Utánad

Elcsépelt a szó: szeretlek,
Hisz holnap tán el is feledlek.
Ma erősen szorítom kezedet,
Majd széttépem fényképedet.

Lerágott csont szólnom hozzád, szívem,
Látod, hogy nem vagyunk rajta a sínen.
Mondhatnám, arra mész te, s erre én,
De talán összefutunk a világ peremén.

Összefutunk, kezet fogunk,
S csendben tovább ballagunk.
Talán visszanézek,
Te is visszanézel,

Nem mosolygunk egymásra,
Elhasználtuk ezt mára.
Majd eltávolodunk,
Mert másra gondolunk.

Majd egyszer eszembe jut
Szemed szép sugára,
Ami vidáman csillogott
Egykor a világra.

Aztán eszembe jut,
Mikor kihúnyt onnan a fény,
S beköltözött oda
Egy egészen más lény.

Utóhang:
De tudnod kell, tisztellek,
Te beteg kisgyermek,
Te tudós, te zseni,
Téged nem lehet nem szeretni...!

/2009. január 31./