STÍLUS - STILISZTIKA - NYELVI KIFEJEZÉSMÓD - VÁLASZTÁS ÉS
ELRENDEZÉS - STÍLUSELEM STÍLUSÉRTÉK - A SZÖVEG HÍRÉRTÉKE - JELENTÉSTÖBBLET
„A
stílus a kellő szó" (Deme László), „A stílus maga az ember" (Buffon),
„Az írás és a beszéd módja... jellemkérdés" (Illyés). A stílus
sokféleképpen értelmezhető nemzetközi műveltségszó, amely évezredek óta
használatos. Jelentése az idők folyamán bővült. A szólás és a szerkesztés
módjára utalt még Cicerónál, de már az angolban a „style" divat, mód, fajta, jelleg jelentésben
vagy az olaszban a „stile" technika (mint
cselekvési mód) értelemben is
használatos. A szó története a görögökhöz nyúlik vissza, ott eszközt, hegyes tárgyat, oszlopot jelölt
(sztülosz), a rómaiak viszont a
viasztáblára véső íróvesszőt nevezték
„stylus"-nak, majd az írás módját és a gondos megformálást is vele
jelölték. Eredetileg a jogi megnyilatkozások, szónoklatok szerkesztésére
vonatkozott, ma mindennemű szóbeli vagy írásbeli közlemény nyelvi
kifejezésmódját értjük rajta.
Előfordul a szó tágabb értelemben is, amikor művészi formanyelvről (pl.
építészet, zene, tánc stb.) beszélünk. Lehet átfogó jelentésű, mint a
korstílus, vagy szűkebb, amikor egyéni kifejezésmódról nyilatkozunk. Lehet
stílusa viselkedésmódnak (Igazán eredeti
vagy, elragadó a stílusod!), minősíthetünk vele egy berendezett lakást (Stílusosan rendezted be... ),
valamilyen rendezvényt (Ünnepélyes... ),
de gyakran a tevékenység minőségére utal (Kitűnő
előadó... ).
A stilisztika - a stílus tudománya - az egyik nyelvészeti tudományág, amely
a nyelvi rendszerben rejlő lehetőségeket vizsgálja, valamint azt kutatja, hogy
milyen sajátos szerepet tölthetnek be a beszélő és az író által kiválasztott
nyelvi elemek a közlésben, s milyen többlettartalommal gazdagítják a
jelentést.
A stílus a nyelv jellegzetes használati módja,
amely a közlés eredményességét szolgálja. Célja az, hogy a valóságot a beszélő
szándéka szerint ábrázolja, hitelesen fejezze ki szándékolt közleményét.
Kifejező erejét a közlésfolyamat több tényezője befolyásolhatja, így a beszélő
egyénisége, lelkiállapota, a beszédhelyzet, a téma és a műfaj, illetve a
hallgatóhoz való viszony. Más-más kapcsolatra utal pl. ha azt mondjuk: menj el, távozz, eredj, nyomás, kopj le,
szívódj föl, lépj olajra, játssz kámfort...
Válogatnunk
kell tehát a nyelv eszköztárából, hogy minél pontosabban és árnyaltabban tudjuk
kifejezni gondolatainkat, érzelmeinket és szándékainkat. Stílusunk lehet
eredeti és jellegtelen, színes és szürke, változatos és lapos, aszerint, hogy
mit és hogyan mondunk. Nyelvhasználatunk persze tükrözi kulturáltságunkat és a
műveltségünket is.
A stílust a nyelvi elemek kiválasztása és elrendezésük módja
alakítja ki. Stilisztikai értelemben az elrendezésen a nyelvi elemek
kombinációját értjük. Az adott szövegösszefüggésben kialakított grammatikai és
stilisztikai viszonyokban nyerik el a szavak a fogalmi jelentésen túli, alkalmi
(aktuális) jelentésüket. Pl. a következő mondatokban az ige alakítja ki a rádió - többletjelentésű szó -
jelentését: Bekapcsolta a rádiót (készülék).
Bement a rádióba (intézmény). Hallgatta a rádiót (műsor). A művészi
nyelvhasználatban bonyolultabb a szövegformálás. Az alakzatok rendszere és a
képi elemek szerveződése tudatosabb, mélyebb jelentéstartalmakat sugall.
Minél újszerűbb a kifejezésmód, minél inkább eltér a szokásos nyelvi
használattól, annál inkább gazdagodik a nyelvi jelek jelentéstartalma, annál
inkább megnő a szöveg hírértéke, kifejező ereje. A nyelvben adott állandósult
stílusérték a szó jelentésének része, egyéni és alkalmi felhasználása révén a
szövegben jelentéstöbbletet nyer, ez az alkalmi stílusérték.
Minden hang, toldalék, szó, mondatszerkezet, amely
többlettartalmat hordoz az aktuális megfogalmazásban, stíluselem, a szokásos
használattól eltérve a stlus hatásosságának a forrása.
Stíluselemzés alkalmával nem önmagukban a
stíluselemeket vagy egyszerű sorrendjüket vizsgáljuk, hanem a szövegbe
ágyazottságot, a kapcsolódási viszonyaikat.
A nyelvhasználat művészi módját Pilinszky János Életfogytiglan című versében a
látszólagos „költőietlenség" és az elrendezés teremti meg. „Az ágy közös. / A párna nem" -
szól a vers. Két prózai kijelentés áll párhuzamban, tartalmuk ellentétes. Szerkezetük
tőmondat, de a második állítmány fogalmi része elmarad (ui. nem közös). A szövegösszefüggés teszi
lehetővé a grammatikai hiányt, de éppen ezáltal is feldúsul a jelentés. A
tagadás ritmikailag, szerkezetileg is hangsúlyossá válik; jelentőségteljesebbé
és súlyosabbá lesz. A szavak hétköznapiak, puszta ténymegállapítást
tartalmaznak, fogalmi jelentésük az emberi kapcsolatokra utal. Szerelem, születés, halál; összetartozás
és különállás. Testi és szellemi világunk ellentmondásait azért idézheti a 3-3
szó, mert a cím új viszonyba helyezi őket. Életfogytiglan
- bezártságot, elítéltetést és a hitvesi összetartozás szoros kötelékét
egyaránt sugallja, többféle értelmezési lehetőséget felkínálva izgalmas
feszültséget teremt. Létdimenziókat érzékeltetnek már a szavak, jelentésük
átminősül, drámai hatású felismerésként működnek tudatunkban.
S. I.