A szövegösszefüggés megvalósításának nyelvtani eszközei

 

A kommunikáció létformája a szöveg. Megvalósítja a beszélő és a hallgató közötti kommunikációs kapcsolatot; a teljesség és lezártság érzését keltve jeleníti meg a beszélő gondolatát.

A szöveg, az akaratot, gondolatot, érzelmet, szándékot közlő megnyilatkozás: -a nyelv és a beszéd legnagyobb egysége,

- azonos témára vonatkozó mondatok láncolata; -a kommunikációs kapcsolat lezárt, teljes egysége.

A szöveg - nem azonos a mondatok véletlenszerű halmazával,

- a mondatai tartalmilag és szerkezetileg egységet alkotnak (a szö­veg: szerkesztmény).

A szöveg mondatainak összetartozását, láncszerű összekapcsolódását a szö­vegösszetartó erő (kohézió) biztosítja.

A szövegösszetartó erőt (kohézió) a szövegösszefüggés (kontextus) három síkja adja:

-         nyelvtani (grammatikai) összekapcsoltság,

-         jelentésbeli kapcsolatok,

-         a nyelven kívüli, valósághoz (szituációhoz) kapcsolódó elemek.

 

A szövegösszetartó erő hatósugara:

- a szöveg egészének vagy nagyobb részének egységét teremti meg az átfogó, a GLOBÁLIS KOHÉZIÓ - tartalmi-jelentésbeli kapcsolóelemekkel;

-a kisebb szövegelemek belső összefüggését, a szövegben való folyamatos előrehaladást a LINEÁRIS KOHÉZIÓ - a grammatikai kapcsolóelemekkel.

A szöveg tulajdonképpen: szerkezetek szerkezete.

A bekezdések belső szerkezete, elrendeződése adja a szöveg mikroszerkeze­tét. A mikroszövegek szerveződéséből jön létre a szöveg makroszerkezete (a je­lentésbeli kapcsolatok segítségével); ezt a következő szövegegységek alkotják: bevezetés - főrész (vagy kifejtő rész) - befejezés.

A szövegösszefüggés nyelvtani (grammatikai) kapcsolóelemei

1. A határozott névelő. Pontosan utal a már előbb megnevezett dologra, je­lenségre, fogalomra.

2. A kötőszók. A mondategységeket (tagmondatokat) egymáshoz viszonyít­ják, és a mondategészet a szövegbe bekapcsolják.

3. A névmások többféle nyelvtani szereppel rendelkeznek. A névmás más névszókat helyettesítő szó, elvont jelentése van, csak a szövegkörnyezetben kapja meg aktuális jelentését. Helyettesítő, tömörítő forma, segítségével el­kerülhetjük a szóismétlést.

A névmások előre- és visszautaló, valamint a szövegből kifelé utaló tulaj­donsággal bírnak:

-         visszautalás,

-         előreutalás,

-         kiutalás a már említettre, a még nem említettre,

-         a szövegből kifelé,

-         az ismertre való utalás,

-         ismeretlen beszédhelyzetre való utalás. 

Például:

„Láttam egy jó magnót. Én is olyant szeretnék. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet. Fiataloknak, idősebbeknek egyaránt. Ide tedd a csomagot! - mutatott az asztalra édesanyám.”

 

4. Ragok és jelek rendszere. Mondattá fűzik a szavakat, meghatározzák a sza­vak mondatbeli szerepét, eszközei az egyeztetésnek (pl.: alany - állítmány egyeztetése).

 

5. A határozószók és a névutók - szintén utaló és viszonyító feladatot látnak el: Ne úgy csináld, hanem így! - mutatta a kezével.

6. A szórend és a mondatfonetika eszközök, főként a hangsúly. A szórend­del és a hangsúllyal kiemelünk valamit, s annak adjuk a tőszerepet:

Holnap megyek moziba. (és nem máskor)

Moziba megyek holnap. (moziba és nem máshova)

 

7. Az új közléselem (réma), és az ismert rész (téma) minden mondatban ará­nyosan jelenik meg; ami az egyik mondatban új elem, az a következő mon­datban már ínmert részként jelentkezik. Ez a jelenség szintén összefügg a hangsúlyozással - mindig az új elem kap nyomatékot.

Hívj fel szombaton! Bármikor hívhatsz, otthon leszek.

réma                          réma                      téma