Bevezetés
Írta: Lorri MacGregor
Jehova Tanúi újonc híveiknek továbbra is felajánlják tanulmányozásra az
"Ismeret, mely örök élethez vezet" c. könyvüket. Természetesen mi tudjuk,
hogy Jézus Krisztus maga "az Út, az Igazság és az Élet", de ők azt
gondolják, hogy az Őrtorony-"ismereten" át kapnak életet. Az Új Világ
Fordításuk elferdíti a János 17:3-t eképpen:
"Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az
egyedül igaz
Istenről és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról" (UVF)
Ez egy elferdített magyarázata annak, amit a pontos fordítás
valójában mond:
" Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a
kit elküldtél, a Jézus Krisztust. " (Károli)
Gary Hall pásztor Angliából kiváló munkát végzett ennek a könyvnek a
pontról-pontra való cáfolatával. Ez egy értékes tanúskodó eszköz és
ELGONDOLKODTATJA Jehova Tanúit. A te hitedet is építi majd!
Most lássuk az "Ismeret" könyv cáfolatát.
Az Őrtorony Társulat "Ismeret" könyve tényleg az örök élethez vezet?
írta: Gary J. Hall
Más Őrtorony kiadványokhoz hasonlóan ez is említést tesz egy jövőbeni földi
paradicsomról.
"Amit a föld és az emberiség jövőjéről mond a Biblia, azt egyetlen szóban
összefoglalhatnánk - Paradicsom!" (8.oldal, 8.bek.)
"A Biblia tudatja velünk, hogy Isten egy Éden-kert nevű paradicsomba helyezte
az első emberpárt, Ádámot és Évát" "(72. oldal, 7.bek.)
Tény azonban, hogy a Biblia soha nem említi sem az Édent, sem a jövőben
helyreállított földet Paradicsomként.
Jehova Tanúi gyakran megjegyzik, hogy a "Háromság" szó sehol nem szerepel a
Bibliában, hogy ezzel is cáfolják a Háromság tantételét (lásd az "Ismeret"
könyv 31. oldalán), de elmulasztják észrevenni, hogy az ő kifejezéseik közül
sok szintén nem szerepel a Szentírásban. Ilyen például a "Paradicsomi föld".
Az Éden összekapcsolása a Paradicsommal butaság, mivel a szó csak háromszor
szerepel a Bibliában, mindannyiszor az Újszövetségben. Mielőtt megvizsgálnánk
a Lukács 23:43 félreidézését a 8. oldalon, nézzük meg mint mond igazából a
Biblia a Paradicsomról.
A Jelenések 2:7-ben Jézus azt mondja:
" A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, a mely az Isten paradicsomának
közepette van. " (Károli)
Azért, mert Jézus említi az élet fáját, nem kell automatikusan az Édenbe
vagy a jövőbeni földre helyeznünk a Paradicsomot, ahogy azt látni fogjuk.
Habár egyértelmű, hogy Isten az Édenbe helyezte ezt a fát, ám mivel az Éden
nem létezik többé, a fa el lett távolítva. Ha nem a földön van, akkor csak a
mennyben lehet - ahonnan származik! Honnan tudjuk, hogy a Paradicsom ugyanaz
a hely, mint a mennyország? Egyszerű, a Biblia mondja nekünk, hogy így van.
Olvassuk el Pál szavait a 2 Korinthus 12:2-ben.
"Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é,
nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) felragadtatott a
harmadik égig." (AV - Authorized King James Version)
Könnyen meglátjuk, hogy Pál felvitetett a Mennybe. A negyedik versben
hozzáteszi: "felragadtatott a paradicsomba". Elrejtendő azt a tényt, hogy a
Paradicsom és a Menny ugyanaz a hely ott "fent", az Új Világ Fordítás
félrefordítja ezeket a verseket. [Az angol AV-ben "caught up", az UVF-ben
caught away van, a magyar fordítások itt egyeznek az UVF-sal -- a ford. megj.]
Hozzáteszi "elragadtatott mint ilyen a harmadik égig" és "elragadtatott a
paradicsomba" (12:4). Ezáltal eltünteti azt a tényt, hogy a Paradicsom az a
Mennyország.
A birtokomban lévő negyven Bibliafordításból csak az UVF fordítja a görög
"HARPAZO" szót "elragadtatott"-nak. Habár a szó jelentése lehet "elragad", ez
nem illik ezeknek a verseknek a szövegösszefüggésébe. Ezenkívül, mivel az Éden
nem a földön volt akkoriban, Pálnak a Mennybe kellet felvitetnie.
Mivel a Paradicsom és a Mennyország egy és ugyanaz a hely, mit gondolunk,
mire utalt Jézus amikor azt mondta a tolvajnak a kereszten
" És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban."
(Károli)
Eltekintve attól a ténytől, hogy az UVF félrefordítja ezeket a szavakat
eképpen: "Bizony mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban.", láthatjuk,
hogy a Paradicsomnak nevezett hely a Mennyben van. Úgyhogy az az ember a
Mennybe ment Jézussal.
Az "Ismeret" könyv 8. oldalán ezt olvassuk:
"Kétségtelen, hogy a Paradicsom említése eszébe juttatta e férfinak
ősszüleink, Ádám és Éva áldott helyzetét."(8.bek.)
Ez tévedés, mivel ő egyértelműen Krisztus királyságára gondolt:
" És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te
országodban! " (Károli)
Az "Ismeret" könyv 9. oldalán egy figyelemreméltó kijelentést tesz:
"Nekik és utódaiknak ki kellett terjeszteniük a Paradicsom határait, mígnem
egész bolygónk a szépség és gyönyörűség helyévé válik. (1 Mózes 1:28)" (9.bek.)
és próbál visszautalni az 1Mz 1:28-ra. Ez a vers egyáltalán nem kelti azt a
látszatot, hogy Ádám és Éva kiterjesztették Éden határait, és miért tették
volna?
Az Őrtorony Szervezet elfelejtette elolvasni az 1Mz 1:31-t? A Biblia ezt
mondja:
" És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. "(Károli)
Ha Ádám "kiterjesztené" amit Isten teremtett, az magával vonja, hogy azt
hinné, valamiféle isteni képességgel rendelkezik és hogy amit Isten
teremtett nem volt igazán jó. Talán az érvelés gyengesége miatt használja a
könyv az Ézsaiás 55:10-et bizonyítékul a 9. oldalon.
Ha elolvassuk ezeket a verseket, azt találjuk, távol állnak a jövőbeni
paradicsomi földre való bármiféle utalástól; arról a tényről beszélnek, hogy
Isten Igéje örök és soha nem tér vissza hozzá eredménytelenül. Az ember
összekapcsolása az Éden kiterjesztésével valamiféle teremtői vagy isteni
szerepbe helyezi őt, pontosan ahogy Sátán akarta, hogy higyjék!
Az "A könyv, amely feltárja az Isten ismeretét" című fejezetben megemlítik,
hogy a Messiást harminc ezüstpénzért árulták el (19. oldal). Mivel itt a
Zakariás 11:12-re utalnak, jól tesszük, ha elolvassuk:
"Ők pedig kifizették béremet, harminc ezüstöt" (UVF)
De nincs vége, folytassuk a 13. verssel!
"Jehova erre azt mondta nekem: 'Vesd azt a kincstárba - a fenséges értéket,
amelyre becsültek engem." (UVF)
Még az Őrtorony is elismeri, hogy ez Jézussal történt meg. Mégis, itt Jehova
beszél!
Jehova Tanúi hiszik, hogy Jézus csak megkeresztelkedésekor lett Krisztussá.
Ezt ismétlődően kijelentik a 36. és a 65. oldalakon. Azt írják:
"Jehova felkente Jézust szent szellemmel. Így lett Jézus a Messiás, vagyis
Krisztus" (65.o, 10. bek.)
Ez azt jelentené, hogy Jézus nem volt Krisztus a születése és János általi
megkeresztelése közt. Ha ez igaz, hogyan fér ez össze Simeon szavaival a Lukács
2:26-ban? Ott ezt olvassuk:
" És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, a míg
meg nem látja az Úrnak Krisztusát. " (Károli)
Az UVF szinte ugyanígy szól. Ha Simeon nem látta a Krisztust, miként a Biblia
állítja, akkor az Úr hazudott neki.
Sőt, a pásztorok is arról voltak értesítve, hogy
" született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. "
(Károli)
Továbbá, elhinnénk, hogy egy egyszerű ember, János a Keresztelő
"betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva.",
(Lukács 1:15, Károli)
de Isten Egyszülött Fiának harminc évet
kellett várnia erre?
Valaki hazudik, és nem a Biblia az.
Maradva Krisztus Istenségének témájánál, érdekes, hogy az "Ismeret" könyvben
a János 3:16 a 39. oldalon arra van használva, hogy bizonyítsa,
"Jézust az Isten 'egyszülött Fiának' hívták, mert Jehova közvetlenül teremtette
őt." (12.bek.)
Még egy 'újszülött' keresztény is észreveheti, hogy ezek a versek nem
tanítják, hogy Jézus teremtett lény. Szokásuk szerint betoldják a "más" szót
a Kolossé 1:16-ba (UVF), hogy így azt mondja, Jézus nem a Teremtő.
Kitartanak amellett is, hogy a Példabeszédek 8:22-31-t annak bizonyítékaként
használják, hogy Jézus teremtmény, amikor valójában ezek a versek csak a
bölcsességről szólnak.
Jézus folyamatosan támadva van minden Őrtorony
kiadványban. Az "Ismeret" könyv sem kivétel. A 40. oldalon kijelentik:
"[Isten] áthelyezte életét az égből egy Mária nevű hűséges zsidó szűz
méhébe. Jehova erőteljes szent szelleme, vagyis tevékeny ereje
'megárnyékozta' Máriát, előidézve, hogy teherbe essen" (15.bek.)
Mégis, a 82. oldalon azt mondják, hogy
"Ez az életerő semmit sem visel magán annak a teremtménynek a
jellemvonásaiból, amelyet éltet" (6.bek.)
Azt jelenti ez, hogy Jézus nem személy? Jézust nem-személyként kell lássák
tanításaik támogatására. Nézzük, mit írnak a 68. oldalon.
"Miután [Jézus] feltámadt, hogy az égben éljen, életadó szellem lett." (16.
bek.)
Tehát lévén a Szent Szellem nem valódi személy, mivel szellem, Jézus is
nem-személy kell legyen, mivel mivel ő most csak "életadó szellem".
A Lukács 24:39-42 bizonyítja, hogy Jézus hústestben támadt fel, és hogy
képes volt testi táplálékot fogyasztani. Így hát Jehova Tanúi elméjében
Jézus és a Szent Szellem nem valódi személyek, de
"A Biblia feltárja, hogy ő [az Ördög] valóságos személy ..." (55. old.,9. bek.)
Egy újabb támadás van Jézus ellen a 65. oldalon. Csupán mert az "utolsó Ádám"
és "megfelelő váltság mindenkiért" volna Jézus az "örökkévalóság atyja"?
Ez egy gyenge és ostoba kitaláció annak megsemmisítésére, hogy ki Jézus és
minek megtételére jött el. Ez a megsemmisítése Jézus szolgálatátának
nagyon leleplezően kerül felszínre a 69. oldalon:
"De Jézus földi életének és halálának nem a megmentésünk volt a legfontosabb
célja." (20. bek.)
Ezért van az Őrtorony szervezet olyan csekély figyelemmel Jézusra és
próbálja megfosztani Őt minden tisztelettől az UVF-ban és más könyveikben.
Egyáltalán nem csoda, hogy a 82. oldalon azt mondják:
"az ember halála nem különbözik az állatokétól" (8. bek.)
Lehet, hogy tévedek, de talán valamiféle "új világosság" várható a jövőben
a
Jézus = Mihály tantételben, mert az "Ismeret" könyv egyszer sem említi.
Egy Jehova Tanúi számára szokatlan kijelentés olvasható a 153. oldalon, ami
talán a közeljövő egy új tantételét jelzi, mivel ezt olvassuk:
"[Jézus] az egyedüli csatorna, akin keresztül Jehova Isten elé
járulhatunk."
[az angol eredetiben: akin keresztül közeledhetünk /approach/ - a ford.
megj.]
Habár egyetértünk ezekel a szavakkal, óvatosaknak kell lennünk azt illetően,
miért lettek leírva.
A a kínoszlopon függő Jézusnak a szokásos ábrázolása látható a 67. oldalon.
Ezen egyetlen szög látható a csuklójába verve, annak a ténynek ellére, hogy
még az UVF is azt mondja, hogy "a szegek" nyomai voltak minkét kezén (ld. János
20:25). Úgyhogy az mindenképp elmondható, hogy a kezei külön voltak
felszögezve.
Az univerzalizmus, vagyis az a hitnézet, hogy végül mindenki meg lesz mentve
vagy esélyt kap a megtérésre és Isten követésére a halála után, egyértelmű a
88. oldalon.
"Lehetőségük lesz kimutatni a cselekedeteikkel, hogy szolgálják az Istent."
(18. bek.)
Két kérdéssel kell itt szembenéznünk:
1. Hol van akár csak utalás is erre a Bibliában?
2. Ha mindenki meg lesz mentve, miért szenvedett halált értünk Jézus a
kereszten? Ez az elképzelés további támadás Megváltónk áldozati halálát
illetően.
Mivel az Őrtorony gyűlöli a keresztet, meg kell szabaduljon tőle és attól,
amit valójában jelent. Az univerzalizmusban való hit Isten megváltási
tervének elvetése.
Az 1914 téma kapcsolatos Jeruzsálem i.e. 607-ben történt elpusztításával.
Ezt a dátumot "nagyon jelentős"-nek nevezik a 96. oldalon (16. bek.).
Hozzáadva 2520 évet i.e. 607-hez eljutnak 1914-hez. A fő probléma itt az,
hogy Jeruzsálemet a babiloniak i.e. 587-ben pusztították el. Ez automatikusan
megsemmisíti az 1914-elméletet. Szeretném látni azt verset, amelyikben a
Biblia kijelenti, hogy "Jézust trónra emelik az égi Királyságban i.sz.
1914-ben" (94. old., kiemelt rész). A 97. oldalon ezt ígérik:
"Vajon elkezdett uralkodni ekkor Jézus az égben? Hogy erre igen a válasz,
annak Írás szerinti okait a következő fejezet fogja kifejteni."
Hiába keresnéd a 11. fejezetben a szentírási érvet uralkodása 1914-es
elkezdésére.
A megfelelő irányba tett lépés lenne, ha az Őrtorony hinne a saját írásainak
anélkül, hogy kizárná ami meg van írva.
A 153. oldalon lévő kijelentést, mely bibliailag pontos,
"[Jézus] az egyedüli csatorna, akin keresztül Jehova Isten elé járulhatunk"
semmissé teszik a 160-161. oldal kijelentései, melyek a "hű és bölcs
rabszolgára" utalnak "Isten csatornájaként".
Ismét azt találjuk, hogy vagy Jézus, vagy az Őrtorony megbukott.
Nem meglepő számunkra, hogy Jézust ismét semmibe veszik. Ha Jehova Tanúi
valóban a Bibliát tanulmányoznák a Bibliáról szóló könyvek helyet, ahogy a 178.
oldalon tanácsolják ezt, közelebb kerülnének Isten Igéjének alapvető
igazságaihoz.
Természetesen a "hű és bölcs rabszolga" brooklynból soha nem engedné ezt meg!
Bárcsak átvinnék a gyakorlatba a 182. oldalon található szavakat:
"Továbbá Jehova szolgálatával nem érdemeljük ki az életet. Az örök élet ajándék
Istentől."
Az "Ismeret" könyvben szó van a 144.000-ről, a karácsonyról, a születésnapról,
a halálalvásról és a családról is.
Sok jó könyv van, melyek kiigazítják tévtanításaikat. Az egyetlen
pont amire itt reagálni szeretnék, az a meglepő és téves kijelentés, melyet a
68. oldalon találunk Jézus halálát és feltámadását illetően. Ezt mondják:
"Egy háromnapos időszak bizonyos részét töltötte halálalvásban"
Mivel soha nem hallottam róla, hogy valaki is azt mondta volna, hogy Jézus a
három nap egy részén halott volt, meg kell kérdezzem: melyik részén?
Ha életben volt egy időre, akkor ez nemde megsemmisítené a halálalvás tanát?
A könyv ismét más irányba megy. A Biblia azt tanítja, hogy Jézus tevékeny volt
azalatt, míg teste a sírban feküdt (ld. 1 Péter 3:19, Efézus 4:8).
Az "Ismeret, mely örök élethez vezet" könyv egy gyenge próbálkozás a Biblia
tanításainak aláásására és életpusztító tanítások támogatására. Csak akik
becsukják szemüket és elméjüket fogadhatják el, mint Istentől jövőt.
Mint más könyvek, ez is egy másik Jézust hirdet. Néhány hiszékeny keresztény
azt gondolhatja, hogy minden utalás Jézus Krisztusra, mint Isten "egyetlen
nemzett fiára" azt jelenti, hogy Jehova Tanúi közel vannak az igazsághoz.
Mindenkinek, aki fennakadt a félrevezetés Őrtorony-szőtte hálójában, fel kell
tennie magának egy komoly kérdést. Jézus egyszer azt kérdezte tanítványaitól:
" Ti pedig kinek mondotok engem? " (Károli)
Péter valahogy így is válaszolhatott volna: 'Szerintem te egy próféta vagy,
vagy talán Mihály arkangyal.' De Péter válasza ez volt: "Te vagy a
Krisztus." (Mk 8:29 , Károli)
A tanítványok felismerték, hogy Jézus a Messiás. Tudták, hogy a messiás nem
angyal vagy próféta.
A Márk 9:1-7-ben egy olyan tapasztalatuk van leírva, amit soha nem
felejtettek el: amikor Illés és Mózes találkozott Jézussal az Ő átváltozása
után.
Figyeljük meg, hogy Jézus átváltozott. Mivé változott át? Egy prófétává?
Akkor nem lett volna semmi különbség közte és Mózes vagy Illés közt. Egy
angyallá? Nem,
" Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma
szültelek téged? " (Zsidókhoz 1:5)
Amikor az Atya Isten szólt a Márk 9:7-ben, nem egy egyszerű emberről vagy
bármiféle angyalról mondja, hogy:
" Ez az én szerelmes Fiam; Őt hallgassátok. " (Károli)
Jézust mint az Istenség második, de nem alacsonyabbrendű tagját látták a
tanítványok az ő mennyei dicsőségében.
Jehova Tanúi - és ami azt illeti, minden ember a földön - meg kell
válaszolja a kérdést: "Kicsoda a Krisztus szerinted?"
Ha a szervezetre hallgatsz, rossz lehet a válaszod. Engedelmeskedj Isten
mindannyiunknak adott parancsának:
" Ez az én szerelmes Fiam; Őt hallgassátok. " (Károli)
Ez az egyetlen Út és az ismeret, mely örök életre vezet.
><> <><
© Gary J.Hall
73 Colebrooke Road Liverpool, L17 7BZ UK
Published by permission,
MacGregor Ministries
Box 294, Nelson, BC V1L5P9 Canada
DOES THE WATCHTOWER BOOK "KNOWLEDGE" REALLY LEAD TO ETERNAL LIFE?
A fordítás és a terjesztés a MacGregor Ministries
engedélyével ("Please copy & print these articles and share with others.")
történt.
fordította: Barna Zoltán 2004. március