ÁLMODÓK Csend-Élet zenekar Happy End Band Hírvivők Társulat Járdasziget Rebellis
Álmok
ROVERSONG

 

MAGUNKRÓL KÉPGALÉRIA DALOK ELÉRHETŐSÉG

      
Jóbi Annamária - ének, versek, dalszerzés
Wyq-thor (Németh Viktor) - ének, gitár, szájharmonika, dalszerzés
     

     
Saját dalainkat illetve versmegzenésítéseinket adtuk elő.
A legtöbb dalban szerzőtársak voltunk.
Sokféle zenei világot bebarangoltunk; nem is könnyű a műfaji besorolás.
A magyar és sok más népzene motívumai mellett
blues- és világzenei elemek is megszólaltak dalainkban.
A művészi színvonalú saját szövegek többségét Annamária írta, akinek már több verseskötete megjelent.
2019-ben sikerrel szerepeltünk az A38-as hajón és az M5 csatornán
a Hang-Hordozók/Énekmondók verseny döntőjében.

Különdíjat nyertünk Zentán, az Énekelt Versek XXIII. Kárpát-medencei Fesztiválján.
2020-ban a Petőfi Irodalmi Ügynökség/PIM által alapított Hajónapló portál
hosszabb közös összeállítást készített velünk és Básti Andrea színművésszel
Karanténkoncertek c. sorozatába.

2021-ben TESÓNAP címmel gyereklemezünk jelent meg Békés Márta és Gáti István
kedves, felnőtteknek is szóló verseivel, Havas Judit és Koltai Judit előadóművészek közreműködésével.

Irodalmi jellegű rendezvények mellett szívesen játszottunk színvonalas klubokban is;
sok dalt műsorra tűztünk magyar és külföldi kedvenceinktől.
      

Elérhetőségünk:    agasbogaskocos@gmail.com

 

Videók és hangfelvételek
               

      SAJÁT DALOK

  Járdasziget: Dobunk a szívvel
  Járdasziget: Elválás
  Járdasziget : Ég-ígérő
  Járdasziget: Fa a világ

  Járdasziget: Isten-kódolta jelbeszéd
 
Járdasziget: Mezítláb
  Járdasziget: Hangolás
  Járdasziget: Pontatlan blues

  Járdasziget: Torzó     ÉLŐ
  Járdasziget: Torzó
 
Járdasziget: Visszhangok

 

      FELDOLGOZÁSOK

  Bojtorján: Összetartozunk
  Dés László: Vigyázz rám!
  Eagles: Love Will Keep Us Alive
  Fonográf: Az első villamos
  Fonográf: Jöjj kedvesem

  Janis Joplin: Mercedes-Benz
  Joni Mitchell: Both Sides Now

  Koncz Zsuzsa: Vörös Rébék
 

    Lady Gaga: Shallow
  Muzsikás: Azt gondoltam, eső esik
  Ray Charles: Hit The Road Jack

 
Szörényi Levente: Ne vágj ki minden fát

      MEGZENÉSÍTETT VERSEK

  Békés Márta: Új a Pest
  Buda Ferenc: Végszó

 
Dsida Jenő: Vallomás
 
Gáti István: Tavasz megint
  Gáti István: Tesónap
  Hervay Gizella: Étellel, csenddel
  Jónás Tamás: Álarcok
  Jónás Tamás: Boldogan

  Jónás Tamás: Borongó
  Jónás Tamás: Csak várlak
  Jónás Tamás: Feltár/Ingatagoknak
  Kiss Judit Ágnes: Hallgató
 
Kollár Árpád: Milyen madár
  Szabó T. Anna: A változás
 
Szilágyi Domokos: Megvert az Isten
 
Tóth Krisztina: Kikapcsolom a gépet   
DUÓ
  Tóth Krisztina: Kikapcsolom a gépet    TRIÓ
           ft. Ábrahám Máté (cselló)

 

       

       

    



       


Győr, 2021. szeptember (Fotók: Faggyas László)