Ebből tudjuk, hogy Németh József,a fiatal szőke nagybányai tanár a szülőfalujában, a mezőföldi Szilasbalháson ( a neve időközben Mezőszilas lett), itt ismerkedett meg a látogatóba odaérkezett budai úrilánnyal, Gaál Vilmával. Németh József egy feltörekvő parasztfamília első tanult gyermeke volt, a budai lány félig magyar, félig osztrák család gyermeke. A lányt szigorú nagynénje nevelte, mivel legendás szépségű és nagy életkedvű anyja már rég otthagyta övéit, és már a harmadik házasságánál tartott. A fiatal tanárnak végzetesen megtetszett az akkor 19. évében járó lány, és néhány hónap múlva feleségül vette. Házasságukból egyetlen gyermek született: Németh László, az író. A kisfiúnak a két nagy diófaágy közé, a vasalódeszkán vetettek ágyat. Az apa nyugodt, kiegyensúlyozott, "mamuka" kiszámíthatatlan és legtöbbször igazságtalan indulatrohamai között nevelődött a kisfiú. Az író emlékezése szerint: " A legkisebb ok elég volt rá, hogy öt vékony ujja az arcomon hagyja szőlőlevél nyomát. Ez annál feltűnőbb volt, mert az iskolában jó gyerekként tartottak számon. A falusi rokonok ma is emlegetik ezeket a számukra tüneményszerű veréseket... Napi két-három pofon, azt hiszem, igen szerény ráta életem első tizenkét évére elosztva... De nálam legalább megvolt a kisülés bitros módja. Apám azonban, nyugodt modorával, órákon át kitörőben tudta őt tertani. Ilyenkor föl-le járt a lakásban, s ha új érv jutott az eszébe, újra visszatért apám íróasztala elé. s elölről kezdte..."
Az apjáról az első emlékei is fák alól, sétákról vannak.A szolnoki Tisza-parton, a Bodonkútnál, majd később a budai hegyekben. A kis Németh Laci hat-hét éves korában már kitűnően ismerte a budai hegyeket, alig később gyalog megjárta Fótot és Gödöllőt, de még medikusévei alatt is szívesen barangolt apja diákcsapatával a Bakonyban.
Így ír az apjáról a Magam helyett c. írásában: "Azok közé a ritka emberek köző tartozott, akiket a foglalkozásuk teljesen kielégít... Én sem voltam egészen rossz tanár, de ha jó anyagra akadtam, azt túlfeszítettem, mint magamat is. Őbenne megvolt a pedagógus erénye: a mértéktartás. Nem eredményre tört, hanem harmóniára." Pedig hatalmas tárgyi tudásával akár egyetemi katedrát is kaphatott volna. Tökéletesen beszélt németül és olaszul, az óráira francia és spanyol útleírásokból készült, fiával a skót misszió imaházában angol nyelvű istentiszteletet hallgatott, de olvasott horvát novellát is, sőt hadifogolyként megtanult oroszul és törökül, s a kelet-szibériai hadifogolytáborokban áttanulmányozta öt-hat urál-altáji nyelv szótárát és nyelvtanát.
Az író Nagybányán született, mert a századfordulón ott tanított az apja, aztán nemsokára Szolnokra kerültek, majd Budapestre,eleinte a Vízivárosban laktak, később az anyja gazdag keresztapjától örökölt házában, a Bajnok utcában. Gyrekként járt Potterdorffban, az osztrák rokonoknál,; közvetlenül a háború kitörése előtt magukkal vitték a szülei egy olaszországi kirándulásra is. Mégis a legérdekesebb hely számára SZILAS, édesapja szülőfaluja. Itt töltötte -- rendszerint szüleivel -- a nyári vakációt.
16 éves koráig két szinten folyt az élete: a képzeletében és a valóságban. " Hatéves koromtól tizenhatig nappali álmaimat sokkal jobban kidolgoztam, mint az életemet" -- írja a LÁNYAIM c.írásában. Amikor apját behívták katonának, majd fogolyként a Bajkálon túli városba Csitába került, a fiú álmainak állandó terepe a harcmező lett, tartalma pedig a harcművészet.
Egyszer tréfásan megjegyezte: tulajdonképpen csak a tízpercekért és a gyerektársaságért járt iskolába, mert a tananyagot magántanulóként néhány hét alatt elvégezte volna.
Az anya azonban saját eszményeinek megfelelően eszményi embert akart faragni belőle: színjeles bizonyítvány követelt, táncórákra, teniszórákra, vívásórákra, zongoraórákra járatta.
Kisebb-nagyobb önképzőköri sikerek után hetedikes gimnazista korában találékozott először ELEK ATRUR antológiája révén ADY ENDRE öt-hat versével. Akkor már a budai Toldy Reálban tanult, amelynek Koczogh András vezette híres önképzőköreeltérítette az elképzelt katonai pályáról Németh Lászlót.
1918-ban ismeri meg Gödöllőn a későbbi feleségét, DÉMUSZ ELLÁT. 1925 karácsonyán veszi feleségül. Nászút Bécs.Már túl volt azonban az orvosi egyetemen (a János-kórházban dolgozott), amikor a nevét hivatalosan is bejegyezték a magyar irodalomba. A Nyugat novellapályázatán az Osváth Ernőből, Gellért Oszkárból és Kosztolányi Dezsőből álló bíráló bizottság a Horváthné meghal c. novelláját ítélte a legjobbnak, s a novella megjelent a folyóirat 1925. december 16-i számában. "Szép, szép, --- mondta erre Németh József tanár úr, de mit szólnak erre a szilasiak? S nekem csak most jutott eszembe, hogy ez a Horváthné, akinek a nevea Nyugat élére került, a nagyanyám, s az a testvérkoszorú, mely halottaságyát érdek és kegyelet feleselő kórusával veszi körül: az apám családja. "
Németh László tehát az egykori Szatmár megyében, a ma Romániához tartozó Nagybányán született. Iskoláit Budapesten végezte, de szünidejét a dunántúli Szilason töltötte (a volt Szilasbalhás, ma a Fejér megyei Mezőszilas) . Az orvosi egyetem elvégzése után először fogorvosként, majd iskolaorvosként működött. Esszéi a Napkeletben, a Protestáns Szemlében és a Nyugatban jelentek meg. 1930-ban BAUMGARTEN-díjat kap. Sokan támadják, ezért visszaadja a díjat. 1932-ben szakított a Nyugattal, és Tanú címmel lapot indított, melYet maga szerkesztett és írt (1932-36-ig.) A folyóirat esszéiben korunk irodalmát és tudomámyát mutatta be és a maga reformeszméit hirdette. Úgy gondolta, hogy az erkölcsileg és .szellemileg kiemelkedő egyéniségek teremtsék meg a maguk SZIGETÉT, és legalább EGY FOLTNYI KÜLÖNB ÉLETET próbáljanak létrehozni. Ezek a szigetek aztán tovább terjedhetnének.
Pályájának első szakaszában független maradt mind az ún. népi, mind a polgári íróktól. 1932 után úgy érezte, elszigetelődik, ezért a népi írókhoz közeledett.
A korszak politikai jobbszárnya és dogmatikus balszárnya között a minőségszocializmus eszméit hirdeti meg, mint sajátos nemzeti változatot. 1935-ben a Franklin Társulatnál megjelenik Magyarság és Európa c. tanulmánya.
Elemező esszéivel párhuzamosan jelennek meg regényei: Gyász 1935; Bűn 1936; drámái: Villámfénynél 1936; VII. Gergely 1937.
Ebben a korszakában írta sok vitáraokot adó Kisebbségben c. röpiratát (1939), melyben azt igyekezett kimutatni, hogy tragikus sorsú, háttérbe, "kisebbségbe" szorított jellegzetesen magyar szellemek vannak, akikre jobban kellene figyelni, mert ők az "örök magyarság" képviselői. (Ez tulajdonképpen fajelmélet. ) Ugyanakkor azt mondja, hogy az értelmiség hivatás az, hogy a szomszéd népekkel való összefogással törődjön. A tájék kis nemzeteinek barátságát egy metaforával hirdeti meg: "tejtestvérek"
A 30-as, 40-es évek fordulóján könyvet írt Berzsenyiről és Széchenyiről, tanulmányt Kemény Zsigmondról, akiket a magyar történelmi tudat szempontjából a legfontosabb szerzőknek tartott. Később mindezt összefoglalja A minőség forradalma címmel. Két kötetben a Magyar Élet Kiadónál jelenik meg 1940-ben, később 42,43-ban a második, harmadik rész.
A Magyar ritmus c. híres értekezésében (1939) azt állította, hogy költészetünkben felismerhető olyan verselési hagyomány, amely mind az antik formáknál, mind a nyugat-európai költészetben lévő hagyományoknál lényegesen szabadabb. Tagoló versnek nevezte ezt a sajátosan magyar verstípust, és azt állította, hogy az egyes egységek szótagszáma kötetlen a sorokban, csak a tagok soronkénti száma állandó. (Erről ma is folyik a vita.)
1945 után Hódmezővásárhelyen óraadó tanárságot vállalt, (1945-48),és pedagógiai kísérleteket folytatott. 1949 és 53 között az irodalompolitika hallgatásra ítélte, fordításokból élt. Ugyanakkor 1951-ben József Attila-díj. 1957-től kapcsolódott be ismét az irodalmi életbe.
Németh László a lélektani regény művelője volt. Összesen tíz regényt írt.Ebből négyet-négyet szorosabb egység fűz össze. Négy egy befejezetlen ciklusnak az Utolsó kísérlet-nek a részei: Kocsik szeptemberben (1937); Alsóvárosi búcsú (1939)
Németh László regényeinek gyakran visszatérő témája az igényesebbn érzékenyebb, finomabb lelkű főhős összeütközése környezetével. A Gyász Kurátor Zsófiját a fiatal özvegynek szóló gyanúsítgatások kergetik ki az egészségesek világából. Önérzete mániákus önigazolásba fordul: inkább élő síremlékké merevedik, minthogy mégegyszer a gyanú árnyéka vetülhessen rá. A rokonok értetlenül nézik az életből önként kivált fiatalasszonyt, és nem veszik észre, hogy ők ejtettek gyóygíthatatlan sebet a lelkén.
Jó Péter, a Kocsik szeptemberben főhőse sem csak azért kiváló, mert eminens. Egész lénye elüt a többiekétől, így egyetlen barátja sincs a faluban. Más nézőpontból látja az életet, mint bármelyik gyerektársa. Csupa érzékenység és reflexió. Minden gesztust, hangsúlyt, vagy arckifejezést rögtön megért és felismer. Figyel, ábrándozik, befelé él. Elhúzódik mindenkitől. igazi otthona a szalmakazal mögötti rejtett zug. Érlelődő idegenségét az apai tiltás teszi tudatosan vállalt, felnőttes magánnyá.
Az Iszonyt Móricz Zsigmond felhívására 1942-ben kezdte írni, és 1947-ben fejezte be. Ez is tudatregény, melyben Kárász Nelli tudatvilágát élheti meg az olvasó. Az emberidegenség állapotrajza ez. A modern magyar regény egyik stíluselőfutára. A három részre tagolt mű első részét Az esküvőig címmel közölte a Kelet Népe. A második és a harmadik részt A házasság története; A történet vége hosszabb szünet után, hat évvel később fejezte be. Az esztétikai minőség egyik bizonyítéka a részek közötti teljes nyelvi, hangulati egység. A Nelli visszaemlékezéseiben megjelenő tudatfolyam sem törik meg sehol.
Az Égető Eszterbe is belekezd, de ez a műve csak hét évvel később, 1956-ban jelenik meg. Ezt is az az alapeszme hatja át, hogy az élet vállalkozás. Esztert is behálózza, lehúzza a magyar vidékiség, ő azonban nem az elzárkózást, hanem az elvegyülést választja. Életén, csalódásain keresztül mond ítéletet az elposványosodott, mindent kisszerűvé süllyesztő világról.
Újabb pályaszakaszának legjellemzőbb műveit sajkódi magányában írja (Sajkódi esték, 1961) Történetfilozófia ez, bölcseleti összegzés arról, hogy mi a történelem értelme (vagy értelmetlensége);
A sajkódi ház alig hét kilométerre a balatonfüredi szívkórháztól, Magda lányának és az ő férjének Némethy László kohómérnöknek a gazdátlanul maradt háza. Ők ugyanis előző év novemberében (1956) biciklin vágtak neki új, tengerentúli életüknek. A Levelek a hipertóniárólban így ír N.L. A kis telepen, amely tán a hajdani tihanyi csatorna sajkásairól kapta a nevét, az év nagy részében alig hét-nyolcan éltek, az élet hajótöröttjei, mint magam is. A legközelebbi lakott ház négy-ötszáz méterre volt a mienktől, ha valami baj történik, napokba telhet, míg észreveszik. Akkor még a mentőautó sem tudott volna rossz idővel a telepre bejönni; a kátyús földút6 esők edején járhatatlan volt, a kis erdei ösvényt, amelyen mi jártunk, a hó vágta el néha hetekre is. Kút nem volt a telken, bár én még könnyebben jutottam vízhez, mint a töbi lihegő öreg; az egyetlen használható kút a szomszéd villa szép nyárfái alatt húzódott meg. Villanya sem volt a telepnek... De4 a vidék kárpótolt a hely vaságáért. Ekkora csöndet, mint itt, tán sohasem hallgattam, pláne így tavasz elején, mikor az erdei vadak üzekedő hangja figyelmeztetett estefelé a mélységére."
A házat hómező környékezte, az ablakon át a befagyott Balatonra láthatott.Ekkoriban Marlowe-t fordít, és megírja esszéjét A vallásos nevelésről. Ebben egy isten és vallás nélküli teológia alapelveit foglalja össze. A jó ügy adhat egyedül értelmet és méltóságot az ember életének -- momdja. Aki ennek él, üdvözül, persze nem a túlvilágon, hiszen az üdvösségnek épp az lehet a jutalma, amelyben létrejött. Eszerint nem a túlvilágon, hanem itt a földi életünkben kárhozunk el.
érdeklődéssel fordul Gandhi eszmerendszeréhez. Megírja ajánlatait a magyar művelődés érdekében (Ha én lennék miniszter) de írása csak 25 évvel később jelenhet meg.
Németh László így ír a Sajkódi esték c. esszében (utószó helyett): Az a kötet, amelyet most vesz kezébe (az olvasó), sok tekintetben eltér az előzőektől.Azóta, hogy 1957 telén a kórházból kijöttem, négy esztendőt egy kis Balaton menti telepen töltöttem... A tulajdon kísérletem, a magamra mért agydiéta száműzött ide, melynek ezek a tanulmányok egyszersmind az eredményét is mutatják. Így keletkezett az e kötetben nem szereplő Pillantás az őstörténetbe című írás, s a kiadásra nem eléggé érett
1959-ben nyílt meg számára újra a publikálás lehetősége, a növekvő megbecsülés jeleként nyáron meghívták a Szovjetunióba öthetes tanulmányútra. Hazatérése után kétféle bizalmatlanság fogadta. A baloldaliak részéről kétkedő, a jobboldaliak részéről árulásról beszéltek.
1960 elején Dürrenmattról írt hosszú tanulmányt a Nagyvilágba.Utolsó regénye az Irgalom (1964). Drámái: A két Bolyai (1961), Gandhi halála (1963), Csapda (1966), Írás ördöge (1969).
1975 januárjában halt meg.