A PUBLICISZTIKAI STÍLUS

JELLEMZŐI, RENDELTETÉSE

PUBLICISZTIKA - PUBLICITÁS - AKTUALITÁS - PERIODICITÁS - HETEROGENITÁS - SAJTÓNYELV - TIPIKUS NYELVI HIBÁK A PUBLICISZTIKÁBAN-CÍMADÁS

A publicisztika szó a latin publicare szóból származik, jelentése közhírré tesz, közhasználatra ad.

A publicisztika fogalmán szűkebb értelemben egy újságírási műfajcsoportot értünk, többek között a cikk, a kritika, a kommentár stb. tartozik ide.

Szélesebb értelemben a sajtó és az írásbeli propaganda (népszerűsítés, reklámozás) gyűjtőneve, ezzel nem zárva ki azt, hogy a médiában (rádió, televízió) is találkozhatunk több műfajával. Az ismertebbek: filmlevél, jegyzet, művészeti kritika, a tévében elhangzó esszék, riportok, interjúk stb.

A lapok tartalmuk szerint sokfélék lehetnek. Művészeti, irodalmi, kritikai (Új Művészet, Holmi, 2000, Tiszatáj stb.), tudományos (Magyar Tudomány, Magyar Nyelvőr, Századok stb), tudományos-ismeretterjesztő (Édes Anyanyelvünk, História, Élet és Tudomány stb), egyes csoportokat megcélzó periodikák (rendszeres időközökben megjelenő sajtótermékek): ifjúsági, nyugdíjasoknak szóló, családi, pártlapok, bizonyos igények kielégítését szolgálók: szórakoztató, pletyka, egészségügyi stb. lapok.

Megjelenésük gyakorisága szerint beszélünk napi- és hetilapokról, illetve folyóiratokról, amelyek havonta, esetleg ennél ritkábban (pl. negyedévenként) jelennek meg. A nyolcvanas évek sajátos folyóiratformája, a szamizdat (saját maga által kiadott, átvitt értelmében illegális) alkalomszerűen látott napvilágot.

A publicisztikai stílust heterogén nyelvhasználat jellemzi. Az igényes, választékos újságírói nyelv a szépirodalmi és a tudományos stílushoz áll közel, de gyakran merít a hivatalos nyelvhasználatból, a szaknyelv kifejezéseiből. (Gondoljunk Móricz Zsigmond vagy Krúdy Gyula riportjaira, Ady Endre és Bálint György vagy Németh László publicisztikájára.) Van egy középső, még igényesnek mondható nyelvi szint, amely a köznyelvi társalgási nyelvre épül, s egy kevésbé igényes, lazább megformálású nyelvezet, a bulvársajtó nyelvezete.

A főbb publicisztikai műfajok a következők:

I. Tájékoztató műfajcsoport: információ, hír, közlemény, riport, interjú, portré, nyilatkozat.

II. Publicisztikai műfajcsoport: cikk, vezércikk, nyílt levél, hírmagyarázat, kommentár, jegyzet, glossza, ismertetés, recenzió, bírálat, kritika, esszé. A műfajhatárok nem merevek, változhatnak, és vannak átmeneti formák.

A műfajok, nyelvi, stilisztikai eltérései ellenére nyelvi megoldásaikban azonos követelményeknek felelnek meg.

Mondatépítésükben egyszerűségre és világosságra kell törekedniük, mivel a túlburjánzó, tekervényes tagmondathalmozás követhetetlen az olvasó szemének, és megnehezíti a megértést. A szöveg egyik fő követelménye a követhető, áttekinthető kompozíció, ezért gyakoriak a megértést segítő kapcsoló elemek és az értelmezést segítő, magyarázó kifejezések. A mondanivaló pontos, világos elrendezése a tények hatásos, értelmezhető csoportosítása által valósul meg. Alkalmanként érzelmi hatású szerkezeteket is használnak, a kérdések, a felkiáltások, az alakzatok feltűnő gyakorisága a személyességet és a meggyőző szándékot fejezik ki. A szókészletben gyakoriak az időszerű vonatkozások: hely- és időmegjelölés, nevek említése, intézményekre hivatkozás stb. Különösen a sportsajtóban kedvelik a képes kifejezéseket. Pl.: A labdát elkanalazzák, emberfogást alkalmaznak stb. A neologizmusok gyakorisága a címekben szembetűnő: Bérmérséklet, Kispadkeringő, Pékdiszkó. Szívesen használják a közkeletű szólásokat, pl. lerántja a leplet - vagy fittyet hány a javaslatra.

A sajtó szóanyagában gyakran vagyunk tanúi stílustalanságoknak. Aránytalanul nagy teret kaptak a terpeszkedő kifejezések, pl. végrehajtást eszközöl, növekedést mutat és a terjengős határozók is elszaporodtak. (Pl. megfelelően, kapcsolatosan, követően stb.) A divatszavak, az elcsépelt frázisok gyakori ismétlődése semmitmondóvá és szürkévé teszik a stílust (pl. jogosítvány, napirenden van, látványos előrelépés, felszámol stb). Találkozhatunk fölöslegesen használt idegen szavakkal, pl. tőkés reláció, lízing, volumen, regresszió stb. a magyar megfelelők helyett. A beszélt nyelvhez hasonlóan gyakoriak a klisészerű szerkezetek, így a közös nevezőre jutnak, kudarcot vallanak stb. Még az is előfordul, hogy szókeveredéssel hibásan jelennek meg, mint pl. „egységes nevezőre jutnak", „fittyet hány rá" (a „fütyül rá" helyett). Az egyéni nyelvi lelemény elengedhetetlen az újságírásban, de a túlzásba vitt ötletparádék a címsűrítmények között már nehézkesek és zavaróan hatnak. Pl.: Tőrdöféskampány, Gyermekházassággondok stb. A szállóige-aktualizálás vagy az idézés élénkítő hatású lehet. Különösen a címben, de szellemeskedésnek hat pl. a következő: Régi rang, hol késel az FTC homályában. A jó cím ötletes és hatásos, de pl. az ilyen alliteráció erőltetett: Sima siker, Szánalmas színvonal. A bulvársajtóból ismert nyelvi igénytelenségek, vulgáris, sőt durva kifejezések elszegényítik a nyelvet, s kedvezőtlenül hatnak a mindennapi nyelvhasználatra.

Mint láttuk, a címadás szoros összefüggésben áll a stílussal. Némi túlzással elmondható, hogy „a cím fontosabb, mint a cikk." Felhívó erejénél fogva előreutaló, sejtető hatásával megragadja az olvasó figyelmét. Lehet tömör, sokszor egyszavas, a témaszót tartalmazó, leíró jellegű, lehet ötletes (szenzációs); lehet egy szerkezet vagy megszerkesztett mondat, szerepelhet benne szólás, idézet és újabban kedvelt eljárás a szójáték is (Iker - siker, Tanácstalan tanács, stb). A címek stílushatása gazdagon árnyalt, különösen a bulvársajtóban lehet harsány, meghökkentő stb.

Kifejező értéke van a publicisztikában a nem nyelvi jeleknek, az írásképeknek: a tördelésnek (elrendezés, beosztás), betűtípusnak és -nagyságnak. A tipografizálás (a betűtípus kiválasztása) az értelmezés egyik eszköze. Vastagított (kiemelt), dőlt (kurzív), kis- és nagybetűk vezetik az olvasó figyelmét.

Néhány műfaj rövid jellemzése: A hír rövid, közérdekű, aktuális (szokatlan) eseményről szól. A kommentár vagy hírmagyarázat háttérinformációt is ad. A közlemény tényközlő tudósítás megtörtént vagy várható dolgokról. A tudósításban a helyszínről kapunk információt, a riportban meg is szólalnak a szereplők. Az interjú lehet személyes megnyilatkozás vagy párbeszédes formájú, sok szempontból hasonlít a riporthoz. A cikk tág műfaj, tárgya mindig aktuális, politikai, kulturális, gazdasági stb. téma. A glossza rövid, ironikus hangvételű írás, általában vitázó vagy bíráló szándékú.