, harc, izzás, remény -- / a gynti én tengernyi lágy / ötlet, kívánság, példa, vágy..."

Peer mostmár császár akar lenni. A Marokkóban szerzett kincsei a tengerbe vesznek, de Peer nem adja fel.

Hamarosan a sivatag határán találkozunk vele. Most éppen a sivatagot gondolja termővé varázsolni, ahol majd felépítheti birodalmát, Gytiánát és saját fővárosát, Peerepolist. Egy itteni császár rablott lován, melyet ő talál meg, berobog a sivatagba.

Képváltás: egy oázisban látjuk Peert keleti öltözékben. Kávézik, csibukozik. Anitra, meg egy lánycsapat táncol körülötte, őt dicsőítve, mert Allah hírnökének gondolják. Peer most Anitráért rajong, de Anitra szerelmes szavakkal megszabadítja a maradék kincsitől is. Vége a sivatagi idillnek, Peer visszavedlik európaivá. Levonja a tanulságot, de új terveket szövöget.

Egyiptomban találjuk a Memnon-oszlop mellett, majfd a gizehi Szfinxnél találkozik Begriffenfeldt-tel. Peer kijelenti hogy ő császár, Begriffenfeldt Kairóba viszi, a bolondokházába. Amikor beszédbe elegyedik Peer a bolondokkal, felvillan előtte a mulandóság lehetősége, az hogy még Ápisz hatalmának is vége lett egyszer. Végül Begriffenfeldt szalmakoszorút tesz Peer fejére: "Hurrá! Az önzés kényura éljen!"

V. felvonás

Peer egy hajóval hazafelé tart. Megöregedett, haja, szakálla ősz. A norvég partok előtt vihar közeledik. Peer szerzett kincsei odalettek, s tudja, hogy senki nem várja hazájában. Irigyli a tengerészeket, akik családjukhoz igyekeznek haza. Peer képzeletében egy utas jelenik meg a fedélzeten, aki szívesen megvenné Peer holttestét "tudományos célra".