A
felvétel során a következő hangszereket és
tartozékokat használtam:
Jackson Guitars, Hohner Bass Guitars, Roland Keyboards, Digitech Guitar
Processor, Stagg Classical Guitars,
Earnie Ball, D'addario & Fender Strings, Magix Music Maker,
Cakewalk 8.0 Midi Sequencer, Soundforge 4.5
+ Ibanez Guitars (Gyenes Attila) & Korg (Barabás György)
Néhány
szó a dalokról:
Ennek
az albumnak a zenei anyagával összességében
már majdnem elégedett vagyok...:))) Sőt, az évek múlásának
köszönhetően, valójában rettentően büszke vagyok ma már rá. Az eredeti,
2005-ben rögzített
verzió hangzása persze korántsem tűnik jónak, legfőképpen a dobhangzás,
ami anno nagyon el lett rontva. Hiába használtuk hozzá egy komolyabb
Korg szintetizátor hangszíneit, a végeredmény egy túl hangos
lábdobokkal és kritikán aluli pergő hangzással rögzített valami lett.
Többek között ezért is döntöttem úgy később, hogy újra megcsinálom a
dobokat és velük együtt a teljes anyagot újra keverem, ami 2024-ben meg
is valósult. A honlapon már csak ez a friss verzió érhető el. A "The
Loss
of Abilities"-hez hasonlóan az "Unlimited Frontiers"
is egy konceptalbum,
ámde ez úgy zenei értelemben, mint ahogyan az előbbi nem.
A dalok címeiben sincs semmiféle összefüggés, csupán a zenei tartalom
képez koncepciót úgy, hogy nagyon sok a visszatérő
motívum, melyek sokszor eltérő felfogásban és hangszerelésben
nyilvánulnak meg.
A "Végtelen Határok" cím is a zene univerzális, szabadon alakítható
jellegére utal, ami gyakorlatilag végtelen lehetőségek tárházát is
jelenti.
Ennek megfelelően nagyon színes és változatos lett ez az anyag,
hiszen a jelenlévő stílusbeli különbségeket is próbáltam úgy
összeolvasztani, hogy a teljes album egy nagy, mindennel
összefüggő zenei egységet képezzen.
Ezúttal vendégzenészek is szerepelnek az albumon: Gyenes Attila a
jelenleg egyszemélyes Landmine zenekarból,
illetve Barabás György (G) az egykori Station X zenekarunkból erősítik
az anyagot
egy-egy gitár- és billentyűszólóval.
Pleasure
Delayer (4.14)
(Örömódázó)
/Cseke
F./
Gong
beütéssel és keleties motívumokkal kezdődik,
majd egy feszültség keltő témából lendületes, melodikus rockdallá
bontakozik ki a felvezető tétel.
A zongora bontások nagyon halkan végigkísérik szinte az egész nótát,
de azért leginkább a gitárok dominálnak, melyek szinte folyamatosan
dúdolható témákat játszanak. Úgy
érzem, hogy ez egy elég jól sikerült darab lett, ezért az sem véletlen,
hogy a Station X budapesti jubileumi
koncertjén is eljátszottuk a zenekar - már nélkülem alkotott -
Surrender Your Mind-jával egyetemben 2019-ben.
Struggle
Against the Ocean (8.27)
(Küzdelem
az óceán ellen)
/Cseke
F./
Visszafogottan indul ez az
egyszerre
több zenei motívumot is felvonultató szerzemény. Eleinte harmónika
hangjai is hallhatók egy
képzeletbeli óceán partjainál, amely tulajdonképpen a nóta főtémáját
játsza.
A dal a folytatásban higgadtan építkezik, majd viszonylag egyszerű,
basszus
alapokra helyezett motívumokban folytatódik. Gyenes Attila budapesti
zenész és gitártanár szólója is ebben a nótában hallható 2.22
perc-től 3.05-ig, majd a dal második fele akusztikus gitárral indít,
amelyből egy durvulat metálos riffelés bontakozik ki. Ez utóbbi aztán
egy végletekig felgyorsított szóló orgiába torkollik, amellyel talán
képes voltam érzékeltetni az óceán
mindent elsöprő, kíméletlen hullámait...
XTC (5.31)
(Extázis)
/Cseke
F./
Ismét
fogós riffek csörgedeznek elő a gitárokból, rögtön a nóta
felvezetőjében, amit aztán egy éles váltással, nyugalmat árasztó
akusztikus
bontások
és szólók váltanak fel. A szóló a "Struggle..." visszatérő fő dallamát
játsza,
de teljesen más alapokra és akkordokra. A
szerzemény fő témáját egy helyen reggae alapokra is átültettem, azonban
a dal mégis inkább a '70-es évek progresszív rockzenéinek
sajátosságaival
folytatódik: összetett riffek, dallamos szólók,
lendületes ritmusok és többször visszatérő melódiák uralják a terepet.
Olykor ennyi is elegendő egy lelki megtisztuláshoz vagy a hogy a nóta
címe is sejteti: az extázishoz...
And
Chicken For All (1.53)
(És
csirkét mindenkinek)
/Cseke
F.-J. Hetfield-L. Ulrich-K. Hammett/
...És
akkor itt hallható a kakukktojás (vagy
inkább csirketojás???), ami lényegében egy zenei geg.
Csipogós hangszínekkel szólalnak meg a gitárok, melyek akár még egy
idióta
rajzfilmben is jól mutatnának... Egyesek szerint persze az Unlimited
Frontiers
komoly mondanivalójába nem is igazán illik bele ez a dalocska, ámde én
úgy
gondolom, hogy a "Végtelen Határok" zenei koncepciójába egy kis humor,
egy falatnyi zenei poén
is bőven elfér. Ez utóbbiból talán az is kiderül, hogy tulajdonképpen
én nem vagyok hajlandó
semmilyen
skatulyába besorolni magam, és próbálom azt sugallni, hogy számomra a
zene egy egységes, határokat nem
ismerő, univerzális fogalom, amit őrültség lenne bármilyen szabályokkal
és törvényekkel "korlátozni"... Nem beszélve arról hogy egy ilyen
ötletet kár lett volna veszni hagyni.
Sőt! E dal hatására a későbbiekben egy teljes lemezt is megalkottam
"Chickenomania" címmel, ahol klasszikus rock dalok átértelmezései
hallhatók csirkecsipogós verzióban. Jelen szerzeményben pedig még a
Metallica ...And Justice For All című klasszikusának motívumait is
beleszőttem a nóta végére, melyből a dal címe is megszületett...
Altar
of Silence (4.27)
(A
csend oltára)
/Cseke
F./
Ezoterikus és sejtelmes
introval indul, majd
kellemes zongora hangokkal folytatódik ez a szerzemény, ami aztán
fokozatosan terebélyesedik a szimfónikus zenekari hangszerelésig. A
"Pleasure Delayer"
dallamai is visszaköszönnek egy alkalommal, teljesen más zenei
felfogásban.
Unlimited
Frontiers (19.50)
(Végtelen
határok)
/Cseke
F./
A
lemez végére pedig az eddigi legmonumentálisabb
szerzeményem került, amire ma már nagyon büszke is vagyok. Itt
megtalálható szinte minden,
ami erre az albumra és az eddigi munkásságomra jellemző, azt viszont
talán senki sem gondolta volna, hogy e "nyúlfarknyi" dalocska alapjait
kábé két nap alatt megírtam és nagyjából ennyi idő alatt össze
is állt
szinte a teljes dal szerkezete a fejemben. A megvalósítás
persze rengeteg időmet felemésztette és elmondhatatlanul sok munkát
fektettem bele, mire megszületett a végleges verzió. Némi belső
információ is talán elfér ehhez az összetett dalhoz:
A szeles, kietlen pusztaság közepén megszólaló gitárhangok megadják a
kellő hangulatot, ami után az "Altar of Silence" és a "Pleasure
Delayer"
visszatérő dallamai szólalnak meg egészen másfajta újra értelmezésben.
Ezután az
"XTC" riffjei vannak kicsit megbonyolítva, majd ismét az
"Altar..." zongorája köszön vissza, amire a másik vendégzenész (Barabás
György) szinti dallamai úsznak be a 6.46-ik perctől, 8.45-ig, aki Derek
Sherinian stílusában alkotta meg csodás szólóját.
Szigorú Metallicá-s riffek váltják fel Gyurit, amelyek alatt a "Passió"
című film egyes jelenetei is
hallhatók.
Az ezután következő rész (ahol a harangozás elkezdődik) baromi
hangulatosra sikeredett: misztikus és kísérteties aura lengi
körül, melyet
egy megbonyolított, technikás rész követ, majd újból visszatér a
"Struggle..." fő dallama, de ezúttal nagyzenekari hangszerelésben. S ha
valaki úgy gondolja, hogy itt vége lesz
a dalnak, az téved, ugyanis a "Pleasure..." dallamai újra
felcsendülnek
akusztikus gitárral, majd az "Altar..."
visszatérő zongora hangjai közben, az énekesmadarak királya, a fülemüle
is felmutat néhány dalfoszlányt bámulatos repertoárjából... Ezt az
utolsó dalt elküldtem Arjen Anthony Lucassennek a legendás Ayreon
zenekar létrehozójának is, aki Messengeren üzent nekem vissza: (!!!)