SÁTÁNISTÁK

A sátánizmus bibliai alapja

sátánt, a gonosz megszemélyesítőjét, nevezik a sötétség hercegének,

 illetve Lucifernek.

A Bibliában Isten ellenségeként jelenik meg. Mi is ennek a magyarázata?

„... A teremtés előtti időkben Lucifer egy angyal volt a sok közül. Születését arra a pillanatra teszik, amikor a földet az első napsugarak érintették (latin LUX – fény, FERRE – hozni, cipelni). Sokáig egy dicsőséges Kerub volt, vagy más néven hatalmas angyalfejedelem. Jó sorsával azonban nem volt megelégedve és követőivel fellázadt a Mindenható ellen, aki ezután letaszította őket a pokolba. Így lett az egykoron hatalmas Luciferből Isten ellensége: a Sátán (héber sátán – ellenálló, ellenfél).

Lent létrehozták kastélyukat a Pandemoniumot, ahol az elkárhozott holt lelkeket gyűjtik be, annak reményében, hogy segítségükkel egyszer majd visszavágnak a végső ütközetben (Armageddon csatája) istennek...“

A modern sátánizmus atyja

Egy kis történelem…

Az emberiség az akkori Európában -körülbelül 25.000 éve- kezdte el megteremteni istenségeit. A két első és legfontosabb ezek közül a Vadaszat és Termékenység istene volt, amelyek hitük szerint biztosították számukra a mindennapi élelemhezjutást és a csoport növekedését. Gondoljunk csak a barlangrajzokra és az azokat övező szertartásokra, ahol az ősember az általa elejtendő vad képmásával játszotta el a sikeres vadászat forgatókönyvét és így győzte le az állat lelkét és kérte istene támogatását, hogy áldozata testét is elejthesse...És akkor hirtelen visszacsöppenve a XXI. századba megszakad a gondolatmenet. De hol van itt vadaszat? Hogy jön ide a véráldozat?Rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy itt valami másról van szó, valami sokkal súlyosabb dologról. Ezek a szertartások nem a puszta megélhetést szolgáljak, hanem egy beteges színjáték valóságtól elrugaszkodott megjelenési formája.

A feketemise

A 16–17. század fordulója táján gyakorolt sátánkultusz lassacskán az egyházba is beszivárgott. Így alakult ki a feketemise, amelyet először XVI. Lajos udvarában celebráltak, és az ott bemutatott szertartások miatt 1679-ben pert is indítottak. A középkori inkvizíció boszorkányüldözése nem volt tehát minden alap nélküli. Az említett per aktáiból rekonstruálták később a szentségtörő rítus lefolyását.

A fekete misét mindig egy hitehagyott pap celebrálta. Ő szolgált közvetítőként a Sátán és a gyülekezet között. A félreeső, fekete szobában akasztott ember zsírjából készült gyertyákat gyújtottak. Egy derékaljon meztelen nő feküdt, az ő ágyékán celebráltak misét. Az oltár helyett a nő nemi szerveit csókolgatták. A bort újszülöttek még meleg vére helyettesítette, ám szükség esetén beérték egy fehér galamb vérével is. A Szentháromságból gúnyt űzve, a pap fennhangon szólította a három főördögöt, és kérte őket, hogy fogadják el az áldozatot. A szertartás a pap és a nő, illetve a többi jelenlévő közti nemi aktussal ért véget.

A negyven légió

A sátánimádók jó része nem tartozik hivatalos szektához vagy külön csoportokhoz, így hát a legkülönbözőbb helyeken végzik szertartásaikat.

Általában vidéki házakban és tanyákon, elhagyott temetőkben, bérházak alagsorában, padláson, pincében, olykor a szabadban is, de mindig lakott területtől távol gyűlnek össze. A fekete mise előtt és alatt különféle bűncselekményeket követnek el: temető- és sírgyalázás (hogy koponyákhoz, csontokhoz jussanak), szentségtörő tettek (pl. szentelt ostya lopása), a szertartásokon gyakorolt rontó tevékenységek, gyermekeken elkövetett nemi erőszak, emberölések stb. Meggyőződésük, hogy haláluk után a démonok negyven légiójának élére kerülnek, és kedvező elbánásban részesülnek a pokolban.

 Legveszélyeztetettebbek a fiatalok…

Kisebb csoportok Magyarországon is vannak, de hogy valójában hányan és milyen komolysággal űzik „vallásukat“ arról nem igazan tudunk sokat. A legtöbb ilyen csoportosulásba viszonylagos nyitottságuk miatt könnyű bekerülni, de hogy mennyire nem lebecsülendő veszélyük azt egy gyöngyösi srác esete példázza.

Péter 13 éves volt, amikor szülei úgy gondolván, hogy már nincs több esélyük elváltak. A válást megelőző állandó veszekedések és ordítozások már igencsak kezdték teljesen kiborítani. Annak ellenére, hogy szüleivel egykoron jól megvolt és szerette őket, újabban nem szívesen tartózkodott otthon. Ha csak tehette iskola után elment valamelyik haverjához vagy csak egyszerűen csavarogni, és úgy időzítette hazaérkezését, hogy lehetőleg minél gyorsabban megvacsorázzon és amint lehet, lefeküdjön. Görcsösen igyekezett elaludni, mert tudta, ha nem alszik el időben, akkor a már menetrendszerű veszekedésektől egy újabb rossz éjszakája lehet. Gyakran ez sem segített, mivel a fel fellobbanó és kezdetben csak visszafogott, de mégis hallható éjszakai veszekedések lehetetlenné tettek az alvást. Sokszor csak órákon keresztül forgolódott és képtelen volt ismét elaludni. Az iskolában gyakran úgy vészelte át a napot, mint egy darab rongy. Nem számított immár semmi, meg a földrajz sem, amit pedig annyira szeretett. Lassan kezdte magát teljesen elhagyni, és közönnyel szemlélni a világot. Tanárai próbáltak rajta segíteni és a szülőket is többször behívtak, de ők kezdetben tagadtak mindent, majd amikor már nem lehetett palástolni a dolgot és kiderült, hogy mi a helyzet a családban, akkor egyszerűen figyelembe sem vették a pedagógusok segítő szándékait. A nehéz időszakot válás követte, de ezzel korántsem oldódott meg minden. Péter maradt édesanyjánál. Ekkor már láthatóan visszahúzódottabbá vált és szembe tűnő volt, ahogy szinte kerülte a társaságot. Csak egyik barátjával voltak együtt sülve főve. Sokszor éjszakára is kimaradoztak és nem lehetett belőlük kihúzni merre jártak. Később tudódott csak ki, hogy Pétert új barátja a magukat a „Sátán kezé“-nek nevező csoportba csábította. Kezdetben jó időtöltésnek tűnt a dolog, mivel addig sem kellett otthon lenni, és végre fel tudott szabadulni egy kicsit. A csoport tagjaival gyakran összejöttek és kemény metál zenét hallgattak, némi szesz és cigaretta kíséretében. Havonta kétszer az egyik bontásra váró bérház pincéjében, nyáron többször, szertartásokat tartottak a varostól nem messze levő területen. Ilyenkor tüzet gyújtottak a fák által övezett területükön és egy könyvből, amelyet a csoport vezetője érinthetett csak, idézeteket hallgattak, és fanatikusan ismételgették a tűz körül állva. Különféle áldozatokat is mutattak be a sátánnak. Volt, hogy macskát áldoztak a tűz körül. Elvágott torkából kifolyatott vért egy tányérba felfogták és ráolvasva később a tűzbe öntötték, majd a tetemet egy fára akasztották. Egyre kevésbé maradhatott ki Péter az ilyen és hasonló jelenetekből, annak ellenére, hogy ő ezekben a dolgokban nem akart résztvenni. Kezdetben finoman, majd nyomatékosan kényszerítették, mondván, ha a szekta tagja akar lenni –márpedig azért van itt-, akkor azt tetteivel is bizonyítania kell.

Eddigre már teljesen elhidegültek korábbi kapcsolatai barátaival és kezdte úgy érezni, hogy a csoport nyomasztó teherként nehezedik rá. 

Érezte, hogy elege van ebből az egészből. Mindenegyes alakalommal, amikor tett egy lépést kifele, falakba ütközött. A csoport kezdetben meleg légköre ilyenkor kínosan tűzforróvá kezdett válni, és szinte éreztették vele a bűnt, amit a kilépés gondolatával követ el. Kezdte úgy érezni, hogy egyre inkább börtönévé, mint sem megnyugvásának és kiteljesedésének helyévé válik tagsága. Lelki szemei előtt egyre gyorsabban és nyomasztóbban kezdett emelkedni az a fal, mely elválasztotta őt „kinti“ világtól. A falak, szinte kalitkaként kezdtek körbezáródni. És ő belül volt. Tudta, hogy ki kell törnie. De hogyan?

 A csoport tudott minden szabadidejéről. Tudta mikor hol kell lennie, és ha kimaradt akár egy összejövetelről is zaklatni kezdtek. Péter ugyan megpróbálta felújítani régi barátaival a kapcsolatait, ami kezdetben nehézségekbe ütközött, hiszen ő dobta el magától őket. A többiek a szóbeszéd alapján sejtették, hogy egy sátánista szekta tagja és ezért is viszolyogtak tőle, míg egyszer fogta magát és összeszedve magát, néhány barátjának kipakolt. Elmondott mindent. Nehéz volt de érezhetően megkönnyebbült. Mikor befejezte, a társaságban levő egyik srác, Sanyi megtermett termetéhez párosuló nyugodt hangon csak annyit mondott: „Én utálom őket.“ –letette a kezében levő poharat és folytatta-”Előtte nem sokat hallottam róluk, csak hogy vannak, meg parádéznak ezzel, azzal. Aztán egyik barátom bátyjáról kiderült, hogy belekeveredett egy ilyen bandába. Teljesen befordult szegény. Kezdetben még egész normális volt, annak ellenére, hogy sejtettük, hogy sátánista. Aztán jó egy évre rá kezdett bekattanni, de teljesen. Lassan már nem lehetett egy normális szót kihúzni belőle. Az egyetlen témája a sátán volt, meg hogy ő hű szolgája a sátánnak, meg, hogy majd együtt fog uralkodni vele. Szóval totál gáz lett a kölyök. Nyíltan foglalkozott a halál gondolatával és ezt nem is igyekezett senki előtt titkolni. Próbálták ugyan pszichológushoz vinni, de reménytelenné vált. Utána már a szülei sem látták sokszor. Az volt a baj, hogy még csak közreműködni sem akart senkivel. Elbujdosott a hülye haverjaihoz. Pedig higgyétek el, megpróbáltak neki segíteni többen is.“ -ekkor elhallgatott és a pincérnek intve kért tőle egy szál cigit és megbocsátóan rájuk nézett- „Sorry fiuk, nem szoktam, de most kell!“ – majd rágyújtott– „Szóval egyszer én is megpróbáltam vele beszélni, de egyszerűen nem lehetett érvelni neki. Elvakult volt. Csak a saját igazat hajtogatta. Én ilyet még nem láttam. Egyszerűen semmibe vette a józan ész kreálta érveket. Erre nem tudtam mást csinálni, otthagytam.“ – szívott egy mélyet a cigiből, majd elnyomta- „Rá, majd két hétre kaptuk a hírt, hogy egy szektatársával vonat elé vetette magát. Mind a hárman helyben meghaltak. Igen mind a hárman, mert a legszörnyűbb az egészben az volt, hogy 5 éves húgát is vitték magukkal a halálba.“ - „Pedig ő aztán végképp nem tehetett semmiről“

Miután Sanyi befejezte, csak annyit mondott: „Hat ezért utalom őket.“

Péternek azóta barátai segítségével sikerült kitörni a csoport szorításából. Otthon is rendeződtek a viszonyok, és nyáron fejezi be immáron asztalosként a sulit. Azóta is összejár barátaival, és immáron rendszeresen együtt rúgjak a bőrt a suli melletti pályán.

Schneider György