A Nagyon fáj c. kötet (ez József Attila utolsó verseskötete) középponti verse. Előtte A város peremén című költemény, utána a A Dunánál c. filozofikus nagyvers.

Az 1935-ben keletkezett vers nyomasztó világrendről (szűkebben értelmezve tűrhetetlen magyar társadalmi rendről) tudósít. A költő mint felnőtt, jogokkal rendelkező ember legfőbb értéknek a szabadságot tartja, ezért olyan fontos számára, hogy bemutassa, feltérképezze azt a világot, amelyben nem szabad az ember. Ehhez érzelmi folyamatokat is ábrázol (kifejez), ezáltal meggyőzőbb, hitelesebb az indulatos megszólalás. A hangütés különleges, ritka az a József Attila-vers, amelyik ilyen indulatosan, kiáltásszerű kérdéssel indul: "Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott

hazafelé menet ?" (Ebben rokona a Téli éjszaka c. költemény, mely így kezdődik: "Légy fegyelmezett !")

A hazafelé haladás, ballagás motívuma fontos a József Attila-versekben, általában egyszerre az otthon felé haladást, és az otthonosság életérzésének keresését is jelenti, esetleg a HAZA (mint ország, vagy állam) tudatos feltérképezését, mint a jelen versben is. (Példák a hazafelé tartó költő képeire: "Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog. A szellőzködő, lágy melegben tapsikoltak a jázminok." -- HAZÁM ;

A politikai helyzet (Németországban terjed a fasizmus, -- Hitlert 1933-ban választják kancellárrá -- és Magyarországon is egyre erősebb a fajgyűlölet), a bürokrácia packázása az egyénnel, a kevés igen gazdag ember és a rengeteg nagyon szegény gyűlölködése ("Retteg a szegénytől a gazdag ^ s a gazdagtól fél a szegény." -- HAZÁM),

a falut és a várost is szembefordítja egymással a politikai rendszer (minden ügyintézés a városi központokban zajlik), a titkosrendőrség, a besúgók mindenütt ott vannak, terjed a bűnözés, senki nem bízik még a jó ismerősében sem, mindenkinek kartonja van, amire aprólékosan feljegyez a rendőrség mindent, amit csak meg lehet tudni az emberről, senkinek sincs igazi magánélete --- mindez azt eredményezi, hogy az emberek sehol nem merik elmondani nyíltan a véleményüket, mert attól félnek, hogy elveszítik állásukat, vagy bebörtönzik és kínzásokkal vallatják őket, esetleg koholt vádakkal kivégzik. Így már talán érthetőbbek azok a motívumok, amelyeket a versből kiválogattunk, és itt felsorolunk:

A cím a fuldokló kiáltását juttatja eszünkbe. A költemény olvasásakor megértjük, hogy nem csupán egy ember levegő után kapkodásáról, levegőért kiáltásáról van szó, hanem az EMBERI létezésért kiált itt valaki, azért, hogy ne vadak módjára éljünk egymás mellett, hanem teremtsünk olyan rendet, melyben szabadnak érezheti magát az egyén, és amelyben játszani is lehet.

Ugyanakkor a "szép, komoly fiú", akit játszani is enged a szabadság, az is az Ő gyermeke --- vagyis ez a kép úgynevezett kettős metafora, más szóval KOMPLEX kép, mely összefüggéseivel azt mutatja meg, hogy az embereknek előbb kell megteremteniük a szabadságot, azután a rendet, hogy ez a rend emberi lehessen. A szabadság nyomán létrejövő rend pedig lehetővé teszi a legszabadabb, de legfegyelmezettebb - komoly - életmódot, azt, amelyben játszani is lehet.)

• "a város peremén"----- "lámpák"
  
• "ütött gyermek" --- "sovány levelek"
  
• "e táj oly elhagyott"---- magány és társkeresés
  
• "a törékeny falvak" -------- "anyám"
  
• születés --"felnőtt (balszerencse)" -- élet -- halál
  
• "gyermek" -------- "felnőtt"
  
• rabság ----- "szabadság"
  
• embertelen (rend) ----- emberi (rend)
  
• "bensőmből vezérel" ----- külső világ
  
• szótlanság (fuldoklás) ---- kiáltás (vergődés)

A költemény képei úgy vannak megszerkesztve, hogy elképzelhetünk egy hazafelé ballagó férfit, aki saját és embertársai sorsán tűnődik. Közben szinte halljuk a léptei alatt zizegő-ropogó száraz levelek hangját ( ősz van), megtudjuk, hogy alkonyat felé halad az idő, képet kapunk arról is, hogy mit lát, hall útközben ( gyep, sötétség, bokrok, szél, hűvös, televény, lámpák, vadkácsa hápog riadtan a tóban stb.), illetve kivel találkozik ("S ím váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott.").

Minél többet tudunk meg arról, hogy mit gondol magában az az ember, akit a költő "megrajzolt", és egyes szám első személyben szerepeltet (a lírai alany), annál jobban megértjük, hogy szorong az illető, és szorongásának oka személyes emlékeiben, sorsában, illetve a társadalmi rendben gyökeredzik.

Az eltorzult jellemű emberek társadalmára (politikai rendszerére) vonatkozó ismereteinket is a lírai alany (áttételesen a költő) gondolatvilágán keresztül kapjuk.

A Levegőt ! József Attila egyik leginkább összegző jellegű verse -- emberdefiníciót és életmód-ideált ad, lázad és lázít az embertelenség ellen, és okosan végiggondoltatja az olvasóval a saját életét is.

Az egyes strófák (kilencszer hét sor) első pillantásra szabálytalanok, mégis megdöbbentően precíz szabályosság jellemzi őket. Pl. a szótagszámok soronként minden versszakban ugyanolyanok: 11

1. 11
   
2. 6
   
3. 11
   
4. 11
   
5. 6

és a rímképlet is ehhez igazodik, sőt, részben a ritmus is, mely a jambikus lejtés (trochaikus zökkenőkkel) és a hangsúlyelosztás érdekes "elegyéből" rakódik össze.