Hátő… Elnézést kérek, de miután hazaértem, már őszintén nem volt kedvem írni semmit, egyébként haladni se haladtam semmivel, szóval ott vagyok, ahonnan elindultam. x)
Mindemellett viszont megjött a kedvem a zongorázáshoz, úgyhogy már rá is kerestem egy kis internetes gyakorlóoldalra, ami elnyerte a tetszésemet, úgyhogy onnan fogom fölvenni a fonalat, amit pár éve elhagytam, amikor már egy kézzel elég szépen tudtam zongorázni. A Für Elise-t például szerettem, csak hát közben ez is meg az is közbejött, vége lett ennek.
Telefonos segítséget azért kértem, mert zongora az nincs itthon, úgyhogy már telefonon érdeklődtem, ha van valaki, aki éppen megszabadulna zongorájától, attól én elfogadom szívesen. Hát majd még kiderül, hogy mi lesz.
Ilyenkor merül fel mindig szegény családomban, hogy mi a sz@rba fogok már bele megint (persze ezt így nem mondják, csak jóindulatúan mosolyognak… hmmm…). Erre én nem szoktam mondani semmit, most mondjam azt, hogy polihisztor szeretnék lenni? x) Amúgy nem, de van az a mondás, hogy: „Jó pap holtáig tanul” . Na, most én nem vagyok pap, de azért ameddig lehet, addig igyekszem tanulni, mert az ember sosem tudhat eleget, mindig igyekszem új dolgokat kitalálni, hogy értsek több dologhoz is. Persze, nem akarom megváltani a világot, hiszen tudom, hogy professzionális zongoraművész már nem lesz belőlem, de a magam meg a család szórakozására tökéletesen meg fog felelni, mindazonáltal még az öcsémnek is jól jöhet majd, ha olyan korba kerül, hogy elkezdhet valamilyen hangszeren játszani (mármint a zongora jól jöhet neki^^). Hátőő… Ő még csak három éves lesz, van egy kis ideje. x)
Holnap nekilátok tanulni, nem lesz semmiféle írás, hacsak nem jutok el olyan idegállapotba, hogy muszáj lesz. xD Viszont a videómat befejeztem! Kész a Tu vas me détruire, amit egyébként most nem tettem föl YouTube-ra, de körülbelül olyanra akartam csinálni, mint egy videoklipet: van benne az énekes (vagyis most a francia verzióból Frollo, alias Daniel Lavoie^^), és akkor hozzávágok (mármint belevágok, nem neki dobom, vagy ilyesmi, nah… xD) részleteket Esmeraldáról, de hogy nehezítsem a saját dolgomat, nem a franciából vágtam hozzá, hanem az olaszból. Mert egyébként Lola-t jobban szeretem ebben a szerepben. Végül is tűrhető lett. Elmegy falura. :D
És szinte azonnal belefogtam egy újba, mert rájöttem, hogy Garou Burning című száma tökre illik A Notre Dame-i toronyőr mesében a Frollo-Esmeralda kapcsolathoz, szóval mindjárt meg is csináltam. Mondjuk a lehetőségeim elég szűkösek, és végül nem lett rossz a videó, de hát egy Windows Movie Maker pogival nem sok minden extrát lehet belevinni… Így annyira nem volt egy nagy satisfaction a vége, de azért nem lett rossz. Tűrhető, mondjuk rá. :D
És énnyi. x)