STÍLUSTÖRTÉNET, STÍLUSIRÁNYZATOK

 

STÍLUSIRÁNYZAT 

 

KÖZÉPKOR - RENESZÁNSZ - MANIERIZMUS - BAROKK - ROKOKÓ - KLASSZICIZMUS - SZENTIMENTALIZMUS - ROMANTIKA - BIEDERMEIER - NÉPIES - REALIZMUS - NATURALIZMUS ­

SZECESSZIÓ - IMPRESSZIONIZMUS – SZIMBOLIZMUS

AVANTGÁRD: FUTURIZMUS, EXPRESSZIONIZMUS, SZÜRREALIZMUS

 

Az egymást követő irodalmi korszakok egyúttal stíluskorszakok is. Az irodalmi irányzatok stílusirányzatokat követnek. A stílusirányzatok (vagy stílusáramlatok) al­kotóit közös stílussajátságok kapcsolják össze. Egy-egy új stffusirányzatot történelmi, társadalmi, gondolkodásbeli változás indít el.

 

STÍLUSTENDENCIÁK A MAGYAR KÖZÉPKOR IRODALMÁBAN

 

A XIII. századtól a XVI. század elejéig, az első szövegemléktől az első nyomtatvá­nyok megjelenéséig terjedő korszak nyelvhasználatát a latin nyelv stílusformáinak átvétele és az ősi, beszélt magyar nyelv és népköltészet stíluselemeinek használata jellemzi. A Halotti beszéd nyelvi tömörsége (sűrítő igeneves formák: „hallá holtát"), az Ómagyar Mária-siralom alliterációi („Világ világa, ~ Virágnak virága! ~ Keserűen kínzatul, ~ Vosszegekkel veretül") és rímei előzményeket sejtetnek. A korai kódexek nyelve olykor nehézkes, a fordítások darabosak. Az Érdy-kódex viszont szép nyelve­zettel íródott.

 

 

 

 

A MAGYAR RENESZÁNSZ NYELVHASZNÁLATA

 

A XVI. század második felében uralkodóvá váló reneszánsz stílust finom műgond jel­lemzi. Fő stilisztikai vonása az antikizálás: az antik versformák és motívumok után­zása, valamint a harmónia és a szépség. Kedveli a természeti metaforákat (virág, galamb, fülemüle, csillag, napfény). Balassi Bálint költői sablonjai között megtaláljuk a vágáns dalok, virágénekek fordulatait is. Hitelességgel hatnak nála az idealizálást célzó díszítő halmozások: „Én drágalátos palotám, ~ Jóillatú piros rózsám, ~ Gyönyörű szép kis violám".

 

A MANIERIZMUS STÍLUSA

 

Átmeneti stílus, a XVI. század végén eluralkodó válsághangulat nyelvi kifejezője. Stí­luseszménye a pompa. A nyelvi érzékletesség a barokk felé mutat. Bravúros rímek, meghökkentő képek, nyugtalanságot kifejező zaklatott mondatformák születnek: „Az én szívem kivel ~ Szintén úgy hevül fel, ~ Mint tűz miatt kemence, ~ Mert te szépségedben ~ Szívem úgy merült be, ~ Mint tengerbe Velence" . (Rimay János)

 

A BAROKK STÍLUSTENDENCIÁI

 

A XVII. századtól a XVIII. század végéig tartó korszak nyelvi ízlése a hatásosságot, a meggyőzést és a formai bravúrt tekintette célnak. Pázmány Péter, Zrínyi Miklós, Gyöngyösi István a kor legnagyobb írói. A barokk művekben az antik képi elemek a látomásos túlzást szolgálják, és pompás díszítő metaforákkal kapcsolódnak. A hatá­sosság eszközei a hősi pátosz (különösen Zrínyinél), valamint a hosszú körmonda­tok, amelyeket dús, lávaszerűen hömpölygő szövegformálás jellemez. Fő képviselőjé­ről pázmányi körmondatnak is mondják.

 

A ROKOKÓ STÍLUSA

 

A XVIII. század második felében a barokkból kinövő stílus, amely az emelkedett és súlyos nyelvi formákkal szemben a játékosságot, a derűt sugárzó stílusformákat ked­veli. Aprólékosság, kecsesség és finomság a jellemzője. Az idilli hangulatot szinesz­téziás képek („A hangok virággá válnak ~ Mosolygó ajkidon, ~ S a virágok hangicsál­nak ~ Teremtő ujjaidon" Csokonai) és a miniatűrkultuszt bizonyító kicsinyítés terem­ti meg.

 

A KLASSZIZICMUS STÍLUSA

 

A XVIII. század normatív irányú művészete (hasonlóan a reneszánszhoz). Szemléleté­ben és nyelvi ízlésében a klasszikus ókor mintáit követi. Fő képviselői: Kazinczy, Csokonai, Virág Benedek, Batsányi, Berzsenyi. Jellemzője: a stiláris fegyelem, a reto­rikusan megformált, tanító célzatú műfajok, az egyszerű képek, a választékosság. Az időmértékes ritmika nyugodt pátoszt teremt a hangzásban. A mondatok arányos ta­golása és elrendezése a ráció formanyelvét követi: logikus, meggyőző, sokszor felhí­vó és mozgósító erejű.

 

A SZENTIMENTALIZMUS STÍLUSA

 

A XVIII. és a XIX. században a klasszicizmust, a rokokót és a romantikát kísérő stí­lus. Fő képviselői: Csokonai, Kisfaludy Sándor, Kisfaludy Károly, Ányos Pál, Köl­csey. Tárgyköre tipikus: az érzelmi lázadás, a be nem teljesült vágyak miatti sóvárgás és a lemondás. Az érzelmek háborgását a stílus finom szóanyagával érzékelteti.

 

A ROMANTIKA STÍLUSFORMÁI

 

A XIX. század legszélesebben ható művészeti stílusa. A kor poézisének legfőbb is­mérve a felfokozott személyesség és az ihletettség. Felbomlik a klasszikus mérték, el­tűnik a nyelvi visszafogottság, felváltja egy szuggesztív, dinamikus, látomásokkal teli költői világ. A képek hangulatkeltő és érzelemkifejező hatását az egyéni szóalkotá­sok, merész képzettársítások segítik: pl. „ lángzó kebel" , „ködvár" . A hangulatot a nyelv zeneiségével és a színek pompájával növelik. A magyar romantika legnagyobb nyelvművésze Vörösmarty Mihály, a próza legnagyobb mestere Jókai Mór.

A BIEDERMEIER STÍLUS

 

A XIX. század elején a polgárosuló nemesség ízlését kifejező nyelvhasználati mód. A családias érzelmeket, az intimitást adó helyzeteket, a szerelmet, a barátságot finom­kodóan, érzelgősen szólaltatja meg a kor almanach (évkönyv) irodalma. Legjelleg­zetesebb képviselője: Bajza József.

 

A NÉPIES-REALISZTIKUS STÍLUS

 

A romantikával párhuzamosan a XIX. század negyvenes éveiben stílusforradalom zajlott le. Petőfi és Arany költészetében a korábbi utánzó népies stílus természetes ön­kifejezéssé lett. A népiesség igazodik a mindennapi beszélt nyelvhez, törekszik az egyszerűségre, a természetességre, a közérthetőségre. Az egyszerű mondatformák jambikus vagy trocaikus lejtése követi az élőbeszéd ritmikáját. Sok a tájnyelvi kifejezés: „...én ken­det utálom,/Mint a kukorica-gölődint", „boritaltól piroslik az orra" (Petőfi).

 

A REALIZMUS NYELVI STÍLUSA

 

A realizmus a jelenségek valósághű ábrázolására törekszik. Jókai eszményesítő stílu­sával szemben Mikszáth legfőbb stiláris eszköze a mindennapi beszéd követése, a valóság pontos megfigyelése. Életszerűsége legjobban a köznapi társalgás módján fo­lyó párbeszédekben érezhető. Művészi erővel alkalmazza az ún. szabad függő beszé­det, amikor az író szereplőjének gondolatvilágába helyezi magát. A realista stílus egyik legnagyobb alakja irodalmunkban Móricz Zsigmond, aki már az ún. betűné­piességgel, a kiejtés szerinti írás hangsúlyozásával is közelít az élőnyelvhez.

 

A NATURALISTA STÍLUS

 

A XIX. század végén nálunk is meghonosodó művészi törekvés, a valóságábrázolás lehetőségeit a dokumentumszerű leírásban látta. Nyomaival Móricz prózájában talál­kozhatunk. A beszélt nyelv keveredik nála az argó elemeivel. Az egyenes beszéd (a szereplő megszólaltatása) elevenen adja vissza a mindennapi nyelv mondatformáit. Hiányos mondatok, elhallgatások, szaggatott szövegszerkezet jellemzi ezt a stílust.

 

A SZECESSZIÓ STÍLUSA

 

A századfordulón hódító stílus, amely keveredik a korabeli stílusirányzatokkal. Szem­léleti forrása a kiábrándultság és a változtatni akarás. Stíluseszménye a feltűnő deko­rativitás, ez a jellegzetesen stilizáló szóhasználatból, a mondat- és szövegszerkesztés zeneiségéből adódik. Jellemzői: rímek, alliterációk, jelzőhalmozás. A mellérendelő mondatszerkezetek kígyózó fonala felidézi a képzőművészetből ismert indázó növé­nyi ornamentikát (pl. Babits: Esti kérdés).

 

AZ IMPRESSZIONISTA STÍLUS

 

Az 1890-es évektől jéllemző stiláris kifejezési mód. Szemlélete azonos a szecesszióé­val. A hangulatkifejtés sok eszközével gazdagította a szépírói stílust: pl. a pillanatnyi­ság, az érzéki benyomások és élmények a szóképekben, a szinesztéziákban, jelzők, jelzős szerkezetek, halmozás, nominális stílus. Jelzőstílusnak is szokták nevezni („az ablakot a kék tavaszban zöld ujjongással lengte be" Szabó Lőrinc). Legjellegzetesebb képviselőik a Nyugat lírikusai; de Bródy Sándor, Czóbel Minka, Krúdy Gyula, sőt József Attila és Szabó Lőrinc műveiben is érezhető hatása.

 

A SZIMBOLIZMUS STÍLUSA

 

A múlt század második felében indult útjára. A világ ellen lázadó költőket a titokzatos lelki szférák, a világ rejtett összefüggései érdekelték. Az új életérzést nem fogalmi úton fejezték ki, hanem sejtető képekkel, szimbólumokkal sugallták. A látomásos­ság gyakran kitágítja a szó jelentését, megnöveli erejét. Ady felfokozott képei, Babits víziói a mondatok szerkezetét is átalakítják. Ady átfogó szimbólumrendszert hozott létre, pl. az ős Kaján, a magyar Ugar, a Hortobágy poétája, a disznófejű Nagyúr.

AZ AVANTGÁRD: A FUTURIZMUS, EXPRESSZIONIZMUS, SZÜRREALIZMUS STÍLUSA

 

A századfordulón jelentkező modernek törekvése stílusforradalmat eredményezett.

 

A futuristák stflusát teljes nyelvi szabadság jellemzi: dinamikus kifejezésmód, a szavak szabad egymás mellé helyezése, a központozás elhagyása. A szimultaneizmus technikájával a tér- és időbeli egyidejűséget képesek érzékeltetni (pl. Kassák).

Az expresszionizmus követői belső élményüket vetítették a világra. A „túlkiabá­lás" nyelvi eszközei: az erőteljes igék, igenevek, túlzó képek, indulatszók, felkiáltá­sok. Látomásos metaforák jellemzik a feszültté vált elbeszélő stMust (pl. Szabó Dezső, Németh László). Igestílusnak is nevezik.

 

A szürrealisták a tudatalatti és az álom rétegeinek megragadására törekednek láto­másos képekkel, egyéni asszociációkkal. A montázs-technika és az önműködő írás (automatikus írás) nem a logika szabályait követi, hanem álomszerű mozaikokat kapcsol össze: „Aludj ~ egy fáradt vén fa fölrepült és elpihent a legkönnyebb felhőn ~ a vízcsepp lábujjhegyen gurul reszkető szíved fölött ( szeretném ha kócsag lebegne moso­lyodban" (József Attila). A szürrealizmusból fakad a groteszk és az abszurd.

 

A NÉPIES STÍLUS

 

A két világháború között a legnagyobb hatású stílusirányzat. A beszédszerűség, a népnyelvi források, a nyelvjárásiasság, a szociográfikus hitelesség jellemzi. A lírá­ban a népiesség jellegzetes forrása a népdal, a ballada. Fő képviselői: Móricz Zsig­mond, Illyés Gyula, Tamási Áron, Veres Péter, Erdélyi József, Sinka István.