Az ige és az igenevek szerepe a mondatban

I. Az IGE: a világban tapasztalható mozgásformákat nevezi meg. A mondatban állítmányként álló ige a cselekvőre, létezőre, a történés hordozójára vonatkozik;

- a beszélőnek vagy cselekvőnek a cselekvéshez való viszonyát módjellel, cselekvés időbeli lefolyását időjellel,

- a cselekvő számát és személyét személyraggal,

- határozott tárgyra irányulását tárgyas személyraggal jelöli meg. Az igealak szerkezete:

igető + módjel + időjel + személyrag olvas + ná + ~ - na

A mondatban a szavak

- egy része szorosabban kötődik az igéhez: az ige kötelező bővítménye (vonzata). Pl.: bámul valamire; vkit/vmit; valamibe.

- unás bővítmények kapcsolata lazább az igével: az ige lehetséges bővítménye (a beszélő szabadabb választása alapján kerülhet a mondatba).

AZ IGENEVEK

Minden igenév képzett szó.

Minden igenév jellegzetesen kétarcú szófaj:

- igéből képezzük, igei jelleget is őriz (bővíthető: alanya, tárgya, határozója lehet; jelzője nem);

- az igétől különbözik is (nem jelöli a cselekvés módját, idejét és személyét), főnévi, melléknévi vagy határozói jellegű (a névszókhoz hasonló módon ragokat, jeleket vehet fel).

Fajtái: 1. FŐNÉVI IGENÉV. A főnévi igenév a cselekvést, történést, létezést elvontan nevezi meg.

- Képzője: -ni (-nni: tenni, venni stb.)

- jelentése alapján tulajdonképpen az -ás, -és végű tőnevekkel egyenlő értékű elvont tőnevet képez. (Számolni nem könnyű! - A számolás nem könnyű.)

- Főnévi tulajdonsága, hogy a mondatban alany, tárgy vagy határozó lehet.

- Az igéhez hasonlóan: tárggyal és határozóval bővíthető. (vállat vonni, boldogan élni)

- Felvehet személyragokat is. A személyragokkal az elvont fogalom jelentését tehetjük konkréttá. (PL: tudni kell - általában valamit; tudnod kell konkrétan azt, ...)

2. MELLÉKNÉVI IGENÉV. A melléknévi igenév a cselekvést mint valaminek a tulajdonságát nevezi meg.

- A melléknévi igenévvel kitejezett tulajdonság lehet:

a) folyamatos történésű, képzője: -ó, -ő (olvasó fiú, lengő lobogó);

b) befejezett történésű, képzője: -t, -tt (olvasott levél, elhagyott út);

c) beálló történésű, képzője: -andó, -endő (olvasandó szöveg, követendő példa).

- A mondatban tipikusan minőségjelző vagy állítmány.

- Igére jellemző bővítményei lehetnek: alanya, tárgya és határozója.

- A melléknévhez hasonlóan lehet mód- vagy állapothatározó, ha -n, -an, -en raggal látjuk el. (Láthatóan nagyon örült.)

A melléknévi igenevek közül sok - valódi melléknévvé:

csillogó, csillogóbb, legcsillogóbb (azaz fokozható), sápadt ~ sápadtság (azaz tovább képezhető főnévvé); - főnévvé válik:

képző, vasaló, folyó, tanuló, (főiskolai) hallgató, szerelő stb.

3. HATÁROZÓI IGENÉV

- Határozói tulajdonságot mutat a határozói igenév: a cselekvés körülményeire utal. (Sírva jött haza.)

- A -va, -ve képzős határozói igenév a mondatban leginkább mód- vagy állapothatározó, a -ván, -vén képzős pedig idő- vagy okhatározó.

- Az igéhez hasonlóan: tárggyal és határozóval bővíthető. (újságot olvasva, fiatalosan ugrándozva)

A határozói igenév és a létige kapcsolata általában akkor helyes, ha az alanynak olyan állapotára utal, amely a cselekvés befejezése után, annak eredményeképpen következik be. (Az üzletek holnap csak délig lesznek nyitva.) Helytelen az ilyenféle szerkezetek használata, ha cselekvésre, vagy a cselekvés befejezettségére akarunk utalni. (Minden meg lett beszélve. El van utazva. Helyesen: Mindent megbeszéltünk. Elutazott. )

Hatásos nyelvi kifejezés jön létre, ha az igét ugyanazon igéből képzett határozói igenév előzi meg: kérve kérte, várva vártam, tudván tudta, stb. A -ván, -vén képzős igenévi alak kissé régies.

Az igeneveknek általában nagy szerepük van a kifejezés, a stílus tömörsé-

gében, gyakran mozgalmasságában:

- a főnévi igenév elvonatkoztat a személytől és az időtől;

- a melléknévi és a határozói igenév a rejtettebb, bonyolultabb időviszonyokra is tud utalni.