A nagy dioráma, vignetta, vagy hagyományos kategória kérdés
Szinte minden évben kapunk kérdéseket arra
vonatkozóan, hogy egy-egy munkát milyen kategóriába kellene benevezni,
illetve miért nem írunk ki a dioráma kategória mellett vignetta kategóriát
is.
A két kérdés valamelyest összefügg, így egy blokkban foglalkozunk velük.
Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy nekünk makettezőknek mit is jelent ez a
két fogalom. A 2000-es évek elején felfutóban volt a magyar makettezés - a
mi klubunk is akkor indult – és többen is igyekeztek meghatározni olyan
igazodási pontokat, elveket, amelyek mentén kialakulhatott egy valamelyest
egységes szemlélet. Ennek a folyamatnak egyik vezéralakja Vadász István
volt, aki a dioráma és vignetta kérdést is egész jól összefoglalta. Leírás
született a leggyakoribb harcjárműves, repülős és figurás szakágakra.
Lássuk tehát a meghatározásokat, amelyekben csak kisebb, a lényegi részt nem
befolyásoló kiigazításokat végeztünk!
Harcjárműves szakágban:
Diorámának minősül minden olyan makett, amely a járművet esemény közben ábrázolja, vagy annak következményeit mutatja be, valósághű környezetbe helyezve, épületekkel, tereptárgyakkal, technikai eszközökkel személyzettel és élőlényekkel (figurákkal), a fentiek bármely kombinációjában.
Vignetta
minden olyan harcjárműves életkép, amelyen a talajjal egy darab harcjármű
vagy jármű szerelvény érintkezik (a jármű bármit szállíthat). A járművön
található figurák számától függetlenül maximum három figura érintkezik a
földdel, az életkép alapterülete pedig a jármű alapterületének legfeljebb a
kétszerese, minimális kellékekkel (pl. kerítés, állatok, hordó stb.).
Repülős szakágban:
Diorámának
minősül minden valósághű környezetbe helyezett makett (repülőtéren,
hajófedélzeten, vízen stb.) épületekkel, tereptárgyakkal, technikai
eszközökkel, személyzettel és élőlényekkel (figurákkal) a fentiek bármely
kombinációjában, illetve olyan makett, amely a gépet esemény közben
ábrázolja, vagy annak következményeit mutatja be (pl. kényszer leszállt
repülőgép a sivatagban).
Technikai eszközök lehetnek pl. létra emelő kocsi, tűzoltókocsi vagy
készülék stb.
Vignettának
minősül minden élethű környezetbe helyezett makett (repülőtéren,
hajófedélzeten, vízen, stb.), illetve olyan makett amely a gépet esemény
közben ábrázolja, vagy annak következményeit mutatja be (pl. kényszer
leszállt repülőgép a sivatagban).
A vignetta nem lehet nagyobb alapterületű, mint a makett fő méretei által
határolt alapterület kétszerese
(Lássunk egy példát: Repülőgép fesztáv 25 cm x hossz 10 cm = 250 cm2.
Alaplap hasznos mérete 16x28 cm = 448 cm2. A két érték hányadosa 448/250 =
1,7 Az így elkészített munka megfelel a vignetta méretekre vonatkozó
elővárásának.)
A vignettán a hajózó személyzet + 2 kiegészítő figura, de legfeljebb 5
élőlény (ember vagy állat), valamint korlátlan számú kiegészítő tárgy lehet.
A vignettán nem lehet épített környezet (kivétel a reptér burkolata),
valamint állati vagy motorikus meghajtású jármű.
Dioráma
kategóriában minimum 6 vagy több figura csoport nevezhető egy életképben. A
diorámának jól kidolgozottnak kell lennie, itt fontos a „történet”
megjelenítése.
Vignetta
kategóriában minimum 2, de maximum 6 figurából álló figuracsoport indítható.
Itt nincs megkötés. Indítható lovas figuracsoport is. a kategória méretarány
nélküli. A fentiekből látható, hogy mertünk
nagyot álmodni, de a jelenlegi magyarországi versenyek kategória kiírásaiban
2 helyszínen találtam külön diorámát és külön vignettát. Az egyik a
mosonmagyaróvári verseny, ahol a mester (és csak ott) harcjárműves munkáknál
van ilyen kettősség. A másik a békéscsabai, ahol viszont - ha jól
értelmeztem - a szakágak összevonásával írnak ki dioráma és vignetta
kategóriákat. Zalaegerszegen egyfajta köztes megoldásként 2023-tól
kezdődően a diorámába és a vignettába sorolható harcjárműves munkákat inkább
méretarány szerint vettük ketté.
Most, hogy tisztázódtak a fogalmak, rátérhetünk a másik, sokakat érintő kérdésre. Hova nevezzünk be egy (jellemzően harcjárműves) munkát? Aki hoz egy fél négyzetméteres, az épített környezet járművekkel, figurákkal alaposan megpakolt alkotást, ott ugye nem igen kell gondolkodni. De mi van akkor, ha a méreteket, arányokat tekintve inkább a vignetták közé lenne sorolható a makett, de ilyen kategória meg önállóan nincs? Nagyon sokan valamilyen alaplapra helyezik fel a megépített harcjármű (vagy repülő) makettet, de nem csak egyszerűen felragasztva, hanem kialakítanak valamilyen terep részletet, elhelyeznek növényzetet, figurákat, tereptárgyakat, mint például egy útszéli villanyoszlop. Mi lehet itt a vízválasztó, ami alapján inkább a normál makettek közt érdemes versenyeztetni a munkát, és nem a diorámáknál?
Véleményünk szerint az döntsön,
hogy a makettnek van-e „története”. Nem mindegy ugyanis, hogy történik-e
valami az életképen, vagy csak egyszerűen egy ténylegesen és virtuálisan is
statikus állapotot mutatunk be. Az épített környezet, a jármű és a figurák
megfelelő elhelyezése kinyithatja a rendelkezésre álló teret, ilyen esetben
bátran benevezhetjük a munkát a diorámák közé. Ha „csak” egy parkoló
járművet mutatunk be valamilyen terepen, szerencsésebb a normál kategóriára
szavazni.
|
© Wolfpack 2002-2024