HATODIK FEJEZET: ÚJRA SZERELEMBEN

Ted egyedül volt egy lepusztult bérház felső emeletén, buzgón csúsztatgatta be a meghívó cédulákat azon bérlők lakásainak ajtaja alatt, akik nem válaszoltak bekopogására. Ted azt az útmutatást kapta arra a reggelre, hogy csak kopogjon be, adja át a házigazdának a gyülekezeti meghívót és mondja azt: "Remélem, eljön!"

A csoport szétvált, hogy gyorsan bemunkálják a területet, de Ted rekordidő alatt végzett a házával. (Miután egyszer kopogtatott, már csúsztatta is be az ajtó alatt a cédulát, hogy gyorsan végezzen és így ne találkozzon senkivel.) De mikor felegyenesedett az utolsó cédulák egyikének elhelyezése után, riadtan látta, hogy egy sötét alak közeledik felé.

A tetőre vezető keskeny lépcsőn lefelé jövő lány ébenfekete bőre csillogott a verítéktől. "Óh!" kiáltott fel a lány miközben eltakarta bikinifelsőjét karjaival. "Nincsenek itthon," kacarászott kissé idegesen, kissé kacérkodva.

Ted hátralépett két nagy lépést, hogy a lány ne féljen átjönni a homályos előtérbe a lépcsőházból. Szorosan megmarkolta traktátusokkal teli táskáját és nagyot nyelt, ahogy tekintete automatikusan végigsiklott a lány karjain. "Semmi baj," nyelt újra egy nagyot "csak egy ilyet hagytam az ajtajuk alatt" nyújtott felé egy lapot, hogy meggyőződhessen ártalmatlanságáról. A lány egyik kezét kinyújtotta érte, csökkentve a kettőjük közti távolságot. A másik kezét félszeg mozdulattal leengedte maga mellé. A fiú teljes bepillantást nyert dekoltázsába mielőtt visszanyerte önuralmát és a mögötte lévő sima faajtóra irányította tekintetét miközben a lány átfutotta a traktátust.

"Óh, értem," mondta végül a lány és egy mozdulatot tett, hogy visszaadja a papírt.

"Megtarthatja és remélem, eljön és tanul Isten Királyságáról," mondta Ted hihetetlen erőfeszítést téve, hogy a lány szemébe nézzen eközben.

A lány leeresztette karját, "Köszönöm," mondta.

Ted azon volt, hogy elköszönjön, és a lány is indult volna vissza a lépcsőházba, de mindketten tétováztak, tekintetük a másikat pásztázta. Ted vett egy mély lélegzetet, majd sóhajtott. Ez visszaterelte a lány figyelmét.

"A tetőn voltam fenn, hogy napozzak egy kicsit," magyarázta, végigsimítva kezével a hasát, majd gyorsan az oldalát és a háta mögé eresztette karjait. Ted megfigyelte, milyen harmonikusan mozgott az egész teste ennél az önkéntelen mozdulatnál is.

"Nem látja, hogy nem tudok mit kezdeni a kezeimmel," gondolta a lány magában, miközben törölgette a hátán a napolaj és a veríték keverékét. "Melege lehet nyakkendőben, öltönyben meg minden," vetette fel.

"Igen," ismerte el és nem tudta, mi mást mondhatna még.

"Melege?" kérdezte, "Azt kérdeztem: melege? Inkább azt kellett volna mondanom: Izzasztó, fullasztó!' Istenem, be kell jönnie 'oda, ahol még soha nem hallottak az udvariasságról'! Szeretne valami hideget inni? Úgy értem, valami ilyesmiről beszél a Biblia is, ugye? Állítólag adnunk kell egy pohár vizet Krisztus testvéreinek?

"Valami ilyesmi, igen. De kérem, ne fáradjon."

"Ez nem fáradság. Ne tagadja meg tőlem a jogot, hogy egy keresztényi cselekedetet vigyek véghez; én is elfogadtam ezt magától, ugye?" - mutatta fel a traktátust.

Eszébe jutott, mi történt annál az ajtónál ahol Paullal voltak és visszautasította a hölgy adományát, úgyhogy így szólt: "Igaz, rendben. Köszönöm szépen."

"Jer'csak, én éppen itt lakom." Két ajtóval visszább mentek, elővett egy kulcsocskát a bikini-felsőjéből és bevezette a fiút egy légkondicionált lakásba. Meglehetősen szokatlan nappaliba léptek be. A falakat teljesen elborították a vadvirágot, tengeri tájat, oroszlánkölyköket ábrázoló poszterek és a lány egy felnagyított arcképe, alatta "ISMERD MEG ÖNMAGAD!" felirattal. A lány látta, mennyire elbűvölte mindez és elmagyarázta: "A falak igazán randa színűek voltak." A lány kanárija elkezdett énekelni üdvözlésükre, ami oda vonta a fiú figyelmét. A madár egy nagy hengeres kalitkában ugrándozott, ami a padlón állt és majdnem szemmagasságig ért.

Volt ott mindenféle hinta és játék meg zöld növények fonták körül a rácsokat és rudakat. "Hello Emily," köszöntötte a lány odanyomva arcát a rácsokhoz míg a madár odaszökellve játékosan megcsípte orrát. "Utálom, hogy kalitkában van," mondta visszafordulva Tedhez, "néha kiengedem, de akkor lepiszkítja a szőnyeget meg a bútorokat -- de azt hiszem, ez elég közönséges beszédtéma lenne. "

De ekkor már egy másik kalitka vonta magára Ted figyelmét, egy műanyag házikó egy akvárium tetején létrával meg mindenféle mindenfelé futó barázdált csövekkel. "Mi ez, ha szabad kérdeznem?"

"Ó, csak Edgar és Edna, a hörcsögeim. Azt hittem, mindketten lányok, mikor megvettem őket - legalábbis ezt mondta az eladó a kisállat-kereskedésben. De én mást állapítottam meg, mikor kicsinyeik születtek pár hete."

"Akkor most több van belőlük, mint szeretnéd. Szóval jól jártál - vagy jól megjártad.

A lány elmosolyodott ezen a kis szellemeskedésen egy pillanatra, aztán zavartan nézett rá. "Nem, tudod mi történt? Szóval ez elég durva, de megették őket! Megették a kicsinyeiket! Egyik reggel mikor felkeltem, láttam hogy nekik annyi. Igazán nagyon kiakasztott. Elkülönítettem őket ezután, de annyira kegyetlennek tűnt ez, hogy ismét összeraktam őket."

A szembenlévő falnál volt egy kanapé; a mellette levő falon, ami előtt a madárkalitka állt, volt két fedetlen ablak, ami egész jó kilátást nyújtott a parkra ami nem sokkal az épület melletti üres telek után kezdődött.

Az ablakok előtt a kalitkától jobbra volt egy sima fa asztal, tele spirál- és gyűrűs füzetekkel, meg sok kinyitott, szövegkiemelőzött verseskönyvvel.

"Itt írok és tanulmányozom a költészetet. Az egyetemen egy kreatív írás osztályba járok."

Ilyen hirtelen beletekintve a lány életébe, még annak meghitt részeibe is melyek Ted szeme elé tolakodtak, megzavarodott visszaemlékezvén arra, ki is ő. Sürgős erőfeszítéseket tett, hogy visszanyerje személyiségét; "Ez a kép rólad," mondta rámutatva a plakátméretű képre, "arra emlékeztet engem, amit a Biblia mond önmagáról, hogy egy tükör. Ha meg szeretné ismerni magát az ember fia --"

"vagy lánya," vetette közbe a lány.

"vagy lánya," egészítette ki mosolyogva, "bele kell néznie a Biblia tükrébe, hogy felismerje valódi önmagát és lássa, hogyan tekinti őt Jehova Isten."

"Figyelj," kezdte a lány és Ted úgy érezte, hogy mindjárt elküldi, "büdös vagyok, mint egy kecskebak. Elmegyek lezuhanyozni és átöltözni. Azt hiszem, mindjárt tűrhetőbben nézek majd ki --"

"Szerintem nagyon tűrhető vagy," pirult el zavarában és nézett a fényképre, " a szépség soha nem tűrhetetlen."

"Ó köszi, de figyelj, gyorsan lezuhanyzok, aztán beszélhetünk - van egy pár kérdésem a vallásról, amit szeretnék feltenni. Közben készíthetnél nekünk egy kis jeges teát. Találsz jégkockát a hűtőben." Utána ment a lánynak a konyhába, ahol mindent pontosan megmutatott neki, mielőtt elment a fürdőszobába.

"Igazán túlságosan bizalmas, hogy egyedül hagy egy idegent, mint ez" gondolta, értve ezt magára miközben a cukrot kavarta. Elolvasta a bejegyzéseket a naptárjában. Mivel a hónap utolsó napja volt, egy rakás információ volt ott. Sajnos nagy részük rövidítésekkel. Volt egy 'PR' minden szerdán, és egy pipa a péntekeknél. Ted megfejtette, hogy a pipa azt jelenti, hogy dolgozott és pénteken kapta a fizetését. Volt egy "Felhívni B.-t" áthúzva másodikán és egy 'Írni M-nek" kipipálva tizennegyedikén. Közelebbről megnézve látta, hogy tizennyolcadikán a "PR" alá oda volt írva és aláhúzva, hogy "Zongora olvasás". Eltűnődve, vajon a lány zongorázik, vagy mit is jelent ez, óvatosan átvitte a poharakat a nappaliba és a kanapé előtti kávéasztalra tette.

Erős késztetést érzett, hogy belessen a hálószobájába. Ennyi mindent megtudva róla (legalábbis így tűnt neki) ilyen rövid idő alatt, elragadta a vágy, hogy még többet tudjon meg. Egy fiatal hölgy hálószobája természetesen nagyon erotikával töltött hely. Elképzelte, hogyan nézhet ki: fehér csipkés ágytakaró, rajta plüssállatkák, vagy talán csak egy nagyobb plüssfigura. Szépítkező asztalka, előtte párnás szék, megvilágított tükör és egy rakás hajkefe, kendőcske, üvegcse és csetresz ... Nemsoká abbahagyta a képzelődést nem lévén lehetősége, inkább ezt a szobát kezdte felderíteni.

Figyelme az előtte a kávézóasztalon lévő nagy, vékony könyvekre irányult. Az egyik az "Énekek éneke" volt, egy bibliai könyv ami "Salamon énekei" címen is ismert. Felvette, izgatottan, vajon miféle fordítás lehet. Szeme kitágult és felgyorsult a pulzusa, amint elhűlten látta a kinyitott oldalt. Közvetlen a Szentírás szavai mellett a szemközti oldalon egy színes fénykép volt egy fűben szeretkező párról! Becsapta a könyvet és gyorsan letette az asztalra, felvéve helyette egy másikat, hogy kitörölje elméjéből az élénk képet.

Ez egy Sappho költészetével foglalkozó könyv volt, a címe: A szerető nő művészete. Úgy képzelte, hogy ezek valami költészeti alkotások és más művek egy nőtől, aki szerelmes. Jobban kellett volna tudnia. Leszbikus párokkal volt tele. Egy kis ideig lapozgatta, mivel úgy vélte, hogy nem fenyegeti a leszbikusság veszélye. Tudta természetesen, hogy le kéne tennie, de a képek vonzották és izgatták. Hallotta a víz zuhogását a fürdőből és elképzelte ahogy a víz lecsorog a gyönyörű fekete testen, amit már elég jól megnézett. Látta, amint beszappanozza magát a lány, ahogy az előtérben is végigsimította a hasát. Egy fekete nő képét bámulta a könyvben, akinek a mellei egy fehér nő kezében voltak, és ágyékához nyomta a könyv kemény borítóját, fájdalommal keverve az élvezetet.

"Jó legyél," szólalt meg a lány, kikukucskálva sarkon, miközben egy törülközőt tartott teste köré tekerve. Ted felugrott. Nem vette észre, hogy már nem folyik a víz. Zavartan nézett föl. A lány rámosolygott és eltűnt a fürdőszoba irányában. Letette a könyvet és ivott egy nagy korty jeges teát. Ellenőrzése alá vonni a helyzetet. Emlékezni, ki is ő. Ted visszaemlékezett számos alkalomra, amikor a házigazdák behívták őt, udvariasan félretolták a királyság-üzenetet és elkezdték részletesen és hosszasan elmesélni jelentéktelen életüket. Egyik alkalommal egy új zuhanyzófülkét nézett meg, ami egy magányos öregember életének büszkesége volt éppen. Az általános illemszabályokat betartva tette ezt és ügyelve, hogy a házigazdák jól érezzék magukat, még ha a prédikáló idő elpazarlása volt is ez. De a mostani helyzet nagyon más volt. Mindent megtudott erről a fiatal lányról, mielőtt igazából elmondta volna a királyság - üzenetet. Sőt, vágyott rá, hogy még többet tudjon meg róla. Nagyon vonzotta őt mind testileg, mind érzelmileg.

"Ah, milyen jó érzés," sóhajtott a lány, amikor ismét belépett a szobába, de már levágott farmernadrág és keskeny narancssárga top volt rajta.

"Lehűltél már?"

"Igen, jól vagyok, köszi."

A lány ivott egy korty teát, elé állt és kezet nyújtott, mondván: Cyn Rose a nevem".

Felállt és röviden kezet fogtak: "Ted Evanston vagyok." Aztán a lány megkerülte az asztalt és leült a kanapéra. Ted tétovázott aztán ő is leült.
Hiába préselte magát akármilyen szorosan a kanapé bal oldalára, még mindig túl közel ült a lányhoz. "Mit mondtál, mi a neved?" kérdezte elővéve a Házról - házra feljegyzést, hogy felírja.

"Cyn Rose."

"Szin?" kérdezte csodálkozva.

"Igen, a Szinthia rövid alakja."

"Ja, már azt hittem, Szin, a babiloni bálványisten. A lány nevetett és ő hozzátette, hogy még jobban nevessen: "már azon voltam, hogy kereket oldok és elrohanok!" Ez elérte a kívánt hatást, a lány boldogan kacagott.

"Úgy vélem, ezeket a könyveket látva ez nem csoda."

"Nem," rázta meg a fejét komolyan összevonva szemöldökét," természetesen mi nem helyeseljük a pornográfiát. Már megbocsáss, de ---"

"Igen, mondd csak."

"Nos úgy vélem, nem illik az egyéniségedhez, hogy ilyen dolgok vannak nálad. Nem olyannak látszol, akik mocskos könyvekkel szerez örömöt magának."

"És mit tudsz te az én egyéniségemről?"

"Elnézést. Nem erről akartam beszélni. Csak Isten Királyságáról szeretnék beszélni."

"De várj csak. Szeretném tudni, miért mondtad ezt. Miféle személynek tartasz te engem?"

"Úgy gondolom, te egy olyan személy vagy, aki szereti az állatokat, és gondosan ügyel rá, nehogy megbántsa valaki érzéseit bármilyen módon. Azt gondolom, a te jellemed olyan, mely keresi és megtalálja a mély szépséget a világban és az általa szeretettek szívében. Egy érzékeny lélek, aki keresztülömlik a verseskönyveken alkalmi ihletért vagy tiszta gondolatért amit ott talál meg. Egyszerűnek tartod meg a világod, mégis fájdalmasan járatos vagy a világ gonoszságában és keresed a halvány reménysugárt. Ez az a remény, amit elhoztam ma neked: Isten Királysága."

A lány furcsán nézett rá, mivel habár mindaz, amit mondott a fiú szívéből jött, mégis úgy hangzott, mintha valahol olvasta volna és csak idézné.

"Nos nagyon hízelgő és kissé zavarbaejtő," mondta végül a lány "de mivel olyan jól kielemeztél már engem, mesélj nekem magadról."

Azon volt, hogy azt mondja, inkább az Igazságról beszél, de rájött, megteheti mindkettőt. Úgyhogy elmondott mindent, hogyan jött az Igazságba, hogyan változtatta meg az az életét, és a csodálatos érzést, amit a Jehova szervezetéhez tartozás nyújt. Elbeszélésében sikerült elég jól elmondania az összes alapvető igazságot, amit elfogadott. Ekkor tanácsolta, hogy kezdjen vele bibliatanulmányozást, hogy hasonló dolgokat tapasztalhasson meg.

"A kérdésem, amit szeretnék feltenni a vallásról," mondta miután a fiú kibeszélte magát, "hogy mért van ilyen sok szenvedés a világban, ha Isten mint gyermekeit szeret minket és vigyáz ránk? Gondolom, azt fogod mondani, hogy azért, mert Ádám követte az Ördög vezetését és most Isten megengedte hogy Sátán uralkodjon az emberiségen, hogy megmutassa nekünk, mennyire rossz, ha ő a király, és nem Isten."

"Igen, ez a dolog veleje."

"De amikor Jézus meghalt minden bűnünkért és királlyá koronázták az égben meg minden, nem kéne véget érnie a szenvedésnek? Úgy értem, nem az volt a terv, hogy Jézus magára veszi minden bűnünket és szenved a kereszten?"

"Nos, előszöris nem kereszt volt, hanem kínoszlop," felelte tárgyilagos hangon, "És tudjuk, hogy Istennek meg van a maga menetrendje a dolgok megtételére, és hogy egy nap neki olyan, mint ezer esztendő nekünk. Hálásak lehetünk ezért az időszakért, mivel lehetőségünk van az Igazsághoz jönni, és túlélni Armageddont."

"Úgy érted, hogy Isten meg fog ölni mindenkit aki az Igazságon kívül van Armageddonkor és te hálás vagy neki azért, hogy meghosszabbítja most a szenvedést hogy sok ember ne legyen megölve akkor?" Kételkedően nézett rá, úgyhogy egyetértett, de enyhítette a kijelentést.

Ez nagyon durva megfogalmazás, de lényegében igaz. Lehetne egy földi paradicsom ennyi gyilkossal, részegessel, tolvajjal, amennyi most uralja a világot? Ezért fogja Isten eltörölni őket a föld színéről, miközben lehetővé teszi a szelídeknek és engedelmeseknek, hogy megörököljék majd azt."

"Oké, de közben mért nem emeli mozdítja egy ujját sem Isten, hogy segítsen minket. Úgy értem, elveszne valami az örökkévaló tervből, ha tenne valami kicsit is hogy könnyítse valamelyest a szükségtelen szenvedést és halált? Emlékezz vissza, pár évvel ezelőtt hallottuk a hírekben, hogy ---"

"Soha nem hallgatom a híreket, annyira lehangolók. Az Ébredjetek! folyóirat megadja nekem azokat a híreket, amikről tudnom kell."

"Szóval," folytatta a lány, "az volt, hogy egy templomtorony leomlott Texasban az istentisztelet alatt, és egy kilenc éves kislány meghalt. Ekkor hagytam abba a gyülekezetbe járást és az imádkozást. Ha van Isten ott fenn, aki elfogadja az imádatunkat és szeret minket amiért dicsőítjük őt, imádkozunk hozzá és millió dolláros templomot építünk neki, miért nem tudta legalább késleltetni a torony leomlását egy órával az imádói felett?
Úgy tűnik, legjobb érdeke volna így tennie. De igazából egy kilenc éves kislány meghalt, mert elment imádni egy Istent, aki nem viselt rá gondot. Nem érzed ennek szomorúságát? Nem fáj tőle a szíved? Annyira érzelmes!"

"Igen, természetesen ez szomorú," felelte, csak egy gyenge fuvallatát érezve annak az érzésnek, amit a lány átadni próbált, de megkeményítette magát, hogy védje Istenét. "de emlékezz vissza, hogy nem Isten cselekszik így irántunk napjainkban. Sátán még e régi világ istene, és őt kell hibáztatnunk ezekért a dolgokért."

"De olyan démoninak tűnik," érvelt a lány,"megengedi egy gonosznak hogy uralkodjon helyette"

"Az ember választása volt, hogy így legyen," emlékeztette a lányt "nem Istené. Mi 'szegezzük a díjra a tekintetünk', ahogy az egyik énekünk szól, és tekintsünk előre arra az időra, amikor Krisztus és az ő 144000 testvére mélybe veti Sátánt és uralkodnak felettünk. Akkor lesz meg Jehova akarata a földön, miként a mennyben is, és minden könny és fájdalom el lesz törölve az ő szerető gondoskodása által..."

És így folytatta, letörve a lány ellenállását az Igazság iránt apránként, ahogy egyre izgatottabb lett saját szavaitól (amit a kereszténység 'az Úrért való lángolásnak nevez). A lány átvette ezt az izgatottságot és ennek a tűznek a befolyása alá került; ilyen volt az ő poétikus természete - felitta a lelkesedést és megsokszorozta tüzét.

"Figyelj," mondta a fiú amikor látta, hogy elakadt egy ponton, "szeretnék bibliatanulmányozást kezdeni veled. És ha ráérsz holnap este, szeretném ha eljönél az egyik összejövetelünkre. Azt hiszem, egy rövid előadást is fogok tartani, mert akit kijelöltek rá azt mondta nekem, hogy lehet, hogy nem tud eljönni. Ez még csak a második alkalom lesz, amikor előadást tartok, úgyhogy szükséges minden szellemi támogatás amit csak megkaphatok. Szeretném, amikor a hallgatóságot nézem a te gyönyörű arcodat felragyogni látni rám."

"Elmegyek, egy feltétellel: ha te is eljössz szerdán az én összejövetelemre."

"Miféle összejövetel az?" vonta össze szemöldökét.

"Egy költészeti csoport az egyetemen. Minden szerdán este összegyűlünk és verseket olvasunk. Az előadó felolvas nekünk egy bizonyos verset és aztán feladatul adja nekünk, hogy írjunk egyet hasonló témára. És aztán aki akarja, felolvassa a sajátját mindenki előtt. Egy csak egy nyári egyetem negyed kreditpontért de kredit nélkül ingyenes, úgyhogy szeretettel látunk.
Két hete olvastam fel először egy verset és igazán élveztem. Úgyhogy írtam egy másikat felolvasásra a héten. És nekem is kell a szellemi támogatás. Na mitszósz? Áll az alku?" A lány kezetnyújtott a kézfogásra és ő belecsapott.

A lány nem engedte a kezét és ő sem. Hagyták, hogy összekulcsolt kezeik a köztük levő párnán heverjenek. Ted elfelejtette, hogy szégyellős és mélyen belenézett a lány nagy, barna szemeibe és ő viszonozta. Ha el is felejtette, ki volt korábban, már nem számított, többé nem volt ugyanaz a személy. A kapcsolat ami az egykori személyiséggel volt, most már ahhoz kötötte, akinek kezét fogta. Újjászületett ismét, elvesztette a lelkét hogy megtalálja - egy új teremtést a két összekapcsolódó szívben.

"Én is azt érzem, amit te," sóhajtotta a lány jelezve, hogy ugyanaz misztikus változás, mely szerelem néven ismert, vett erőt rajta, "de még nem vagy teljesen ráhangolódva az érzelmeimre ha fel tudod menteni Istent minden felelősség alól annak a kilenc éves kislánynak a halálával kapcsolatban. A te érzelmeidet túlságosan visszafogja az értelmed. Olvass el egy verset az élettel kapcsolatos érzelmeimről és reagálj rá csupán az érzelmeiddel." A lány felállt és megkerülte az asztalt. Ő követte, nem akarva elengedni a kezét, mert még soha nem érzett ilyesmit.

"Íme," mondta a lány kezébe adva egy géppel teleírt lapot "ülj le és olvasd velem együtt miközben elmondom." Vonakodva elengedték egymás kezét és a fiú leült. "Ez az a vers, amit két hete felolvastam," magyarázta a lány, "az volt a feladat, hogy írjunk rövid önéletrajzi verset ami lehet olyan eltúlzott vagy elképzelt, amennyire csak akarjuk. De én meglehetősen tartottam magam a tényekhez. Végülis itt van:

Gyermekzongora

Cyn Rose verse

Húgom meghalt, mikor kilenc voltam
Zongorája szótlan áll.
Mint nyitott koporsó, illő síremlék,
Megbújnék belsejében, s naponta meghalnék.

Kis testem húrokat ver:
Mereven feküdtem, míg elhalkultak
És az Ördög eljött minden seregével
Hogy messze vigyen egy szimpla árnytól.

De sose mentem vele el;
Helyette bácsikám szedett ki onnan.
Anyámat köhögésével ölte meg,
S így nevelt fel engem ő.

Bob, a szörnyű vadállattól te mentettél meg,
Szemeid által igézett járásom révület.
Szerelmed véget ért, de egy dolog sosem szűnt meg;
Te mindig az alsóneműdnek tartasz engem.

Amikor emberek állnak meztelen
Árnyékom más pályán halad
A 'bevezető dolgokat' én mindig utáltam:
A döfés, a csapás, a véres küzdelem

A közbenső idők a legjobbak:
Csapások között levegőben a kard -
Irányváltás, szünet és megnyugvás:
Ütemes döféseid hevernek mozdulatlan

Amint az ujjak leütik a billentyűket
Elnémuló rezgésekre várva
Olyankor húgom megnyugodva szólt
A szív érezte a szeretet érintéseit.

Olvass hát soraim közt, ezért imádkozom;
Zongorám egy írógép.
Lenyomom billentyűit, s próbálok játszani
Ahogyan ő játszott - bár az csengőbb volt.

És úgy tanítom én a kis embereket
Hogy Isten megszületett Betlehemben
Meg egyéb történeteket és tréfákat.

Ők pedig - lásd - fizetnek azért, hogy hazudjak nekik
És a világot nagybácsi-mentessé
Egyetlen tüske és bogáncs nélkülivé fessem.

Egyszerűvé teszem azt, és áldottá:
"Nem nehéz a munka, ha fütyülsz hozzá."
Meg, "a tehén nem érzi a hentes kését;
A tehenek bőrből vannak."

"Boldog és szabad életed lesz,
Együtt mindenki boldog!"
És ezek a tréfák kicsit gyanúsak lehetnek
Haton túl van egy érzés
Melyet csak a felnőtt értelem feszíthet keresztjére.

A dolgok ellenére oly' szomorú, hogy nem tudnak sírni
Vagy sajnálnak egy könnyet bárkiért.

Ahol szárnyatlan angyalok mennek a halálba
Mind darabokra hull az izzó napban.

Ilyen férgek vagyunk csak Teremtőnk sírhantján
Minden napunk az eltékozolt időben töltve el
Amely, múlhatatlanul pörög az utolsó hullámba
Megkeményedett lelkünket korommal piszkítva be."

A fiú ott ült erőltetetten komoly arckifejezéssel. Nem tudott kiokoskodni semmit a versből, de a hangja gyönyörű volt, ahogy felolvasta, mint a szomorú szellő ami sírok közt vergődik és suhan a holdfényben. Nem volt olyan szexi, mint Vonnie-é, de páratlan mélységű érzelmek voltak benne.

"Nem tetszett neked," jelentette ki a lány, ellazítva a pózt miután kitartotta az utolsó gesztust mellyel a szél lebukását mutatta a sírkő fölött.

"Nem szerethetek valamit, amit nem értek," ismerte el.

"Szereted Istent?" kérdezte a lány.

"Most olyan vagy, mint Olson testvér!" nevetett.

"Az ki?" kérdezte, orr-ráncolással jelezve valamit, amit a fiú nem értett.

"Egy testvér akit nagyon tisztelek és szeretek, aki azt mondta, nem tudjuk megérteni Istent, de mégis szeretjük őt, ahogy te is mondtad."

"Azonkívül," érvelt a lány csípőre tett kézzel gúnyos haraggal "nem azt mondtam, hogy értsd meg, hanem hogy érezd át!"

"Nos, nem értem, hogy tehetném," nevetett a fiú. A lány újra megfogta a kezét olyan szorosan mellé ülve, hogy a combjuk összeért.

"Ez nem olyasmi, amit elmagyarázhatnék neked," mondta a fiúnak "de adj rá időt és segítek, hogy meglásd mire gondolok." Hosszú és jelentőségteljes pillantást váltottak, mielőtt folytatta. "Addig is elmondhatom az intellektuális értelmét, ha szeretnéd."

"Szeretném," felelte, "ami összezavar engem az az, amikor a tények helyett a képzelet jön elő. Valóban belefekszel a húgod zongorájába? A nagybácsid igazán megölte anyádat? Ki az a Bob?"

"Jó, oké. Értem, hogy állsz hozzá. És, igen, belefeküdtem a zongorába és elképzeltem, hogy én vagyok a szegény kishugom a sírban. Autóbalesetben halt meg, amikor anyám vezetett. Még csak tizenhárom volt. Anyám válságos állapotban került kórházba és nagybácsim vitt magával oda. Egy büdös vénember volt, aki egyfolytában bagózott és köhögött. Órákig ültünk amikor a doktor behívta őt egy másik szobába. Amikor visszajött azt mondta, hogy anyám meghalt az ő egyik köhögési rohama alatt."

"Ő nevelt fel aztán?"

"Aha, így is mondhatnád, azt hiszem. Valójában csak ürügyet keresett anyám pénzének megkaparintására; aki jól házasodott de apám meghalt amikor még csecsemő voltam."

"Úgyhogy elhagytad, amint elég koros lettél, azzal a kis örökséggel amit kimenthettél a kezeiből?"

"Túl jóra gondolsz. De soha nem lettem volna elég erős hogy szembeszálljak vele, ha nincs a barátom, Bob, akivel az iskolában ismerkedtünk össze. Ő adta nekem ezeket a könyveket amiket megcsodáltál. Épp egy hónapja szakítottam vele; tudod csak a testemet akarta. Ez kissé sablonosan hangzik manapság, de így igaz. Soha nem volt ideje az elmémre, mégkevésbé a szívemre. Csak egy valamimet akarta, a ---"

"Igen, úgy vélem," szakította félbe Ted," ez az amit azon értettél, hogy 'összetévesztesz az alsónadrágoddal'?"

"Aha," nevetett "úgy gondolom, ez a kép jól kifejezi ahogy ő tekintett engem -- valami amit ráhúzhat a ---"

"Aha," vágott közbe megint, "értem az egészet, de mi az, hogy 'az emberek meztelenül állnak, az árnyékom más úton fut?"

"Ez valami, amit egyszer egy festményen láttam. Az összes ember állt, mind egyfelé néztek kivéve egyet, akinek az árnyéka az ellenkező irányba mutatott mint a többieké. Azt hiszem ez igazán ügyes megmutatása a csoportnormától való eltérésnek. De ne kérd, hogy megmagyarázzam a vers többi részét. Az egész érzelmi síkon van. Neked adom az egyik példányt és ha 'érezni' fogsz engem, nem csak 'érteni', akkor megérted a vers érzés módját."

"Kérdezhetek még valamit?" kérlelte.

"Lökjed!"

"Tényleg tanár vagy?"

"Nos ez túlzás," ismerte el. "csak segítek a tanárnak a Longfellow elemi iskolában. Általában az óvodás csoporttal vagyok. Ezek a kisgyerekek olyan vidámak! De tényleg tanár szeretnék lenni a főiskola után."

"Hány éves vagy?" kérdezte.

"Micsoda kérdés egy hölgytől!" kérdezte tettetett felháborodással. Aztán gyorsan kimondta, mintha valami hatalmas titkot leplezne le. "19 éves vagyok, 165 centi magas, 57 kiló, 35-24-34. Hány éves vagy?"

"Öhm, 17, és lássuk csak..., 172 centi, kb 72 kiló, a többit nem tudom."

"Hé figyelj, van valami dolgod ma este?" kérdezte a lány. Megrázta a fejét. "Akarsz jönni görkorizni? Tudsz?" Bólintott, meggondolatlanul válaszolva mindkét kérdésre, pedig csak az utóbbira akart. "Nagyszerű," állt fel mosolyogva a lány, "van egy görkori diszkó ami éppen most nyílt pár háztömbnyire innen és elmehetnénk oda."

"Nem," vágta rá, gyorsan eltiporva lelkesedését. El akarta magyarázni neki, hogy a randevú csak azoknak engedélyezett, akik házasságot terveznek, és mivel a lány nincs megkeresztelve, lehetetlen hogy összeházasodjanak. De ez a váratlan kitörése olyan ostobán jött ki, hogy nem tudta rávenni magát, hogy elmondja, hogy ilyesmiben hisz. Gyors kompromisszumra jutott magával: ők most nem randevúzni fognak, hanem valami más lesz.

"Nem?" duzzogott.

"Nem tudok valami jól táncolni, főleg nem görkorival."

"Óh, " mondta kifejezett csalódással.

"De nem korizhatnánk csak úgy a parkban?"

Visszatért a mosoly a lány arcára, ami arra emlékeztette Tedet, mikor a majdnem kioltott mécses újra pislákolni kezd.

"A fák finoman lengedeznek, a szellő cirógatja a föld fű-haját, mókusok ugrándoznak együtt, szerelmesek ülnek a padokon, gyerekek a hintákon, nem gyönyörű az én kis világom?" kérdezte a lány és hosszú lábai ütemesen ugyanakkor könnyedén forgatták, míg a fiú bizonytalan lábakkal fűzte be a kölcsönkapott korit. "Segítsek, kicsim? Gyere, kapaszkodj meg mamiban," nevetett.

"Szóval te vagy most az anyám?" kérdezte kötekedve miközben egymás köré fonták karjaikat.

"Hacsak nincs másik," felelte a lány kifejezéstelen tekintettel bámulva maga elé, felkészülve minden lehetséges válaszra.

"Nincs," felelte röviden "nincs senki más. De --- nos, szóval, tudod --- nem szabad randevúznunk senkivel a szervezeten kívülről."

"Nos, lássuk csak," felelte gyorsan, szorosan odahúzva testét az övéhez, "épp most csatlakoztam a szervezetedhez. Úgyhogy ne gyere azzal, hogy idegen vagyok tőle. Sok fiú van ott --"

"Bizonyára."

"Nos, a suliban van egy fickó aki alig várja, hogy a bugyimba nyúljon, de ők nem olyanok mint te, kicsim," mosolygott rá és megállította a pörgésüket hogy nyíltan a szemébe nézzen. "Úgy értem, szeretnék egy csomó olyan dolgot tenni, amikben te hiszel; gyönyörű dolgok, mint te is."

Mielőtt gondolkodni lett volna ideje, megcsókolta.

Hét óra után ért haza aznap esete, kábulat járta át egész lényét. Alvajárásában azt álmodta, olyan készségesen fogadja a lány az Igazságot, hogy együtt merítkezhetnek alá vasárnapa a kongresszuson, aztán rögtön utána összeházasodnak.

Bobby állította meg mikor futott felfele a lépcsőn. "Hé, kaptál valami levelet," kiáltotta oda a szokott módon. Ted megfordult és elkezdett lefelé jönni. "Az új Őrtorony, ugye?" kérdezte Ted.

"Nem, valami más. Menj fel aztán utánad viszem!"

Ezzel visszaszaladt a lakásukba, Ted meg fel. A hűtőre ragasztva egy üzenet volt Paultól:

"Menni fogok a holnapi összejövetelre. A lakbér a rejtekhelyeden."

Ted átkozódva odament a konyhaszekrényhez és feltépte az ajtaját hogy belenézzen a söröskorsóba, amit egyik barátja adott neki a fűszerraktárban azon az éjszakán oly régen. Ide "rejtette" a pénzét, habár úgy tűnt, mindenki tud róla. A korsó azonban üres volt.

"Íme!" jelentette be Bobby, magasra emelve a levelet. Ted elvette és együtt leültek a konyhaasztalhoz, ahol felnyitotta egy késsel.

"Kitől jött?"

"Ne legyél olyan kíváncsi."

Phyllistől jött, és hamarosan annyira belemélyedt, hogy Bobby bement a hálószobába és az ablakból figyelte az utcán tollasozókat. "Ted," szólította, "nem jössz ki fogózni vagy valami?" De Ted nem válaszolt. Nagyon elkomorult ahogy olvasta:

"Bocsáss meg, hogy nem írtam hamarabb. Sokkal előbb kellett volna írnom, hogy ne 'verjelek át'.
De már mondtam egyszer, hogy nem akarok összeházasodni veled. Úgyhogy kérlek, hagyd abba a zaklatásomat. Mivel a randevúzás csak azoknak van, akik házasságot terveznek, nem szeretnék találkozni veled. Nem szeretném, hogy több levelet írj nekem.
Nem akartam erre sem válaszolni, de megmutattam Terrynek és azt mondta, írnom kéne neked és elmondani az érzéseimet. Nos az érzéseim ezek:
Nem szeretnék összeházasodni veled az eljövendő Új Rendben, még kevésbé most.
Csak gondolj bele mindabba a nehézségbe, ami egy ilyen kevert házassággal járna. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem 'nehezen megkapható' vagyok, hanem 'hozzád hasonlóknak lehetetlenség megszerezni' féle. Ha mindenképp házasodni akarsz, a saját fajtád felé tekintgess, ahogy én is teszem.

-- Phyllis"

Ami leginkább felzaklatta különös módon az volt, hogy a házasodást nem tervezők randevúzási tilalmát idézte: Mintha nem tudná ő is, és nem említette volna abban a levélben.
Tegnap, vagy akár néhány órával korábban a levél könnyeket, haragot és döbbenetet keltett volna benne. Most könnyedén ejtette a témát azzal, hogy válaszolt Bobbynak: "Okszi, menjünk és fogózzunk."

Később labdázni kezdtek és közben beszélgettek. "Tudod," közölte bizalmasan Bobby, "hogy Joey és Jeannie mindig felosonnak a szobádba napközben."

"Igen? Paul nem tartja zárva az ajtót?"

"Nem, sarkig tárva hagyja egész nap, hogy járjon a levegő."

"De minek mennek oda?"

"Azt nem tudom, alighanem hogy olyasmit csináljanak amit nem szabad."

"Az igaz," emlékezett Ted, "egyik nap is az ágy alá bújva találtam őket."

Ekkor Richard lekiabált az ablakból Bobbynak, hogy menjen fel és készüljön a csütörtök esti összejövetelre.

Ted azon a csütörtökön dolgozni ment, főleg azért hogy valamelyest csökkentse az aznap este miatti idegességét. Rendkívül jól dolgozott, bámulatos termelékenységet nyújtott nagyon rövid idő alatt. Új szerelmének energiáját és az idegességét a megtartandó előadása miatt a liszteszsák cipelés rabszolgamunkájává alakította. Termelékenységét kellőképp észrevették és jelentették a felügyelőnek az irodában, de aznap semmi történt.

Amikor hazaért Ted azonnal keresni kezdte Vonniet, hogy megkérdezze volna-e hely Cyn-nek a kocsiban. Bobby nyitott ajtót. Mutatóujját ajkaira téve mutatta Tednek, hogy csendben kövesse őt a folyosón Jeannie és Sherri szobája elé. Hallották, Jeanny hangját, ahogy ezt mondja Joeynak:

"Nem, mer már nem volt ott ma több, te valami mást kaptál. A 'mást' könyörögve mondta, mire Joey büszkén válaszolt:

"Mást kaptam. Gyere, megmutatom, látod?"

"Hol szerezted?" kérdezte Jeannie csodálkozva.

"Egyik srác a suliban szerezte a boltból és adott minden barátjának belőle. Én és pár másik csávó felmentünk a házukba másnak a baseball meccs után."

"Hű! Ez nagyon állat. De mit csinálunk a pénzzel?"

"Mi folyik itt?" Vonni parancsoló hangja váratlanul megzavarta Ted és Bobby figyelmét. Egy nagy kosár mosott ruha volt nála, ép most hozta fel az alagsorból.

"Á, semmi," felelte Ted félretéve a témát, "az szeretném kérdezni tőled, hogy van egy új bibliatanulmányozóm, aki szeretne eljönni ma este az összejövetelre de nem tud odajutni. Szerinted volna hely az autódban? Paul is jönne."

"Ja, tedd be a csomagtartóba," felelte élesen. Bobby nem megmondtam, hogy menj és vágd le a füvet? Úgyhogy mars kifelé és csináld!"

Ez bizony egy új Vonnie volt. Nem örvendezett az új bibliatanulmányozó miatt, nem próbált helyet adni neki, gúnyos és követelőző a hangja; egyik sem volt jellemző rá. De ő állt ott, leizzadva, megfeszülő karral tartva a kosarat, kócos hajjal.

"Mindannyian elég jól vagytok, hogy elgyertek ma este?" kérdezte Ted, rájőve hogy ha nem, akkor volna hely Cyn-nek.

Még mindig Bobbyra nézve Vonnie fenyegetőzni kezdett "Már szóltam egyszer, fiatalúr, úgyhogy most húzzál kifelé és vágd le a füvet. Vagy azt akarod, hogy szóljak apádnak amikor megjön, hogy elfenekelésre vágysz?"

Bobby felnézett Tedre aztán a hálószoba ajtóra, ahol kémkedtek. Megvonta a vállát és engedelmesen kiment az ajtón.

"Már jobban néz ki a szemed," bókolt Ted.

"Ezért megyünk el mind ma este," jegyezte meg szárazon miközben kiszedte a ruhákat a konyhaasztalra.
Ted kezdett aggódni, hogyan jut el Cyn az összejövetelre ilyen együttműködéssel, amikor minden további beszélgetési lehetőséget elvágva egy mély, zörgő hang hallatszott egyre erősebben egészen míg fülsüketítővé vált. Ted kiment a tornácra, hogy megnézze honnan jön. Egy rozsdás, rózsaszín autót látott, ami legalább húsz éves volt, négyajtós, hiányzott az első szélvédője, és sajna kipufogódob sem volt rajta. A zaj visszhangzott a fejében és nem tudott tisztán gondolkodni, hogy mit is keres ez a szörnyűség az otthonuk előtt.

A lárma elcsöndesedett és Paul ugrott elő. "Hé ember, na mitszósz?"

"A tied?" kérdezte Ted kellemetlen arckifejezéssel.

"Ja, most vettem. Nem semmi! Találd ki mennyi volt."

"Ö, izé. Hát úgy --"

"Mehetek egy kört?" kiáltotta Bobby előrohanva a hátsó udvarból, ahol a fűnyíró vacak indítójával küszködött. Ted örült, hogy megszabadult az ócskavas árának találgatásától, főleg mert úgy tekintett rá, mint a lehetőségre, hogy Cyn ott legyen az összejövetelen.

Amikor Paul és Bobby visszaértek a nagy utazásról, Tednek volt néhány szava az előbbihez, Vonnienak meg az utóbbihoz.

"T'od ember," felelte Paul 'én betettem a söröskorsóba, ahol a mardék pénzed tartod. Ott tartod, nem?"

"Ott tartom, ha van egyáltalán."

"Ah, menj már, ember. Tudom, hogy csak hülyülsz velem. Megkaptad a pénzt, ugyi?"

"Szerintem te viccelsz, amikor azt mondod, hogy betetted, mikor semmi nincs ott."

"Ember, mekkora arc vagy," összegezte Paul, bement a fürdőszobába és bevágta az ajtót.

Ez valami buta vicc tőle, vélte Ted, hogy nem ismeri már el. Vagy lehet, hogy ott hagyta a pénzt aztán váratlanul rájött, hogy autót vesz, és kivette és elfelejtette levenni az üzenetet. Talán már azt is elfelejtette, hogy visszavette a pénzt. Ez a magyarázkodás még egy célt szolgált Ted elméjében: könnyedén kell vegye ezt az ügyet hogy Paul belemenjen Cyn elvitelébe és ez a mentség a viselkedésére megkönnyítette az ehhez szükséges közönyösség elérését.

Még ha Paul kifizette is a lakbért, késve tette, úgyhogy készségesen beleegyezett, hogy elfuvarozza Ted új biblatanulmányozóját. Ted elhatározta, hogy legjobb, ha nem mondja el neki, hogy ez az új bibliatanulmányozó történetesen egy egyedülálló fekete lány rendkívüli szépséggel; kellemes meglepetésnek szánta ezt számára.

Annyira kellemes volt a meglepetés, hogy Paul ragaszkodott ahhoz, hogy Ted üljön hátra és a lány üljön mellé előlre. Ted beleegyezett, mivel Paul autója volt.

"Hogy s mint, szépségem?" kérdezte Paul bevágódós mosolyával.

"Sokkal jobban lennék, ha az utat néznéd, kérlek."

"Paul a szobatársam", magyarázta gyorsan Ted, "még csak most kezdte a tanulmányozást, úgyhogy nem az ideális megjelenítése a Tanúk többségének."

"Kösz, ember," felelte ingerülten Paul, és próbálta mentegetni magát,"Minden tudok erről a dologról, t'od; mindenki felveszi az öltönyét szép rendben vagy jön fentről a nagy csávó és kivág mindenkit."

"Elég, mért nem tudsz viselkedni?" bőszült fel Ted.

"Ne, hadd folytassa," hagyta rá Cyn, "ez tanulságos."

"Nos, figyu, ezek a Jehovák kitalálták az egészet. A vég tényleg hamar eljön, és ha nem akarjuk, hogy végünk legyen, akkor olvasnunk kell a Bibliát és eljárni az összejövetelekre és rendesen élni. Így van, nemde, Teddy?"

"Lényegében igen."

"Nem, nem így," ellenkezett a lány meglepve minkettőjüket, " nem figyeltél soha a szobatársadra? Nem hallgattad meg soha?"

"Bizonyára, de --" kezdte Paul, de félbeszakították.

"Akkor tudnod kéne, hogy ez egyáltalán nem így van. Az egészet elhibáztad, ha úgy van, ahogy gondolod. Ez a vallás nem valami belépő a megváltáshoz. Ez egy életerő: egy energiaforrás, ami megújítja és feléleszti az életet! Ez egy szellemi paradicsom, ahol az emberek őszintén szeretik egymást azért, akik. Nem figyelted meg a különbséget Teden, mióta az Új Világ része lett?
Nem csak a bőrét akarja menteni; kimutatja a szeretetét mindenki felé azáltal, hogy elviszi nekik az Igazságot. Ez az amiről szól: szeretet és igazság. Soha nem voltál összejövetelen, soha nem figyelted meg és érezted ezt a szellemiségét az egésznek, és nem voltál benne és nem járt át."

Igazán felnagyította Ted szellemét saját ihletett költői talentuma által. Elolvasva a folyóiratokat és részeket az 'Igazság' könyvből amit nála hagyott, teljesen megtelt azok eszméivel. Úgy beszélt, mintha évek óta benne lenne, nem egy napja. De mindezek ellenére, miatta való lelkesedése ellenére, és hogy megvédte az Igazságot, Ted úgy érezte, hogy válaszolni szeretne utóbbi kijelentsére: "Nem, Paul volt összejövetelen. Te nem voltál, és ezért van különbség a leírásotokban."

Már megszokott rutinnal mutatta be a lányt mindenkinek és suttogva magyarázott az új ismerősökről, ami néha mosolyt, néha kuncogást fakasztott a lányból. Mellé ült, anélkül hogy gondolkodott volna ezen, és észre sem vette és máris szólították mint helyettes "kettes számú programot." Ahogy felállt a színpadra, lepillantott rá, mint tette egykor Phyllissel és buzdítást kapott, hogy "megadja nekik."

Bibliaolvasás volt a feladat. Mindig Rettegett a "kettes számú tanulóbeszédtől", mivel annak nyilvánvalóan az volt a célja, hogy bizonyítsa a testvér olvasási képességét. Gyakran sóhajtott szellemében az unalom és szégyen mélységeitől, amikor nagyon fiatal testvérek tartották ezt a beszédet és a hallgatóság buzdította őket (rendszerint a szüleik) minden egyes szóra. De ez az olvasás kivétel volt. Egy olyan alkalmazást talált rá, mely annyira helyénvaló volt, hogy elgondolkodott, mért nem jutott eszébe korábban.

"Az elátkozottság helye," kezdte felkeltve mindenki figyelmét. Baljós hangon folytatta: "Gyötrelem helye a bűnösök számára, mely örökkévaló. Szenvedéseik elképzelhetetlenül súlyosak és örökké tartók: pokoliak. Így mondja a Katolikus Enciklopédia, és ezt vallja az egyházak nagy többsége napjainkban.

"De most egy ettől eltérő véleményről van szó. Szó, mely szerint a pokol a reménységben nyugvás helye. Ez a szó értékesebb a többinél, mert a Szent Bibliából szól. Egy férfi hangja, Jóbé, és ha fellapozzátok velem együtt az ő könyvének tizennegyedik fejezetét, megtudjuk a halottak valódi helyzetét tőle." Itt szünetet tartott és körbetekintett a várakozó arcokon, elidőzve ha csak egy kis időre is Cynthia Rose arcán.

"És itt ezt olvassuk:

" Az asszonytól született ember rövid életű és telve van nyugtalansággal. Kinyílik, mint a virág és levágják. Eliramodik, mint az árnyék és nincs többé. " (UVF)

"A világ vallásai azt tanítják, hogy az ember nem szűnik meg létezni, hiszen halhatatlan, és így alávethető a halála utáni kínzásnak. De Jób azt mondja, nem létezünk tovább. És mért nem? Jób válaszol a negyedik és ötödik versben:

" Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki. Minthogy meg vannak határozva napjai, Nálad van hónapjainak száma; törvényt szabtál ki rá, melyet nem léphet túl." (UVF)

"Ős-szüleink tisztátalanokká tették magukat és halandóvá lázadásukkal. Csak ezt adhatták tovább leszármazottjaiknak. Úgyhogy, immár eltávolodva Istentől, nem élhetünk örökké. Ő általában 70-80 évre korlátozta napjainkat."

" A hatodik versben Jób kéri Istent:

' Fordítsd el róla tekinteted, hadd legyen nyugalma, míg örömet nem talál, miként a béres az ő napjában.' (UVF)

"'A Héberekhez írt levéllel összhangban, ahol szintén ezt olvassuk

' hogy ő megszűnhet '

Ha Isten elfordítja tekintetét rólunk, mi megszűnünk, hiszen Ő az élet forrása. De akkor mikor tapasztaljuk meg a veszteség fájdalmát és a tűz gyötrelmét, ahogy a vallások tanítják? Jób azt mondja, hogy örömet találunk amikor lefekszünk a nehéz, dolgos napok után.

"De az emberiség örök halálra van ítélve? Nincs reménységünk? Jób válaszol a héttől tizenkettőig terjedő versekben:

" Hisz még a fának is van reménye: Ha kivágják, újra sarjad " (UVF)

Ahogy felolvasta ezeket a szavakat érzelemmel telve, Cyn és kevésbé, de még Paul is, érezték mennyire hisz abban amit mond, még ha a szavak szembetűnően ellentétesek voltak is alkalmazásukkal.

" Az embernek is le kell feküdnie és nem kel fel. Az ég enyészetéig fel nem ébrednek, s nem keltik fel őket álmukból. " (UVF)

"Mennyei Atyánk nem szereti jobban a fákat, mint az embereket. Amikor ez a régi ég és föld nem lesz többé, a halottak felébrednek az alvásból. (Nem, nem kínzásukból, hanem az alvásból.) Ezek a halottak, beleértve Jóbot is, kijönnek a pokolból, ami héberül sheol. A 13. és 14. versek:

" Ó, bárcsak elrejtenél a seolban, rejtegetnél míg el nem fordul haragod. Bárcsak időt szabnál nekem és megemlékeznél rólam! Ha meg hal az életerős férfi, vajon élhet- e újra?" (UVF)

"A Szentírás válasza: Igen! Végig a Bibliában ez a reménység van fenntartva azoknak, akik most alszanak a halálban. Jób a 14. versben ezt mondja:

" Kényszerű szolgálatom minden napján várakozni fogok, míg el nem jön szabadulásom " (UVF)

"Itt kifejezi reményét a szenvedésből való megszabadulására, akár a gyógyulás, akár a halál és a feltámadás várása által. Reménységet találni a sheolban vagy pokolban - ez idegenül hangzik a kereszténységnek, de nem azoknak, akik a Bibliát olvassák."

Ezután Ted felolvasta a kijelölt 15-19 verseket a végén:

" Még a szikla is elmozdul helyéről, a köveket is elkoptatja a víz. Elmossa a föld porát az áradása. Így feszted el a halandó ember reménységét." (UVF)

"Reménysége lehet sokaknak akik meglátják Krisztus millenniumi uralkodásának kezdetét az ő életidejükben. Aki meghalt, annak elveszett a reménye. De figyeljük meg miféle emberek voltak ők és vagyunk mi: halandó emberek, nem halhatatlanok, mint sokan hiszik, hanem halandók, ahogy Jób kijelenti Isten Igéjében.

"A 20-22 versek zárják le a témát, mondván: "Legyőzöd őt mindörökre, és elmegy; eltorzítod arcát, úgy bocsátod el. Fiait tisztesség éri, de ő nem tud róla, jelentéktelenné válnak, de ő nem tud róluk. Csak a teste fáj, amíg van neki, és lelke kesereg, amíg benne van." (UVF)

"A halálban nincs tudás ezen világ eseményeiről vagy bármiről. Csak amikor a 'lélek' vagy 'élet' bennünk van, tudunk törődni vagy keseregni. Amikor a lélek vagy élet eltávozik belőlünk, megyünk a sírba vagy ahogy a régi angolban mondták: a pokolba (hell): a reménységben nyugvás helyére."

Amikor visszaért a helyére, hogy meghallgassal az összejövetelt vezető vén imáját, Paul vállon veregette, hogy "Jó voltál, ember!", ami néhány közelükben ülőt megnevettetett.

Cyn mosolygott és megfogta a kezét, nem engedve el, míg ki nem húzta, hogy lapozni tudja a Bibliáját.

Azonban a lány magában elosont az összejövetel után, hagyva őt hogy megbeszéljék az új szemléltetés fő pontjait Eric Potterrel. Figyelte a lányt a szeme sarkából amíg az elveszett a tömegben. Úgy tűnt, jól elvegyült.

"Hé, hallottad mi történt ma velem meg Phyllissel a szolgálatban?" kérdezte Eric izgatottan.

"Nem, mi?"

"Megnéztük pár újralátogatását. Volt vagy négy-öt egy környéken, úgyhogy elmentünk néhányhoz, de egyik sem volt otthon. Az utolsónál hallottuk, hogy szól a TV, úgyhogy azt mondtam 'na végre, ez itthon van'. De Phyllis halálra váltan állt, bámulva a feljegyzését.

"'Mi van?' kérdeztem. Megragadta a kezemet és megállított felmentemben. 'Gyere, menjünk,' mondtam. 'Ne, most ne.' mondta ő, 'menjünk vissza a kocsihoz.' Úgy véltem, ez elég különös, de visszamentünk és odaértünk a kocsihoz. Aztán ahogy ott ültünk, jött az egyén, akit kihagytunk, jött egy nagy késsel így tartva' és szemmagasságba emelte öklét, 'és démoni arckifejezéssel nézett ránk. Azon voltam, hogy elrohanok, de Phyllis vezetett és hasonló arckifejezéssel lassan elhajtott onnan. Semmi nem volt amíg vissza nem értünk a teremhez, de itt nagyon letört lett és igazán félt."

"Komoly tapasztalat valóban." helyeselt Ted. "Jehova igazán figyel népére, látszik." Teljesen a történet hatása alatt volt, még ha fél szemmel Cynt kereste is. Azonban ahelyett, hogy őt találta volna meg, meglátta Phyllist egy nagy csoport közepén. Ugyanezt a történetet mesélte a saját szemszögéből.
Ted dühös lett, hogy a lány akit elvesztett betolakszik arra a helyre, ahol az általa talált lánynak kéne lennie.

"Találkoztál az új biblatanulmányozómmal?" kérdezte Erictől.

"Az a színesbőrű lány? Láttam, de nem tudtam beszélgetni vele."

"Nem lány, hölgy. És nem színesbőrű, hanem fekete."

"Bocsánat, semmit sem akartam mondani ezzel. Hé, Phyllisről szólva, hallottál az eljegyzéséről?" Ted összeszorította száját és rázta a fejét.
"Aha," folytatta Eric, "Eljegyezték egymást Terry Bartonnal a múlt vasárnap."

"Mikor lesz az esküvő" kérdezte Ted fakó hangon.

"Tizenharmadikán, itt a teremben, pár órával az összejövetel után. Mindenki meg van híva."

"Rendszerint szolgálatba megyek vasárnap délutánonként, ha nem látogatok el Olson testvérhez, de meglátom, mit tehetek. És most bocsáss meg." Ted elsétált és Erik kissé szemtelen mosollyal nézett utána.

Cyn-t keresve meglátta Pault kimenni az ajtón a Salvayez testvérnőkkel. "Bizonyára az új autóját mutatja meg neki," mondta magában. Megfordult és szembe találta magát David Nelsonnal.

"Jó estét, Evanston testvér, láttam, hoztál néhány új embert az összejövetelre, ami igazán szép dolog. Szeretek új arcokat látni. Tanulmányozol velük?"

"Igen. Szóval még nem, de már készülnek rá."

"Ők testvérek?"

"Nem, nem rokonok." Ahogy Ted ezt kimondta, Dale Gravias kezdett beszélgetni Nelson testvérrel, ami lekötötte teljes figyelmét.

Ted elslisszolt, örülve a megmenekülésnek és megtalálta Cyn-t Sandy Wilsonnal és Shirley Graviassal beszélgetve. Amikor elég közel ért, hogy bekapcsolódhasson a beszélgetésbe, úgy találta hogy beszállhatna, de három nő sok volt neki. Úgy tűnt, a sminkelésről beszélgetnek és csodálkoztak, hogy Cyn miért nem festi magát. Hamarosan Cyn is eljött, otthagyva a két testvérnőt akik kedvenc márkáik nevét és árait hadarták.

"Kicsivel többe kerül, de megérdemlem, " mondta Shirley egy reklámszöveget visszhangozva.

"Nem az számít, mennyibe kerül, hanem hogy nézzél ki, kedveském," vitatkozott Sandy, "és ezt csak sok pénzzel érheted el."

Ted elvezette Cynt a karattyoló nőktől és megkérdezte, akar e már indulni.

"Az nem kifejezés. Elég volt a csalódásokból ma estére. De hogy megyünk haza? Paul elment a két spanyol lánnyal, tudod."

Kissé kiakadva válaszolt: "Láttam, hogy kimegy velük, de nem tudtam, hogy hazavitte őket. Vissza fog jönni értünk, biztos vagyok benne."

"Nem fog," javította ki komoly pillantással, "megkért, hogy menjünk haza magunk. Elmegy és egész éjjel gyötri az agyukat."

"Vegyél vissza. Ne mondj ilyesmit. Nem tudjuk." Bizonytalan volt a helyzet, különben megkérdezte volna, hogyan lehet csalódott a szellemi paradicsomban.
De a lány arckifejezése azt mondta neki, hogy inkább ne kérdezze meg. "Megkérem Richardot, elvinne e minket."

Richard beleegyezett, hogy kiteszi a családját és visszajön a lemaradt párért. Nemsoká Richard autójában voltak, Cyn lakása felé hajtottak.

"Mi történt valójában a feleséged szemével?" kérdezte Cyn merészen.

"Ó, csak otthoni baleset," felelte Richard.

"Nem," felelte Cyn hevesen "ezt mondta mindenkinek az összejövetelen. De én tudni akarom, mi történt igazából. Úgy értem, te állítólag az 'igazság népéhez' tartozol meg minden, úgyhogy mondj igazat."

"Nem szeretem kibeszélni mások ügyetlenségét," felelt Richard, és rámosolygott a visszapillantó tükörben.

"És nem a te kisfiadnak van a seb a szeme felett?" faggatta Cyn.

"Mindig elesik baseballozás közben az utcán," magyarázta Richard gyorsan halványuló mosollyal.

"És a kisfiú, aki sírt mikor megérintettem a hátát, mert annyira sebes?" kérdezte "Ő is a tied, ugye?"

Hitetlenkedve bámult rá.

"És Sherry: véletlenül hullott ki csomókban a haja?"

"Mi ez, vallatás?" kiáltott fel Richard. "Verekszenek az iskolában meg ilyenek. Nem tarthatok számon minden kis karcolást." Rámosolygott Tedre a visszapillantó tükörben. Ted gyorsan válaszolt egy ugyanilyen mosollyal, habár nagyon zavarodott volt: az iskola vagy egy hónapja véget ért.

"Volt nekem egy épp olyan nagybácsim valaha, mint te", zárta le a lány. Aztán csöndben ültek míg megérkeztek az otthonáig.

"Tudsz várni egy pár percet?" kérdezte Ted, "Szeretnék beszélni Cynnel."

"Oké, de ne legyetek kettesben a lakásában," figyelmeztette Richard, "nem tűnne helyesnek."

"Megállunk ott, a bejáratnál," igérte Ted.

"Nem, ott nem látnálak; a kisértés túl nagy a te korodban. Csak álljatok meg ott az udvaron, ahol rajtad tarthatom a szemem. "

"Jó éjt, Cynthia," szólt utána Richard, miközben Teddel kiszálltak.

A lány nem válaszolt. Megfogta Ted kezét és egy öreg tölgyfához vezette az udvar elején. Ott a fiú hátát a fa törzsének nyomta, ahol Richard nem láthatta őket.

"Bocsánat, hogy csalódtál ma este," mentegetőzött, "de nem tudom elképzelni, miért. Nem érezted a szeretetet -- ahogy azt Paulnak mondtad?"

"Egy kicsit itt is ott is. Leginkább tőled, " fonta nyaka köré a kezeit, " de ott háromnál négynél nem többet tudnék testvéremnek vagy testvérnőmnek szólítani."

"Miért mondod ezt? Nem ismered még őket. Nem láttad, milyen szeretők valójában. " Kérlelő volt a hangja. Megfogta mind a két kezét és levette a nyakáról. "Annyira boldog és büszke voltam, ahogy beszéltél Paulnak. Olyan volt, mintha az énszavaim volnának, az én gondolataimat visszhangoznád és tudnád mit érzek az Igazsággal kapcsolatban. Szinte olyan volt, mint az én beszédem: legmélyebb hitemet fejezte ki egy furcsa és gyönyörű nyelven. De most --"

A lány fejezte be gondolatait: "most olyan vagyok mint egy szikra, amit te tűznek gondoltál. De ez a mi utunk, költőké. Mi csak azzal tudunk táplálkozni ami tényleg ott van. Míg minden hajtóanyag elfogy, ez a mi lelkesedésünk az egész ideáért. Ha olyan lenne, mint ahogy azok könyvek és folyóiratok mondják amiket adtál, vagy úgy tudnám látni, ahogy te látod: elfedve a hiányosságokat és erényt csinálva még a hibákból is - még mindig lángolnék.

Richard dudált egy rövidet, mire Ted gyorsan folytatta: "Mondd el egyszerű szavakkal, mi bánt, elég a hasonlatokból!"

A lány szóra nyitotta száját, mikor Richard már feltűnően hosszan dudált.

Becsukta száját és elmosolyodott, majd megszólalt: "Holnap elmondom. Legyél itt hatkor, és indulás előtt beszélhetünk."

"Hova indulás?"

"Hát a költészeti csoportba, természetesen. Emlékszel a megegyezésünkre?"

"Ó hogyne. De úgy vélem, hogy mivel nem érdekel többé az Igazság ---"

"Ki mondta, hogy nem --- ?"

BEEEEEEEEEEP!

"A fenében, megint kezdi!" Megragadva a kezdeményezést, a lány váratlanul az ajkához nyomta ajkait, elengedték egymás kezét és a fiú a kocsi felé indult.
"Ne feledd, hatkor!" kiáltotta utána.

"Nem fogom," nevetett és beült a haragos Richard mellé.

"Milyen hat óra?" kérdezte az.

"Ó, akkor fogunk menni az első tanulmányozásunkra egy csoportos tanulmányozásra." Habár tulajdonképpen ez nem volt hazugság, mégis nagyon elleplező és félrevezető volt. Richard azt hihette, hogy Ted Biblia Tanulmányozásról beszél, hiszen teljesen elképzelhetetlen volt, hogy bármi mást tanulmányozna ebben az értékes időben, főleg hogy költészetet.

Másnap Ted túl zavarodott volt ahhoz, hogy a munkára vagy a szolgálatra akár csak gondoljon is. Attól fél, eljöhet az idő, hogy választania kell Cyn és az Igazság közt, és nem elég erős hogy helyes döntést hozzon. Hirtelen eszébe jutott, hányszor mondták neki, hogy Sátán mindent be fog vetni, hogy eltávolítsa őt az Igazságtól az alámerítkezése előtt és közvetlenül utána.
"Hát persze!" kiáltotta, homlokára csapva utánozva Richard gesztusát, amivel ő nemrég felhagyott, mert nem illet egy jövendő vénhez. Ez teljesen összeillik: Cyn nem más, mint a megtestesült bűn, amit a Gonosz felhasznált, hogy elbuktassa őt az alámerítkezése hetén! A lány felnagyította a testvérek tökéletlenségeit, aránytalan mértékben, azért, hogy félrevezesse őt.

Nem tűnt fel neki, hogy Cyn valójában alig beszélt ezekről a tökéletlenségekről, és azoknak a gondolatoknak a többségét amit neki tulajdonított, valójában ő gondolta olyan dolgok miatt, amikről a lány nem is tudhatott. De mivel annyira fájdalmas volt úgy gondolni magára, mint aki kritizálja a testvéreket, saját gondolatait adta a lány szájába.

Legjobb volna, gondolta végül, nem elmenni aznap este a találkozóra. Szavát adta, ez igaz, de feljogosítottnak érezte magát, hogy megszegje a Gonosszal kötött egyezséget.

Így leegyszerűsítve a dolgot és megszabadítva magát a zavarodottság fájdalmából, sokkal jobban érezte magát. A napot azzal töltötte, hogy aláhúzkodta a tanulmányozott könyvét és álmodozott a gyorsan közelgő kongresszusról.

Amikor Paul délelőtt hazajött, Ted még jobban érezte magát -- majdnem olyan jól, mint amikor Cyn megcsókolta görkorizás közben. Paul hallott Phyllis és Eric tapasztalatáról és most elszántabb volt mint valaha, hogy hitbuzgó Jehova Tanúja lesz. Még az Igazság könyv tanulmányozását is elkezdte Teddel, de mert túl fáradt volt, felmászott az ágyába a második oldal után. Tednek nem volt alkalma, hogy mérges legyen rá az elmúlt este miatt; minden haragját levezette Cyn-en és a feltételezett sátáni dolgain. Azzal sem foglalkozott, hogy Paul az úriembert játszotta a Salvayez nővéreknek. Ted pontosan azt a képességét gyakorolta, amiről Cyn beszélt az előző este a fa mögött.

A tagadásnak ebben a túlfűtött állapotában maradt egész pontosan hat óra huszonkét percig. Ekkor halk kopogást hallott az ajtón és Cyn hangját:

"Ted, bent vagy?"

Be volt kapcsolva a rádió, úgyhogy hiába tettette volna, hogy nincs otthon, Ráadásul ő mondta, hogy azt tettetni, hogy nem vagyunk otthon, lényegében olyan, mintha hazudnánk az ajtó előtt állónak. Úgyhogy kinyitotta és belépett az érdeklődő tekintetű Cynthia.

"Mi a helyzet," kérdezte, "miért nem jöttél el?"

"Nem tudom, úgy véltem, jobb így. Úgy értem, szóval... --- Honnan tudtad, hol lakom?"

"Beszélgettünk Vonnie-val tegnap este. De miért nem jöttél el? Megigérted, és azt hittem, őszintén mondtad."

"Őszintén mondtam. De úgy vélem, eltávolítanál engem az Igazságtól. Én vasárnap fogok alámerítkezni, Jehova akaratából, és tiszta szeretnék maradni."

"Nos, én nem foglak bemocskolni! Tudod, ez eléggé sértő."

"Bocsánat, csak úgy gondoltam, legjobb volna, ha nem látnálak többé."

"És én még írtam neked egy verset, szerettelek volna meglepni ma este a felolvasáson. Szép kis meglepetés!" Leült a pamlag szélére tenyerére támasztott állal és duzzogva mint egy kisgyerek. Mégis, ez nagyon szexi duzzogás volt, ami meglágyította a fiú szívének egész napos keménységét.

"Tényleg verset írtál nekem?" kérdezte végül.

"Igen, de el fogom dobni. Már nem jelent semmit. Csak odamegyek, leülök és hallgatom ahogy mások felolvassák életérzéseiket."

"Rendben, szavamat adtam. Megyek."

"Nem, nem akarok ráderőltetni semmit, ami ellentétes a vallásoddal -- például érzelmeket. Csak maradj itthon és húzogasd alá a könyveidet."

"Nem, tényleg, most már szeretnék menni. Szeretnék veled lenni. Egyfajta varázslat lesz úrrá rajtam, ha a közeledben vagyok. Rádszoktam."

"Szóval egy boszorkány vagyok, he?"

"Muszáj az ügyetlen udvariaskodásaimat kiforgatnod?" esett kétségbe Ted.

A lány ezen elnevette magát, és egy csapásra kiemelkedett lehangoltságából.

A biciklijét Richardék tornácán hagyta, és együtt buszoztak a kollégiumig. Elkéstek, és épp akkor léptek be, amikor a tanár befejezte az elvégzett feladat összefoglalását. De az ezt követő felolvasásból Ted leszűrte, hogy az idő periodikusságával volt kapcsolatban, a kozmikus vagy az érzelmi eseményekével. A legérthetőbb sorok ilyenek voltak: "Amikor az az óra utoljára mondja : tik / és az örökkévallóság elmúlik / az én kis szívem, oly gyenge, de igaz / továbbra is érted dobog majd."

A legtöbb vers nem érintette meg, míg egy ismerős kinézetű férfi ki nem állt a terem elejébe és elkezdett felolvasni egy verset Isten szakálláról.

"Azt hiszem, ismerem őt", mondta Ted a lánynak, de nem tudom honnan. A verséből ítélve nem Tanú." Jobban megnézte a férfi arcát, megragadta néhány sor ahogy a száját figyelte.

Mielőtt az idő elkezdődött, tudod
A jövő haja a gyökerekben aludt.
És amikor az első elkezdett kinőni
Isten szakálla fekete lett, mint a korom.

Talán egy érdeklődő lehet vagy valaki akit a munkálkodásból ismer, gondolta Ted.

"Nem őszibarack-pelyhes kamasz állapotban
Hanem egy férfias Isten
Mindent megtöltött férfias haraggal és dühvel."

"Tudom, ki ő," gondolta magában Ted, inkább a férfi azonosításával foglalkozva mint a káromlásával, "Bill Jackson, a könyvelő a munkahelyről. Csak egyszer láttam, ezért nem emlékeztem rá jobban."

"Az emberek ősszé tették Isten haját
Ráncokat okoztak kerub-arcán
És öreggé tették és elűzték őt
A világűr legvégre
Keresve a festéket a legfeketébb lyukban.

Az angyalok látták megszaggatott haját
És leplet szőttek Isten halott lelkének
majd eltemették őt mindenhová
Még a szívekbe is temették őt
hogy várja a soha el nem kezdődő időt."

"Ez rettenetes volt," suttogta Ted Cyn-nek, "Mindenki arról ír, hogy Isten halott. Ha így van, mi is halottak leszünk. Remélem, a te versed nem ilyen lesz."

"Az enyém rosszabb:" mondta mosolyogva felállva és a pódium felé nézve, "az enyémben még él."

Nagyon kellemes látvány volt a kis csoport előtt állva. Nem látszott rajta az idegesség, hanem minden fület irányított és ezáltal minden elmét is. "A vers," kezdte, " címe 'Viharvert és Igazság ízű' és Ted Evanstonnak van ajánlva."

I.

Téli halálból kelünk
új életre a tavaszban.

Gyors rajtaütésben
Igazság-harangok zengenek!

A trilla a lelkünkben,
A rajongás, a csúcspont,
új célok elérésével
Új világosság melegében!

II.

A tűző nyári melegben
A fény még ragyogóbbá nő.

Félretesszük a tejet a hústól
és kutatjuk, mit fog tenni Ő.

Ez az én szívem
A nyár ifjúságában
Érzi a napsütést
És szereti az igazságot.

III.

De eljő az ősz egyszer
És a fény homállyá válik;

El fogjuk veszíteni a napot,
És el fogjuk veszíteni Őt:

Szívünk ólomsúly lehet
S megszűnik szállni fent.

A meredély szélén állhatunk
És nem kutatunk többé.

IV.

Mikor fagyott igazság-harangok
Repednek, és megszűnik a harangszó,

Mennyeink poklokká válnak,
És az igazság is ugyanúgy

Aztán az ősz téli halálba zuhan.
A gyöngyfényű kapuk fagyott reteszek.

Imáink bennragadnak a fagyos leheletben,
S egyedüli válasz az Ő 'Hát aztán'-ja rájuk."

Mielőtt leült, más valaki állt a helyére és kezdett olvasni, de Ted csak az ő keserű szavait hallotta visszhangozni elméjében. Ennyire rosszul bizonyította be, hogy Isten törődik velünk? Úgy érezte, hideg ereszkedik közéjük, mint a képzeletbeli tél az ő elégedetlen versében.

Az utolsó felolvasást követően a tanár felolvasott néhány "profi" verset, példának arra, mit alkossanak a következő hétre. A foglalkozás végetért, Ted gyorsan odament Bill Jacksonhoz, hogy távol kerüljön Cyntől és hogy beszéljen vele a verséről. De nem sikerült valami jól, mert a lány mögötte haladva követte őt.

"Helló, emlékszik rám?" kezdte Ted.

"Hogyne, az a Jehova Tanúja a munkahelyemről," felelte Bill, "meg vagyok lepve, hogy itt van. Talán annyira szereti a verseket is mint a vallását?"

"Nem, nem annyira, Nem igazán. Ő Cynthia Rose," mutatta be megérintve a lány vállát, "ő egy költő. Én csak hozzácsapódtam ma estére."

Bill megértő mosolya eszébe juttatta Tednek, hogy a férfi természetesen mindezt tudja a lány felolvasott verséből. Úgy gondolta, meg kéne próbálnia jobban uralni a helyzetet és visszatért az általa ismert területre: " Ami a versét illeti, Mr Jackson, elmondaná nekem, hogyan élhetünk mi, ha Isten halott?"

Nem akarván igazán megvitatni a témát, Bill Pált utánozta, aki a megosztott Szanhedrin előtt állva (Apcs. 23:6-8) így szólt: "Kérlek, ha szeretnéd, előbb mondd meg, milyen különbséget jelent, ha ő halott vagy ha azt feleli minden kérdésedre: és akkor mi van?" Ez természetesen Cyn versével való vitatkozást és egyetnemértést is jelentett, amit a legjobban szeretett volna elkerülni a Billel való beszélgetés által. Cynre pillantott aztán Billre és vállat vont.

"Nos, akkor ejtsük a témát, ugye?" javasolta Bill. "Néhány érdekes beszámolót hallottam a munkádról mostanában."

"Igazán? Jót vagy rosszat?"

"Nem tudom. Hogy idézzem forrásomat, te 'pokolian dolgozol'. Elmondanád nekem, mit jelent itt a 'pokol' kifejezés? Zavaros nekem ez a téma, mert ugyanez az úriember (hogy tágabb értelmezésben használjam a szót) gyakran mondja hogy 'pokoli hideg' vagy 'meleg' valami, vagy valaki 'pokolian dolgozik', vagy néha úgy felel egy kérésemre, hogy 'mi a poklot akarsz?'. Szóval szerinted mit akar azzal mondani, hogy te 'pokolian dolgozol'?

Akik körülöttük álltak abbahagyták a beszélgetést hogy Bill szavaira figyeljenek. Néhányuk színlelt tudatlansággal mosolygott. De Ted félelem nélkül válaszolt neki: "A pokol [hell] egy régi óangol szó, mely az jelenti, hogy elfedett, rejtett. Úgy használták pl. hogy elássa [helling] a burgonyát. ami azt jelenti, hogy egy veremben tárolja a következő évig. A Bibliában az 'emberiség közös sírja' szinonimájaként használatos."

"Ted épp tegnap este tartott egy csodálatos előadást a pokolról a gyülekezetükben," jegyezte meg Cyn, "bizonyára szeretnéd meghallgatni, nagyszerű volt!"

"Értem," folytatta Bill egy szokatlan pillantással, "azt akarta mondani, hogy a munkád rejtve volt. De akkor hogyan láthatta és jelenthette nekem? Nem is rejtheted el a munkádat, tudod, mindenfelé megtalálható vagy a raktárban."

Ez az utolsó megjegyzés kuncogást váltott ki a körülöttük állókból. "Nos, amit te gondolsz és amit a Biblia mond erről a szóról az két különböző dolog," magyarázta Ted. "Ha végigvizsgálod az összes előfordulását a szónak a Bibliában --"

"Ó, kérlek ne említsd többé a Bibliát," könyörgött Bill, ujjait halántékához emelve, mintha fejfájás gyötörné, "kiújulna a homilofóbiám."

Erre felnevettek ketten hárman, akik megkérdeztek mások, mi az a homilofobia. De ahogy ez elkezdődött, Cyn megfogta Ted karját és húzni kezdte: "Gyere Ted. Ez csak szerepelni akar." Ahogy kislisszoltak a szobából, hallották az egyik magyarázatot: "Azt jelenti: halálos rettegés a prédikációtól."

Hazafelé a buszon lehetőségük volt mindent megbeszélni. A lány megállapította, hogy a fiú nem volt csalódott az összejövetelük miatt mint ő az övékén. Mindazonáltal tudta, hogy egyáltalán nem tetszett neki.

Mivel ez annyira nyilvánvaló volt, a fiú az előző napi összejövetelre terelte a szót. A kérdésére válaszolva a lány jóval messzebb ment, mint a fiú elviselte volna: "Oké, mindenek előtt" kezdte, " a fickó akiről annyira áradoztál, hogy a világon az igazság legjobb szónoka, veri a gyerekeit és a feleségét!

"A nők csak a sminkelésről beszélgettek. És azon vetélkedtek egymással, ki hord jobb ruhákat. " A lány szünetet tartott ezután a bevezető haragkitörés után, hogy levegőt vegyen és folytatta: "És ki volt az a pasi, aki előadást tartott - nem emlékszem miről szólt, valami idővel kapcsolatos - olyan vékony bajuszú?"

"Nelson testvér, David Nelson," felelte Ted, "ő egy vén."

"Lehet, hogy öreg," felelte a lány, "de semmi tiszteletet nem érzek iránta ezért."

"Mi bajod vele?"

"Nehéz pontosan meghatározni, de annak az embernek nincs szeretet a szívében. Egy szigorú munkafelügyelőre emlékeztet, aki feltekert ostorral a hátamögött járkál. Soha nem mosolygott! Olyan mértékű rosszindulat van benne, hogy féltem, egyszercsak felrobban. Annyira frusztrált belül, egyből meglátod ahogy beszélsz a feleségével: beszéltem vele és olyan rideg volt, hogy esküszöm felállt a szőr a hátamon!"

"Mi próbálunk nem összpontosítani a személyiségükre", tájékoztatta Ted.

"Nos, én sem. Olyannak kell látnom az embereket, amilyenek, nem olyannak mint a csoport, amihez tartoznak. És ők is ezt tették azzal a George Butlerral."

"Most valami rosszat akarsz mondani róla, gondolom," sóhajtott Ted.

"Nem, valami jót szeretnék mondani róla és a Tanúkról, de te talán másképp fogod fel. Azt mondtad, hogy sokan közülük nem vesz tudomást róla, mert ő fekete és te vagy az egyetlen, aki igazán beszélgetsz vele. De itt jön a képbe a személyiség; ha ő egy egyén a csoportban, akkor ugyanúgy kéne foglalkozni vele mint a többiekkel. Ők azért bánnak vele másképp, mert ő személy szerint másképp látja a vallást mint a többiek."

"Hogyan?" kérdezte.

"Látod? Soha nem foglalkoztál vele, hogy megtudd. Soha nem járt az összejövetelekre a felesége haláláig. A nő évekig benn volt és aztán halálakor kérte, hogy ő kezdjen járni az összejövetelekre. Úgyhogy megtette, de a szíve nincs ott. Valójában eljár a baptista gyülekezetbe minden vasárnap. De ő azon kevesek egyike, akik szeretetből járnak a Királyság - terembe: a halott felesége iránti szeretetből.

Szeretnél többet is hallani? kérdezte a lány.

"Gondolom, kötelességednek érzed elmondani az egészet," monda a fiú ismét sóhajtva.

"Nos, ha elviseled, el fogom mondani, miért vagy te ott."

"Azért, mert ez az igazság." bizonygatta a fiú.

"Abból amit elmondtál nekem," folytatta a lány, "nyilvánvaló, hogy dacból és anyád elleni lázadásból kerültél oda. Mindenki lázad a szülei ellen a te korodban, ahogy én is tettem a nagybácsim ellen. Akkor lett ez, mikor Richard legyőzte érvelésben anyádat, és a Tanúk közé kerültél. Amikor láttad, hogy nyíltan kinevetik szüleidet, természetes módon csatlakoztál."

"Ezt gondolod?" kérdezte, próbálva meghökkentnek hallatszani. Mély lélegzetet vett és folytatta, "Nem tagadom, hogy van némi igazság abban amit mondasz, legalábbis az elején. De most már csak azért vagyok ott, mert ez az igazság. Ez az egyetlen oka maradásomnak, függetlenül attól, miért mentem oda először. "

"Tényleg ezt hiszed, és ezért szeretlek téged," mondta a lány. Megfogta a kezét és mélyen a szemébe nézett. "Szeretlek téged, " ismételte.

Látva, hogy nincs válasz más, mint ideges izzadás, folytatta: "és ez az érzés olyan mély, hogy én is tudok hinni. Te lehetsz az én Barbara őrnagyom és én leszek a te Adolphus Cusinod."

"És ez mit jelent?" kérdezte a fiú.

"Soha nem olvastad vagy láttad a Barbara őrnagyot George Bernard Shaw-tól?" kérdezte meglepődbe. Ted megrázta fejét, úgyhogy a lány elmagyarázta: "Nos, a lány egy őrnagy volt az Üdvhadseregben, aki ezzel a görög-tanárral, Adolphus Cusinnal esett szerelembe. Habár a férfi túl iskolázott volt, hogy higyjen az Üdvhadsereg tantételeiben, élvezettel csatlakozott hozzájuk az iránta való szerettetből."

"Ez nem lehet így," ráncolta homlokát a fiú, elgondolkodva rázva fejét, "azért gyere az Igazságba, mert ez az igazság; ne az irántam érzett szerelemből (habár hálás vagyok érte), hanem az Isten iránti szeretetből."

"Ez vicces. Éppen most ismerted el, hogy a belépésed indoka az anyád iránti dac volt, és most te mondod, hogy csak azért lépjen be valaki, mert az az igazság. Hadd csatlakozzam az én okomból, ahogy te és sokan mások, és akkor idővel az 'igazság' lehet ottmaradásom oka."

"Ez valószínűleg jobb indok, mint Paulé, azt hiszem. Ő csak félelemből és a védelem reménye miatt van ott. Hallotta Phyllisék tapasztalatát, és összekombinálta azzal az álmával, ez az egyedüli indoka."

"Te látsz" csodálkozott a lány, "kezded úgy látni az embereket, ahogy én! Én már hatással voltam rád; mi ketten eggyé leszünk! De most hogy én elmondtam a véleményem a te összejöveteledről, Ted, te jössz, hogy elmond mit gondolsz az enyémről."

"Nem mondanám, hogy nagyon foglalkoztam vele. Az összes vers valami vallás - ellenes jelentést hordozott magában. És aztán csak kavarogtak, hogy szellemes beszélgetést folytassanak vagy leszóljanak másokat."

"Igen," értett egyet a lány "Bill Jackson mindig ilyen, fitogtatja az intelligenciáját mindenkinek a homályos szavaival. Némelyik megállapítása egyszerűen szólva felvilágosító, valóban. Lefogadom, meglepődtél hogy találkozol valakivel a munkahelyedről. De mit gondolsz az én versemről?"

Tednek elhamarkodottan kellett választania két rossz közül: hazudjon és óvja meg Cyn érzéseit vagy legyen őszinte és bántsa meg őt? Rossz döntést hozott.
" Igazán nem tetszett, egyáltalán", kottyantotta ki. És ekkor, mintha mentegetőzne őszintesége miatt, "Nos, igazán, tetszett az első rész az Igazságba jövetelről, de a vége nem volt igaz."

"Lehet, hogy a jövőben fog igazzá válni, "felelte a lány.

Ekkor értek a megállóhoz. Leszálltak és elgyalogoltak Tedékhez. Ott a lány fogta a bicaját és miután megegyeztek a másnapi nagy összejövetelről, elkerekezett.

A négy érdekfeszítő de hosszadalmas kongresszusi napból a hatalmas teli nézőtéren az utolsó, a vasárnapi volt a legnagyobb számukra.

Cyn számára a kongresszus abból állt,hogy ült Ted mellett az unalmas beszédek alatt, állt és énekelte az ismeretlen énekeket, együtt tevékenykedett vele a kávézóban, azonnal elfelejtette a több száz új ismerős nevét, amint hallotta azokat, és gondosan elolvasott kivétel nélkül minden bibliaverset, amit Ted kikeresett és megmutatott neki a Bibliájában. Amikor végre eljött a vasárnap, azonban felüdítő volt Cyn számára a tömeggel állni a hotel uszodája mellett (kimondottan az alkalomra bérelték ki) és figyelni a fiatal férfiak és nők sorát ahogy begázolnak a vízbe és alámerítik őket.

Ted nem találta Cynt a fényképező rokonok tömegében. Kissé reszketett és hevesen imádkozott. Halványan hallotta, hogy a testvérek beszélgetnek mögötte és az egyik nevet előtte, a hullámzó vizet bámulta hogy távolt tartsa tekintetét az egyrészes fürdőruhát viselő testvérnők szomszédos sorától.

Végül ott volt, várta a testvért akit épp alámerítettek, hogy feljöjjön hogy aztán ő menjen le. Gratulált neki, ahogy elhaladt mellette. Ahogy hátat fordított a víznek, és jobb lábát a létra felső fokára tette, sok száz lábat látott maga előtt. Most lenne a legjobb felugrania a szabadságba, hogy itthagyjon mindent és rohanjon az örömteli életbe mint a megtartóztatás. Annyira könnyű lenne megtenni - a lábak megfelelő helyzetben, háttal a víznek - csak rohanni és nem nézni vissza. Cyn nem hisz ebben és a lány akarja őt. Az övé lehetne ha nem lenne ez egészen lehetetlenség. Mi jó van abban, hogy befogod az orrod és háttal belemerülsz a hideg vízbe egy teljesen idegen segítségével? Hülyeség! Gyerekes! Idióta!

De Ted nem vette figyelembe Sátán kiáltásait. Felismerte, hogy ezek Sátán kétségbeesett kísérletei, hogy visszatartsák őt Jehovának való önátadása jelképezésétől. Leugrott a létráról, a testvérek várakozó karjaiba sétált és ugyanakkor, mikor egy testvérnő felmerült és egy másik testvér is alámerült, Ted bemerítkezett.

Egy pillanatra érezte, hogy a hideg víz beborírja, az ismeretlen testvér erős, biztos karjai lent tartják, lábai kiemelkednek a vízből és egy másik testvér lenyomja. És akkor..., ez isteni érzés volt. Először úgy érezte, visszatért az anyaméhbe: a leg tökéletesebb lakóhely a folyékony falakkal és állandó táplálékkal, ahol minden gyönyörű, minden hiányt azonnal észrevesznek, minden gond azonnal megszűnik.

Aztán megérezte azt, ahogy volt: Jehova Isten a mennyben szellemi kapcsolatban van vele. A mennyek megnyíltak és fény töltötte be elméje minden zugát Isteni Esszenciával. Különös féle szerete töltötte meg szívét és tette örömtől szökkelővé azt. Krisztus megérintette fejét és testvérnek szólította; Jehova megérintette szívét és fiának szólította. A víz megnyílt és ő felemelkedett.

"Gratulálok, testvér," mosolygott rá az egyik alámerítője.

"Köszönöm," felelte Ted, a megtapasztalástól kábultan. Ezután elhaladt a sorbanállók mellett és azok gratuláltak neki, majd az öltözőbe ért, megtörölközött és felöltözött.

Cyn a hallban várta és átölelte, amint a közelébe ért. "Ó, annyira örülök neked!"

Ahogy ölelkeztek, meglátta hogy Richard közeledik. '"Bocs, elfelejtettem," mentegetőzött Richard, "hogy csak közeli rokonok nézhetik bent az alámerítést."

Cyn kuncogott ezen, nem tudta eddig, hogy Ted megszegte a szabályt megengedve neki, hogy lássa a nagy pillanatot.

Richard is gratulált és miután meggyőződött róla, hogy vége az ölelkezésnek, elment a dolgára.

Ted majdnem vissza hívta; de inkább megfogta Cyn kezét és kimentek az utcára. Gyorsan elgyalogoltak a stadion közelében lévő parkba néhány háztömbnyire és leültek egy padra.

"Megtörtént!" kezdte, "Soha nem hittem, hogy ez lesz velem, de megtörtént!"

"Mi? Mi van?" kérdezte a lány izgatottan.

"Újjászülettem! Felkent vagyok! A kiválasztottak egyike! Tudod, mit jelent ez?" A lány megrázta a fejét és azt mondta, nem, de a fiú további kérdésekkel izgatottan folytatta: "Tudod, milyen ritka, hogy Jehova felken valakit és felkeni szent szellemével? Miért most tette volna? Miért engem választott? Én méltatlan vagyok erre!"

"Nyugi," figyelmeztette a lány "nem kell úgy felizgulni. Tényleg örülök én is, de mondd el, mit jelent ez, kérlek."

"Azt jelenti, hogy Isten mennyei életre választott ki engem, mint a 144000 örököstárs egyikét, vagy Krisztus testvérét hogy uralkodjunk a mennyből a föld felett a millennium idején! Ez csak úgy lehetséges ha egy felkent testvér elbukott mostanában és én léptem a helyébe hogy teljes legyen a 144000-es szám. Alig tudom elhinni!"

"Honnan tudod, hogy kiválasztott?" kérdezte minden szkepticizmus nélkül a lány.

"Érzem. Nehéz szavakkal elmagyarázni, de érzem, hogy kiválasztott. Nem látomás volt vagy ilyesmi, csak egy érzés, de biztos vagyok benne!"

"Most kapcsolatban vagy az érzéseiddel!" mosolygott a lány, "ennek örülök." Értem, hogyan lehetsz biztos egy érzelem alapján. Azt hiszem, ez gyönyörű."

A következő kedd esti összejövetelen Ted ezekkel a szavakkal fejezte be bemerítékezésének tapasztalatait: "És újjá születtem!"

David Nelson felhúzta bal szemöldökét amitől Cyn, aki Ted jobbjába kapaszkodott, kuncogni kezdett.

"Te nem születtél újra," vitatta Richard leereszkedő mosollyal

"Tudom, magam is alig hiszem," ismételte Ted izgatottan.

"Azt gondolod, hogy újjá születtél," hangsúlyozta David," de ha utána nézünk a léleknek a Szentírásban, helyes nézeted lesz a témáról. Gyere." És ezután kimentek Teddel a kocsijába.

"El tudod hinni?" kiáltott fel Elvira Nelson, " nem értem, honnan szedi az ilyen őrült ötleteket!"

"El tudom," mondta kéretlenül Cyn a kis csoportnak mely kialakult körülötte, "hallgatott az érzéseire. Persze egy érzelmek nélküli valakinek ez hallatlan." Egyenesen Elvirára nézett, gúnyosan mosolygott és biccentett felé mintha úgy mondaná, hogy kétség se legyen, kire célzott.

"Ejha!" felelte Elvira és elment dúlva-fúlva.

"Nem azt mondjuk, hogy a mennyei elhívás ajtaja teljesen bezárult," magyarázta türelmesen Tednek David, "de tudjuk, hogy Jehova először az ő kicsiny nyáját hívta el és most általánosságban a más juhok jönnek elő. Jehova népének nagy többsége ma földi más juhokból áll 1935 óta. És ha egy mennyei reménységű testvér hűtlennek bizonyul, Isten kiválasztott valaki mást a helyére már rég." És így folytatta tovább és tovább, letörve Ted erős hitét magasztos elhívásában.

"Azonkívül," folytatta David, "nem váratlanul történik már az alámerítéskor, hogy valaki megtudja, hogy ő ---"

"Egész éjjel itt akarsz lenni?" szakította félbe Elvira ahogy hirtelen feltépte a fülke ajtaját. "Gyerünk, haza akarok menni."

Ezzel elment az autójukhoz, nyitva hagyva az ajtót.

David engedelmesen, szó nélkül kiszállt és a kocsijukhoz rohant, hagyva hogy Ted csapja be a fülke ajtaját utánuk.

Cyn a Terem ajtaja előtt állt. "Na, kibeszélte belőled?" kérdezte.

Ted egy pillanatig zavarodottan nézett, aztán felderülve mondta: Nem. Elgondolkoztatott, amit elmulasztottam az esemény óta, de nem beszélte ki belőlem. Hogy beszélhetsz le valakit egy érzésről?"

Azon a vasárnapon az összejövetel után elmentek Phyllis és Terry esküvőjére. Ted nem mondta el Cynnek, mit jelentett, vagy mit gondolt, hogy jelent számára Phyllis egykor; ez már régi történetnek tűnt most. Az érzelem - töltött esküvői beszédre összpontosított ahogy az elnöklő vén testvér összeadta őket. A testvér elmondta, hogyan lett a nő a férfi segítőtársává tervezve és mint annak kiegészítője. Hogyan vannak a házasság szabályai: partnerek, mégis az asszony alá van rendelve a férjének aki a család feje és az ő feljebbvalója. Hogyan kell a férfinak kedveznie a "gyengébb edénynek", és hogyan nyújt a Biblia mindig iránymutató világosságot számukra.

A beszéd végén Cyn odahajolt Tedhez és suttogva megkérdezte: "Akarsz a következő lenni?"



>> Tovább >>