A musical (eredeti) szereplőinek összehasonlítása

A következő kis értekezés éppen most ugrott ki a fejemből, gondoltam bepötyörészem, hiszen amúgy is olyan régóta vájkál bennem a gondolat, hogy vajon akkor mégis melyik musical a jobb. Tulajdonképpen ugyanarról van szó, de mégis más az egész, hiszen vannak eltérések az eredeti francia és az átdolgozott olasz változat között. Most csak a szereplőkre fogok kitérni. Igyekszem összehasonlítani őket, nekem mi tetszett bennük, vagy éppen mi nem. Próbálok nem elfogult lenni, háttérbe szorítani a szimpátiámat és reálisan ítélni. Nem lesz könnyű...

Esmeralda

Francia változat:
Hélène Ségara - A kissé közönyös
Hogy őszinte legyek, elsőre nem tetszett a játéka, bár a hangja kétségkívül kellemes, és lágy, amilyennek egy Esmeraldának lennie kell. Amivel mindjárt problémám volt, hogy én nem ilyennek képzeltem Esmeraldát. Egyébként is fekete haja kellene, hogy legyen, neki viszont szőkésbarna, ráadásul elég érdekes, mikor azt énekli az első felvonás végén, Phoebusnak, hogy különbözik a bőrük színe, mikor mindketten ugyanolyan fehérek... De ez tulajdonképpen nem Hélène hibája, hanem azé, aki nem festette ki elég jól, hogy legalább egy kicsivel barnább lett volna. A játékában elsősorban az nem tetszett, hogy olyan közönyös volt egy kicsit, nem volt benne elég lelkesség. Vagy legalábbis az, amikor "beleszeret" Phoebusba. Ja, egyáltalán mikor szeret bele? Mert őszintén szólva valahogy nem tűnik fel, hogy egyáltalán szimpatikus lenne neki a kapitány, egészen a Beau Comme Le Soleil című dalig, amikor meg már arról énekel, hogy a szerelem erősebb, mint ő maga... Amire tulajdonképpen célozni akarok, hogy igazából egy kész nőt ábrázol, holott Esmeralda egy fiatal lány volt, na jó, volt benne nőiesség (elvégre három férfi fejét csavarta el egyszerre, még ha nem is direkt módon), de azért akkor is, szerintem egy tizenhat éves lány nem ilyen megfontoltan viselkedik. Mert igazából a lépéseit a megfontolt jelzővel tudnám leginkább jellemezni. Ettől függetlenül összességében nem volt annyira rossz, a titka csak az volt, hogy többször kellett megnézni, mert sokadszorra már egészen jónak hat. Összesítve a hatás: 5/3. Hang tetszési indexe (szigorúan saját vélemény ezúttal kivételezve kicsikét): 4 (túl lágy volt nekem...).

Olasz változat:
Lola Ponce - Aki átélte 
Hellyel-közzel Lola játékával meg lehet elégedve a néző. Habár az igaz, hogy Hélène-hez hasonlóan ő is szőkés, tehát az igazi Esmeralda külső nála is hiányzik, azonban mindezt pótolja a játéka. Egy lelkes lányt láthatunk a színpadon, aki beleszeret a daliás kapitányba, aki eleinte fél a Notre Dame torz harangozójától, és aki szenved, amikor ártatlanul megkínozzák. Egyszerűen minden végigkövethető nála, tehát nem szólhatnánk egyetlen rossz szót sem, azonban én egy kicsit szőrszálhasogatóként annyit mondok, hogy néhol egy kicsit túljátsza magát, persze ezt nem feltétlenül kell felrónunk, előfordulhat ilyen bárki esetében, ráadásul nem is számottevő. Amit Hélène-nél hiányoltam, az benne volt Lola-ban! Bár a hangja nem olyan lágy és nem is olyan magas, mint Hélène-é, ez semmit nem von le az értékéből. Ezért összegezve: 5/4,5 (<- csak a néhol megjelenő túlzás miatt vontam le felet, mert mint mondtam, nem leszek elfogult). Hang tetszési indexe: 5 (pont jó^^).

Frollo

Francia változat:
Daniel Lavoie - A szenvedő szenvedélyes
Egyetlen szóval jellemezve: tökéletes. Azaz, nem teljesen, de egyelőre nem leszek szőrszálhasogató, ezért elsőre azt emelném ki, miért tetszett! A hang. Azzal nincs mit vitatkoznunk, egyértelműen fantasztikus, tehát inkább a játékra térnék rá. Ami tényleg elsőrendűvé tette, az az volt, hogy a könyvben szereplő Frollo-t pont ilyennek képzeli az ember kívülről. Nem arra célzok, hogy tök így, mert azért nem így képzeltem a külsejét, de nah... a viselkedésre gondolok, mivel ugye, nehéz visszaadni azt a belső vívódást, amit Victor Hugo a könyvben olyan részletesen leír, de amikor a francia változatot nézem, egyszerűen magam előtt látom a sorokat, amelyek a könyvben szerepelnek, hogy mikor mit érez. Ahogyan jellemeztem, egy szenvedő ember jelenik meg előttünk, aki próbál ellenállni a szenvedélynek, ami benne ég. Pont erről van szó a könyvben is. Ami a legkifejezőbb és amire mindig fókuszálok, az a szem. Daniel olyan hihetetlenül adja vissza ezeket az érzéseket, csak magával a szemével, hogy az elképesztő... És, hogy végre rátérjek a szőrszálhasogató témára is: nem mindig tudja, mit kezdjen a kezeivel. Ez főképp nekem a L'enfant Trouve című dal alatt jön le, mikor Quasimodo arról beszél (énekel), hogy mindent megtesz a gazdájának, olyan hű hozzá, mint egy kutya. A dal elején a keze még össze van kulcsolva, ahogy ugye a papoknak lenni szokott, a végére azonban olyan félig fölemelt helyzetben tartja, ami kicsit furcsának hat. Mintha éppen, nem is tudom... gyomlálni készülne... :P Illetve kicsit ott van az Etre pretre et aimer une femme című dalban is. De igazából ott annyira nem tudok a kezeire összpontosítani, mert ott a szemeit figyelem, meg az arcát, aminek a játéka teljesen tökéletes, és bár szinte végig egy helyben áll, többet ér az egész, mintha ide-oda szaladgálna, mert jóval kifejezőbb. Erre mondják azt, hogy a kevesebb gyakran több. Összegezve: 5/4,5 (<- felet a kezes dolog miatt, mert egy egészet azért nem ér, de totális számot sem adok, mert... mert szemét vagyok, igen :P). Hang tetszési indexe: 5 (csillaggal, mert eldobom tőle az agyam, *irul-pirul*). Egyéni megjegyzés: csak nekem tűnik fel, hogy túlságosan vastagra festették a szemöldökét? bár kétségtelen, sokat változtat az arcán, jóval "gonoszabbnak" tűnik általa, de néha számomra inkább vicces ^^'

Olasz változat:
Vittorio Matteucci - A túl sok
Nem szeretnék bántani senkit, de belőle egyszerűen túl sokat kaptam az előadás során. Hihetetlen, hogy ezt a szerepet hogy lehet túljátszani?! Rosszul játszani lehet, de elképzelésem se volt arról, hogy valaki képes eltúlozni valamit ennyire. De! Voltak azért néha meglepően jó pillanatok. A Mi Distruggerai című dal például elég jól sikerült, illetve az Un Prete Innamorato is elég elfogadhatóan ment, viszont már ott is voltak részletek, mikor nem a sajnálkozás, együttérzés, vagy hasonló jött el belőlem (aminek alapesetben kellett volna), hanem a hangos nevetés! Komolyan, az számomra hihetetlen, hogy valamelyik tagjának állandóan rázkódnia kell éneklés közben... Utóbbi dalban egyszer az öklét rázza, ami közben akarva akaratlanul a Szex és New York mozifilm jut eszembe (Charlotte: "Nagyon ütős dumát találtam ki. (...) Átkozom a napot, amikor megszülettél!" Carrie: "Hm... Nagyon jó... Hatásosabb, ha közben rázod az öklödet..."). :P És itt tör ki belőlem a nevetés. Szóval nekem hiába érvel azzal bárki, hogy a szenvedély, a szenvedély, ez már inkább bohóckodás, és röhej, holott tényleg vannak jól eltalált pillanatok, sajnos azokból van kevesebb. És ezen még az sem segít, hogy a hangja egyszerűen hibátlan, és tényleg, próbáltam többször nézni, mint Hélène esetében, itt hiába van szimpátia, egyszerűen a játék nem jött be. Viszont annak azért örültem (mert amúgy meg tényleg nincs vele semmi bajom), hogy láttam tőle rosszabbul játszókat is. A legröhejesebb a spanyol Frollo, akinek úgyszintén jó hangja van, de ő meg már felháborítóan rosszul játszik... Tehát így összegezve: 5/3,5 (<- a hihetetlen jóindulatom miatt) . :( Hang tetszési indexe: 5 (a hangja egyszerűen tökéletes, még ha a játéka nem is...).

 Gringoire

Francia változat:
Bruno Pelletier - A megtestesült költő
Kereshetnék benne hibát, de úgysem találnék, egyszerűen úgy jó, ahogy van. A hangja neki is hibátlan, talán a hangokkal ezek után nem is kellene külön foglalkoznom, hiszen az mindig tökéletes. A játéknál is teljesen hihetően jött a költő szerepe, tehát benne hibát nem érdemes keresni, csak meg kell nézni, és látni kell, hogy ő bizony Gringoire. Több szót nem is érdemes vesztegetnem, összegezve: 5/5. Hang tetszési indexe: 4 (hát, annyira nem jön be, nincs vele bajom, de nem is a kedvencem...).

Olasz változat:
Matteo Setti - A megtestesült költő - újra
Valóban hihetetlen, de a musical készítői Gringoire alakját mind a két esetben pontosan eltalálták úgy, hogy abban hibát ne lehessen találni. Természetesen két különböző egyéniség, hiszen az normális, hogy két teljesen más ember másfelől közelít meg egy karaktert, ez azonban nem feltétlenül kell, hogy jelentse azt is, hogy az egyik esetleg rosszabb a másiknál. Tehát Matteo esetében is csak azt tudom mondani, mint Bruno esetében: ő maga a költő Gringoire. Így a lépést megismételve az összegzés: 5/5. Hang tetszési indexe: 5 (csillaggal, mert olyan imádnivaló olaszos hangja van, hogy áhh...).

Quasimodo

Francia változat:
Garou - A szerethető
Garou ahhoz képest, hogy ebben a musicalben kezdte a karrierjét (előtte egy bárban zongorázott és énekelt), ahhoz képest hihetetlenül profi alakítást nyújtott Quasimodo szerepében. Igen, ez a szerep egyértelműen az övé volt! Egyszerűen káprázatos volt számomra látni az arcán a szenvedést, minden érzelmet, tökéletesen átadott. Egy teljesen szerethető púpos harangozót kaptunk tőle, akinek az egyetlen "szépséghibája" az volt, hogy nem volt elég csúnya. De természetesen ezt nem az ő számlájára írom fel, hiszen a többieknél sem róttam föl semmilyen külső eltérést, mert erről nem a szereplők tehetnek, hanem a sminkesek, meg a háttérmunkások, akik nem végeztek elég jó munkát. Azon a pár csíkon kívül, ami a fél arcán volt (és ami a torzságot lenne hivatott ábrázolni - megjegyzem, kevés sikerrel... meg néha már az se látszott rendesen, mikor szegényről már patakokban csorgott a víz...) még rakhattak volna rá valamit. De mindezektől eltekintve, igen ő volt Quasimodo! Összhatás: 5/5. Hang tetszési indexe: 4,5 (szeretem-szeretem, csak nem a kedvencem).

Olasz változat:
Gio' di Tonno - A majdnem hibátlan
Gio szinte teljesen hibátlan volt ebben a szerepben. Egyszerűen fantasztikus volt az ő Quasimodo-ja is, azonban nála már fedeztem fel pár olyan dolgot, ami azért némileg rontott az élvezeten. Elsőként a kezeivel volt problémám (rá vagyok kattanva a kezekre... de akkor is fontosak!), olyan rosszul tartotta őket szinte egész végig, mintha be lettek volna görcsölve, vagy én nem is tudom... Ez olyan felesleges rájátszásnak tűnt, ami nélkül teljesen jó lett volna a karakter. Másfelől hibáztatom azt, aki összevágta a DVD-re az előadást és azt, aki olyan műfogakat rakott be neki, amitől nem tudott rendesen énekelni! Ugyanis a Bella című dalnál kétszer is láthatjuk, amint tetemes mennyiségű nyálfergeteg hagyja el a száját... Elnézést kérek, de engem akkor is zavar, és nem hibáztatom egészen őt - persze lehet, hogy ő is túlzottan beleélte magát, de mint azt az előbb említettem, egyértelműen a vágó hibája, hogy pont akkor vágta be róla a közeli képet, mikor az a legjobban látszik, illetve ez a jelmezes, vagy a nem tudom kinek is a hibája, aki rossz műfogakat csinált! Összességében tanácstalan vagyok, hiszen ezektől függetlenül nagyon profi játékot láthatunk. Összegezve: 5/4,5 (<- ugyanaz, mint Daniel esetében: fél pont a kezekért). Hang tetszési indexe: 4,5 (u.a. mint Garou).

Clopin

Francia változat:
Luck Mervil - A bandavezér :)
Nos, igen az ember valahogyan így képzeli el Clopint, a "bandavezért", bár, hogy őszinte legyek, én egy kicsit idősebbre gondoltam, amikor a könyvet olvastam, Luck-nek szinte olyan babaarca van (minden sértés nélkül mondva ezt), ezért is hangzik furcsán, hogy ő nevelte fel Esmeraldát, mikor Hélène idősebbnek néz ki, persze az lehet a smink miatt is, egyébként fogalmam sincs, hány évesek. :P De rátérve a lényegre, semmi bajom nem volt vele, azon kívül, hogy a darab vége felé, mikor a katonák, vagy mik agyonverik, szörnyen rájátszik a halálos jelenetre, vagyis pontosabban a legvégére. Ha egyszer agyonverték, akkor múljon ki nyugodtan, ne rángatóztassa még az arcát tovább. Ez volt az egyetlen dolog, ami hibaként szemet szúrt, egyébként nagyon tetszett a karakter megformáltsága! Összhatás: 5/4,5. Hang tetszési indexe: 4 (nem annyira jött be).

Olasz változat:
Marco Guerzoni - Bandavezér újra :P
Őszintén, nem akarok kötekedő lenni, vagy valami, de hát akkor is... A játékával abszolút nem lett volna semmi baj, sőt adott esetben tán még jobban illett volna hozzá a szerep, mint Luck-höz, de egyszerűen... Kész. Hogy lehet úgy énekelni, hogy hatalmasra tátom a számat? Másnak nem muszáj, csak neki? Komolyan, az Esmeralda, lo sai című dalban majdnem bekapja Lola-t! Komolyan, semmi nem szállt még bele a szájába? Na, de nem cikizem tovább. Ő dolga, kész. Csak ezzel így az összhatás: 5/4 (jóindulattal). Hang tetszési indexe: 4 (hát ez sem jött be annyira).

Phoebus

Francia változat:
Patrick Fiori - A kettészakított ;P
Megvallva az igazat, vele sem volt semmi problémám, hiszen megkaptuk azt a katonát, aki elcsábítja Esmeraldát, közben szerelmet vall Fleur-de-Lys-nek, majd a végén visszakönyörgi magát menyasszonyához, a szerencsétlen cigánylányt meg elfogatja, a többi "haramiát" meg kiűzeti a városból (bár ez utóbbi nem volt a könyvben, szerintem jól beleillik a közegbe). Az egyik kedvenc részem tőle a Déchire c. dal, amiben szerintem nagyon jól látható rajta a vívódás, nem láttat nagy érzelmeket, hanem olyanokat, amilyeneket egy hétköznapi ember szokott, ha éppen két dolog közt őrlődik. Mivel nincs mit vitatni rajta: 5/5. Hang tetszési indexe: 5 (mert szeretjük ^^).

Olasz változat:
Graziano Galatone - Pókerarc
Nem akarok piszkálódni most sem, ahogyan eddig sem piszkálódásból voltam szőrszálhasogató, de nála a bambulás egy egészen hosszú folyamatával találkoztam. Ami azt illeti az egész pasasból végig, ismétlem végig nem jön át más, mint az, hogy folyamatosan bamba képpel mered a világra. Érzelmeket nem nagyon mutat... Na, mindegy, sajnos nekem az összhatás: 5/2,5 <- hihetetlen jóindulattal. Hang tetszési indexe: 4 (hát, nem annyira, de azért nem volt rossz...).

Fleur-de-Lys

Francia változat:
Julie Zenatti - Durcás kislány :)
Amilyen fiatalon került be a musicalbe (tizenhét éves volt), olyan jól játszotta a szerepét. Fleur-de-Lys-nek valahogy így kell megjelennie. A durcást arra értettem, mikor Phoebus visszakönyörgi magát hozzá, akkor olyan kis durci pofit vág, közben meg ölni tudna a tekintetével. xD Na, de végül is a lényeg az, hogy bejött! Szóval: 5/5. Hang tetszési indexe: 5 (erős hang, ez kell ide!).

Olasz változat:
Claudia D'Ottavi - Valaki teljesen más...
Igen, teljesen más, mivel Fleur-de-Lys nem ilyen. A casting hibája, hogy fiatal lány helyett egy nőt szedtek elő a szerepre, bár ez már Esmeraldánál is megesett... Az a baj, hogy egyáltalán nem játszik, csak emelgeti a kezét, meg vágja a műpofákat, nem beszélve arról, hogy a hangja sem a legjobb. Szóval ő minden volt, csak nem Fleur-de-Lys. Végtelenül sajnálom, de 5/2. Hang tetszési indexe: 3 (nem nagyon tud énekelni, sajnos...).

Összesítve:
Francia változat: 31,5 pont
Olasz változat: 26 pont

Bár egyértelmű többséggel "győzött" a francia verzió, azért nem szabad egyértelműen kijelenteni, hogy akkor csakis az a jó. Nem, erről szó sincs. Sőt! Teljes mértékben nézetektől függ, hogy kinek melyik változat a kedvence, én most csak összegeztem a látottakat, azok talán feltűnnek másoknak is, talán nem. Mindenesetre próbáltam nem elfogult lenni, néhol igyekeztem jóindulatú lenni, hogy ne tűnjön az egész szándékos "kicseszésnek". Bár az én személyes kedvencem is a francia, azaz az eredeti változat, azért abban is megláttam a hibákat, és igyekeztem rávilágítani, hogy azért az sem tökéletes. Egy nem teljesen tökéletes előadásból pedig szinte lehetetlenség egy tökéletes átiratot készíteni. Azonban nem is ez a cél, hanem a felhőtlen szórakozás, amit viszont mindkét előadás garantál! A pontokat elfelejtve pedig bátran ajánlom mindkettőt! :)