József Attila: Óda 1.


Az Írók Gazdasági Egyesületének kongresszusán vett részt J.A. 1933-ban Lillafüreden. A futó szerelmi kapcsolat, ami a verset ihlette, inkább csak a nagy szerelem LEHETŐSÉGE volt. A mélységes szerelmi vágy (igény a szerelemre) fantáziaverse az Óda.

A valóságból vett helyzetképpel indul (ezáltal megteremtődik az elmélkedés, eszmélkedés emlékezés szituációja.

A külső világba belevetítődik az emlékezés által a kedves nőalak. (Látvány ÉS látomás.)

Az érzelmek áradása egyre szenvedélyesebb, egyre vallomás-jellegűbb, ugyanakkor egyre több benne (ahogy a szenvedélyes emberben általában) a disszonancia.

A megszólalás hangütése azonban az ÓDA műfaját erősíti (magasztos, fenséges, himnikus). A földközeli, a hétköznapi is átlényegül ettől, ünnepi RÍTUSSÁ válik, mint pl. a mellékdalban.


A tagolást elsősorban a nézőpontváltások, és az érzelmi kitörések vagy visszafojtások ritmusa rendezi.
Az I. részletben késleltetett az érzelmi kitörés;
("... fogaidon a tündér nevetés.")
a II. szakaszban váratlanul fortissimóban dübörög fel;
("...hogy szeretlek, te édes mostoha.)

a III. részlet a gondolati elmélyülésé (filozofikus tűnődés a lélekről és a testről -- még az anyag mélyéig is lehatol a "leltár" a szerelem nézőpontjából);

("...alászállhatok rejtelmeibe.")
a IV. rész a "megvetett biologikumot" emeli a költészet szféráiba;
("... tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság.")
(Ezek szerint az ember önmaga egy UNIVERZUM.)
az V. rész az egész költemény érzelmi csúcspontja -- a szerelmi egyesülés extatikus hangján szólal meg.
(" ... fogadj magadba !")
(Janzer Frigyes azt mondja, hogy ez a részlet a gyermeknemzésről vágyáról szól.)

1. oldal

a VI. részlet valamiféle érzelmi megnyugvás (a külső világ ismét szembetűnő a lírai én számára; saját szívének dobogását hallgatja...)


A Mellékdal a férfi és a nő hétköznapi, természetes összetartozásának összes "kellékét" felsorolja, és profán misztériummá (ezéltal mégis ünnepélyes rítussá) avatja.

Ennek a részletnek legfőbb szépségét a természetesség adja.

A rímek vezetik az olvasó figyelmét, arra utalnak, hogy mely szavakat, jelentéseket, jelenségeket kell összekapcsolnia a befogadáskor.

(Pl. szeretlek téged -- mindenséget; futsz tova -- mostoha; gyermek -- vermek-- termek ...)
Az oximoronok a külső és benső végtelent, az érzelmek paradoxonaival szövik át: a távol közelében; édes mostoha)

A harmadik rész ANAFORÁVAL induló részletei (hasonlatai) (Szeretlek, mint...) az elválaszthatatlan jelenségek összekapcsolását idézik fel.

Összeolvad a tudat és az ösztönök tevékenysége a szerelemben -- ez mutatja a következő hasonlat: " Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt."


A világot átfogó figyelem EMBERI, ezt mutatják az ilyen részletek: "A vizespoháron kezed -- rajta a finom erezet -- föl-földereng."


A költemény csúcspontjának jelzős szerkezetei (lágy bölcső, erős sír, eleven ágy) a szerelemben való megsemmisülés és újjászületés misztériumát sugallják.


Hogy ilyen szerelem létezhet (mely a hétköznapokban is szép és állandó marad), azt a Mellékdal (a többször ismételt "talán" szó sejteti) csupán a remény bizonytalanságával állítja.


2. oldal