Egy nap történései

Fel akart lépni a járdára, de majdnem fölbukott a szélében. A cipője orrán egy hatalmas lyuk tátongott, közszemlére téve a csíkos zoknit, ami már erősen hasonlított egy szitához.

Annyira nyugodt volt, hogy még ez a pech sem tudta felbőszíteni.

Megrántotta a vállát és tovább akart menni...

Alig lépett kettőt, egy autó máris fölcsapta.... A szerencséje talán annyi volt, hogy fekete színű kabátot viselt, így nem nagyon látszott rajta semmi... még...

Levette a szemüvegét, hogy megtörölhesse, de a zsebében lévő zsebkendők is úgy eláztak, hogy gyakorlatilag csak összemaszatolni tudta a lencséket.

Megrántotta a vállát, és inkább eltette...

Tovább ment.

Most már tudta, hogy furcsán fognak nézni rá a munkahelyén, de ő nyugodt volt.

Hirtelenjében egy csapat fiatal jött vele szemben, akik igencsak siettek valahová. Próbált lehúzódni a járda szélére, de azok olyan gyorsan rohantak, hogy szinte azonnal beérték és az egyikük hatalmas lendülettel csapódott neki.

Elestek.

A fiatal fiú gyorsan felugrott, és már rohant is tovább.

Ő meg csak ült a járdán.

Megrántotta a vállát, szép lassan felállt és próbált tovább menni...

Csak remélni merte, hogy nem jön közbe már semmi, hiszen így is késében volt.

Pedig jött.

Zöldre váltott a lámpa a zebránál. Ő lelépett a járdáról.

Aztán jött a csattanás. És kész. Elsötétült minden.

Kis idő múlva egy hangot hallott.

"Hogy érzi magát?"

Lassan kinyitotta elnehezült szemhéjait.

Egy kedves szőke hölgy állt előtte.

"Hogy érzi magát?" ismételte a kérdést.

"Nem fáj semmim." felelte kicsit csodálkozva. Elég nagy volt az ütközés.

"Az nagyszerű!" mosolygott a szép szőke hölgy.

"Melyik kórházba hoztak?" érdeklődött.

"A legjobba, ami csak létezik." felelte a hölgy, majd megfordult, megigazgatta puha, fehér tollakból álló szárnyait, s tovább repült a szomszédos felhőre…

/2008. december 21./