Leguán a lakásban
 

Nos egy-két ember ezért a cikkért biztosan megkövez, pedig valóban lehet leguánt tartani a lakásban, csak sok mindenen kell változtatunk. Először is leszögezem, hogy amit leírok az saját tapasztalat, mivel a mi állatunk is így él már jó pár éve és köszöni remekül érzi magát.

Kezdetben, mi is mint minden kezdő leguántartó alaposan körbe olvastunk mik az állat igényei és ennek megfelelően kapott egy 120x40x60 cm-es terráriumot, ami bébi mérete miatt ideiglenesen megfelelő volt. Néha elérte helyének sarkát a napfény, ami után még az UV cső mellett is vágyakozott. Ekkor jött az ötlet, hogy ugyan már miért ne napozhatna nyáron az ablakban. Fémszúnyoghálót szögeltünk a keretre, betámasztottunk egy faágat és már jöhetett is a gyík.

Napokig ment a huzavona, hogy reggel kiengedtük este pedig nagyon nem akaródzott őkelmének hazamenni. Mindig keresett magának egy megfelelően magas pontot ahol majd az éjszakát tölti, hol a karnis tetejét hol a két ablak közötti párkányt nézte ki magának. Egyik este később értünk haza és már olyan békésen aludt, hogy nem volt szívünk felébreszteni és a helyére rakni. Innentől kezdve megpecsételődött a sorsunk ugyanis a leguán többet egyáltalán nem szándékozott bemenni a terráriumába.

Ehhez még annyit kell tudni, hogy a szobában ahol a gyík él télen-nyáron 28-35 °C között mozog az átlag hőmérséklet, és ez nem melegház, csak egy átlagos Pesti lakás egyik helyisége. A páratartalom szintén megoldott dolog volt mivel a 12 akváriumunkból 9 ebben a szobában van és ennek többsége tető nélkül üzemel. Ezért már most mondom, hogy hideg száraz lakásban nem lehet leguánt tartani mert annak előbb-utóbb elhullás lesz a vége, ha valaki nem tudja lakása paramétereit az állathoz igazítani az mindenképpen tartsa a leguánt terráriumban biztosítva neki az optimális feltételeket.

Sokan azt állítják, hogy a leguán sosem lesz szobatiszta, nos ez egyáltalán nem igaz! Ha alaposan figyeljük az állatot, miután megszokta új terráriumát azonnal kiválaszt egy helyet ahova rendszeresen visszajár üríteni. Így van ez a lakásnál is, persze a legnagyobb gond az ember számára, hogy az állat nem alomra megy, mint egy macska, hanem saját maga dönt az illemhelyéről, ami vagy egy vizes tál, vagy egy kellően magas hely ahol "hátsó fele" lelógatásakor megtámaszthatja lábait. Nálunk minden alkalommal egy keretről történik, ami mögé kényelmesen elhelyezhető volt egy almos tálca, amit gond nélkül lehet cserélni. A másik fontos dolog, hogy a leguán ürüléke nem büdös, ha az állat egészséges, tehát nem kell megijedni, ha éppen vendég jön és az állat pont akkor szándékozik székelni és vörösen elsomfordálni az almos tállal heves ablaknyitogatás mellett.

A leguán a lakásban problémás jelenség, olyan mint az elefánt a porcelánboltban, mert amihez hozzáér az bizony összetörik. A territóriumát rendszeresen végigjárja és akkor, jaj a kis cserepes virágoknak kerámia figuráknak, vagy bárminek, ami az útjába kerül és lelökhető.

Nálunk a figyelő helye a szoba legmagasabb pontján, a TV tetején van, itt is tölti az éjszakát, mikor pedig a nap felkel, lassan előmászik köszönteni megtűrt etetőit vagy is minket. Később pedig évszaktól függően vagy lecaplat az ablakba a napozó fájára, vagy ha tél van és zárva az ablak meg a lámpája alá sütkérezni.

Szelídíteni a szó szoros értelmében nem lehet. Annyit lehet elérni nála, hogy megtűrjön minket, és ehhez is rengeteg türelemre van szükség. Ahhoz hogy a bizalmába férkőzzünk kezdetben mellőzzük az állat megfogását. Biztosítanunk kell a leguánt, hogy nem ellenséges szándékkal közeledünk felé, ennek titka a lassú kiszámítható mozdulatsorok, egyetlen heves gesztus és minden erőfeszítés kudarcba fullad. Próbáljuk meg kézből etetni, mikor már nem ijed meg akkor se simogassuk, mert a túlnyomó többség nem kedveli. Ha már nem fél mikor közeledünk felé meg lehet próbálkozni a kiengedéssel. Innentől már csak akkor véthetünk hatalmas hibát, mikor megfogjuk az állatot. Ugyanis ha nem akarja, ő is beveti a halálforgást, hogy kiszabaduljon kezeink közül. Csapkod a farkával, karmol, harap. A leguán áthelyezésénél sosem a levegőbe szállítsuk, igyekezzünk úgy beállítani az állat számára a körülményeket, mint ha szabadon választaná meg a rá kényszeríttet lemászó helyet. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy miután felemeltük a leguánt az ösztönösen kapaszkodó felületet keres ezért húzzuk magunkhoz, hogy a vállunkra mászhasson, de ne engedjük el, mert ha alkalmas felületet lát ő azonnal átugrik rólunk. Mikor letesszük hajoljunk a mászóághoz vagy ahová tenni szeretnénk engedjük el az állatot, ha nem indulna el gyengéden noszogassuk a kívánt hely felé. Még egyszer leszögezem, hogy a leguán nem prémes háziállat, mint a kutya vagy a macska, nem arra találták ki hogy babusgatni lehessen ő egy úr az otthonunkban aki megköveteli a tiszteletet és saját maga dönt afelől hogy mikor engedi „gazdáját” közel magához.

Ha már kialakul egy kapcsolat a tartó és az állat között, már minden rendben van, de ehhez sok idő és még több türelem kell. Hónapok, évek, de lehet hogy sosem fogad bizalmába az állat, javarészt rajtunk múlik, de sajnos a kereskedésekben és a szállítások alatt gyűjtött rossz tapasztalataikat nehezen felejtik el.

Amennyiben szabadon tartjuk a leguánt és már megkedvelt minket, ne várjuk el tőle hogy szeresse vendégeinket és az akadékoskodó látogatókat saját érdekükben tartsuk távol az állattól. Itt konkrét példával is szolgálhatok egy rokonom érkezett hozzánk és mindenáron etetni szerette volna a leguánt aminek az lett az eredménye hogy a gyík kedvesen képen vágta a farkával.

Mikor úgy döntünk, hogy az állat kint maradhat a szobában nem csak saját dolgainkat kell félteni tőle, hanem a leguán testi épségét is. Az állat kiválasztja magának a szoba legmagasabb pontját, mert számára ez a legbiztonságosabb hely, ahol se mi, se más nem érheti el segédeszköz nélkül. Kialakít magának egy vonulási utat, ahonnan lesöpri a könnyű dolgokat. Érdemes segíteni neki, pót mászófelületeket biztosítva, ha nem akarjuk hogy képeket faliszőnyegeket szakítson szét. Nálunk ez úgy működik, hogy egy polclap van beburkolva puha lábtörlővel, mert „őfelsége” leguánunk sikeresen összeszedett egy szálkát és csak nagy sokára jöttünk rá miért nem használja a lábát.

Nagyon szeretnek pálmákon, fikuszokon mászkálni, de ennek az lesz a következménye, hogy lassacskán tönkreteszi a növényeket. Azért mert ízlik neki, vagy mert nem bírják a leguán súlyát.

Ha akváriumot tartunk vagy nyitott akvaterráriumot, akkor az nincs biztonságban, mert hiába biztosítunk fürdőmedencét a gyíknak az rendszerint bemászik ezekre a „tiltott” helyekre és kedvére fürdőzik, ürít vagy éppen megdézsmálja a vízinövényeket. Mindig ilyen kérdéseket tesznek fel nekem, hogy „Nem eszi meg a halakat?” akkor erre válaszolok is. Nem. A leguán növényevő maximum összenyomja őket ha rálép, de esze ágában sincs megenni őket.

Más hüllők a lakásban. Semmiképpen sem szabad összeengedni őket, még az üvegen keresztül és egymásnak esnek nem érdemes kockáztatni!

Alapjába véve a leguán nagyon szelíd kíváncsi természetű állat, de én hozzá tenném hogy sunyi és alattomos is. Ha valami rosszat akar csinálni, megvárja míg elmegyünk itthonról és mire hazaérünk csatatér fogad minket a közepén egy fejét tekergető bájosan pislogó gyíkkal. Tehát egy leguán a lakásban olyan mint egy kisgyerek, ám ez az állat nem ismeri a lehetetlent.