HARMADIK RÉSZ: ŐSZ

NYOLCADIK FEJEZET: ZŰRÖK



Szeptember 23-án Paul és Cyn együtt várták a Királyság-terem végében Tedet. Az aznap esti összejövetel nyomasztó volt, mivel bejlentették Sandy Wilson nyilvános feddését. A légkör fojtott volt: nem volt hangos nevetés vagy élénk beszélgetés másutt, csak a közvetlenül Sandy körül ülők közt, ahol a testvérek és testvérnők szokatlanul élénkek voltak, hogy a lány jobban érezze magát.

Nemsokára Jim Stokes ment oda hozzájuk és kezdett beszélgetni Paullal. Ő is hozzájuk hasonló helyzetben volt: már menni akart, de várnia kellett David Nelsonra, hogy befejezzék a beszélgetést Teddel a furgonban.

Az este kissé hűvös volt, úgyhogy David beindította a motort, hogy felmelegedjenek. Sajnálatos módon a beszédhangja közel azonos rezgésszámú volt, mint a motoré, úgyhogy sok szavát nem hallották emiatt.

Ahogy Ted figyelve ült, érezte, hogy elálmosodik a mormogó monoton szavaktól, és sokszor kezdtek lecsukódni szemei. De felfogta a lényegét annak, amit Nelson vén mondani akart, még ha nem is értette teljesen a szövevényes érvelését: nem tanulmányozhat tovább Cyn-nel. David valahogy abban a hiszemben volt, hogy a lány Ted nővére, és ezért nem mondott semmit korábban. De valahogy tudomására jutott, hogy egy egyedülálló testvér vezet Biblia tanulmányozást egy alámerítetlen nővel. Határozottan megálljt parancsolt és kijelölte feleségét, Elvirát hogy átvegye a tanulmányozást.

Amikor végül újra együtt voltak Paul kocsijában, Ted elgondolkodott, hogyan közölje a hírt Cyn-nel. Ahogy gondolkozott, hálás volt Paul nagyszájúságáért. "Mindenki azt mondja, hogy váltsak munkahelyet," mondta Paul "és azt gondoltam, jobb ha hallgatok. Másnap este véletlenül hazavittem egy kis pénzt, tudod, mert gondoltam kiürítem a kasszát mielőtt elmegyek és átviszem a másik könyvesboltjukba. De elfelejtettem, mert fáradt voltam, tudod, és hazavittem magammal."

"Aztán tegnap este, amikor visszavittem, mind azt mondták, hogy megrövidítettem őket vagy ötven dolcsival. Rizsa! Elvihettem volna és meglophattam volna őket bármikor. Miért tettem volna ilyen nyíltan és vittem haza előbb? Úgyhogy mind vitatkozott velem és azt mondták, jobb hogy visszavittem. És soha nem vittem el. És most mindenki a Teremben azt mondja nekem, jobb ha eljövök onnan, mert 'Jehova nem szereti az ilyesmit'. De ha én nem árulom, akkor majd más fogja, tudod. "

Ted ekkorra már leküzdötte idegességét, és miután röviden egyetértett, hogy Paulnak ezerrel el kéne onnan jönnie, Cynhez fordult és bejelentette: "Nelson testvér azt mondta, helytelen lenne folytatnunk a közös tanulmányozást."

"Hogyhogy?" kérdezte a lány szemmel láthatóan dühösen.

"Nos, mert nem helyes, hogy egyedül látnak engem a te lakásodban."

"Nem hinném, hogy egyedül lennél," felelte a lány, "én is ott vagyok veled."

"Persze, épp ez az, amiről beszélek. Az embereknek rossz gondolataik lehetnek ettől."

"Senkit sem izgat," bizonygatta a lány, "senki a házból vagy a környékről nem olyan régimódi, hogy ennek alapján ítéljenek meg valakit. ŐK már mind túl vannak a szexuális forradalmon és szabadon kifejezik az érzéseiket."

Ahogy kihangsúlyozta, hogy 'ők', világosan utalt arra, hogy a világ összes embere közül csak a Tanúknak tilos kifejezniük érzéseiket. Ted jobbnak látta, ha nem kommentálja ezt, úgyhogy inkább elmondta, hogy Elvira Nelson fogja átvenni a tanulmányozást.

"Nem." mondta a lány fejét rázva, "Nekem semmi beleszólásom ebbe? Nem akarom, hogy az a nő tanulmányozom velem. Nem fogok soha többé Biblia-tanulmányozást folytatni, ha veled nem lehet. Emlékezz, elmondtam neked, miért jöttem 'az Igazságba'; vond ki ebből magadat, és mi marad? Semmi. Akkor abbahagyom a tanulmányozást."

A fiú ott ült elgondolkozva, mit tegyen most. Amíg szándékai becsületesek és megfelelően tudja kontrollálni magát, igazán nincs bibliai parancs az ellen, hogy egyedül tanulmányozzon a lánnyal; ez csak David Nelson szabálya. És ha ez választás aközt, hogy kidobjunk valakit az Igazságól vagy engedelmeskedjünk egy embercsinálta szabálynak - még ha az az ember vén is - a döntés egyértelműnek látszott.

Úgyhogy megkérdezte a lánytól: "Ez az utolsó szavad? Tekintsem ultimátumnak?"

"Igen. Nem fogok tanulmányozni azzal a nővel. Csak téged akarlak, különben abbahagyom az egészet. Különben is, már tudok mindent."

"Éppen most kell a legjobban tanulmányoznod, amikor azt hiszed, már mindent tudsz." Mosolyogva akarta, de komoly volt és saját tapasztalatából beszélt, úgyhogy szemöldök-ráncolva mondta.

"Ugyanmá, ember," szól közbe Paul, "mért ne folytatnád vele a tanulmányozást? Én melletted állok mindenképp. Miért mondanák meg neked, mit csinálj?"

"Mert ő egy szellem által kinevezett vén, azért."

"Nem azt mondtad," kérdezte a lány, "hogy Bob Morrow is afelé haladt, hogy vén legyen?"

Az következtetés nyilvánvaló volt, úgyhogy nem felelt. Inkább azon tűnődött, ugyanilyen lenne-e, ha Bobtól kapná az utasítást. Ellenszenves gondolat volt. De David Nelson nem Bob Morrow, és ő kiérdemli a pozíciójának járó tiszteletet.

Megszakítva gondolkodását a lány megkérdezte: "Ha David Nelson annyival jobb, mint Bob, akkor meg fog érteni és megváltoztatja álláspontját, miután elmondod neki a helyzetet, nemde?"

"Igen, azt hiszem, meg fogja,", felelte Ted elfojtott hangon.

Ekkor odaértek a lány házához és ők ketten kiszálltak, míg Paul bekapcsolta a rádiót, hogy társasága legyen.

"Na, mi van a suliban?" kérdezte a lánytól, amikor elbújtak a meghitt fa mögött az előkertben.

"Melyikben?" kérdezte. "Én igazán szeretek a kisgyerekekkel lenni a Longfellow-ban. Annyira drágák és vidám dolog velük lenni. De a főiskola igazán húzós ebben az évben. Kikaptam néhány ósdi tanárt, akiknek egy új gondolata sem volt vagy ötven éve. És te hogy vagy?"

"Valahogy hiányzik a költészeti összejövetel szerdánként, habár nem szeretem elismerni ezt. Néha olyan vidám ott."

A lány elmosolyodott az elismerésen, és azt mondta "Szó van egy másik osztályról ami a következő félévben indul, de az már akkreditált lesz."

"Nos, minden más változatlan velem," mondta "ugyanaz a munka, ami napról-napra egyre unalmasabb, a vének még mindig kifogásolják, hogy felkent vagyok, meg szerelmes egy hitetlenbe. Az egyetlen új akadály: a mi tanulmányozásunk a vének jóváhagyása nélkül."

"De azért folytatjuk, akárhogy is, ugye?" kérdezte a lány idegesen.

"Igen, folytatjuk."

"Akkor adj egy 'jó éjszakát' csókot és menj utadra," utasította a lány és ő készségesen engedelmeskedett.

A munkahelyen másnap hívatták az irodába. Gondolkodott, mit ronthatott el, bejelentkezett és egy elfoglalt gépírónő azt mondta neki, üljön le. Nem aggódott túlságosan, mert nem ez a cég alkalmazta őt, hanem egy napi munkára kihelyező ügynökség. Ahogy ott ült lustán, eltűnődve, bárcsak hozott volna magával egy tanulmányozási könyvet, eszébe jutott, hogy Richard azt mondta egyszer, hogy ő csendben imádkozik Jehovához minden második percben néhanapján. Úgyhogy elkezdett a Mindenhatóhoz beszélni a szokásos kérésekkel: vezesse Cynthiát az Igazságba (mindig a teljes nevét használta, amikor imádkozott), segítsen neki megtudni, vajon tényleg újjá született-e, és segítse az üldözött testvéreket.

Bill Jackson jött be és Ted gyorsan befejezte az imát ezzel: "Mindezeket Jézus nevében kérem" (különben az egész nem jutna el Istenhez, gondolta.) Bill miután váltott néhány szót a gépírónővel és kipipált néhány dolgot az írótáblájára csiptetett papíron, felszólította Tedet anélkül hogy ránézett volna:"Gyere velem."

Bementek a pihenőszobába, ami üres volt ebben a napszakban. Bill hozott mindkettőjüknek egy pohár ásványvizet. Miután leültek és belekortyoltak a vízbe, Bill megszólalt: "Szeretnél-e nálunk dolgozni és több pénzt keresni?"

"Nem tudom," felelte Ted meglepetten, "Nem szeretnék hálátlannak tűnni kedves ajánlatodért, de élvezem ennek a napi munka dolognak a rugalmasságát. Ez biztosít nekem olyan napokat, amikor elmehetek a szolgálatba és ez nagyon fontos számomra."

"Megegyezhetünk veled négy napos munkahétben is. Hogy hangzik?"

Kissé belefárad mostanra a szolgálatba, mióta Phyllisre (aki még úttörő volt) mint házas nőre tekintett. Úgyhogy egy hétköznap a szolgálatban az úttörőkkel vonzó ötlet volt. "Jól hangzik," ismerte el, "de a napi munka ügynökség aláíratott velem egy megállapodást amikor beléptem hozzájuk, hogy nem dolgozhatok egy évig a klienseiknél, miután kilépek tőlük."

"Igen," mondta Bill tárgyilagosan, "nos ez egy meglehetősen szokásos záradék az ilyen szerződésekben, de nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk. Nehezen kényszeríthetnének és szinte senki nem menne át azokon a nehézségeken, hogy próbálná kikényszeríteni."

"Nem ez a lényeg." felelte Ted.

"Tudom," előzte meg Bill, "a lényeg a lelkiismereted. Azt mondtad, hogy nem fogsz megtenni valamit és most afelé haladsz, hogy megtedd. De ha senkit nem izgat, miért ne tennéd? Nem hinném, hogy Isten nagyon aggódna azon, hogy nekik dolgozol vagy nekünk, vagy hogy megszegsz-e ember csinálta szabályokat, amik a te legjobb érdekeid ellen vannak, különösen ha az számodra mint Tanúnak is jó, és jó az ő Szavának terjesztésének is."

"Amit kevésbé fogok tenni, ha többet dolgozom," emlékeztette Ted.

"De több adományt fogsz tudni adni az ügy anyagi támogatására," érvelt Bill. "Idejében ki tudod fizetni a lakbéredet és a többi számláidat, ami jó tanúbizonyság a hitelezőknek és a szomszédoknak. De a legfőbb ok, hogy módodban lesz összeházasodni Cyn Rose-zal."

"Honnan tudja, hogy össze akarok házasodni vele?"

"Nemde, hogy rá gondolva dolgozol itt olyan keményen?"

"Nem, mi azt tanuljuk, hogy úgy dolgozzunk, mint ha Jehovának dolgoznánk, úgyhogy mi mindannyian keményen dolgozunk," elmosolyodott, észrevéve hogy Bill túl éles eszű és átlát ezen, "de azt hiszem, a lányra gondolva tenni valamit az hasonló."

"Rendben, az üzlet érdekében szeretném, ha többet gondolná rá, mint Jehovára; úgy vélem, ez növelné a termelékenységet. Az irodában és azon kívül dolgoznál, mint küldönc, és nem szeretnénk, ha a Bibliáról beszélnél bárkinek a munka során."

"Ez igazán szokatlan megszorítás, nemde?" kérdezte Ted. "Nincs joga valakinek arról beszélni, amiről akar?"

"De, bizonyára, de nem a munkaidőben. Prédikálhatsz a szünetben, ha szeretnél. De nem szeretnénk, ha azzal vesztegetnéd az időt, amikor egy üzenetet kellene továbbítanod, hogy tanúskodsz bárkinek az út során. Meg tudod érteni ezt?"

"Igen," egyezett bele Ted, "A királyság-hirdetést a szünetekre korlátozom."

Bill kissé összeszorított szájjal és elgondolkodva nézve, mintha azon tűnődne, vajon igazán kellene-e mondania azt, amit mond, megszólalt: "Egy ilyen értelmes fickó, mint te, miért áll össze velük egyáltalán? Nem látsz még keresztül rajtuk?"

"Keresztül látok rajtuk," felelte Ted tárgyilagosan.

"Akkor mért vesztegeted az idődet velük?" kérdezte Bill.

"Bocsáss meg, azt hiszem, nem értettél meg," felelte Ted kissé jobbra-előre hajtva fejét, ami kifejezte érzését, hogy teljesen ura a helyzetnek, lévén túlerőben, "Keresztül látok rajtuk -minden egyes személyen a legjobbtól a legrosszabbig- az Igazság világosságáig, ami mögöttük áll és átragyog rajtuk."

"És miféle igazság az egészen pontosan?"

"Az az egyetlen igazság," felelte Ted kissé meglepődve a kérdésen, mint ami az elvont témát a magasból lehozta a valóság síkjára."

"A kvantumfizika?" kérdezte Bill mosolyogva, csupán Ted zavarodottságára válaszolva. "A kvantumfizika igaz, vagy hamis?"

"Azt se tudom, mi az," ismerte el Ted.

"Tudnod kell, mivel Tanú vagy, az igazság alapján van-e. Nézd te azt mondtad, hogy csak egyetlen igazság van. Szóval, tanítjátok a kvantumfizikát vagy nem?"

"Nem"

"Akkor az kívül kell legyen 'az egyetlen igazság' kategóriáján, nemde?"

"Hát, nem tudom."

"Kiábrándítasz. Tudnod kell, annak alapján amit elmondtál róluk, hogy birtokolják az egyetlen igazságot. Ha nem az övék, akkor az nem igaz. Vagy kénytelen vagy megváltoztatni a meghatározásodat az 'igazság'-ról, ami az övék.

"Igen, nos, úgy értem birtokában vannak minden fontos igazságnak, az igazságnak Jehova Istenről, a jövőbeni életről és Isten céljairól."

"Ó, értem. Nos ez bizony sokkal korlátozottabb annál, amit először mondtál. Gondolod, hogy helyes behatárolnod magad ezen a módon?"

"Igen, Ebben a rendszerben ahol mi olyan messze vagyunk elménk tökéletességétől, nem tudunk elhordozni ennyi mindent. Úgyhogy megtöltjük Isten igazságaival 'ami tiszta, ésszerű és építő --'"

"Igen, ismerem a Szentírást." szakította félbe Bill, "De tudod valójában, mennyi mindent mulasztasz el a nagy filozófusok írásaiból, költőkéből és a klasszikus irodalomból?"

"Elmulasztom a második legjobbat, amit az emberi elmének kínálnak," felelte Ted. "De ehelyett csordulásig telek Isten Igéjével és emberek szellem-vezette kommentárjaival róla."

"Tudtad," kérdezte Bill, hogy Nagy Gergely felégette Róma könyvtárát, miközben azt hirdette: 'A tudatlanság a rajongás anyja'?"

"Ez önmagamra kéne emlékeztessen, netalán?"

"Emlékeztet?"

"Nem. Minket nem buzdítanak tudatlanságra és nem égetünk könyveket. Mi minden tudásunkat ingyen terjesztjük. A szabadidőnkben megyünk az emberekhez és visszük el nekik Isten királyságának ismeretét, azt az ismeretet, amit a kereszténység elzár tőlük."

"Nem is tudtam, hogy az Őrtorony ingyenes," mondta Bill.

"A benne lévő információ ingyenes," pontosította Ted, "a papír és a nyomdafesték azonban kerül valamennyibe."

"Értem. És mondd csak, amikor megveszed egy 25 centes könyveteket, mennyit fizetsz érte?"

"Húsz centet."

"És 25-ért adod el?"

"Így van," ismerte el Ted.

"Tehát öt cent hasznod van mindegyiken?"

"Nem. Ez nem haszon, mert ennél többet fizetünk üzemanyagban, időben, hogy eljussunk a területekre és kapcsolatba kerüljünk az emberekkel."

"Értem. Tehát nem csak a papírt és a nyomdafestéket fizetik meg, hanem a te idődnek és benzinednek egy részét is. Tehát tévedtél az előbb, amikor azt mondtad, a szabadidődben mész és ingyen tanúskodsz az embereknek, valójában egy részét megtérítik neked."

"Valamint," folytatta Bill, "csak egy kis gyakorlati különbség van a könyvek elégetése és az olvasásuk tiltása közt. Valójában körül vagy véve a legjobb művekkel, amit az emberei elmék felkínálhatnak és megtiltani hogy ezekből egye t is elolvass, ez bűncselekmény. Mit gondolsz, miért nem akarják a Tanúk, hogy más könyveket is olvass, mint amiket ők nyomtattak?"

"Mert e világ bölcsessége bolondság Jehova szemében. És a Biblia figyelmeztet minket: 'Vigyázzatok, valaki még netán zsákmányul ejt titeket a filozófia és üres megtévesztés által, ami emberek hagyománya szerint, a világ elemi dolgai szerint, és nem a Krisztus szerint való.'" De jobb, ha abbahagyom a Szentírás idézgetését, nem akarom, hogy a homilofóbiád működésbe lépjen," mondta gúnyosan Ted.

"Szeretnék elnézést kérni azért a napért," mondta Bill, "mindig elragadtatom magam az olyan társaságban, mint az. Remélem, nem bántottam meg az érzéseidet; ostobaság volt tőlem és remélem, elfogadod bocsánatkérésemet."

Ted egy kis ideig úgy gondolta, viccel, de őszintének tűnt, úgyhogy elfogadta.

"De mondd meg nekem," folytatta Bill, "egyetértesz a költő, William Blake megállapításával, hogy 'Igazságot nem lehet mondani úgy, hogy megértsék és mégse higgyék el.'"

"Nem, az emberek abban hisznek, amiben akarnak," felelte Ted.

"Te 'az emberek' közé számítod magadat?" kérdezte Bill.

"Természetesen."

"Tehát te abban hiszel, amiben akarsz, tényekre vagy érvekre való hivatkozás nélkül?"

"Nem. Én az Igazságban hiszek." jelentette ki Ted.

"De nem tudod, hogy mindenki ugyanezt gondolja?" kérdezte Bill. "Én is mondhatom: 'az igazságban hiszek' mert amiben hiszek, az számomra igaznak tűnik. Különben nem hinnék benne. Szóval miben vagy más? És ha nem vagy, akkor mi célból szolgálsz a tanúskodásban, ha mindenki abban hisz, amiben akar? Hogyan beszélheted rá őket, hogy hagyják abba a maguk módján való hivést és a te módodon higgyenek?"

"Te bizony mindent elbonyolítasz," sóhajtott Ted.

"Nos, nem látod a kiutat a bonyolultságból?"

"Jóóó, menjünk vissza ahhoz, amit a költő mondott és akkor egyet fogunk érteni abban, hogy legalább néhány ember hinni fog az igazságban, ha meghallja azt."

"De egyáltalán nem ez volt az, amit ő mondott," felelte Bill. "Ő azt mondta, 'hogy megértsék." Ez a lényege. Amikor megértesz valamit, mint igazat, nem elfogadod hanem elhiszed. A két kifejezés: 'megérteni mint igazat' és 'hinni' szinonimák. A probléma amivel találkozol az ajtóknál a tanúskodó munkádban nem az, hogy az emberek 'nem akarnak' hinni, hanem hogy nem értik. Különben a munkád teljesen hiábavaló lenne, mivel senki sem akarja megváltoztatni a hitét."

"Ezzel nem értek egyet. Amikor az emberek hallanak arról, hogy Isten paradicsoma eljön erre a földre és hogy hogyan lehetnek részesei, akkor abban hinni akarnak."

"Ó, a Paradicsom!" kiáltott fel Bill és sóhajtott, "'Bárhol is áll a tudás fája áll, az a Paradicsom' mondja Nietzsche, és én egyetértek vele. És az ismeret megelőzi az akarásukat az általad felhozott esetben; akik előbb megértik, amit a Paradicsomról mondasz, azok hinni akarnak benne. De hogy elérd a megértést, le kell győznöd sok akadályt, amiről az elején még nem is tudsz. Ők mindannyian valamilyen világnézettel élik az életüket amit próbálsz megváltoztatni öt vagy kevesebb perc alatt csupán szavakkal szemben az életidőnyi tapasztalattal, mely megerősíti és igazolja az ő nézetüket. Ez szinte lehetetlen. Csak két mód van, hogy áttérítsd őket ezen a módon: az egyik, ha birtokában vagy az igazságnak és ezt be tudod bizonyítani a megértéshez rendelkezésre álló időben; a másik, hogy egy átmenetileg elbizonytalanodott személlyel találkozol, aki az életfelfogása megváltoztatásának határán van. De miközben mindezt elmédben tartod, szeretnék kérdezni tőled még valamit."

"Mire megy ki mindez?" kérdezte Ted, mielőtt Bill feltehette volna a kérdést.

"Talán hogy jobban megértjük egymást és egy eredményesebb munkakapcsolatra veled, talán csak egy számhoz a tanúskodási időkártyádon. De figyelj. Te azt gondolod, hogy az igazság birtokában vagy és gondosan elkészítetted a bemutatását ennek, hogy megragadja annak a személynek a figyelmét, akinek prédikálsz. Mégis aligha vagy mindig sikeres. Most, megítélve ebből a tapasztalatból, milyen veszélye van annak, hogy megengedjék neked a filozófiai könyvek olvasását? Ezek, az Őrtorony állítása szerint üres emberi tévedések, nem az igazság, és nem gondosan előkészítettek a könnyen érthetőséghez. Továbbmenve, nem egy naiv házigazda vagy, kész prédája minden félrevezető írónak. Te Tanú vagy, teljesen kitanítva az Igazságból. Ha az Igazság egyszerű és érthető bemutatása oly gyakran csődbe jut egy vigyázatlan házigazda kihalászásában, hogy aggódhatsz, hogy valami homályos filozófus fogjul ejti a te igazság-védte lelkedet? Ha ezek a 'világi emberek' nem birtokolják az igazságot, te biztos nem változtatod meg a hitedet, ugye?"

"Igazad van. Kis veszélye van, hogy ez megtörténjen."

"Akkor térjünk vissza az eredeti kérdésünkhöz: miért nem akarják, hogy te ilyen dolgokat olvass? Miért akarnak szinte kizárólagosan az ő kiadványaikhoz kötni téged? Számomra, kívülről nézve, van egy nagyon nyilvánvaló válasz: ha te elolvasnád az ilyen könyveket, elhinnéd őket, mert igazak. Nem fogod fel, de megváltoztathatja a hitedet, ha egyszer megérted az igazságot. Miért másért tiltanák azokat?"

"Mert egy csomó gonosz dolog van azokban a könyvekben és mi gyűlöljük a gonoszt, ahogy Isten is teszi," magyarázta Ted. "A legtöbb filozófus és sok költő azt mondja: Isten halott. Nos, én másképp gondolom, miért vesztegetném az időmet velük?"

"Ha megengeded, hogy még egy filozófust idézzek," felelte Bill, "'A gonosz önmagában való gyűlölése egyfajta gonosz megkötözöttség.' Ha te gyűlölöd a filozófiát, mert néhány harmadkézből származó eltorzított beszámolót ismersz róla, akkor az attól való félelem megkötözöttje vagy. Valójában az uralkodik rajtad. De ha megérted azt, akkor egyenrangú leszel vele (ha igaz), vagy felette állsz majd (ha hamis). Én például teljesen ismerem a te vallásodat és felette állok, mert tudom, hogy hamis."

"Nem hiszek neked," felelte Ted megdöbbenten, "te nem érthetted meg az Igazságot úgy, hogy nem hiszel benne, hacsak nem követtél el megbocsáthatatlan bűnt a szent szellem ellen."

"Kizártál minden lehetőséget, egyet kivéve," mondta Bill ravaszul mosolyogva, "ami a legnyilvánvalóbb: az nem az igazság."

"De az. Ez tényleg az," mentegetőzött Ted. "Tudom, hogy meggyőzhetnélek, ha nyitott lenne az elméd."

"Nem tudnál. De ha majd valamikor agyondolgozod magad az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat Vállalatnál, beszélgetni fogunk még egyszer és én győzlek meg téged, hogy az nem az igazság."

A munkások kezdtek beszivárogni a pihenő szobába az első szünetre. Bill átfutotta Ted új feladatait a következő órában és magára hagyta őt.

Rövid nap volt, hála a különféle feladatok közti futkosásnak és fél órával korábban végzett egy kérvény kitöltésével. Mire észrevette, már úton volt hazafelé, jól érezte magát annak ellenére, hogy Bill kissé rideg volt vele. Még soha nem találkozott senkivel, aki ismerte az Igazságot és nem hitt benne. 'Ez olyan gonosz, mint a 'gonosz szolga', gondolta magában ahogy hazafelé gyalogolt a buszmegállóból.

Bobby a veranda lépcsőjén ült, mikor Ted odaért.

"Micsinász itt kinn, Bobby?" kérdezte Ted.

"Semmit, csak kimaradok a zűrből."

Bentről hallhatta Vonnie felemelt hangjának váltakozását Sherri kevésbé hallható védekezésével és az utóbbi nyafogását."

"Mi van odabent?" kérdezte Ted.

"Sherri az, el akar menni egy születésnapi partira."

"Nem vagytok még túl ezen a dolgon, gyerekek?" kérdezte közönyösen Ted.

Bobby csüggedten nézett fel rá. "Ez az ő születésnapja." Szünetet tartott, remélve, hogy csökkenti a probléma nagyságát Tednél. De Ted saját születésnapja hónapokkal azelőtt volt és elfelejtett minden hajlamot, ami a megünneplésére volt benne.

"Nézd, egy lánnyal akit az iskolából ismer," magyarázta Bobby, "Laura a neve, aszem, mindig szülinapi partit rendeznek a egymásnak a másik otthonában. Sherri a múlt áprilisban tartotta Laura szülinapi partiját, amikor még anyuval laktunk. És holnap van Sherri születésnapja és parti lenne neki Laura házában. De Vonnie és apa nem akarják, hogy elmenjen."

"Nos," tanácsolta Ted, "az egész lemegy egy vagy két nap alatt, szerintem. Gyerekek, nektek meg kell hoznotok ezt a kis áldozatot egy nagyobb dologért, hogy mind átmenjünk Armageddonon."

"Az mikor lesz?"

"Hamarosan. Talán holnap. Nem tudjuk, úgyhogy mindig készen kell állnunk és jónak lennünk."

"Nem tudom." felelte Bob, "Olyan régóta mondják ... Nem tudom." Egy kört rajzolt a lépcsőn lévő porba szandálos lábával és mereven bámulta, majd hozzátette, "De azt hiszem, elhiszem - nincs más lehetőségem, mint hogy elhiggyem."

Ted nem tudta, mit mondjon, felment az emeletre hogy köszöntse az ásítozó és nyújtózkodó Pault.

"Hé ember, hogy s mint?" kérdezte Paul.

"Nagyszerűen! Előléptettek béremeléssel!"

"Nagyszerű, ember. Lemegyek a benzinkúthoz a Washington és az 53. sarkára. Azt hallottam, kiszolgálót keresnek."

"Nagyon jó! Eljöttél abból a mocskos könyvesboltból."

"Ja, minden este keményen nekemestek a hiányzó ötven dolcsi miatt. Most azt mondták, nem fizetnek nekem amíg vissza nem adom, úgyhogy a fenébe az egésszel, gondoltam."

"Örömmel hallom. Kérsz valamit enni?"

"Nem, majd eszem valamit útközben." Lila, széles karimájú kalapjában és fodros ingében úgy nézve ki, mint egy strici, Paul kiment az ajtón Ted elfojtott nevetése közepette. Nagyon jó nap volt Ted számára és mélyen aludt éjjel Joey hortyogása ellenére.

Eldöntötték, hogy csütörtökön (a következő napon) lesz Ted szabadnapja. Úgyhogy korán lement és felhívta Phyllist, kérve hogy vegye fel őt. Viccesnek érezte ezt, de ez volt a legjobb módja, hogy kimenjen a szolgálatba. Miután letette a kagylót, észrevette, hogy Vonnie abbahagyta a mosott ruha hajtogatását és bambán mered a semmibe. Úgy érezte, mondania kell valamit neki. "Hallom, probléma volt Sherri születésnapjával kapcsolatban."

"Igen, tényleg. Egy kis szörnyeteg." mosolygott Vonnie. "Azt hitte, el fogom engedni, mert az anyja el szokta. Nagy utat kell még megtenniük, attól félek. Jennie egy kis drága, mert ő az Igazságban nőtt fel, de el tudod képzelni hogy egy gyereket megkérnek, hogy hagyjon abba minden a világon olyasmiért, amit nem is ért teljesen? Úgyhogy csak mondom nekik, inkább olyanok legyenek, mint Jeannie."

"Nem vették rossz néven?"

"Nem," nevetett, "hogyan haragudna valaki Jeannie-re?"

"Nos, itt van Phyllis, mennem kell."

Ahogy beszállt, mindjárt valami nyomást érzett hogy megkérdezze: "Milyen a házas élet?".

"Nagyon jó," mosolygott, "Nem megy ma senki a Teremhez a kivonulásra. Ericnek más dolga van és mindenki más úgy döntött, hogy újralátogat. Úgyhogy van valami területed bemunkálásra?"

"Nahát, ez meglepő!" mondta. "Akkor csak te és én vagyunk? Nem, még nem kaptam egy területet sem mivel nincs autóm. Csak segítettem másoknak az övékén."

"Nos, van néhány 'nincs otthon' címem amit megnézhetnénk. Mit szólsz?"

"Jól hangzik."

A terület harmadik háza után csak egy emberrel beszéltek: egy öreg férfival aki nem hallgatta meg őket. Most ott álltak egy biztonságos ház előtt és a kaputelefon gombjait nyomták és azon beszéltek a hangokhoz, amik elhallgattak, miután elmondták, kik ők.

Phyllis nyomta a 206-os lakás gombját. "Igen?" hallották egy nő hangját a hangszóróból.

"Jó reggelt, hogy van?" kezdte Phyllis.

"Köszönöm, jól. Mit akarnak?"

"Jehova Tanúi vagyunk és ma az emberekkel beszélgetünk Isten királyságáról és hogy mit fog tenni értük."

"Nos, idehallgasson," szólalt meg a hang élesen, "én egy feminista vagyok és úgy gondolom, maguk Biblia-bújók egy rakás szuka-fiak."

Phyllis ravaszul Tedre mosolygott és megkérdezte "Nos, lévén ön feminista, nem azt akarta mondani, hogy 'szuka-lányok'?"

Ted nevetett és Phyllisre kacsintva beleszólt: "Miért keveri bele magukat, miért az anyára hivatkozik, miért nem mondja: 'kan-fiak'."

"Mit mond?" kérdezte a hang nevetve.

Phyllis nem volt benne biztos, hogy a nő hallotta Tedet, úgyhogy megismételte kijavítva: "Azt mondjuk, hogy ha ön feminista, azt kéne mondja: 'szuka kölykei' vagy valami ilyesmit". Ezúttal már mindannyian nevettek butáskodásukon és a 206-os hölgye kinyitotta nekik az ajtót. Beléptek és felmentek a lakáshoz.

A viccelődéstől ellazulva hívta be őket. Az ajtón egy matrica volt EGYENLŐ JOGOKAT M.O.S.T. felirattal egy ököllel amit egy körben volt alatta egy plusz jellel. Egy magas, barna, húszas évei végén járó nő nyitott ajtót és azonnal kezet fogott Phyllissel.

"Szia, Janet Freeman vagyok," mondta és behívta őket.

Ted megfigyelte, hogy a lakás belseje egész normálisan nézett ki.

Phyllis lekötötte Janet teljes figyelmét: csak odapillantot Tedre ha ő beszélt és akkor is megvetően.

"Nos, örülök, hogy itt vagy, de most mégis a nő beszéljen," mondta Janet, "néhány vallás még ennyit sem enged meg! De lefogadom, hogy ők nem lehetnek vezető beosztásban az egyházatokban, ugye?"

"Nem," helyeselt Phyllys, "a vének és a kisegítőszolgák mind férfiak, ahogy a Biblia félreérthetetlenül mondja, hogy legyen. A nők alárendeltek a férjüknek és a testvéreknek általában ahogy Isten parancsolta az Édenkertben."

"De ezt az egész hülyeséget férfiak írták!" tájékoztatta őket Janet. "Nincs egy szó sem a Bibliában, amit egy nő írt, úgyhogy hogy írhatná elő, hogy a nők hogy éljék az életüket? Természetesen próbálja a férfiak lába alá hajtani fejünket; a férfiak bizonytalanok, mivel titokban mélyen tudják, hogy mi vagyunk a felsőbbrendűek. Úgyhogy próbáltak olyan vallási irányt megadni, ami minket mint alacsonyabb rendűeket kezel, ezért mi készségesen vakká tesszük magunkat a tényekre."

"Milyen tényekre?" kérdezte Ted

"Arra a tényre, hogy 'a férfiak selejtek'", felelte megvető pillantással felé, mielőtt újra Phyllisre tekintett volna ahogy eldarláta a tényeket: "Minden teremtmény nőként kezdi; minden férfinak volt valaha hüvelye, mely sajnálatos módon eltorzult. A természet minden esetben nőt próbál létrehozni, de néha hibásan hozza létre a második X-kromoszómát. Ehelyett egy alacsonyabb rendű Y-kromoszóma kerülne a helyére és a férfi az eredmény."

"Hogy mondhatod, hogy az egyik kromoszóma alacsonyabb rendű a másiknál?" kérdezte Ted.

"A tényeket tekintve. Egy Y-kromoszóma egyszerűen egy tökéletlen X. És a tökéletlenségének eredménye katasztrofális: az Y-kromoszómák nem akadályozzák meg az X-kromoszómákban a rossz vonásokat, míg egy másik X kitörölné ezeket. Ezért, nagyon kevés kivétellel, csak a férfinak lehet vérzékenysége és még több mint harminc veleszületett betegsége. A férfiak nyolc százaléka színvak, miközben csak fél százalék a nőknél, mert az XX összeállításuk törli a problémát, amit a férfiak XY-ja nem tud javítani. Ezért magasabb a férfiak halálozási aránya. A nők mindig tovább élnek, mint a férfiak ugyanolyan körülmények közt. És lévén minden más dolog egyenlő, az eredmény hogy a tovább élő a magasabb rendű. A nő szervezete erősebb a férfiénál. Csak az izomzat terén állíthatja a férfi, hogy felsőbbrendű, és ez kétséges előny, tekintve a rövidebb élettartamát és mindazt, amit felad ezért."

"Hogyan erősebb a nők szervezete?" kérdezte Phillys állandó mosolyával.

"Jobban ellenáll az éhezésnek, szenvedésnek, sokknak és betegségnek. Nagyobb az életereje és tovább él. Mindkettő amiatt, hogy gyorsabb a pulzusa; a szíve és a vérkeringése stabilabb és rugalmasabb, képesebb alkalmazkodni a körülmények változásához, mivel felhasználja a valódi érzelmek megtapasztalására, ahelyett, hogy elnyomná azokat, ahogy a férfiak. Az oxigénellátása jóval gazdaságosabb és izomzatának anyagcseréje nagyobb igénybevétellel tud megbirkózni."

"Biológiailag nézve," folytatta, "azt találjuk, hogy a legprimitívebb fajok ugyanazt a testnyílásukat használják kiválasztásra, vizelésre és szaporodásra. De ahogy feljebb megyünk az állatvilág fokozatain, ezek a funkciók egyre inkább eloszlanak különböző nyílások közt. A férfinak két nyílása van a három funkcióra, és azt gondolják, ők a legmagasabb rendű lények a földön. De a nőnek három van, és mint tudjuk, ez jobb."

"Jobban beilleszkedünk a környezetünkbe," folytatta izgatottan, "gyorsabb reflexeinkkel gyorsabban reagálunk a fizikai és értelmi ingerekre. Ezért vagyunk jobbak minden írnoki munkában vagy bármiben ami ami pontosságot és sebességet igényel. Szintén jobb az érzékünk a színekre, úgyhogy szebbnek látjuk a világot, mint a férfiak. Mélyebb érzelmeink vannak, mint a férfiaknak. Az evolúció ellátott minket extra szeretet- és érzelmi kapacitással gyermekeink felé, ami kiterjed a mások iránti szeretetre is. Mélyebb a bánatunk és magasabb az örömünk, miközben a férfiak elnyomják az érzelmeiket, aminek következtében a férfi népesség nagyobb része kerül elmegyógyintézetbe. Többször van idegösszeomlásuk és négyszer annyi a daganatos. Mivel képtelenek kontrollálni az érzelmeiket és csak elnyomják azokat, gyakrabban italoznak, hogy képesek legyenek sírni és nevetni vagy egyáltalán bármilyen érzelemre. Ezért elterjedtebb közöttük az alkoholizmus. A férfi jóval kevesebb frusztrációt bír ki, ami által a 'fiatalkori bűnözés' fogalma egy fiú képét idézi elénk, nem egy lányét."

"Ez az anyai szeretet, amiről beszélek,olyasmit eredményez, amit a férfiak 'női megérzésnek' neveznek. Megfigyelték a terhes nők figyelemreméltó lelki képességét egy veszélyes helyzet előrejelzésére. Ez segíti őket az óvintézkedésekre és védi a következő nemzedék életét."

"Ugyanmá," mondta Ted fáradtan, "már jóideje beszél és most már tényleg valami lehetetlenségig jutott. Nem tudom, mekkora része igaz annak, amit mondott, de egyik sem olyan nagy és bizonyítja, hogy a nő magasabb rendű a férfinál. Azok egyértelműen magasabb rendűek, mivel Isten Fia férfiként jött el és nem nőként. A férfit teremtették elsőként, a nő csak később jött, mint segítő és kiegészítő. Jézus tizenkét apostolának egyike sem volt nő."

A nő halkan nevetett azon, amit Ted mondott, közben Phyllis ezt mondta: "De én egyetértek azzal, amit a nők intuíciójáról mondtál. Nem mondanám, hogy lehetetlen. Emlékszel, mi történt amikor Eric-kel voltam a szolgálatban? Előérzetem volt, hogy ne menjünk ahhoz az ajtóhoz, ami mögött egy férfi állt késsel. Eric akart az ajtóhoz menni."

"Ez Jehova védelme volt rajtad," pontosította Ted. De a magyarázat bosszantotta, mivel az elme képes gyorsan összekapcsolni az egyik gondolatot a másikkal, ami nagyon távol van a témától. A gondolat, ami aggasztotta, a Cyn-nel való beszélgetésük volt azon az első napon. Amikor a lány megkérdezte tőle, miért nem védte meg Isten a kilenc éves kislány életét a Texasi templomban a leomló mennyezettől. 'Isten nem cselekszik ilyen módon napjainkban' monda ő Cyn-nek. Mégis, most hogy cáfolja a női megérzést, azzal érvelt, hogy Isten cselekedett ily módon velük.

"Akkor mért a nőt figyelmeztette és nem a férfit?" kérdezte Janet. "Miért szennyezné be magát egy alacsonyabb rendű lénnyel való foglalkozással, ha ott van a magasabb rendű?"

"Nézze," felelte Ted, "ön olyan dolgokkal foglalkozik, amik olyan elvontak és bizonytalanok, hogy semmin nem változtatnak. Mit számít a hosszútávfutásban, hány testnyílása van az illetőnek. Mit számít, hogy a férfi habár rövidebb ideig él (és ezért keményebben dolgozik, nem pedig otthon ül egész nap szappanoperákat nézve), ügyesebb, okosabb és termelékenyebb mint a nő. Azt mondta, hogy a hosszabb élettartam azt mutatja, hogy magasabb rendű, 'lévén minden feltétel azonos', de épp ez az: a feltételek nem azonosak. Ahogy egy átlagos szikla tovább megmarad, mint egy darab uránium, de az uránium jóval értékesebb. Ugyanez van a férfival meg a nővel. A férfi jóval többet teljesít rövidebb életében, így nem kérdése, hogy az életének minősége jóval fontosabb, mint a mennyisége. Minden mesterszakács férfi. Soha nem volt még női sakkbajnok. A világ minden nagy tettét férfiak vitték véghez. 'Gyümölcseikről ismerszenek meg.'"

"Mindaz, amit elmondott, egy személyben bizonyítja, mennyire hülyék a férfiak," felelte a nő. "Soha nem tájékozódik a tényekről, mielőtt beszélne? A férfi nem ügyesebb a nőnél! Ez egy újabb kör lesz! A lányok előbb kezdenek beszélni és használnak mondatokat, mint a fiúk. Magasabb az IQ-juk, korábban kezdenek olvasni és messze lekörözik a fiúkat az elemi iskolában. Egészen a középiskoláig nem érzik a lányok a kulturális nyomást parancsolatát, hogy 'NEM NŐIES ÜGYESNEK LENNI', és 'A VERSENGÉS FÉRFIAS DOLOG', úgyhogy öntudatlanul visszafogják erőfeszítéseiket és engedik, hogy a fiúk ügyesebbnek érezzék magukat. De ez kulturálisan ránk helyezett dolog. Ha nem így lenne, a nők mindenben elnyomnák a férfiakat, csak a testi erőben nem."

"Az elképzelése, hogy a férfi ügyesebb, egyszerűen tarthatatlan," mondta megvetően. "A nők vezetnek mindenféle intelligenciában. Jóval élénkebb a mentális leképezésük, például. Agyuk mindkét féltekéjével logikusan gondolkoznak, miközben a férfiak csak a bal féltekéjükkel. A logikai emlékezetben kétszer nagyobb a kapacitásunk. Úgyhogy ki 'az okosabb' ahogy mondta? Maguk férfiak féloldalasak ezt illetően, csak a fél agyukat használják! És kik robbantották ki a háborúkat? Az állítólag okosabb férfiak! Úgyhogy ennyit arról, amit mondott."

"Az X-kromoszóma gyengéd, a tudósok szerint, és az Y-kromoszóma erőszakos. Ez mutatkozik meg a férfiak erőszakos hajlamaiban. A szélsőségesen erőszakos bűnözők aránytalanul nagy többségének van egy többlet Y-kromoszómájuk, egy 'XYY' összeállítás, bizonyítva hogy az Y egy támadó valami. Ez egy pont nekünk, nőknek, hogy felemelkedjünk és elfoglaljuk jogos helyünket, mint a világ vezetői. Csak mi tudunk békét hozni a világnak. Ti férfiak genetikailag rosszul felszereltek vagytok egy ilyen feladatra, ahogy az bebizonyosodott nem csak biológiailag, de a történelem 6000 éve alatt is. És ez csupán azért volt, mert mi elnyomottak voltunk a történelem során és meg volt tiltva, hogy jelentőségteljesen hozzájáruljunk a társadalomhoz, amit ti büszkén férfias feladatnak tartottatok. A nők hosszú és kemény harcot folytattak minden területen, mielőtt megengedett lett nekik az elhívásuknak megfelelő munka megkezdése. De ahol megtettük, nevük emlékezetes maradt hatalmas hatásukért. Az ilyen nők, mint Marie Curie..."

Ahogy folytatta hősnői élettörténeteit, Ted elkezdte aláhúzogatni az aktuális Őrtornyot, időnként csodálkozva felpillantva, mennyire lenyűgözött Phyllis, aki szinte itta a nő minden szavát. Aztán a történelmi elbeszélés végén Ted felnézett folyóiratából és a lényegre tért, figyelmen kívül hagyva a nő szavait és felkínálva neki a Bibliatanulmányozást. Phyllis és a nő vagy két percig nevettek, mielőtt Phyllis megszólalt és megkérdezte a nő nevét és megkérdezte, visszajöhetne e hogy további érdekes gondolatokat halljon. Jane beleegyezett.

Amint visszaértek az autóhoz, Ted megkérdezte: "Ugye nem mondtad komolyan, hogy visszajössz hozzá?"

"De, miért ne?"

"Miért ne?" kérdezte meglepetten, "Nos, hogy úgy mondjam nem tűnik valami befogadónak az Igazság iránt."

"Időbe telik. Mindig így van," emlékeztette bölcsen a lány, "ahogy Olson testvér is szokta volt mondani --"

"Igen, tudom mit szokott mondani Olson testvér," mondta tárgyilagos hangon. "Nem tudom, miért beszél úgy róla mindenki, mintha meghalt volna."

"Csak fel vagy háborodva, mert a nő veszélyeztette férfias egódat," felelte a lány nevetve.

A beszélgetés folytatásához túl távol voltak az egymás iránti őszinteségtől. Úgyhogy rutinból végigmentek a hátralévő 'nincs otthon' címeken anélkül, hogy külön kommentárt fűztek volna hozzájuk.

Kora délután ért haza. Olyan békés volt most, hogy a gyerekek az iskolában voltak. Johnsonék ajtaja nyitva volt, úgyhogy bekukucskált. "Van itt valaki?" kérdezte.

Vonnie jött elő a hálószobából és megkérdezte: "Végeztél mára a szolgálattal?"

"Eegen. Csak Phyllis meg én voltunk és végigjártuk a 'nincs otthon' címeket. Belefutottunk egy nőfelszabadítóba és elvette egy csomó időnket."

"Ó, azok," mondta nevetve "lyukat beszélnek a hasadba. Többet fogok a szolgálatba járni most már, hogy a napjaim újra szabadok. Természetesen mindig magammal akartam vinni az egész csapatot a nyáron, de akkor rásóznám őket olyan valakire, aki különben maga is menne, és Richard úgy vélte, ez nem volna kedves dolog feléjük. "

"Ó, nem is tudom. Én mindig szerettem Jeannie-val munkálkodni."

"Igen, ő olyan aranyos," mondta mosolyogva Vonnie. "De a többiek, náluk soha nem tudhatod, mit fognak mondani vagy tenni. És nem szeretném, ha zavarba hoznának egy testvért vagy testvérnőt az ajtóknál. De talán jövő nyárra eléggé képzettek lesznek, és akkor mindannyian részt vehetünk a munkálkodásban."

"Felkészültél már a ma esti összejövetelre?" kérdezte Vonnie.

"Nem," felelte, "most akarom megtenni. Azt hiszem, én fogok olvasni ma este, úgyhogy szeretnék igazán felkészülni és utánanézni a számomra ismeretlen szavaknak."

"Megteszed, lefogadom," mondta mosolyogva, majd egy kis grimasszal hozzátette: "visszaszívom a 'lefogadom'-ot. Átvettem ezt a rossz szokást is a kölyköktől. Mégis, hozd le a könyvedet és készülhetünk együtt."

És így telt a délután. Együtt tanulmányoztak és nevettek, míg Joey, Bobby és Jeannie mind megjöttek.

"Hol van Sherri?" kérdezte Vonni köszönés nélkül.

"Nem tudjuk," mondták kórusban.

Vonnie kirohant a verandára és végignézett az úton mindkét irányba, remélve, hogy megpillantja a lányt. Mivel nem látta, berohant és felkapta a telefont: "Aggódtam, hogy valami ilyen húzása lesz," mondta miközben idegesen tárcsázott. "Biztosak vagytok benne, hogy egyikőtök sem látta iskola után?"

Egy szót sem szóltak és a hallgatás nemleges válasznak volt tekintve.

"Halló, beszélhetnék Richard Johnsonnal ... Ha az a lány elment arra a partira .. Halló, Richard? Sherri elment. Nem jött haza az iskolából. Nem, nem késik; tudod, találkozni szoktak az iskolánál és együtt sétálnak haza. Lefogadom, hogy elment arra a partira a barátai házába. Mi is is a neve?" -kérdezte Bobby-t.

"Laura."

"Milyen Laura?"

"Nem tudom."

"Nagyszerű. Még a nevét sem tudjuk... És hanem? Akkor minden rendben." Hirtelen letette. Harag töltötte el egész testét. "Semmit sem csinálunk, míg apátok haza nem ér. Őszerinte addigra haza fog jönni. Úgyhogy mossatok kezet az ebédhez."

"Biztos vagyok benne, hogy nemsoká megjön," mondta Ted, ahogy a gyerekek kimentek.

De az órák csak teltek és sem Richard sem Sherri nem jött meg.

6:30-kor Richard telefonált, hogy csak most végzett a munkával és nemsoká otthon lesz. 6:45-kor lejött Ted a tanulmányozott könyvvel, csodálkozva, hogy mégis lesz összejövetel. Meglepetésére a székeket már elrendezték és a három Johnson gyerek engedelmesen ült a helyén.

"Sherri még nem jött?" kérdezte.

"Mint látod," felelte Vonnie, aki a mosdóból jött ki és leült a helyére.

"Gondoltatok arra, hogy felhívjátok az iskolát és megkérdezzétek milyen Laura jár Sherri osztályába?" kérdezte Ted.

"Nem, semmit sem teszünk, míg Richard nincs itthon, és még nem jött meg."

Nelsonék érkeztek és szívélyesen üdvözölték egymást. "Érdekes tanulmányozás lesz ma este," mondta David a velük szemben lévő székre ülve.

Elvira leereszkedően hozzátette: "Mind olyan jól nézünk ki ma esete, ülünk és várunk a helyünkön.," és rámosolygott mindenkire, így a gyerekek sem érezték, hogy őket kihagyja. Egyikük sem vette észre Sherri hiányzását.

Phyllis, Terry Barton és Martha Dorsey érkeztek Richarddal együtt, aki még munkásruhában volt. Beszélgetve és nevetve léptek be.

"Íme, egy jó munkásember," dicsérte David Nelson.

Richard köszönt mindenkinek, mielőtt odahajolt Vonniehoz és suttogva megkérdezte: "Megjött már?"

Vonnie megrázta a fejét.

"Nos," mondta felegyenesedve, "meg kell mosdanom az összejövetel előtt. És kiment, miközben Bob és Jack Morrow érkeztek meg.

Ted odahajolt Vonniehoz és halkan azt mondta: "Talán egy kereső-partit kéne tartanunk az összejövetel helyett ma este."

Vonnie visítva felnevetett, ami Tedet nagyon meglepte.

"Valami vidám titkotok van?" kérdezte Bob.

"Igen," felelte Vonnie, "Ted azt mondta, tartsunk kereső-partit és menjünk olyasvalaki után, akinek hiányzását senki sem vette észre."

"Hiányzik valaki?" csodálkozott Elvira.

"Hol van Sherri?" kérdezte Jack Morrow.

"Nem jött haza ma az iskolából," magyarázta Ted.

Néhányan megrémültek erre, de Richard épp idejében jött ki a fürdőből, hogy megnyugtassa háborgó lelküket. "Ne aggódjatok, csak egy partira szökött el. Nem arról van szó, hogy nem tudjuk, hol van. Majd megjön, ha vége lesz."

"Remélem megbünteted," mondta Elvira és David helyeslően bólogatott.

"Ó igen, már elővettem a nadrágszíjat," mutatta Richard.

"Ha mindannyian készenállunk," jelentette be David, "megkérem Evanston testvért, hogy kérje Jehova áldását összejövetelünkre."

Mindenki automatikusan lehajtotta a fejét Ted kivételével. Megijesztette őt szenvtelen magatartásuk és hogy inkább verést terveznek, mint aggódnának Sherri biztonságáért.

"Nem tudjuk biztosan, hogy arra a partira ment," mondta idegesen, "lehet, hogy elrabolták vagy megerőszakolták vagy valami."

A többiek lassan felemelték a fejüket, mert felfogták, hogy ez nem az ima volt.

"Csak itt ülünk és közönséges összejövetelt tartunk, amikor egyikünk talán veszélyben van," érvelt Ted.

"És mit javasolsz, hogy tegyünk?" kérdezte David legleereszkedőbb hangján.

"Hívjuk a rendőrséget," javasolta Ted, "menjünk el autóval keresni, hívjuk fel az iskolát ... Csináljuk már valamit!"

"Meg kell védenünk az illendő képet Jehova népéről," magyarázta David tárgyilagosan. "Nem akarjuk a rendőrséget hívni olyasmi miatt, mint ez, hacsak abszolút biztosak nem vagyunk. Hogy nézne ki: a rendőrség kivonul Jehova népének egy összejövetelére? A szomszédok mindenfélét gondolnának! Azonkívül, az iskolában már biztos nincs. A legjobb, ha várunk és közben megtartjuk az összejövetelt. Most, mivel Ted nem méltó a kiváltságra, talán Morrow testvér volna oly szíves és kérné Jehova áldását?"

"Már megbocsáss," mondta Ted megszakítva ismét a folytatást és drámaian felállt, "de én nem tudok itt ülni és úgy tenni, mintha minden rendben volna a jelen helyzetben." És elindult az ajtó felé.

"Jó," szólt utána David, "menj és ülj le a szobádban és duzzogj, ezzel sok jót teszel. Azonban mi imádkozni fogunk Jehovához."

Miközben felfelé ment a lépcsőn, eltűnődött mit is tehetne igazából. Úgy érezte, helyesen tette, hogy otthagyta az összejövetelt. Ott annyira a tehetetlenség szelleme volt, hogy soha nem szabadult volna meg, ha megvárja az összejövetel kezdetét. De nem volt telefonja, hogy bárkit felhívjon. És felfogta annak hiábavalóságát, hogy körbe járkáljanak, keresve valahol egy parti jeleit. Eldöntötte, hogy átöltözik valami kevésbé feltűnőbe és elmegy sétálni.

Ahogy keresztülment a nagy hálószobán, lépéseket hallott a lépcső felől. Egyből azt gondolta,hogy Sherri lehet az, és féltében hogy szembenézzen egy szobányi feddő Tanúval, fellopakodott hozzá átmeneti menedékül. Valószínűbb magyarázat, gondolta, hogy Paul jött haza. A lépések már a nappaliból hallatszottak és több, mint két embertől származtak.

"Itt van!" kiáltotta az egyik nagy, sötét alak akik rárohantak, ahogy kikukucskált a sarkon. Egy izzadt tenyér fogta be a száját miközben hátracsavarták a kezeit és mellkasát ütötték. Kemény öklök ütését érezte a gyomrán, míg végül összeesett. Aztán érezte a hálószobaszőnyeg érdességét arcán, ahogy áthúzták a fürdőbe.

"Magához tért?"

"Ettől majd fog," hallotta Ted és egy pillanatra azt hitte, hogy a barátságos hangok próbálják öntudatra kelteni, miután a támadók elmentek. De ehelyett a fejét a vécékagylóba nyomták, a foga kitört a porcelánon, az orra megtelt vízzel ahogy azok lehúzták a vécét. Ő csak kapkodott a levegőért egy örökkévalóságon át.

Hegyes cipő rúgott a fenekébe, ettől arccal a padlóra esett. Egy másik cipő az arcába rúgott. "Hol van a dohány, amit lenyúltál, hapsikám?" követelőzött a hang.
"Hagyd," mondta a másik" meg fogjuk találni. Tölts meg a kádat vízzel". Beledobtál Tedet és ő elmerült a sötétség nemlétébe.

A következő érzése a félelem volt. Annak volt az ideje és átjárta egész lényét. Óvatosan kinyitotta a szemét és bámulta az előtte lévő színeket. Beletelt egy fél percbe, mire felfogta, hogy virágokat néz, virágokat egy kis asztalon, egy kis asztalon az ágy mellett, amiben feküdt egy függöny mögött, majd a csipogó és zörgő hangokat, és egy TV reklám hangjait.

Végül rájött, hogy kórházban van.

Próbált oldalra fordulni és fájdalmat érzett hasában és fejében. A szoba forogni kezdett és újra sötét lett.

Amikor legközelebb magához tért, a világ legszebb látványát látta maga előtt: a szeretett lány arcát. Nem volt teljesen tudatánál amikor kinyitotta szemét és képes volt a lányt megszemlélni ebből a megváltozott érzékelés-állapotból. Valami széles és magas és büszke és mély volt. Egy gyönyörű mahagóni szobor, egy isteni művész keze műve. Sötétebb területek és csillogó fehérek, valami lágy kavargással keretezve. Szabályos helyek és csillogó tavak. A végtelen öröm lágy ajkainak misztikusan hívogató barlangja.

"Helló," mondta a látomás, "hogy érzed magad? Hogy valami hülyét kérdezzek."

"Jól," mosolygott csikorgó fogakkal, "hogy valami hülyét feleljek. Rég vagyok itt?"

"Nem. De már hiányzol az egész gyülekezetnek. Írtak neked egy üdvözlőkártyát."

"Hány óra van?"

"Nos, először is, vasárnap van. És, lássuk csak, délután egy óra ötvennyolc perc."

"Vasárnap?" kérdezte hitetlenkedve.

"Agyrázkódásod volt," magyarázta a lány, "és azt hiszem, szólok a nővérkének, hogy magadhoz tértél." Úgyhogy megnyomta a gombot, hogy csöngessen.

"Elkapták a fickókat?"

"Nem. De van egy jó ötletük, ki állhat mögötte. Hányan voltak?"

"Millióan. És egyik sem volt testvér a kettő közül," nyögött, és próbált nevetni és a körülményekhez képest a legjobbat tenni.

"Azt hiszem, feketék voltak," mondta. "Igazából ketten voltak, legalábbis ezt tudom mondani. Nem láttam igazán jól őket. De senki sem látta őket az összejövetelről?"

Ekkor lépett be a nővér, "Ó, felébredt! Üdvözlöm újra az élők földjén!"

"Nem semmi volt, hm?" kérdezte.

"Az agyrázkódás mindig komoly dolog. De most már jobban lesz," biztosította, miközben megmérte a vérnyomását. " Pár napig szédülni fog, és a gyomrát még tovább szörnyen fogja érezni, de túl fogja élni. Az orvos holnap reggel bejön, hogy beszéljen magával."

"Mikor mehetek haza?"

"Ó, maga is a szokásossal kezdi?" nevetett. "Alig térnek magukhoz és már haza akarnak menni! Jó pár nap lehet. Az orvos fogja megmondani. Úgy hallottam, van néhány barátságtalan ismerőse, he?"

"Nem tudom, kik voltak. De Cynthia épp most akarta elmondani, mit gondolnak, kik voltak."

"Nos, egy perc múlva megyek, ha kettesben akarnak lenni," mondta a nővér.

"Minden rendben, hallhatja. Nem gond." mondta Ted.

"Két zsivány volt onnan, ahol a barátod, Paul dolgozott," magyarázta Cyn, "összetévesztettek vele. Azt mondja, őt keresték valami pénz miatt, amit elhozott - habár azt mondja, hogy nem ---"

"Ötven vacak dollár," merengett Ted.

"Mindenesetre minden felmondás vagy akármi nélkül eljött és munkát kapott a benzinkútnál. Úgyhogy azt gondolák, elvitte a pénzt. Felforgatták a szobádat a pénz után. Volt egyáltalán valamennyi a házban?"

"Volt valamennyi a söröskorsóban a konyhaszekrényben a lakrészemben. Megtalálták?"

"Nem tudom, valószínűleg. Bedobálták az összes könyvedet és papírodat a fürdőkádba, úgyhogy mind tönkrement."

"Azt hiszem, csak fárasztjuk őt ezekkel," figyelmeztetett a nővér, "talán most aludnia kéne egy kicsit és később többet beszélgetnének?"

"Nem, eleget aludtam ha ma tényleg vasárnap van. Csak feküdnék ébren ezen az egészen gondolkodva. Kérem, hadd maradjon."

"Rendben," egyezett bele a nővér és kiment a szobából.

"Sherri hazament aznap esete?" kérdezte.

"Nem saját akaratából. Elment az anyjához a parti után. Ő hívta fel Johnsonékat és ők mentek és vitték el."

Mélyet sóhajtott és megerősítette magát, majd megkérdezte, "Mit csináltak vele?"

"Megverték, természetesen," mondta a lány. "Aztán bezárták a szobájába miután kiköltöztették onnan Jeanniet. Büntetésben lesz két hónapig. Amikor hazamegy az iskolából bezárják a szobájába és csak enni meg a mosdóba jöhet ki."

"Megsérült?"

"Természetesen. De nem láttam őt, úgyhogy nem tudom, mennyire."

"Szóval mindkettőnket megvertek ugyanazon az estén," nevetett, de azonnal abbahagyta, mert fájt tőle a hasa.

"Most jobb lesz, ha nyugton hagylak. Holnap is jövök, hogy találkozzunk."

"Okél, köszönöm, hogy itt voltál. Jó volt rád ébredni."

A lány ráhajolt és megpuszilta arca sebzetlen részét, viszlátot suttogott és csendben elment.

Egyedül maradva gondolataival eltöprengett Jehovával való kapcsolatán. A legutóbbi események megerősítették, vagy gyengítették azt? Úgy érezze, hogy Jehova elvetette őt azzal, hogy nem védte meg a fizikai támadástól? Vagy Jehova rendezte így, hogy emlékeztesse őt testi létére, hogy jobban figyel arra, vágyva testben maradni mint a mennybe menni?

Tudta, hogy Arthur Olson a betegágy napjait a mennyről álmodozva tölti. Ő is megpróbálta. De akármennyire próbálta, a felhők és hárfák és szárnyak téves képe jött be. Jobban kéne mennie, ha ő igazán a 144000 szellemileg kiválasztott egyike, Krisztus örököstársa. Most, mivel nem látott újabb jelet, úgy vélte, amit a bemerítéskor kapott elég kell legyen.

A következő napokat ilyen elmélkedéssel töltötte, amit alkalmi látogatók szakítottak meg. Hétfőn délután Phyllis jött el, rövid időre találkozott Cyn-nel az ebédidőben. Az előbbi a feminista propaganda áradatáról beszélt, amit Janet Freemantól hallott aznap reggel. Cyn figyelmesen hallgatta, és amikor nem mosolygott vagy kacsintott Tedre, a szendvicsét falatozta.

"És Jan azt mondta, láthatod a férfiak embertelenségét a nőkkel a névből is, amit adtak nekünk. A 'nő' eredetileg 'asszonyember' volt, mintha mind egy férfi asszonya lettek volna önálló lét nélkül. Egészen a tizennegyedik századig, mire 'asszony' lett belőle. [wifman (wife-man) - wiman - woman az angolban - a ford. megj.]. És akkor Jan azt mondta ---"

"Nem számít, amit Jan mondott," szakította félbe Ted, "mit mondott Phyllis? Próbáltál mondani neki valamit a Bibliáról?"

"Jan azt mondta, hogy a Bibliát csak férfiak írták, úgyhogy --"

"Igen, ott voltam, mikor mondta." emlékeztette Ted, "De mit mondtál neki te a Bibliáról?"

"Nos, hagytam, hogy mindezt kiöntse a lelkéből, mielőtt beszélnék neki az Igazságról. Úgy vélem, ha érdeklődést mutatok aziránt, ami neki fontos, ő is figyelni fog arra, amit az Igazságról mondok majd neki."

"Jó ötlet," mondta Cyn elismerően, "így érezni fogja, hogy értékeled a gondolatait és nem csak prédikálsz neki."

"Igen," mosolygott Phyllis, és a lány felé fordult, mintha a következőket el akarná rejteni Tedtől, habár ő is tökéletesen hallotta, "és tudod, mit mondott még Jane? Hogy a nő azért is felsőbbrendű a férfinál, mert folyamatosan tud szeretkezni és többszöri orgazmusra képes."

Ted erre felröhögött, míg Cyn udvariasan semleges maradt.

"Ez igaz," kuncogott Phyllis a fiú felé fordulva, "a prostituáltak tudják, hogy egy hajórakomány matrózzal elbánnak egy éjjel, lefárasztva mindet."

"Testvérnő," mondta finoman, de határozottan, "emlékezz a szellem gyümölcseire, melyek ellentétesek a test cselekedeteivel; hogy tenné ez magasabb rendűvé a nőt a férfinál? Nemde mindez inkább a bűnre teszi még hajlamosabbá, lévén nagyobb képessége rá?"

"Nos, Jan azt mondta, hogy a szex a legnagyobb öröm ebben az életben és az a személy, akinek gyakrabban van ez az öröm a rövid életében, boldogabb és magasabb rendű személy."

"Világi szempontból ez igaz lehet, de mi jobban tudjuk, ugye?"

A lány csak mosolygott rá válaszul.

Cyn befejezte ebédjét és felállt, hogy elmenjen, úgyhogy Phyllis is követte és egyedül hagyták őt több óra unalomra, amit végül Bill Jackson megjelenése tört meg.

"Hé, mi a véleményed egy olyan fickóról, akit előléptetnek és nem jelenik meg az első munkanapján?" kérdezte Bill tettetett felháborodással.

"Helló, nem számítottam rá, hogy itt találkozunk!" felelte Ted.

"Én sem számítottam rá, hogy itt látlak viszont. Azt vártam, hogy a munkában látlak. Úgyhogy mit heverészel itt?"

"Ó, van egy kis gond az agyammal, azt mondják."

"Igen," mondta Bill elhagyva a tréfálkozó hangot, "hallottam: agyrázkódás. Hogy vagy?"

"Azt mondják, ha nem lesz visszaesés, ezen a héten hazamehetek, talán holnap után. És remélem, jövő héten munkába állhatok."

"Jól hangzik," mosolygott, előredőlve a székben, "minden testvéred és testvérnőd meglátogatott már?"

"Azt hiszem. Aludtam egy ideig, ugyanis."

"Kellemes lehet, ha ilyen sok ember aggódik érted."

"Csodálatos," mondta Ted bólintva és a távolba nézett, mert valamiért félt Bill szemébe nézni.

"Törődnek veled, ugye?" kérdezte Bill.

Ted nyelt egyet, "Igen." Minden olyan nyilvánvaló volt Billnek. Miért vizsgál és elemez minden kis részletet? Miért nem hagyja meg az emberek illúzióit?

"Úgy értem," folytatta Bill, "törődnek veled mint egyénnel, nem csak mint Jehova Tanújával. Azért jönnek, mert a barátjuk vagy, nem csak mert ez megkívánt dolog Jehova Tanúitól. Akkor is jönnének, ha nem lennél tovább Tanú, ugye?"

"Nem, nem érdemelném ki a törődésüket, ha elhagynám az Igazságot."

"Tehát a barátságuk azon alapszik, hogy ugyanazt hiszed, mint ők. Egyáltalán nem a barátaid, ez csak kötelességtudó elismerése egy rakás hitnézetnek, ami történetesen egy Ted Evanston nevű személyben található."

"Ezzel mindenféle kedvességet hamisnak mutatsz," felelte Ted undorodva és haragosan.

"Csak mert visszavezettem az igaz okára. Sokat beszélsz az igazságról. De ez nem csupán képmutatás, hiszen amikor szembesülsz az igazsággal, elutasítod hogy elfogadd?"

"Nem azt teszem," bizonygatta Ted a sírás határáig dühösen, "azt hiszem, jobb lenne elmenned és békén hagynod, ahelyett hogy bosszantanál."

"Rendben, Ted, de a barátnődet leszámítva én vagyok az első igazi látogatód."

A kórház mindennapjait semmi nem zavarta meg egész másnap estig. Ekkor, Cyn ott volt mellette, felhívta Richard.

"Elnézést, hogy nem látogattunk még meg," mentegetőzött.

"Minden rendben," bocsátott meg gyorsan Ted.

"Nem, nincs minden rendben. El fogunk menni mindannyian, kivéve Sherrit. Ő ismét megszökött és most nem az anyjához ment. Úgyhogy most próbálunk a nyomára akadni.

"Most felhívtad a rendőrséget?"

Richard szünetet tartott, érezve Ted alig szándékos vádjának teljes súlyát, hogy semmit nem tett az első alkalommal. "Iiigen," felelte lassan, "a rendőrség dolgozni fog rajta. Azt mondják, mindig előkerülnek előbb vagy utóbb. De elég az én gondjaimból, mikor engednek ki?"

"Holnap, azt hiszem."

Nagyszerű! Haza tudsz jönni?"

"Nem igazán. Megkérnéd Pault, hogy ha nincs semmi dolga, jöjjön el értem?"

"Ha nem, szerzek valakit, hogy elhozzon. Szerzek kocsit."

Úgyhogy újra Cyn felé fordult, aki gyorsan lenyelte ebédjét. "Tudod, ki volt itt tegnap délután utánad meg Phyllis után?"

"Ki? George Butler, lefogadom, vagy édesanyád."

"Tévedsz mindkettőben." Anyám nem is tud erről."

"Szégyelld magad! Nem szóltál édesanyádnak!"

"Itt lenne egész idő alatt, ha tudná és nem lenne időm pihenni. Szóval Bill Jackson volt az. Összefutottál már vele azóta?"

"Hol futottam volna volna össze?" kérdezte. "Nem a barátom."

"Nos, úgy néz ki, velem akar barátkozni. De olyan furcsa, mindig vitatkozik. Az idegeimre megy állandóan. Előléptetést és munkát adott nekem, mielőtt ez történt. Úgyhogy már nála dolgozom, nem a munkaközvetítőnél."

"Ez jó, de azt hiszem, meg akarja vásárolni a barátságodat."

"Miért akarná?"

"Az ő egyéniségével nem talál barátokat másképp. Ha te lennék, igyekeznék kerülni őt amennyire csak lehet. Nem akarom, hogy olyan legyél mint ő.

Itt volt az ideje, hogy induljon, úgyhogy ismét elhagyta őt álmaival a mennyről és a lelkizéssel, ami furcsamód hidegen hagyta őt.

Paul vitte haza másnap reggel. Megundorodott az ágyban fekvéstől a kórházban, de Vonnie kényszerítette hogy feküdjön míg otthon van.

"Legalább holnapig," szögezte le a szabályt: "ágyban kell maradnod. És meghallom, ha felkelsz és járkálsz, úgyhogy meg ne próbáld."

Úgyhogy továbbra is ágyban maradt. De most már a saját ablakán nézett ki és barátságos hangokat hallott a szomszédból, közte Vonnie porszívózását, ami hatásosan elkergette gondolatait a mennybe való morbid belefeledkezéstől.

Késő délután ébredt fel egy hangra amit rég nem hallott. De most irtózatos dühvel, szenvedéssel visított.

Az órára nézett és rájött, hogy a gyerekek most jönnek meg az iskolából. De amit most hallott az nem tetszett neki. 'Végem van!'- hangzása volt. Talán Sherri jött vissza, gondolta és megkapja a magáét.

Ez nem történt meg, míg Richard haza nem ért a munkából, hogy az igazságot tanulja. Ekkor sokkal nagyobb sikoltozás és jajgatás volt, aztán hallotta, hogy valaki feljön a lépcsőn. Ez megijesztette egy pillanatra, emlékezve, mi történt a múltkor ezután, de Richard kopogott és jött be. "Ted, mi vagyunk, ébren vagy?" Ted felelt nekik és bejött Richard, fenyegető tekintettel, Vonnie dühösen, sírástól zavarodottan, Jeannie a kezébe kapaszkodva aggódó tekintettel, Joey sírástól piros arccal és Bobby hozzájuk képest közömbösen.

"Az egész család --" Ted kezdett elmosolyodni, de ahogy a benyomások elérték, gyorsan megkérdezte: "mi baj van?"

"Joey szeretne valamit mondani neked," jelentette be Richard.

De a hisztérikus zokogás, ami az előbbi jajgatás folytatása volt, lehetetlenné tette a kommunikációt Joey számára.

"Hagyd abba az ordítást és mond el, amit akarsz," követelte Richard türelmetlenül és a fiú felé lépett.

"Várj!" kiáltotta Ted, mindannyiuk meglepetésére. Nem adhatott ezen a helyen utasításokat Richardnak, de az megállt és várta, hogy Ted megindokolja kérését.

"Adj neki időt," kérte Ted, túlságosan is emlékezve, mennyire sírt a gyerek, lehetetlen parancsszóra leállítani az érzelmek áradatát, tolmácsolva egy beszédre képtelen valakit, valami kezelhetetlen, ami nem további verést kíván.

"Adjak neki időt?" visszhangozta Richard gonosz nevetéssel és továbbra is fenyegetően közeledett a fiúhoz.

Ted azt gondolta, hogy Vonnie bizonyára Joey oldalára áll és elmondja, amit a férje a fiútól akart hallani, miközben védelmezően maga mögé rejti őt. Ezt tenné a régi Vonnie. De amit az új Vonnie csinált, az egyszerűen sok volt. Joeyt Richard felé tolta, miközben a fiú távolodni próbált apjától.

"Én vettem el a pénzt!" kiáltotta Joey mielőtt Richard visszakézből újra arcon ütötte, hatalmas fájdalmas kiáltást eredményezve.

Vonnie befogta Joey kitátott száját miközben Richard tovább magyarázta a helyzetet és kivett egy köteg bankjegyet a tárcájából. "Vonnie találta ezt ma a ruhásfiókjában, mikor takarított." Ted felé nyújtotta, hogy az elvegye, de ő csak feküdt ott ostobán.

"Ötven dollár," mondta. De látva, hogy nem érti, részletezte: "Ez az az ötven dollár, ami Paulnak hiányzott: a hiányzó pénz, amiért téged megvertek. Ez a kis tolvaj ellopta és eldugta a fiókjában. Ki tudja, a többiek benne voltak-e. Bobby azt állítja, hogy ártatlan, de az nem számít, mert ő hazug."

Ted Bobbyra nézett, akinek könyörgő szemei magukért beszéltek, "Nem hinném, hogy Bobby volt." De nem tudta igazán elmagyarázni, miért érzett így.

"Találtunk egy rakás játékautót is a fiókban, ő és egy csomó világi gyerek az iskolából a boltban lopták," folytatta Richard, figyelmen kívül hagyva Ted védelmét.

"Jeannie kényszerített!" kiáltotta Joey.

"Hallgass," kiáltotta Richard, megragadva őt inge gallérjánál, ahogy a fiú összerándult és gyorsan pislogott, ösztönösen várva egy újabb pofont, "senki sem kényszerített semmire! És tudjuk, hogy Jeannie kicsivel jobb annál, uracskám. Nem Bobby csinálta ezt az egészet?"

Joey a fejét rázta, hogy nem.

"Jeannie volt itt fent Joeyval amikor senki sem volt itthon," mondta nekik Ted, Bobby felé pillantva, aki számított rá, hogy tisztázza őt és elmond mindent, amit tud.

"Tudod, a Bibliának van egy jó ötlete," nyilatkoztatta ki Richard ismét figyelembe sem véve Tedet, "vidd ki a te semmirekellő kölyködet és kövezd meg nyilvánosan a kapuban, a szülők vessék rá az első követ. Éppen így éreztek: leg jobb, ha megkövezed őket. Jehova igazán megmutatta szeretetét a szülők iránt ebben az elrendezésben. Talán érdemes volna visszaállítani a mózesi törvényt csupán emiatt."

Jeannie ekkor elkezdett zokogni. Vonnie elkapta Joey szája elől a kezét, hogy mindkettővel átölelje ahogy lehajolt hozzá vigasztalóan. "Papa nem rád értette, kisszívem," bizonygatta, "te vagy a mi jó kislányunk és nagyon szeretünk téged."

Joey hiperventillálni kezdett a szabálytalan légzéstől. Ted összezavarodott, hogy mit érezzen iránta és Bobby iránt. Azt kívánta, bárcsak soha ne találták volna meg a pénzt, ha ennyi szenvedést okoz mindenkinek. Mégis, tudta hogy fontos csírájában elfojtani az ilyesmit, nehogy Joey felnőve tolvaj legyen.

"Joey, te és a bátyád szobafogságban lesztek a tanév hátralévő részében," jelentette ki szigorúan Richard miközben Bob ártatlansága miatt sírt. "Mindketten leírjátok 5000-szer a következő hónap végére, hogy 'Nem lopok vagy hazudok soha többé.'"

"De én nem csináltam semmit," tiltakozott Bobby, Jeannie volt itt fenn vele, nem én. Ő áll az egész mögött. Miért nem őt bünteted meg?"

"Elég legyen, fiatalember," figyelmeztette Richard. "Nem vagyunk biztosak, hogy te nem voltál benne, ezért nem kaptál verést. Tartsd magad szerencsésnek, hogy csak az írást kaptad büntetésnek."

De a büntetés mértékét nem tudta Bobby megalázkodó hallgatással tűrni, "Kérdezd meg Tedet," kérlelte, " ő tudja, hogy Jeannie van az egész mögött, nem én."

"Azt nem tudom," állapította meg Ted Bobby könyörgő tekintetétől kísérve, "hallottam Jeanniet és Joeyt beszélgetni egyszer pénzről, és hogy vettek valamit valakitől az iskolában, aki 'a boltból lopta azokat'. Akkor azt hittem, csak játszanak, de most már látom, hogy talán Jeannie tudta hogy ő lopott holmival üzletel, és nem mondta el senkinek. Ez minden, amit valóban tudok."

"Nos, Jeannie," mondta Vonnie gyengéden, "mindig el kell mondanod nekünk, ha megtudod, hogy a fivéred vagy a nővéred ilyesmi rosszat tesz, oké?"

Jeannie egy "oké"-val válaszolt és mamája megölelte.

Richard javasolta, hogy mindannyian menjenek el és hagyják egy kicsit Tedet pihenni, úgyhogy lógó orral távoztak.

Később aznap este Paul hazaért a munkából. Most, hogy nappali műszakban dolgozott, az alvás elrendezése jóval nehezebb lett.

Ted azt akarta, hogy Paul a heverőn aludjon, de ő ragaszkodott az ágyhoz.

Mivel nagy méretű matraca volt, megosztoztak rajta. De Paul állandóan forgolódott, ami zavarta Tedet. Ébren feküdt az éjszaka nagy részében az ágy mozgása és Joey horkolása miatt.

Másnap Tednek annyira elege lett az ágyban fekvésből, hogy rögtön felkelt, mihelyt mindenki elment, ahelyett, hogy pihenésre használta volna a nyugalmat.

Eleinte szédelegve felöltözött és szinte megújultnak érezte magát. Fürdés és evés után az esti és az elmulasztott összejövetelre készüléssel töltötte a napot.

Az esti találkozón Johnsonék otthonos nappalijában mindenki örült, hogy Ted ismét visszatért a nyájba. De jelenléte iránti figyelmük megoszlott, amikor Vonnie bevezette a frissen kiszépített Sherrit a szobába. Csöndesen leült mostoha anyja mellé és bambán nézett a semmibe.

"Szia, Sherri drágám," köszöntötte Elvira Nelson, "olyan jó, hogy újra itt vagy."

"Köszönöm, Nelson testvérnő," felelte Sherri udvarias mosollyal. Viselkedése Elvira kigúnyolásának tűnt, de hamarosan nyilvánvaló lett, hogy nem ez a szándék volt mögötte.

"Milyen szép vagy ma este, Sherri," csatlakozott Martha Dorsey, "új ruhád van?"

"Köszönöm, Dorsey testvérnő," felelte Sherri, "igen."

David Nelson feszengett a székén, hogy megfeddje ezt az önfejű személyt. Felesége gyengéden megfogta a kezét, hogy visszatartsa. A férfi zavarodottan pillantott rá, és az asszony megmagyarázta gyengéden: "Sherri igazán helyes kis hölgy ma este."

"Igen, hölgyem," felelte Sherri ismét gépiesen, "Köszönöm, hölgyem."

Richard nem ért haza az összejövetel közepéig, mert túlórázott a munkahelyén. Amikor megjött, nem szakíthatta félbe az összejövetelt, hogy megdorgálja elveszett lányát. Úgyhogy egy pillanatnyi csendes meglepődés után, ahogy látta, hogy ott ül nőies új ruhájában és könyv nélkül azonnal válaszol a kérdésekre, kellemesen egyhangúan, leült a helyére. A hátralévő fél óra elég volt hogy észrevegye a figyelemre méltó változást, amit Vonnie elért nála. Elvira kicsinyített mása volt. Egy Jehova Tanúja automata: teljesen működőképes, mégis nyilvánvalóan élettelen. Röviden: mindaz volt, amire Richard vágyott, hogy a lánya legyen.

Egy rövid délután alatt, a rendőrség általi hazahozatala és az összejövetel kezdete közt Vonnie valahogy megtörte Sherri fiatalos szellemét. "Udvarias hölgyet" csinált belőle és csak az idő mondja meg, hogy az élet újraéleszti-e. Ha igen, ha az a fiatalos szellem valahol feltámad benne, saját maga ellen és ellenük is fel fog lázadni. Egy extra-testőr, egy hibátlan automata lett belé ültetve, amikor Sherri feladta önmagát és Vonnie akarata szerintire formálódott.

Richard soha nem szídta le a szökése miatt. Soha nem is említették. Tudták, jóval nagyobb büntetés az, hogy minden amit tesz vagy mond Sherri, már irányítva van.

Ha Sherri volt a látványosság azon a csütörtöki összejövetelen, Phyllis volt a vasárnapin. Felkeltette a figyelmet az összejövetel után a Nők Felszabadítása röpiratok osztogatásával. Nem ment el odáig, hogy azt mondja, elhiszi amiről azok írnak, csak kérte a testvéreket és testvérnőket, hogy olvassák el és gondolkodjanak rajta. Hosszú idő óta először ismét beszélt Cynnel és Teddel arról, amiket Jane mondott.

"Megfigyelted, hogy már nem az Igazságról beszélsz, Phyllis?" kérdezte Ted.

"Lehet, hogy ez az Igazság," mondta híresen széles mosolyával kísérve.

"Ha az az Igazság," kérdezte csodálkozva Cyn, "mi van a Bibliával? Nemde azt mondja, hogy a nő a 'gyengébb edény' és a férjének alárendelve van a helye, és mindazt ami ebből következik? Hogy hihetsz egyszerre mindkettőben?"

"Az nehéz, nemde?" ismerte el Phyllis, "De azok a férfiak, akik a Bibliát írták, talán az akkori állapotoktól jobban befolyásoltak voltak, mint az objektív Igazságtól."

"Egy pillanatra, testvérnő," vetette közbe Jerry Lindquist az irodalom pult mögül, ahol állt a közelben, "Nem azt hallottam ugye, hogy azt mondod, a Biblia nem az objektív igazság?"

"Nos, nem tudom," pirult el a lány, "de egy csomó dolog ebben a Női Felszabadítás traktátusban igaznak tűnik."

"Figyeljetek," vágott vissza győzedelmes hangsúllyal Jerry "tudtátok, mekkora a nők agytömege?" Cyn erre elnevette magát, de a férfi zavartalanul folytatta, " négy unciával kisebb, mint a férfié. Mondjátok hát meg, hogy lehetne egyenlő a férfival?"

"Nem egyenlő," mondta Phyllis.
"Több nála."

"Magasabb rendű," jelentette ki a lány megdöbbentve mindenkit, aki hallótávolságban volt. "Ha akarod, használd az agytömeget mint mértékegységet, de akkor azt kellene mondanod, hogy a bálnák ügyesebbek mint a férfi, mert az ő agyuk jóval nagyobb azokénál. Jóval ésszerűbb megközelítés, ha azt mondod, az agytömeg és a testtömeg aránya a fontosabb, mert így nyilvánvaló, hogy a bálna agya nagyobb kell legyen egy akkora test irányításához, és csak kevés marad az intelligenciára. Érted?"

"Igen, bizonyára," felelte Jerry, azon gondolkodva, mi lesz a következő, mert a lány nagyon győzelembiztosnak tűnt.

"Akkor hasonlítsd össze a női és férfi agyat a testtömegükkel, és azt fogod találni, hogy mivel a nő általában kisebb súlyú, mint a férfi, valójában nagyobb az agya a testéhez viszonyítva, mint a férfié. Ahogy ez a röpirat elmondja, egy uncia női agy csak 43 uncia testet irányít, miközben egy uncia férfi agy 47-et. Úgyhogy láthatod, ezt nem igazán használhatod annak bizonyítására, hogy a férfi ügyesebb, mivel épp az ellenkezőjét bizonyítja - ha egyáltalán az agyméret és az intelligencia közt van valami kapcsolat, ami nincs is. Ahogy ez a röplap kimutatja a legnagyobb feljegyzett agyméret egy elmebetegé volt, és a legkisebb egy zseniális francia íróé. Tény, hogy sok őskori embernek nagyobb agya volt, mint a mainak."

Az utolsó megjegyzése akaratlan volt, és rögtön észrevette, hogy kicsúszott a száján. "Őskori ember?" Jerry és David Nelson (aki észrevétlenül a lány mögé lopakodott a beszélgetés alatt) szinte kórusban kiáltottak fel elborzadva. "Mi nem hiszünk az ősemberben, testvérnő!" emlékeztette David.

"Ó, igen," nevetett a lány idegesen, "én csak azt mondom, amit a röpírat ír."

"Akkor talán be kéne fejezned, hogy azt mondd, amit a röpirat," figyelmeztette David.

"Rendben, de hadd kérdezzem meg tőletek," folytatta a fegyelmezetlen fiatalasszony, "Mit mondanátok arra a gondolatra, hogy a nő magasabb rendű a férfinál, mert tovább él?"

"Tovább él, mert nem dolgozik egész életében, mint a férfi. Otthon ül és hadd legyen a férjé a munka dicsősége," felelte David gúnyosan.

"Igen," felelte Phyllis, "de van egy tanulmány, mely szerint egy dolgozó vénlány átlag 71 évig él, miközben a dolgozó agglegény csak átlag 65 évig. Hogy magyarázzátok hát, ha nem a nő magasabb rendű testfelépítésével?"

David zavarba jött, nem volt válasza, és így válaszolt, "Testvérnő, szerintem jobb lenne, ha abbahagynád az ilyen beszélgetéseket. Valójában szeretném, ha eljönnél egy beszélgetésre a vének bizottságával, ezzel a délutánnal kapcsolatban."

Phyllis azonnal elsírta magát. Soha nem állt még Bizottság előtt, kimagasló példa volt mint úttörő, és egész életében az igazságban volt. "Ami szívemen, az számon," nyelt egyet, az álla remegett a félelemtől, "azt gondoltam, feltehetünk bármilyen kérdést, ami eszünkbe jut - bármit ---"

"Igen, testvérnő. Mi is szeretnénk feltenni neked néhány kérdést minderről azon a beszélgetésen. Úgyhogy találkozzunk itt ma a szolgálati összejövetel után." Ezt mondva David Nelson elment és az összegyűlt kis csoport feloszlott.

Kifelé menet Tedet megfogta David. "Nem hinném, hogy olyan sokat kéne beszélgetned Phyllis Bartonnal. Emlékezz, ő már házas nő, és veszélyes nézetei vannak. Nem kéne elmondanom neked," mondta bizalmasan, "de szinte biztos, hogy nyilvánosan meg lesz feddve, hacsak nem kiközösítve, hamarosan. Talán lesz egy bejelentés csütörtök este. Úgyhogy kerüld el és maradj ki a bajból. És még valamit," folytatta, soha nem érve be egy figyelmeztetéssel vagy rossz hírrel, "jobb lenne, ha nem ülnél többé a Rose lány mellé hacsak nem jegyezted el; nem helyes dolog. És bármit is teszel, nem jegyezheted el, míg be nem merítkezik! Beszéltem a feleségemmel, hogy vegye át vele a 80 kérdést amikor elkezdik a tanulmányozást."

"Nem fog más tanulmányozni Cyn Rose-zal, csak én," felelte határozottan Ted, és elment.

>> Tovább >>