Megjegyzés: |
A Feketerigó nem kis példány
a maga 47 centiméteres hosszával, ugyanakkor nem is mai csirke, 1984-ben
adták ki. Éppen ezért az alkatrészek kidolgozása sok helyen elnagyolt, bár a
kabin (elsősorban az oldalpanelek és a műszerfal) szép, részletes. Kevés
sorja található, de annál több öntőkeret csonk. Kilökő tüske nyomok, csak a
belső részeken vannak. A törzs két része remekül illeszkedik, ennek ellenére
méreteik miatt, nem éppen egy emberes munka összeilleszteni őket, hacsak nem
minimum 4 kezünk van. Ha esetleg a doboz kibontása után elfelejtenénk, hogy
milyen makettet vettünk, akkor sincs gond, a törzs alsó felén lévő felirat
elárulja, hogy Revell termékkel van dolgunk. Ha pedig elfelejtettük a
makettünk nevét, akkor az orr alsó részén ott a segítség, hogy ez egy SR-71
Blackbird. A matricaív és az összeállítási útmutató kicsit fiatalabb a
makettnél, 2004-es kiadású. Két gép jelzéseit tartalmazza a matricaalap. Az
1972-ben landolás közben megsemmisült "Rapid Rabbit" repülőjét (ez playboy
nyuszis), illetve egy tesztgépét (ez borzos). A makett különlegessége, hogy
tartalmazza a D-21 típusú robotrepülőgépet is, amelyet vagy szállítókocsiján
építünk meg, vagy a hajtóművek közé teszünk. Valószínű, nem a Blackbird lesz
gyűjteményünk legszebb, legrészletesebb makettje, ugyanakkor kitűnik
méretével és különleges formájával a többi repülőgép közül.
Fotók és szöveg:
Veronika |