Jelentse a mûbefogadás (és interpretáció) egyszerre az önfelderítést! Mindenkinek a saját kapuján kell a titkok birodalmába jutnia nem csupán a mû világával szembesülve, hanem saját személyiségének kozmoszával is. Azt remélem, a kafkai kapu túloldalán találkozom másokkal. (Lásd F.Kafka A törvény kapujában c. novelláját !)
Minden ember világképében vannak örvények: a levésnek és/vagy a képzeletnek olyan örvényei, amelyek talán úgy (is) felfedezhetôk, hogy a személyiségbe "belehajítunk" egy mûvet, mintha a folyóba vagy a tóba fadarabot vagy papírcsónakot dobnánk. Ilyen lehet az a mûelemzés, amely elsôsorban befogadás és élvezet s csak másodsorban szakmai tevékenység.
A mûalkotások jelzésrendszerében - ha a kód és a dekódlehet megközelítôen adekvát - léteznek olyan sztereotipiák (akár gesztusoknak is nevezhetnénk ôket), amelyek apró módosítása olyan hatást válthat ki, mint a metakommunikáció az emberi kommunikációban. (Egy Jónapot!-ban benne lehet az is, hogy Nem akarlak többet látni!, vagy az, hogy Örülök neked!, esetleg: Nocsak, már megint itt vagy? stb.) Tehát a kiegészítés technikája érdekes lehet. Ilyen interpretáció esetében nem az a kérdés, hogy mit akarhatott kifejezni a szerzô, hanem az, hogy a befogadó számára mit ér a mû információs anyagában, hanghatásában, nyelvi (vagy egyéb) logikájában, érzelmeket, értékeket mozgósító világszerûségében vagy filozofikusságában, stb.
Így talán részben indokolja az a két idézet, amit ide illesztettem, hogy miért éppen József Attila Ringatójával foglalkozom. Az egyik egy diák tanórai megnyilatkozása, a másik egy jelenleg is érvényben lévô tankönyv szövegének részlete (ez majdnem az összes információ, amelyet a tankönyv a Ringató c. versrôl ad).
"A költô szerelmes és féltékeny, de nem akarja megbántani a lányt a féltékenységével." (Egy tanuló szövege)"A Ringató mûfaja, a dal, egyike a legegyszerûbbeknek és a legôsibbeknek.Mégis gondot jelenthet e nyolc sor pontos megértése. Elôször is a köznapitól eltérôen, archaikus jelentéssel szerepel a holott -holott, amely itt azt jelenti: hol-hol. Másodszor azt kell észrevennünk, hogy a két versszakban két személy szól: elôbb a férfi vall arról, hogy szerelmese milyen boldoggá teszi, hogyan veszi körül minden oldalról a tündéries boldogság. Azután a nô vallomása következik: tavi hangon arról az áldozatos szerelemrôl gyón, amely azért van, hogy párja boldogságát szolgálja, amely olyan mély, hogy oda tudja adni a becézettet boldogítóbb ringatásnak is."
(Részlet az Irodalom a szakközépiskola IV. osztálya számára c. tankönyvbôl; Tankönyvkiadó, Bp. 1985.)A ringatás testbeszéd. Az emberi test aktív vagy passzív állapota, a feszültség és az elernyedés diszharmóniája (harmóniája), dinamizmusa vagy statikussága (gesztusai) jelzik az ember bensô világának állapotát (illetve interakciós készültségét). Ez a jelzésrendszer úgy épül be a mûvészi alkotásokba (direkt vagy indirekt módon), ahogy - a pszichografológusok állítása szerint - a kézírásba a jellemvonások és az ember pszichikai állapota.
A ringatás: együttmozdulás; az önátadás-elengedés révületét és az aktivitást, a szándékosságot egyszerre idézi fel a szó. Különbözô mozdulat-változatokban (egyéb mûvekben) másképp is szerepel más-más hangulattal és élményfelidézéssel.
Például Adynál az édesanyjáról szóló versben: "Csípôje ringott, a büszke / Kreol-arca vakított." (Az anyám és én).Ugyanakkor jelezheti a ringatott létállapotát, érzelemvilágát, és magát a periodikus mozdulatsorból álló aktív cselekvést, vagy az abban való önátadó részvételt. Egyszóval "lebeg" a szó jelentésköre, nincs az állításnak állítmánya és alanya, csak a testbeszéd emberi melegséget, harmóniát, bensôséges kapcsolatot felidézô jelzéseként "él" a cím.
A költemény lírai folyamatában nem az ôrjöngô kisajátítás indulata dominál; nem a tulajdonlás fösvénysége. Ez az önnön féltékenységét legyôzô férfi (vagy nô) szerelmének kifejezôdése. Egy éppen lejátszódott racionális és érzelmi folyamat részese lehet az olvasó; az emberi irracionalitás, féltékenység, birtoklási vágy Styxének túlsó
4. partjáról az innensôre jutottunk, s ahol "most vagyunk", az "tó" - a megengedés, a megbocsátás, a harmonikus lét mesebeli tava, amelyen minden idillivé válik (vagy válhat).
A sok lehetséges helyzet és jelenség közül kiválasztott mozdulat és táj költôi megformálása részben vadonatúj, részben a magyar népmesék és a régi magyar (sôt európai) költészet idilljeibôl vesz motívumokat. A látszólag impresszionista képek valamiféle lelki táj képzetkörébôl kiválasztottak. Az embernek mint természeti lénynek a szempontjából ugyanaz a logikai folyamat játszódik le, mint a népdalokban: a tájkép minden eleme valamilyen emberi hangulat kifejezését szolgálja; minden jelenség antropomorfizálódik vagy metaforává válik, ezáltal "illik bele" mozaikdarabként az ember lelki tájképébe.
Hermeneutikai analízisEgy másik szempontból az az érdekes, hogy miközben mindaz a hang, kép, mozdulat, tárgy,ami e táj része, teljesen elveszíti konkrétságát, ugyanakkor a befogadóra valószínûleg épp a konkrét érzékelhetôség élményének felidézésével, elképzelhetô valódiságával hat. Olyan sztereotipia itt minden (ami látvánnyá válik, elhangzik vagy sejthetô), amelyet gyakorlottan azonosíthat az olvasó, mert gyakran szerepel mûvészi alkotásokban.(Ha nem lennének ilyen titokzatosak,lelki vívódásokat közlôk,konkrétságuk ellenére megfoghatatlanok e sztereotipiák, giccsszámba is mehetnének.)
Ilyen a csónak, a tó, a szellô, a nádas, a csók, a kék, a ringatás. Elég azonban két szó ahhoz, hogy az olvasó figyelme megfeszüljön, , a tûnôdô nyugalmat felváltsa a nyugtalanság vagy az elemzésre késztetô tudni akarás. Ez a két szó a "lehet" és a "mással". Ha József Attila költészetének keretei között engedjük mûködni assszociációinkat, akkor pl. a Mikor az uccán átment a kedves lírai folyamatának mozzanatai juthatnak eszünkbe:
A szerelem nemesedésének, a lelki küzdelemnek a folyamatában (talán szitjei között is) a Ringató a bölcsesség és a szelídség lenyomata; a másik mû ( a Mikor az uccán átment a kedves) e bölcsesség és szelídség kialakulásának a verse.
Minden felderíthetô fogalmi vagy formai eszköz - úgy tûnik - ezt az élménykört szolgálja. A tudati síkok váltakozása, az asszociációs körök interferenciája, az emberhez és a természethez kötôdô paradigmák, a tér- és idômeghatározottságok, az elképzelhetô miniatürepikai szelet, az arányok, a szerkezet, az akusztikai jelenségek, az ütemhangsúlyok és a zenei ritmusok, a hangszimbolika, stb.
Hogyan mûködik például a "vertikális vibrálás" a gyakori tudatsík-váltás nyomán a költeményben? (Vö. Hankiss Elemér: A népdaltól az abszurd drámáig c. tanulmányával. Magvetô Kiadó, Bp. 1969. Benne: József Attila komplex költôi képei és Az irodalmi mû egy alapvetô strukturális mozzanatáról)
(A módszer váltogatása abból adódik, hogy nem törekszik a befogadó teljes komplex elemzésre úgy, hogy valamelyik módszer "követelményei" nyomán haladva formális logikával elemezzen, hanem EGÉSZÉBEN leginkább azokat az ismereteit, élményeit HOZZA JÁTÉKBA, amelyek nyomán a horizontösszeolvadás létrejöhet a mû és a befogadó között)
A költemény szavait egyenként és egymásra hatásukban megfigyelve - a holott szó jelentheti azt, hogy hol, ahol, néha, stb; hangsorával pedig felidézheti a halott szót.
A náddal asszociációja lehet a népmesék nádszál-kisasszonya, összetételekben a nádsíp, a nádparipa, a nádtetô a cukornád, a nádszálderék, a nádas (érintetlen táj, természet); sôt, Pascal gondolatai is felidézôdhetnek. (Pascal azt írja egyik félbenmaradt mûvében, hogy az ember olyan törékeny, mint a szélben ringó nád.)
A ringat szóhoz fûzôdô sztereotipia (szószerkezetben) a bölcsô, a baba; más összefüggésben eszünkbe juthat a testi közelség, a szerelem, a bizalom és pl. a tavon ringó csónak.
A csobogással a "víz beszéde" sok-sok József Attila-versben elôfordul, pl. "fecseg a felszín, hallgat a mély" (A Dunánál); "A nyugalom, a remegés/ egymást öleli s kél a habban / kecsesen okos csevegés." (Ars poetica); "Csobog a langyos víz, fürödj meg..." (Óda).
A csobogás a változás dinamizmusának a hangja, de egyben a változó az állandóban és fordítva.színszimbóluma lehet, de utalhat az égboltra, szemszínre, Novalis kék virágjára, és más József Attila-versek hasonló motívumai is idekapcsolhatók: "Kék, piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban..." (Eszmélet); "...szürke haja lebben az égen / kékítôt old az ég vizében." (Mama).
A derûvel jókedvet idéz, vagy hajnalt, pirkadatot; igei változatában változást arckifejezésben vagy fényviszonyokban. (Köznyelvben: földerül az arca; népdalban: Derül-borul a Dunáról, jön a babám a tanyáról...) A derû nem kitörô, harsogó jókedv. Az önmagával tisztában lévô, harmonikus ember megnyilvánulása.
A tavi szóra asszociálván ne feledjük Weöres Sándor versét: "Tó vize, tó vize csupa nádszál..." (Magyar etüdök).A tó mindig az a természeti jelenség volt, amit a költôk szívesen használtak fel idill-ábrázolásaikban vagy harmonikus életérzés kifejezésére. Valamiféle romantika (ösztönös nosztalgia azon közeg után, amelybôl származunk?), rejtelmes
7. nyugalom, az embernek a természettel való nagy-nagy egyetértése rejlik a tó-képzetekben. (Lásd az angol romantika elsô nemzedékét!)
A tavi csókolással kifejezés nem csupán a fentiek miatt érdekes, hanem azért is, mert a csók rendszerint nem a víz képét idézi fel, hanem a tûzét. (Hacsak nem gondol valaki arra,hogy a motorcsónak hogyan "csókolja a vizet".)
Az elsô versszak grammatikai szerkezetében minden a ringat-hoz, mint állítmányhoz kötôdik. Látszólag egy eszközhatározó-rendszerrel van dolgunk, a nyelvi logikánk legalábbis ezt az utat követi. Így különlegesen nagy a logikai feszültség, amikor a jelentésszférában tagadni kell ezt a grammatikai összefüggést. Elôször is grammatikai szinten nincs a ringatásnak alanya és tárgya. (Kit, vagy Mit ringat náddal, csobogással és kékellô derûvel, és ki az, aki ezt teszi?)
Másodszor a "náddal ringat", "csobogással ringat" és "kékellô derûvel ringat" szószerkezetek erôlködéssel értelmezhetôk talán társhatározós szerkezetekként, eszközhatározósakként azonban (denotációs szinten) értelmetlenek. Így akár a vers
olvasásakor, akár elmondásakor vagy hallgatásakor a tudat arra irányul, amit képes különösebb logikai bukfencek nélkül felfogni. Ez pedig nem a grammatikai szint (vagy réteg) és nem a jelentés, hanem valami azon túl (vagy innen).
A nád konkrét-egyedi fogalom (ha úgy tetszik, tárgy); a csobogás elsôsorban hanghatásként fontos; a kékellô derûvel kifejezés pedig látvány és életérzés mivoltában válik megfoghatóvá tudatunkban.
A megértési szintek közül a legprimitívebb, de rendszerint a leghatásosabb is, mert a legkönnyebben megközelíthetô: a cselekmény. Egy lírai alkotásban is rejlik esetleg valamilyen eseménysor (miniatürepikai szelet-nek neveztem el), ez pedig sokszor erôsíti azt a jelentésszférát, amely a közvetlen érzékiség felidézéséhez, a valóságosság érzetéhez tapad. A ringatóban azért érdekes az elképzelhetô epikus folyamat, mert olyan idôtlenségérzetet kelt, az olvasó idôtagolását annyira bizonytalanná teszi, hogy ezáltal a legegyszerûbb,egyben a legrafináltabb módon örökérvényûvé lesz mindaz, amit az olvasó elképzel a befogadáskor. (Mondjuk, egy nô és egy férfi csónakban ringatózik, talán egymást átölelve tartják, ragyog a nap, kék az ég, szellô fodrozza a
tó vizét és a parti nádat. A férfi - a lírai alany - tûnôdik, esetleg önmagával, féltékenységével vívja bensô küzdelmét.)Nem hagyható ki e struktura áttekintésébôl az ezer és ezer finom ritmikai és akusztikai játék, szerkesztésbeli különlegesség. Ez - a tudatosan (is) olvasó ember számára - azért okoz örömet, mert az esztétika világában a szépség egyik legjobban felfogható jele: a rend. Az arány, a szimmetria-aszimmetria játékossága, a periodikusság. Az ember alkatánál fogva szereti mindezt (hiszen ilyen az ô testi felépítése és fizikai "mûködése" is), de csak akkor,ha természetes, vagyis a szabadság érzetét, a rideg, gépies szabályosságtól való eltérés lehetôségét is tartalmazza.
Hogy néz ki a Ringató ebbôl a szempontból?valamilyen apró eltérésekkel létrehozott zenei ritmusa jellemzi minden sorát. Ha hangsúlyos versként vizsgálom, akkor a játék az ütemhatárok ide-oda tologatásában rejlik.
Soronként így az egyes ütemek szótagszámai:rendetlenül-játékosan ide-oda verôdô apró hullámokra asszociálhatunk, amelyek biztos nyugalommal pihennek a parton el. Diszharmónia a részletekben, harmónia az egészben.
U - - - - -Mindezek alapján "megérezhetô", hogy` rejlik a természet az emberben és az ember a természetben. A költemény azonban ezt másképp még nyilvánvalóbban tartalmazza, méghozzá úgy, hogy a második versszakban "közelebb van" az ember. Lássuk a paradigmasorokat! Emberre, vagy emberi viszonyokra jellemzô szavak, kifejezések a következôk: ringat, derû, csókolás,
szerelme, földerül, mással, ringassa, ringatással; atermészetre vonatkozóak pedig: náddal, csobogással, kékellô, tavi. Úgy tûnik tehát,hogy az elsô versszak a lírai alany léthelyzetérôl tudósít, a második pedig tûnôdéseirôl, vívódásairól, reflexióiról.(Sokkal több az elsô szakaszban a természetre utaló kifejezés, mint a másodikban.) Ebbôl fakadnak azok a kettôs képzetek, amelyek részben a szubjektív, részben az objektív, részben a valós, részben a költôi világ "tartozékai". E megfigyelésekbôl arra is következtethetünk, hogy a logikai és/vagy a jelentésszféra, illetve a hangulati szféra közül melyik a domináns. Nyilvánvalóan az utóbbi.
(A hangszimbolikának a francia szimbolisták és Ady óta igen nagy jelentôsége van, ez is befolyásolja elemzôi attitûdünket. Itt nem érdemes nagyobb kitérôt tenni, de megjegyzem, igen valószínû, hogy a hangok kiejtésének - vagy elképzelt
kiejtésének - érzete összefüggésben lehet az ember pszichoszomatikus rendszerével. Ezért nem mindegy, hogy a veláris vagy a palatális magánhangzók vannak túlsúlyban egy verssorban; sôt, úgy sejtem, az ajakkerekítés vagy ajakrés, a nyelvállás olyan erôsen kötôdik a mimikához, azon keresztül a komorság vagy a derû arckifejezéséhez, hogy talán még közvetlenebb a versben lévô hangcsoportok hatása az olvasóra, versmondóra vagy hallgatóra, mint gondolnánk.)
Kellôen érzékeny ember számára mindez természetesen hangulatokat sugall, anélkül, hogy tudatosodna benne, milyen hangulati közegben hatnak rá a szavak, mondatok jelentésegységei.
A titkok után leselkedô elemzôt más meglepetések is érik. Ilyen például az elsô versszak elsô és utolsó sorának akusztikai "keresztbeszerkesztése". Tehát:
"Holott náddal ringat,..."Nehéz nem észrevenni az "o o á a " hangok ismétlôdését (a versen belül egyébként részben vagy egészben ötször fordul elô így ez a hangcsoport) és az "i a -- a i" tükrözését a ringat és a tavi szóban.
A vers egyébként is sokféleképpen "lélegzik", arzis-tézis játék érvényesül soronként, kétsoronként, négysoronként és versszakonként mind a zenei, mind a jelentésszférában.
A befogadás folyamába (stílszerûen: tavába) lehetne még mélyebbre merülni, végigvinni a felidézett gondolat és sejtéstöredékeket, de nem érdemes. Olyan mû a Ringató, amely sok titkával együtt mégis közvetlenségével hat leginkább. Racionálisan feldolgozható,mégis örökké rejtélyes hangulatú világával azt sugallja, aminek kifejezésére a líra, a dal mûfaja leginkább alkalmas: az érzelmek, a szerelem idilljét és ambivalenciáját. Nyilván nem véletlen, hogy az aranymetszés
körül helyezkedik el az a félmondat, ami a szerelmes ember legfôbb dilemmájáról szól: "lehet, hogy szerelme / földerül majd mással,".
Az összefoglalás következik, mely nézôpontjainak feltárásában a HERMENEUTIKÁRA emlékeztet, valójában alig lép túl a STRUKTURALISTA módszer hagyományán; bár fogalmi rendszerében elôfordulnak a újkritikára, a pszichoanalízisre, a dekonstrukcióra, a szemiotikára utaló kifejezések.
A testbeszéd, a természetbe olvadás és a természettôl való el-különbözôdés tudatossága, a természet antropomorfizáltsága : az arányokban, a zeneiségben, a hangszimbolikában, az akusztikai játékokban, a képek közvetlen érzékelhetôségében és titokzatos idôtlenségében, a tudatsíkváltásokban, a paradigmasorokban, a tér- és idô- meghatározottságban, a miniatürepikai szeletben és a kettôs képzetekben rejlik. Minden befogadónak egy kicsit mást súgva, de mindig ôrizve - míg az emberek verset olvasnak - a megismételhetetlenül egyedi, mégis örök emberi érzéseket, érzelmeket, ezek közül is a legbonyolultabbat, a szerelmet.