József Attila Ringató című versének elemzése

(töredék)

Bevezető

Jelentse a műbefogadás (és interpretáció) egyszerre az önfelderítést! Mindenkinek a saját kapuján kell a titkok birodalmába jutnia nem csupán a mű világával szembesülve, hanem saját személyiségének kozmoszával is. Azt remélem, a kafkai kapu túloldalán találkozom másokkal. (Lásd F. Kafka A törvény kapujában c. novelláját !)

Minden ember világképében vannak örvények: a levésnek és^vagy a képzeletnek olyan örvényei, amelyek talán úgy (is) felfedezhetők, hogy a személyiségbe "belehajítunk" egy művet, mintha a folyóba vagy a tóba fadarabot vagy papírcsónakot dobnánk. Ilyen lehet az a műelemzés, amely elsősorban befogadás és élvezet s csak másodsorban szakmai tevékenység.

A műalkotások jelzésrendszerében - ha a kód és a dekód lehet megközelítően adekvát - léteznek olyan sztereotípiák (akár gesztusoknak is nevezhetnénk őket), amelyek apró módosítása olyan hatást válthat ki, mint a metakommunikáció az emberi kommunikációban. (Egy Jónapot!-ban benne lehet az is, hogy Nem akarlak többet látni!, vagy az, hogy Örülök neked!, esetleg: Nocsak, már megint itt vagy? stb.) Tehát a kiegészítés technikája érdekes lehet. Ilyen interpretáció esetében nem az a kérdés, hogy mit akarhatott kifejezni a szerző, hanem az, hogy a befogadó számára mit ér a mű információs anyagában, hanghatásában, nyelvi (vagy egyéb) logikájában, érzelmeket, értékeket mozgósító világszerűségében vagy filozofikusságában, stb.

Így talán részben indokolja az a két idézet, amit ide illesztettem, hogy miért éppen József Attila Ringatójával foglalkozom. Az egyik egy diák tanórai megnyilatkozása, a másik egy jelenleg is érvényben lévő tankönyv szövegének részlete (ez majdnem az összes információ, amelyet a tankönyv a Ringató c. versről ad).

"A költő szerelmes és féltékeny, de nem akarja megbántani a lányt a féltékenységével." (Egy tanuló szövege)
"A Ringató műfaja, a dal, egyike a legegyszerűbbeknek és a legősibbeknek. Mégis gondot jelenthet e nyolc sor pontos megértése. Először is a köznapitól eltérően, archaikus jelentéssel szerepel a holott -holott, amely itt azt jelenti: hol-hol. Másodszor azt kell észrevennünk, hogy a két versszakban két személy szól: előbb a férfi vall arról, hogy szerelmese milyen boldoggá teszi, hogyan veszi körül minden oldalról a tündéries boldogság. Azután a nő vallomása következik: tavi hangon arról az áldozatos szerelemről gyón, amely azért van, hogy párja boldogságát szolgálja, amely olyan mély, hogy oda tudja adni a becézettet boldogítóbb ringatásnak is." (Részlet az Irodalom a szakközépiskola IV. osztálya számára c. tankönyvből; Tankönyvkiadó, Bp. 1985. // Megjegyzés – W.I.: Ó, borzalom!)

Elemzés

A ringatás testbeszéd. Az emberi test aktív vagy passzív állapota, a feszültség és az elernyedés diszharmóniája (harmóniája), dinamizmusa vagy statikussága (gesztusai) jelzik az ember benső világának állapotát (illetve interakciós készültségét). Ez a jelzésrendszer úgy épül be a művészi alkotásokba (direkt vagy indirekt módon), ahogy - a pszichografológusok állítása szerint - a kézírásba a jellemvonások és az ember pszichikai állapota.

(A domináns témakör meghatározása (explication de texte))

(Az interpretátor játékba hozott horizontja itt a kommunikációelmélet (Gadamer: Igazság és módszer 1981 -- hermeneutika))

(A cím és a szöveg viszonyának vizsgálata (strukturalizmus))

A ringatás: együttmozdulás; az önátadás-elengedés révületét és az aktivitást, a szándékosságot egyszerre idézi fel a szó. Különböző mozdulat-változatokban (egyéb művekben) másképp is szerepel más-más hangulattal és élményfelidézéssel.

Például Adynál az édesanyjáról szóló versben: "Csípője ringott, a büszke ^ Kreol-arca vakított." (Az anyám és én).
József Attila más költeményeiben, pl: "s mint édesanyám ringatott, mesélt..." (A Dunánál).
A "Ringató" folyamatos melléknévi igenév felidézheti az anya-gyerek képzetét egyszerre a szerelmét ringató nő képével.

(Metaállítások keresése (hermeneutika -- Bacsó Béla H.R Jauss nyomán 1981))

(A szövegben alkalmazott sajátos poétikai kód (szemiotika))

(Motívumelemzés (explication de texte))

Ugyanakkor jelezheti a ringatott létállapotát, érzelemvilágát, és magát a periodikus mozdulatsorból álló aktív cselekvést, vagy az abban való önátadó részvételt. Egyszóval "lebeg" a szó jelentésköre, nincs az állításnak állítmánya és alanya, csak a testbeszéd emberi melegséget, harmóniát, bensőséges kapcsolatot felidéző jelzéseként "él" a cím.

(Domináns témakör meghatározása (explication de texte))

(Önértelmezésre, létértelmezésre utalás (eszmetörténeti))

A költemény lírai folyamatában nem az őrjöngő kisajátítás indulata dominál; nem a tulajdonlás fösvénysége. Ez az önnön féltékenységét legyőző férfi (vagy nő) szerelmének kifejeződése. Egy éppen lejátszódott racionális és érzelmi folyamat részese lehet az olvasó; az emberi irracionalitás, féltékenység, birtoklási vágy Styxének túlsó partjáról az innensőre jutottunk, s ahol "most vagyunk", az "tó" - a megengedés, a megbocsátás, a harmonikus lét mesebeli tava, amelyen minden idillivé válik (vagy válhat).

A sok lehetséges helyzet és jelenség közül kiválasztott mozdulat és táj költői megformálása részben vadonatúj, részben a magyar népmesék és a régi magyar (sőt európai) költészet idilljeiből vesz motívumokat. A látszólag impresszionista képek valamiféle lelki táj képzetköréből kiválasztottak. Az embernek mint természeti lénynek a szempontjából ugyanaz a logikai folyamat játszódik le, mint a népdalokban: a tájkép minden eleme valamilyen emberi hangulat kifejezését szolgálja; minden jelenség antropomorfizálódik vagy metaforává válik, ezáltal "illik bele" mozaikdarabként az ember lelki tájképébe.

(Hermeneutikai analízis)

Egy másik szempontból az az érdekes, hogy miközben mindaz a hang, kép, mozdulat, tárgy, ami e táj része, teljesen elveszíti konkrétságát, ugyanakkor a befogadóra valószínűleg épp a konkrét érzékelhetőség élményének felidézésével, elképzelhető valódiságával hat. Olyan sztereotípia itt minden (ami látvánnyá válik, elhangzik vagy sejthető), amelyet gyakorlottan azonosíthat az olvasó, mert gyakran szerepel művészi alkotásokban.(Ha nem lennének ilyen titokzatosak,lelki vívódásokat közlők,konkrétságuk ellenére megfoghatatlanok e sztereotipiák, giccsszámba is mehetnének.)

(Szemiotikai megfigyelések)

Ilyen a csónak, a tó, a szellő, a nádas, a csók, a kék, a ringatás. Elég azonban két szó ahhoz, hogy az olvasó figyelme megfeszüljön, a tűnődő nyugalmat felváltsa a nyugtalanság vagy az elemzésre késztető tudni akarás. Ez a két szó a "lehet" és a "mással". Ha József Attila költészetének keretei között engedjük működni assszociációinkat, akkor pl. a Mikor az uccán átment a kedves lírai folyamatának mozzanatai juthatnak eszünkbe.

(Megfigyelések a felszíni és a mélystruktúráról (szemiotika))
"Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh, hogy aggódtam, elveszik tőlem."
(Részlet a Mikor az uccán átment a kedves c. versből)

A szerelem nemesedésének, a lelki küzdelemnek a folyamatában (talán szitjei között is) a Ringató a bölcsesség és a szelídség lenyomata; a másik mű ( a Mikor az uccán átment a kedves) e bölcsesség és szelídség kialakulásának a verse.

Minden felderíthető fogalmi vagy formai eszköz - úgy tűnik - ezt az élménykört szolgálja. A tudati síkok váltakozása, az asszociációs körök interferenciája, az emberhez és a természethez kötődő paradigmák, a tér- és időmeghatározottságok, az elképzelhető miniatürepikai szelet, az arányok, a szerkezet, az akusztikai jelenségek, az ütemhangsúlyok és a zenei ritmusok, a hangszimbolika, stb.

Strukturalista módszer
(a rétegek szerves kapcsolatáról, a strukturális egységről)

Hogyan működik például a "vertikális vibrálás" a gyakori tudatsík-váltás nyomán a költeményben? (Vö. Hankiss Elemér: A népdaltól az abszurd drámáig c. tanulmányával. Magvető Kiadó, Bp. 1969. Benne: József Attila komplex költői képei és Az irodalmi mű egy alapvető strukturális mozzanatáról)

(A szöveg részletes elemzése következik szinte szavanként.)
A következő rész tehát részben explication de texte , részben a hermeneutikai analízis része lehet. A módszer váltogatása abból adódik, hogy nem törekszik a befogadó teljes komplex elemzésre úgy, hogy valamelyik módszer "követelményei" nyomán haladva formális logikával elemezzen, hanem EGÉSZÉBEN leginkább azokat az ismereteit, élményeit HOZZA JÁTÉKBA, amelyek nyomán a horizontösszeolvadás létrejöhet a mű és a befogadó között)

A költemény szavait egyenként és egymásra hatásukban megfigyelve - a holott szó jelentheti azt, hogy hol, ahol, néha, stb; hangsorával pedig felidézheti a halott szót.

A náddal asszociációja lehet a népmesék nádszál-kisasszonya, összetételekben a nádsíp, a nádparipa, a nádtető a cukornád, a nádszálderék, a nádas (érintetlen táj, természet); sőt, Pascal gondolatai is felidéződhetnek. (Pascal azt írja egyik félbenmaradt művében, hogy az ember olyan törékeny, mint a szélben ringó nád.)

A ringat szóhoz fűződő sztereotípia (szószerkezetben) a bölcső, a baba; más összefüggésben eszünkbe juthat a testi közelség, a szerelem, a bizalom és pl. a tavon ringó csónak.

A csobogással a "víz beszéde" sok-sok József Attila-versben előfordul, pl. "fecseg a felszín, hallgat a mély" (A Dunánál); "A nyugalom, a remegés^ egymást öleli s kél a habban ^ kecsesen okos csevegés." (Ars poetica); "Csobog a langyos víz, fürödj meg..." (Óda).

A csobogás a változás dinamizmusának a hangja, de egyben a változó az állandóban és fordítva.
A kékellő a vidámság, a derű, a boldogság, az idill színszimbóluma lehet, de utalhat az égboltra, szemszínre, Novalis kék virágjára, és más József Attila-versek hasonló motívumai is idekapcsolhatók: "Kék, piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban..." (Eszmélet); "...szürke haja lebben az égen ^ kékítőt old az ég vizében." (Mama).

A derűvel jókedvet idéz, vagy hajnalt, pirkadatot; igei változatában változást arckifejezésben vagy fényviszonyokban. (Köznyelvben: földerül az arca; népdalban: Derül-borul a Dunáról, jön a babám a tanyáról...) A derű nem kitörő, harsogó jókedv. Az önmagával tisztában lévő, harmonikus ember megnyilvánulása.

A tavi szóra asszociálván ne feledjük Weöres Sándor versét: "Tó vize, tó vize csupa nádszál..." (Magyar etüdök).
József Attila Medáliák ciklusának hatodik versében pedig: "...rámnéz a tó, ha belé kő esett."

A tó mindig az a természeti jelenség volt, amit a költők szívesen használtak fel idill-ábrázolásaikban vagy harmonikus életérzés kifejezésére. Valamiféle romantika (ösztönös nosztalgia azon közeg után, amelyből származunk?). A tó rejtelmes nyugalom közege, az embernek a természettel való nagy-nagy egyetértése rejlik a tó-képzetekben. (Lásd az angol romantika első nemzedékét!)

(Az eddigi képzettársítás-sorozat részben szemiotikai módszer, részben szellemtörténeti.))

A tavi csókolással kifejezés nem csupán a fentiek miatt érdekes, hanem azért is, mert a csók rendszerint nem a víz képét idézi fel, hanem a tűzét. (Hacsak nem gondol valaki arra, hogy a motorcsónak hogyan "csókolja a vizet".)

((Innen strukturalista módszer))

Az első versszak grammatikai szerkezetében minden a ringat-hoz, mint állítmányhoz kötődik. Látszólag egy eszközhatározó-rendszerrel van dolgunk, a nyelvi logikánk legalábbis ezt az utat követi. Így különlegesen nagy a logikai feszültség, amikor a jelentésszférában tagadni kell ezt a grammatikai összefüggést. Először is grammatikai szinten nincs a ringatásnak alanya és tárgya. (Kit, vagy Mit ringat náddal, csobogással és kékellő derűvel, és ki az, aki ezt teszi?)

Másodszor a "náddal ringat", "csobogással ringat" és "kékellő derűvel ringat" szószerkezetek erőlködéssel értelmezhetők talán társhatározós szerkezetekként, eszközhatározósakként azonban (denotációs szinten) értelmetlenek. Így akár a vers

olvasásakor, akár elmondásakor vagy hallgatásakor a tudat arra irányul, amit képes különösebb logikai bukfencek nélkül felfogni. Ez pedig nem a grammatikai szint (vagy réteg) és nem a jelentés, hanem valami azon túl (vagy innen). (Itt egy kis szemiotika.)

(Dekonstrukció)

A közvetlen érzékelésre, a zenei élményre, vagy a sejtésekre gondolok. Persze, ha a fogalmi szférában hosszabban elidőz az ember, akkor sem csalódik József Attilában.

A nád konkrét-egyedi fogalom (ha úgy tetszik, tárgy); a csobogás elsősorban hanghatásként fontos; a kékellő derűvel kifejezés pedig látvány és életérzés mivoltában válik megfoghatóvá tudatunkban.

(Szövegtani elemzés következik))

A megértési szintek közül a legprimitívebb, de rendszerint a leghatásosabb is, mert a legkönnyebben megközelíthető: a cselekmény. Egy lírai alkotásban is rejlik esetleg valamilyen eseménysor (miniatűrepikai szelet-nek nevezhetjük), ez pedig sokszor erősíti azt a jelentésszférát, amely a közvetlen érzékiség felidézéséhez, a valóságosság érzetéhez tapad. A ringatóban azért érdekes az elképzelhető epikus folyamat, mert időtlenség érzetet kelt, az olvasó időtagolását annyira bizonytalanná teszi, hogy ezáltal a legegyszerűbb, egyben a legrafináltabb módon örökérvényűvé lesz mindaz, amit az olvasó elképzel a befogadáskor. (Mondjuk, egy nő és egy férfi csónakban ringatózik, talán egymást átölelve tartják, ragyog a nap, kék az ég, szellő fodrozza a tó vizét és a parti nádat. A férfi - a lírai alany - tűnődik, esetleg önmagával, féltékenységével vívja benső küzdelmét.)

Nem hagyható ki e struktúra áttekintéséből az ezer és ezer finom ritmikai és akusztikai játék, szerkesztésbeli különlegesség. Ez - a tudatosan (is) olvasó ember számára - azért okoz örömet, mert az esztétika világában a szépség egyik legjobban felfogható jele: a rend. Az arány, a szimmetria-aszimmetria játékossága, a periodikusság. Az ember alkatánál fogva szereti mindezt (hiszen ilyen az ő testi felépítése és fizikai "működése" is), de csak akkor, ha természetes, vagyis a szabadság érzetét, a rideg, gépies szabályosságtól való eltérés lehetőségét is tartalmazza. Hogy néz ki a Ringató ebből a szempontból?

(Formai elemzés következik (strukturalizmus))
Ha dalversként vesszük szemügyre, akkor a ti-ti ti-ti tá tá valamilyen apró eltérésekkel létrehozott zenei ritmusa jellemzi minden sorát. Ha hangsúlyos versként vizsgáljuk, akkor a játék az ütemhatárok ide-oda tologatásában rejlik.

Soronként így az egyes ütemek szótagszámai:
"Holott náddal ringat, 4^2
holott csobogással, 2^4
kékellő derűvel, 3^3
tavi csókolással. 2^4

Lehet, hogy szerelme 3^3
földerül majd mással, 4^2
de az is ringassa 3^3
ilyen ringatással." 2^4

A költemény időmértékének képlete olyan dinamizmus kifejezője, amelynek következménye valamilyen kép felidéződése is lehet: rendetlenül-játékosan ide-oda verődő apró hullámokra asszociálhatunk, amelyek biztos nyugalommal pihennek a parton el. Diszharmónia a részletekben, harmónia az egészben.

U - - - - -
U - U U - -
- - - U - -
U U - U - -

U - - U - -
- U - - - -
U U - - - -
U - - U - -

Mindezek alapján "megérezhető", hogyan rejlik a természet az emberben és az ember a természetben. A költemény azonban ezt még nyilvánvalóbban is tartalmazza, méghozzá úgy, hogy a második versszakban "közelebb van" az ember. Lássuk a paradigmasorokat!

(Sruktúra és mélystruktúra (szemiotikai))

Emberre, vagy emberi viszonyokra jellemző szavak, kifejezések a következők: ringat, derű, csókolás, szerelme, földerül, mással, ringassa, ringatással; a természetre vonatkozóak pedig: náddal, csobogással, kékellő, tavi. Úgy tűnik tehát, hogy az első versszak a lírai alany léthelyzetéről tudósít, a második pedig tűnődéseiről, vívódásairól, reflexióiról.(Sokkal több az első szakaszban a természetre utaló kifejezés, mint a másodikban.) Ebből fakadnak azok a kettős képzetek, amelyek részben a szubjektív, részben az objektív, részben a valós, részben a költői világ "tartozékai". E megfigyelésekből arra is következtethetünk, hogy a logikai és/vagy a jelentésszféra, illetve a hangulati szféra közül melyik a domináns. Nyilvánvalóan az utóbbi.

(Eszmetörténeti, hermeneutikai)

A hangszimbolikának a francia szimbolisták és Ady óta igen nagy jelentősége van, ez is befolyásolja elemzői attitűdünket. Itt nem érdemes nagyobb kitérőt tenni, de megjegyzem, igen valószínű, hogy a hangok kiejtésének - vagy elképzelt kiejtésének - érzete összefüggésben lehet az ember pszichoszomatikus rendszerével. Ezért nem mindegy, hogy a veláris vagy a palatális magánhangzók vannak túlsúlyban egy verssorban; sőt, úgy sejtem, az ajakkerekítés vagy ajakrés, a nyelvállás olyan erősen kötődik a mimikához, azon keresztül a komorság vagy a derű arckifejezéséhez, hogy talán még közvetlenebb a versben lévő hangcsoportok hatása az olvasóra, versmondóra vagy hallgatóra, mint gondolnánk.

(Explication de texte a hermeneutikai analízisben)

Nézzük tehát, mennyire komorak vagy derűsek a sorok a magánhangzók elhelyezkedése alapján!

o o á a i a           komor
o o o o á a          komor
é e ő e ű e          derűs
a i ó o á a          vegyes

e e o e e e     monoton

ö e ü a á a     változatos, színes

e a i i a a      majdnem tükörképe a második rész az elsőnek

i e i a á a      derűs majd komor

Kellően érzékeny ember számára mindez természetesen hangulatokat sugall anélkül, hogy tudatosodna benne, milyen hangulati közegben hatnak rá a szavak, mondatok jelentésegységei.

A titkok után leselkedő elemzőt más meglepetések is érik. Ilyen például az első versszak első és utolsó sorának akusztikai "keresztbeszerkesztése". Tehát:

"Holott náddal ringat,..."
"...tavi csókolással"

Nehéz nem észrevenni az "o o á a " hangok ismétlődését (a versen belül egyébként részben vagy egészben ötször fordul elő így ez a hangcsoport) és az "i a -- a i" tükrözését a ringat és a tavi szóban.

A vers egyébként is sokféleképpen "lélegzik", arzis-tézis játék érvényesül soronként, kétsoronként, négysoronként és versszakonként mind a zenei, mind a jelentésszférában.

A befogadás folyamába (stílszerűen: tavába) lehetne még mélyebbre merülni, végigvinni a felidézett gondolat és sejtéstöredékeket, de nem érdemes. Olyan mű a Ringató, amely sok titkával együtt mégis közvetlenségével hat leginkább. Racionálisan feldolgozható,mégis örökké rejtélyes hangulatú világával azt sugallja, aminek kifejezésére a líra, a dal műfaja leginkább alkalmas: az érzelmek, a szerelem idilljét és ambivalenciáját.

(Strukturalista)

Nyilván nem véletlen, hogy az aranymetszés körül helyezkedik el az a félmondat, ami a szerelmes ember legfőbb dilemmájáról szól: "lehet, hogy szerelme ^ földerül majd mással,".

(Összefoglalás következik, mely nézőpontjainak feltárásában a HERMENEUTIKÁRA emlékeztet, valójában alig lép túl a STRUKTURALISTA módszer hagyományán; bár fogalmi rendszerében előfordulnak a újkritikára, a pszichoanalízisre, a dekonstrukcióra, a szemiotikára utaló kifejezések.)

A testbeszéd, a természetbe olvadás és a természettől való el-különböződés tudatossága, a természet antropomorfizáltsága : az arányokban, a zeneiségben, a hangszimbolikában, az akusztikai játékokban, a képek közvetlen érzékelhetőségében és titokzatos időtlenségében, a tudatsíkváltásokban, a paradigmasorokban, a tér- és idő- meghatározottságban, a miniatürepikai szeletben és a kettős képzetekben rejlik. Minden befogadónak egy kicsit mást súgva, de mindig őrizve - míg az emberek verset olvasnak - a megismételhetetlenül egyedi, mégis örök emberi érzéseket, érzelmeket, ezek közül is a legbonyolultabbat, a szerelmet.

Wenczel Imre

(Átfésülve 2012-ben)