Megjegyzés: |
Rövid története:
1955-öt írtunk, amikor debütált a Ford válasza, a csörgő-zörgő, ziháló
Corvettre. Lehet, hogy 1954-re kicsit összeszedte magát a konkurencia, de
bármit is csinált a GM, a FORD még jobban tudta csinálni. Az 1955-ös
T'bird-ben semmi sem volt, ami kicsit is hasonlított volna a Corvette
üvegszálas őrületéből. A karosszériája acélból készült, melyben egy V8-as
erőforrás
dübörgött. Elhalmozták a vásárlókat a utcahossznyi extrák listájával.
Például elektromos ablakemelő volt benne, amikor a Corvette-nek ablak
gyanánt oldalfüggönye volt! Sőt! Az 1953-as szérián még kilincset se
találhatunk!!! Így nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy miért fogyott el
a debütálás évében 16155 darab a Fordból, míg a Corvette még a 4000es határt
sem érte el a megjelenése évében, 1953-ban.
A nevet és emblémát egy dél-amerikai ősistenségtől kölcsönözték, amely esőt
és virágzást hozott, nem csak az őslakosoknak, a FORD-nak is! Az új autóhoz,
új motor is dukált! Ez a 4800cm3-es V8-as, OHC elrendezésű, öntött vas volt.
De ha valaki nem csak teljesítményre vágyott; kérhette a 25 dollár ellenében
a motorblokk teljes krómoztatását! -Ez a készletben is így látható!- A
teljesítmény természetesen több egyéb alkatrésztől is függött; váltó,
karburátor, stb. Így a V8 193 és 300 LE között teljesített. A luxusextrák
kényelmes autóvá varázsolták a madarat. A listán szervokormány, szervofék,
elektromos ablak, elektromos tetőmozgató, sőt még elektromos ülés is
szerepelt. A 100 dolláros, nyomógombos autórádió drágább volt, mint a
szervokormány! A motorháztetőn lévő légtorok nem csak dizájn képviselte,
szükség volt rá az óriási légszűrő miatt. Az autó érdekessége továbbá, az,
hogy szinte generációnként növekedett. Kétszemélyes sportkocsi csupán csak a
debütáló, első generáció, és a tizenegyedik volt. Utóbbi 2002-ben jelent
meg, mint a T'bird felélesztése, retró autóként. (ezt a mozivásznon is
láthattuk: A Maffiózók -The Sopranos- című, nagysikerű amerikai sorozatban,
"Adriana" használta) A második generáció már négy üléses coupe volt, amely a
közép osztályt célozta meg a vásárló rétegének. Ahogy az évek és a
generációk teltek, a 'bird egyre nagyobb-és nagyobb lett. (a harmadik képen
látható az első és a negyedik generáció között különbség -természetesen
mindkettő 1/25-ös méretarányú)
A harmadik generáció (1960-64) oldalának profilja repülőgép törzsre
emlékeztetett. Manapság a Thunderbirdek az ötvenes évek Amerikájának
legmagasabbra taksált szimbóluma. Ezért a címért, talán csak az 1957-es Bel
Air tud vele ringbe szállni. Az 1955-57-es T'birdek a legáhítottabb
modellek.
A makett:
A készlet már sok újrakiadást megélt. Az 1957-es évjáratú madár sajnos a
régi készletek minőségét képviseli. Az autó legkritikusabb része az alváz.
Sajnos itt mindent egybe öntöttek; a kipufogóktól kezdve a hátsó tengelyig.
De akit ez nem tart
vissza a készlet beszerzésétől, az ne szomorkodjon, mert a viszonylag magas
alkatrész számot a sok választható építési stílus
magyarázza. Az autó 3 féle kasznival készülhet: kabrió, gyári keménytető,
custom keménytető! A belső tér részletes, és az eredeti (közel)pontos mása.
Minden fő kezelő, irányító eszközt tartalmaz. Itt az alkatrészbontások
nagyon logikusak, felgyorsítják az építés menetét és egyszerűbbé teszik a
festést. Nagyon feldobja a kész makettet, aa sikerül bőrhatásúra festeni az
üléseket, mert a belső elég jól látható a kész járművön.
A dobozban két krómozott keretet is találunk, egyik elég méretes. Itt
található a -már említett- krómozott blokk. Sőt, ha valaki sajnálja
eltüntetni a krómozott motort a kaszniban, akkor az AMT prezentál mellé egy
motortartó bakot, amit a kész autó mellé állíthatunk! Három féle kerékből
választhatunk, tehát összesen 12 darab dísztárcsát/felnit mellékelnek a
kitthez. Ez a keret tartalmazza a "continental kit"-et is (külső
pótkeréktartó). Ehhez természetesen jár a két fender skirt is, mert mit
érne külön a kettő?!
A matricalapon 8 darab matricát találunk, melyből kettő egyedi dísz csík (side
stripe), kettő ötletes rendszám, és négy
embléma. A választék nem túl nagy, viszont ezek minősége bőven kielégítő.
Kétfajta gumi választható (attól függ, melyik felnivel készítjük el az
autót), kapunk egy egyszerű, vékony gyárit, és egy
szélesebb customot. Picit sorjásak, amit kb 1,5 perc alatt el lehet
tüntetni, anyaguk, minőségük, kidolgozásuk megfelelő.
Az átlátszó alkatrészek, kristálytiszták, nem karcosak -hála a előrelátó
csomagolásnak.
Az útmutató méltó a kitthez: egyszerű.
A piacon -tudomásom szerint - még két fajta kittet lehet kapni az első
generációs t'birdekből. (egy másik AMT és egy MONOGRAM) Sajnos ez a készlet
a leg kevésbé jó minőségű. Pozitívuma talán csak az évjárat (a másik kettő
1956-os), a sok extra alkatrész és mérsékelt ára. Az átlagosnál kicsit
nagyobb munkával, de ebből is szép autó varázsolható.
Fotó és szöveg:
Braun Gergely Gábor (ChevyG) |