Megint itt… Van azért mondanivalóm. Ugyanis alig várom, hogy hazaérjek. Egy csomó minden eszembe jutott az éjszaka, mikor aludnom kellett volna, de nem tudtam, helyette a sztorimra jöttek elő újabb és újabb ötletek. x)

            Ezúttal a régire, mivel az új, az mér teljesen kész van a fejemben, remélem, amíg befejezem ezt, addig nem felejtek el belőle semmit… Ebben egyébként azért poénok is lesznek, szóval nem lesz annyira nyálas, mint ez a másik, bár most, ahogy így belegondolok, a mostani sztorimat is igyekszem kicsit elterelni erről a dologról. Jó, hogy ez van a háttérben, de azért majd még történnek kínos dolgok. Milyen jó, hogy erről filózgatok, közben meg senki se tudja, miről van szó. x)

            Lényegtelen tulajdonképpen. Hamarosan indulok, kilencre kell ott lenni és még azt sem tudom, hol a fenében van az a 229-es terem… Annyira bírom az ilyet. Ott van a X. terem, miért nem lehet ott tartani, mikor mindig ott voltunk előadáson? Persze, tudom, így érdekesebb, de akkor is… Mindegy, majd megtalálom, vagy valami, úgyis ott leszek jóval hamarabb, legalább lesz időm. :)

            Nah, ezt most lezárom (7:36 van), majd még jövök és P.S.-elek. x)

           

             Bazzzzzz... Negyed kilenctől bent voltam a suliban, és fél kettőkor kezdődött a vizsga... De erről akkor értesítettek... Szóval olyan jó fél három után sorra is kerültem, de ötöst kaptam! xP Kicsit meg vagyok most elégedve magammal, három ötös, három hármas, két négyes, bazz, négyesre állok! És még van két vizsgám, szóval lehet ez még jobb is. Hát reménykedem... :) Őszintén és szívből. :)

            És nem írok, mert elment mára a kedvem, meg mert elvették. Egyesek értenek hozzá... Potyára... :P Szoktuk mondani mindenre, még akkor is, ha nincs semmi értelme az adott környezetben. x) És, erre meg, ahogy Juhász Gyula monda vala (de nem ám a költő, hanem a pénzköltő xD egyszer majd mesélek róla, mert ez hosszú... xD): "Há' legalább...".

Most én is megyek, legalább... :D Megyek zenét hallgatni még van tíz perc éjfélig, óh, simán belefér a Docteur Tendresse, akár kétszer is. Ne kérdezd az előadót, úgyis tudod. xP