Cs. Gyimesi Éva a címadás és a költői alkat összefüggésével indítja elemzését. Két szót használ: ez a visszafogottság és az egyszerűség. Több példát hoz az egyszavas, tárgyszerű, prózai címekből: Tölgyfa; Fák; Madár;

Vadkan; A gejzír. Ezeket leíró jellegűnek minősíti. A költőnél a hangsúly egy-egy tárgy és az anyagi világ nyelvi megjelenítésén van. Az alanyt csak közvetve érzékeljük, meg sem szólal egyes szám első személyben. Emellett a cím grammatikailag hiányos is, hiszen egy névutóról van szó. Önmagában a között nem nyelvi jel. Ennek ellenére képes utalni az alanyra, aki nélkül nem létezhet, aki a viszonyt felismeri vagy megteremti. Így a címben máris jelen van a "rejtőzködő szubjektum".

Tellér az elemzést a képiséggel indítja. E képek megfejtése, jelentésük kibontása a cél (mondja ő). S a kép jelentését csak a képből kiindulva kaphatjuk meg.

Ugyanezekről a képekről Cs. Gy. Éva úgy vélekedik, hogy ezek a konkrét jelentéstartalmat hordozó kettősségek elvont jelentéstöbblettel telítődnek anélkül, hogy jelképpé válnának. A látszólagos térbeli viszony nem más, mint az emberi létezés feszültségeket sűrítő drámája. A látvány (konkrét) és a látomás (elvont) egyidejűleg érvényesül a versben. E kettősség a Nemes Nagy Ágnes által kitalált objektív líra természetéből adódik. A versben nincs hagyományos alanyi költő. A lírának e típusát nem véletlenül hívják elvont tárgyiasságnak. A költő igénye, az érzelmi-intellektuális tartalom, a súlyos tárgyi világból bontakozzon ki. Az olvasóval fölfedezteti az elvont lényeg összefüggését, a tárgy és gondolat korrelációját. Nem válik eszmehordozóvá, hanem inkább a versvilág sajátos atmoszférájaként hat.

Tellér két csoportba sorolja a képi-tárgyi elemeket. Egyikbe tartoznak a szorosan vett táj-mozzanatok: levegő, madár, ég, pára, sík, stb. Ezekből egy ember nélküli táj bontakozik ki.

A másik csoportba az ember világából eredő dolgok, fogalmak tartoznak: meszes csontok, porcok, ruhaujjak, szobrok, lélegzés, víziók, stb.

A képekben ezek a tájnemű és embernemű elemek keverednek, elhalványulnak, fölerősödnek, meggyengülnek, és összefüggéseik alapján egységes látvánnyá válnak. A költő a metafora segítségével kapcsolja össze a két csoport elemeit.

Mindkét elemző három nagy szerkezeti egységet különít el három tételmondattal. 1. "Ég s föld között" 2. "Nap s az éj között" 3. "Az ég s az ég között."

Mindegyik tételmondat összefoglalja a megelőző szerkezeti egység ellentétes pólusait. Ugyanakkor egy hatalmas, a tájelemeket mozgásba hozó energia érzékelhető az egész versen, miközben a dinamizmust leginkább láthatóvá tévő igék alig

vannak jelen. A mondatok hiányosak, nominálisak, torlódnak a zaklatottság érzetét keltve. A grammatikai szerkezet elliptikus, és olyan indulattal telített, hogy zavarba ejt, mert a képi látvány erre nem ad magyarázatot. Benne rejlik egy szenvedélyes vágy, a szubjektum megismerés-vágya.

Az első szakasz magában foglalja a felfogható és az ésszel beláthatatlan magasságokat, és az erős vágyat a beláthatatlan felé. Összeér a valóság és a képzelet, az anyagi és a szellemi, s az ezeket megjelenítő képek folyton egymásba tűnnek.

A reális létező státuszáért folyik a küzdelem. A lírai hős nemcsak az ég és a föld, nap és az éj között áll, hanem a valóságos és a vízben visszatükröződő ég között is. Mit jelent hát a konkrét táj-jelentésen túli jelentés? Valóságot és emberi tükrözést? A dolgok világát és a róluk való tudást?

Tellér szerint minden értelmezés beleillik. A legfontosabb mégis az, hogy " a fizikai univerzum a fizikai analógiájára elrendezett emberi univerzummá válik". Az ember a tájszerűen elképzelt létezés közepén áll.

Az ember foglya annak a lenti világnak, melyet átjár a gravitáció ereje. Ezt jeleníti meg a második szakasz (mondja Cs. Gyimesi Éva).

Az ember energiáit fékezi az anyagi létezés. Figyelő tekintet, az alany szemlélődik itt e tiszta leírásnak tetsző részben. A tájban súly, mozgás van, a térben időbeliség, a sziklában az, ami csak az ember számára érzékelhető: anyag és forma.

"Fent a vágy, lent a csont. Fent az égi dolgokra vonatkozó tudás: ideológiák (?), filozófiák (?), költészet (?)... lent a tények, a materiális való."

Tellér nagy fontosságot tulajdonít a vers nyelvezetének. Alapvető alakzatként a felsorolást jelöli meg, méghozzá a dolgok vagy a dologként felfogott cselekvések felsorolását. Az igealakok csak mint alárendelt mellékmondatok jelennek meg, s így is nagyon kevésszer. S nem mozgást, hanem inkább állandóságot jeleznek, főleg az első szakaszban. (Támaszkodnak, feküsznek, térden állnak.)

A második szakaszban több igealak szerepel ugyan, és itt időmúlást, lassú változást fejeznek ki, de funkciójuk nem változik: mellékmondatok maradnak állítmányi helyzetben (füstölög, köröznek, kioltja).

Tellér is fontosnak érzi az igék elhagyását, főleg ott, ahol a köznapi gondolkodásban igen kívánkoznának. Ennek magyarázatát abban véli felfedezni, hogy a mozgás, az esemény a részben zajlik, az egész állandó és mozdíthatatlan. Ha viszont mégis változás történik, az gyötrelmes.

A szaggatás, a hasgatás, a víziók, a függőlegesek tűrhetetlen feszültségei óhatatlanul a krisztusi kínokra utalnak mindkét interpretációban.

Cs. Gy. Éva: "A látvány feloldódik a látomás extázisában, mely a létezés terének függőleges és horizontális tengelyére feszített ember szenvedését metaforizálja."

Véleményem szerint túlbonyolítja a zárókép interpretálását. Tulajdonképpen csak kérdez. A valóság nehezen olvasható hieroglifáiról beszél eszmék, ideológiák sötét bizonytalanságairól,jelrendszer-nádasról és kiszámíthatatlan

sorsra utaló csillagokról, melyek "ennek a sötét táblára írt fekete nádasnak az ékezetei ?". Ezután a jelek egymásbatükrözésének a problémáiról, egymásra épülő, egymásból tükrözéssel létrehozott pólusokról beszél, ahol definiálható az ember, a filozófus és a költő helyzete. "Ég és ég között a gondolkodó áll."

Végül összefoglalásként még párszor átértelmezi és kiegészíti az eddig elmondottakat, és azt mondja: a között nem más, mint a tiszta öntudat, melyen kívül és belül nincsen semmi, csak önmaga; minden, ami rajta kívül létezik, feltételszírű, azaz

külső, de ez az út a tiszta öntudattól visszafelé is megjárható. Mindent, amit külsővé tett, újból magához kapcsolhat. Hogy merre halad, csak elhatározásán múlik...

A tavat szegélyező nád - intő csoda, égi rejtjel, a lét titka. Platonista szimbólumként is felfogható, mint tükör és tükrözött.

1. 
   
2. Az ok, amiért éppen Z. Szabó László Így élt Kazinczy c. könyvét választottam a bőséges kínálatból, egyszerű. 1973-77 között a győri Kazinczy gimnázium tanulója voltam, ahol a magyar nyelv és irodalmat Z. Szabó tanár úr tanította.
   
3. 1977-ben, amikor a könyv megjelent, több osztálytársammal együtt elsőként vásároltuk meg. Kíváncsiságból, tiszteletből, szeretetből.

Sokan vallották őt elődjüknek, és mindenki elismerte a modern magyar irodalom megteremtőjének. Csokonai Orpheusként üdvözölte, Petőfi Atlashoz hasonlította, Halász Gábor szerint " minden magyar író az adósa".

Akkor lépett színre, amikor Franciaországban kitört a forradalom, amikor Napóleon átszáguldott Európán. Vállalta a szellemi élet szervezését Magyarországon, a szépirodalom megteremtését és a nyelvújítás nagy programját.

Az ifjúkor. Pályám emlékezete c. művében említi első példaképét, anyai nagyapját, aki naponkénti levéldiktálásával, öltözködésével, Orczy Lőrinccel való barátságával a XVIII. századi nemes tipikus alakja volt.

A család hamar rájön: a generálisnak szánt gyermek inkább a könyvcsinálás felé hajlik. Késmárkon, ahova a német nyelvet tanulni küldik, kap kedvet az olvasáshoz, és szereti meg a természetet.

1769-ben kerül Patakra, ahol tíz évet tölt. Az iskola a szóról-szóra tanulást előnyben részesíti az értelem felfogásával szemben, emiatt sokat kínlódik. Kedves tanára, később jóbarátja, Szentgyörgyi professzor tartja benne a lelket, és azt tanácsolja, csak kételkedjen mindenfelől, így juthat előbbre a világ megismerésében.

Diákként is érzi: a nemzeti nyelv, a történelem, a földrajz elhanyagolt tudomány Patakon. Ráébred a tudás örömére. Kimarad a diákcsínyekből, inkáb Vergiliust deklamál és az olvasás szenvedélyének hódol. Magánszorgalomból ismerkedik az európai irodalommal. 1775-ben megjelenik "hirtelen összefirkált könyvecskéje" a Magyarország geographica. A sikertelenség egy

2. időre kedvét szegi. Ajándékba kap néhány könyvet, köztük Bessenyei Agisát és az Eszterházi vigasságokat. Annyira megragadják a megismert új eszmék, hogy Bessenyei egyik német nyelvű munkájának fordítására készül, amit maga a szerző is helyben hagy, mikor levélben fordul hozzá engedélyért. Ettől kezdve szenvedélye az olvasás, és az új alkotások keresése. Megismerkedik Báróczi Marmontel-fordításával, elsősorban a szólásmód, a kifejezésekben rejlő finomság és a nyelvi ötletek ragadják meg.

1777-ben Pesten át Bécsbe utazik. Pesten az egyetlen könyvárusnál forgatja végig az új könyveket, Bécsben pedig megismerkedik a képzőművészettel. 1797-ben húszévesen hagyja el Patakot. "Már tudám, amit feledni kell." Így foglalja össze később a pataki tíz évet. Övé azonban az, ami kevés társának adatott meg. Levelezése révén és a már ismert művekből megérezte egy új világ születését. Ez a világ a világosságé.

Két út áll előtte: pap lesz, vagy hivatalnok. Egyik pálya sem vonzza, mégis követi a családi hagyományt, joggyakornok lesz Pesten. Ekkorra Magyarországon bizonyos nemesi rétegeket meghódított a francia felvilágosodás szelleme. Egyre többen ismerik fel Voltaire és Rousseau igazát, akik támadják a születési és nemesi előjogokat, társadalmi egyenjogúságot követelnek, és a szellem elsődlegességét hirdetik.

Bessenyei és köre döbben rá a magyarság végtelen elmaradottságára, a nemzeti nyelv megújításának szükségességére, a nemzeti függetlenség eszméjére.

II. Józsefnek, a felvilágosult uralkodónak az intézkedései, ésszerű reformjai azonban a nyelvrendelet miatt csak ellenállást váltanak ki Magyarországon. Néhány híve közé tartozik az ekkor már a vármegyénél dolgozó Kazinczy. Úgy érzi, a függetlenségnél is fontosabb a haladás ügye. Néhány nagyobb városban már megalakulnak az irodalmi társaságok. Céljuk az, hogy kimozdítsák az országot a szellemi, társadalmi elmaradottságból. Kazinczy kereste a kapcsolatot ezekkel az emberekkel. Baróthy-Szabó Dávid, Révai Miklós munkái, Ráday Gedeon hazai művelődést támogató törekvése nagy hatással volt rá. Ráday ismertette meg Zrínyivel, a

3. színházzal, és a Pest-Budán eltöltött gyakornoki évek alatt fedezte fel a szabadkőműves mozgalmat. A tagok felvilágosult - polgárok híján - főurak, katonatisztek, szabadelvű nemesek, akik a testvériséget, vallási türelmet és az önművelés foontosságát hirdetik.

Kassán aljegyzőként folytatja az olvasást, verselést, fordítást. Részt vesz a szalonéletben, mely a műveltség és a nyelv pallérozásának ügyét mozdítja elő. Itt mutatja be fordításait és első szépprózai munkáit. Bessenyei révén a magyar irodalom minden ismert alakjával kapcsolatba kerül. Mivel jól ismeri kora világirodalmát, értőként fog neki a műfordítói munkának. Azért választja inkább a fordítást az eredeti munkák helyett, mert úgy érzi, a gondolkodás és a nyelv még nem alkalmas az eredeti művek megalkotásához és befogadásához. Lefordítja Gessner Ydilliumát, mely Kassán meg is jelenik. Báróczy üdvözli a művet:" légy serkentő példája az elzsibbadt magyar ifjúságnak!"

Lefordít egy Werther-utánérzést (később sajnálja, hogy nem az eredeti munkát vette kézbe), a könyvnek ennek ellenére nagy sikere lett. Ez még inkább fokozza lendületét. Figyelme a nyelv művelésére irányul. Nyelvi, formai, ízlésbeli változást akar. A nyolcvanas ésekben Voltaire, Rousseau, Helvetius munkáinak megismerésével úgy érezte, az írás eszköz lehet a társadalmi változások eléréséhez. Napi munkája mellett fordított, eredeti műveit csiszolta, szervezett, felkarolta a színjátszás ügyét. Úgy érezte, ez az az út, amellyel a nyelv fejlesztése elérhető. "Amíg a magyar theatrum fel nem állíttatik, soha a nyelv tökéletes nem lészen."

A már meglévő magyar drámák mellé fordításokat készített. Shakespeare, Moliére, Goethe, Schiller, Lessing műveiből. A Hamletet tartotta nagyon fontosnak, "analogizál nemzetünknek mostani nem-rózsaszín érzéseivel". Országosan kiterjedt levelezésével magához vonta az ifjú tehetségeket. Csokonait tanácsokkal látta el, sürgette további munkákra. Aranka Györgyöt - az erdélyi nyelvművelés élharcosát levelekben biztatta. A Dunántúlon barátja Soproni Kis János, aki elsőként alapított önképzőkört az országban, és ő fedezte fel Berzsenyit is. Kapcsolatban állt Pálóczi Horváth Ádámmal, a

4. népköltészet első tudatos gyűjtőjével. Győrben Révai Miklóshoz fűzte barátság, Pest-Budán Dugonicsnak tisztelgett, bár nyelvét durvának tartotta, népiességét támadta. 1789-től a kassai kerület iskolafelügyelője lett. A munka sok hívet és még több ellenséget szerzett neki. A falusi iskolákban könnyebb dolga volt meggyőzni a fenntartókat a nép nevelésének fontosságáról, de a nagy kollégiumokban (pl. Debrecenben) inkább ellenségekre talált. II. József halálakor megszűnt ez a megbízatása. Először hazatért Regmecre, majd új lakhelyet keresett, ahol saját tervei szerint építtette fel házát. 1794-ben szegezte ki a táblát majorsága határán: Abaúj Vármegye Széphalom.

1789 a francia forradalom éve, Magyarország is forrong.Kétféle az ellenállás. Az egyik a nemesi,a másik a társadalom különböző rétegeiből kikerülő, a felvilágosodás eszméit hirdető csoport, II. József hívei. Reformokat kívánnak, amelyek révén megvalósítható a szabadság és a függetlenség. A tudomány, a nyelv, az irodalom megteremtéséért harcolnak.

Kazinczy 1787-ben megalapítja Batsányival a Magyar Museum c. folyóiratot. Aztán meghasonlik Batsányival és a maga útjára lép. Folyóirata, az Orpheus Voltaire és Rousseau eszméit hirdeti. A lapot elkobozzák. I. Ferenc trónralépte növeli az ellenállást. A császári ház figyelteti a demokratikus ellenzéket és az 1793-ban kezdődő mozgalmat, mely Martinovics és Hajnóczy találkozásával indul útjára. Az ún. köztársasági mozgalomhoz Kazinczy is csatlakozik. Matinovicsot és társait, Kazinczyt is, letartóztatják. A bűnvádi eljárás során őt is halálra ítélik, de végül kegyelmet kap. Büntetését bizonytalan ideig tartó várfogságra változtatják. A Fogságom naplójában így foglalja össze a következő hét év történetét: "Szenvedtem Budán, Brünnben, Kufsteinban, Munkácson..."

A börtönévek alatt szakadatlan munkával védekezik az őrülés és a magány ellen. Közel háromszáz könyve van, mire a kegyelem megérkezik.

Hamar végetért az öröm, ami a szabadulást követte. A családdal is viszályba keveredett, és légüres tér támadt körülötte, mert régi társai vagy meghaltak, vagy megbélyegzettnek számított közöttük. Mecénást keresett Festetics gróf személyében, de elutasításra talált. A gróf nem bízott a börtönviselt emberben.

Az országban cenzúra, elnyomás, besúgóhálózat. Európa is megváltozott. Napóleon császárrá koronáztatta magát, a többi uralkodó pedig ellene készülődött. Kazinczy belátta: egyetlen tér maradt a nemzet számára, ahol harcolhat a kultúráért, ami ébren tarthatja a magyar öntudatot, és ez a nemzeti nyelv fejlesztése. A régi barátok közül Kis János, a győri Németh László, Virág Benedek, Csokonai, Révai Miklós, később Berzsenyi mellette állnak. A harc nem könnyű, az írók tábora

nem egységes. A régihez ragaszkodó "Extra Hungariam non est vita"-t harsogó parlagi nemesség ki nem állhatja Kazinczyt. Mégis követelni kell az új ízlést, az új nyelvet. A harc egy félreértéssel indul. Csokonai sírkövére készül a felirat: "Árkádiában éltem én is." A debreceni polgárok -- félreértve a jelentést -- idilli hely helyett marhalegelőnek értelmezik Árkádiát, és magukra vonatkoztatják. A vita Árkádia-per néven vonul be az irodalomtörténetbe. Mindenki állást foglal így vagy úgy. Maradiság és haladás csapott össze, és hiába csitult el egy idő után ez a vita, máris kezdődött a következő. Megjelent a Tövisek és virágok, ahol Kazinczy a szatíra fegyverével harcol tovább. A nyelv megújítása egyben küzdelem a régivel, az elavult nemesi gondolkodással. Csiszolatlan ízléssel, tudatlanul, szellem és tehetség nélkül nem lehet irodalmat művelni - véli Kazinczy. A Tövisek... ismét egy táborba vonta a maradiság képviselőit. Megjelent a Mondolat. Gonosz és nemtelen támadás volt, durva és rágalmazó. Kazinczynak elsősorban az fájt, hogy szegénységén gúnyolódnak. Mostmár valóban két csoportra bomlott az írók és gondolkodók tábora: ortológusokra és neológusokra. Kölcsei Szemerével együtt válaszol a Mondolat-ra, s amilyen gyalázkodó, parlagi az, olyan könyörtelenül felkészült emez. A neológusok már tudják: a latin alkalmatlan a tudomány művelésére, az anyanyelv pedig

6. még nincs rá felkészülve. Már Bessenyei felvetette a nyelv pallérozásának gondolatát, s most Kazinczyék úgy érzik, ez az egyetlen út. Alkalmassá kell tenni a nyelvet a tudomány, a műveltség, az irodalom számára, hogy a felvilágosult eszmék kifejezője lehessen. 1811-től -19-ig folyik a küzdelem. Valójában azonban Vörösmarty, Petőfi, Arany alkotásaiban lesz a diadal valóban az. Kazinczy nagy érdeme, hogy nemcsak vitázott, hanem neki is látott a munkának.

1. a nyelvjárási szókincsből merített (bucka, falánk, hullám, róna)
   
2. régi, elavult szavakat frissített fel (aggastyán, hölgy, szobor, verseny)
   
3. szóképzéssel, elvonással, új összetételekkel csinált új szavakat (folyóirat, zongora, rovar, állam)
   
4. átvett idegen szavakat latinból, franciából stb. (pillér, bálna)
   
5. magyarított -- ami ezek közül nem sikerült, később eltűnt, elfelejtődött (Wien -Bécs; de! Koppenháha - Kappanhágó)

Ezidőre tehető a magyar helyesírás és grammatika rögzítése, amit Révai-Verseghy híres jottista-ypszilonista vitája indított el; közben alakult ki a hangtan, az ige- és névszóragozás, és indult meg mindezek rendszerezése. Herder jóslata szerencsére nem teljesedett be -- köszönhető ez Kazinczynak és társainak (még akkor is, ha a nyelvújítás után a magyar nyelv igencsak e-zős lett.

A harc után diadalt érez -- joggal. Azonban itt az új nemzedék. 1821-ben Kisfaludy Aurórája nyitja meg a sort. Kölcsey, Vörösmarty, Bajza, Czuczor tartozik ide. A vezérszerep is lassan az övék, és a klasszicizmust felváltja a romantika. Kazinczyt, mint egész életében, a nyomor,a végtelen szegénység szorongatja. Nem hasonlik meg az új nemzedék képviselőivel; Kölcseyvel is egyetért abban, hogy fordítások

alkotja két emlékiratát, egyiket a nemzetnek: Pályám emlékezete; másikat családjának: Fogságom naplója. Mindkettő a magyar irodalom klasszikus darabja. Közel hatezer levele maradt fenn. Utolsó éveiben többször tett nagy utazást az országban. Lenyűgözte Pest-Buda, Pannonhalma, Esztergom. 1821-től az újhelyi levéltárat rendezi -- szüksége van a napidíjra. 1831-ben hazaindul utolsó hosszabb útjáról, s a kolerával együtt érkezik Széphalomra. Nagy félelemben él mindenki, nemcsak a betegség, hanem a kolerafelkelés miatt is. Utolsó levelét lánya fejezi be. "Mély bánattal kell jelentenem szegény atyám halálát... a rettenetes kolerabetegségbe esett..."

Petőfi, Ady, Juhász Gyula, Radnóti, mind elődjének vallja. Élete példa a hitre, az elszántságra, az örök reménységre.