1992 júniusa volt és újra eljött Jehova Tanúi éves Kerületkongresszusa, melyet a Kentucky állambeli Louisville-ben tartottak. Linnievel hónapokkal elõbb tervezni kezdtünk, szállást foglaltattunk, hogy biztosan legyen helyünk. Jehova Tanúi ezrei fognak összejönni egy sportlétesítményben, hogy szellemileg építõ információt és ismeretet kapjanak. A program rendszerint magában foglalja az Õrtorony Biblia és Traktátus Társulat egy új könyvének kiadását, valamint különféle bibliai témájú elõadásokat. Szokás szerint bemutatnak egy drámát vagyis jeleneteket valamilyen bibliai szereplõ történetével kapcsolatban.
Több alkalommal voltam régebben ilyen összejöveteleken, és igazán nem szerettem õket. Sok más dolog mellett a székek rendkívül kényelmetlenek, az étel pocsék, és ki nem állhatom a tömeget. Ahogy a kongresszus közeledett, egyre jobban féltem.
Egy este a kedd esti tanulmányozás után megkérdeztem az összejövetelt vezetõ vént, miért kell ezeket a kongresszusokat látogatnunk. A kérdésem annak eredménye volt, hogy korábban büszkén bejelentette egy testvérnõ a jelenlévõk közül, hogy kilépett a munkahelyérõl, amikor munkaadója tájékoztatta, hogy nem hiányozhat a munkából azokon a napokon, amikor a kongresszus lesz. A vén megdícsérte a testvérnõt kitartó Jehova és szervezete iránti lojalitásért.
Megpróbáltam érvelni a vénnek a kongresszusok kötelezõ látogatásáról, megállapítva, hogy minden, ami elhangzik ezeken az összejöveteleken, feljegyzésre kerül és megjelenik az Õrtorony folyóirat egyik következõ számában. Így ha nem vagy képes vagy nem akarsz ott lenni, igazából nem maradsz le semmirõl. A vén megnyugtatott, hogy az írások egyértelmûen figyelmeztetik a keresztényeket, ne feledkezzenek el az összejövetelekrõl. mint szokásuk némelyeknek. Késõbb a megfélemlítésünkre irányuló erõfeszítésként a vén kijelentette, hogy a zsidó törvény alatt aki nem ment el a meghatározott összejövetelekre, azt megkövezték. "Ennyire komoly dolog ez."
Ez az összevetés a régi mózesi törvénnyel és a lehetséges vétkünk az összejövetelek látogatásában, véleményem szerint kicsit nevetséges. Visszavágtam a vének érvelésére, hogy mivel összegyûlünk a heti öt összejövetelen, nem értem, hogyan lehetne mulasztásunk az "összejövetelekben". Ekkor szellemesen megkérdeztem a vént:" Ki dönti el, hogy hány összejövetelt kell látogatnunk?"
Nyilvánvalóan nem véve észre az iróniát a kérdésemben, a vén határozottan azt válaszolta: " A hû és értelmes rabszolga, természetesen", értve ezalatt Jehova Tanúi Vezetõ Testületét. Ismét láttam, hogy a kérdéseim és kommentárjaim feldühítik a tanulmányozás vezetõt, ejtettem a témát. Számos más a vénekkel való összecsapás után, amikor a szervezet tanításait illetõen tettem fel kérdéseket, kezdtem hangoztatni a feleségemnek, hogy valami nagyon rossz Jehova Tanúi Õrtorony Biblia és Traktátus Társulata körül. Nem tudok rámutatni még, mondtam neki, de igazán bosszant engem.
Olyan volt, mint egy viszketés, amit hiába vakarsz, és én kezdtem nagyon összezavarodni az érzéseim miatt. Egy alkalommal, amikor bevallottam a vénnek, aki tanulmányozott velünk, hogy néha kérdéseim és kételyeim vannak a társulat hittételeivel kapcsolatban, megnyugtatott, hogy csak tegyem félre a kérdéseimet egy idõre. A vén elmondta, végül Jehova megadja nekem ezeknek a dolgoknak a megértését, és hogy mindannyiunknak vannak idõnként kételyeink. Megpróbáltam engedelmeskedni a vén javaslatának. Ám kérdéseim és kételyeim elérték azt a pontot, hogy nem tudtam tovább tovább elnyomni õket. Emlékszem, soha nem volt ilyen problémám évekkel ezelõtt, amikor tanulmányozni kezdtem a Tanúkkal. Egyszerûen elfogadtam, amit a Társulat tanított, kérdés nélkül, és csodálkoztam, miért olyan más most.
Hogyne, idõsebb lettem és tapasztaltabb, és talán a rendõrként eltöltött évek is gyanakvóbbá tettek, és nem fogadtam el “csak úgy” a dolgokat. Bármi is volt az oka kétségeimnek, kezdték aláásni az Õrtorony szervezetbe vetett hitemet. Eljött a Louisville-i összejövetel ideje, és habár nem volt kedvem elmenni, kötelességtudóan megtettük az utat feleségemmel a nagy városba. Amikor megérkeztünk a szállodába és bejelentkeztünk, nagyon elégedetlenek voltunk a Társulat által számunka foglalt szállással.
Ráadásként arra, hogy az ágynemû a hatalmas ágyon nem volt tiszta, a szõnyeg cigaretta égette foltokkal volt tele, és nem úgy nézett ki, mintha valaha is tisztítva lett volna. A lámpa egy szál dróton lógott a mennyezetrõl és nem világított, amikor felkapcsoltad. De a legrosszabb a légkondicionáló mûködésképtelensége volt, hogy nem hûtötte a levegõt. Feleségemmel jobbszerettünk volna találni egy másik szállást. De szerencsétlenségünkre, mivel az összejövetel a városban volt, üres szállást találni nem volt könnyû, úgyhogy eldöntöttük, hogy igyekszünk a legjobban viselni a rossz helyzetet. Aznap este, mikor a szálloda éttermében vacsoráztunk, észrevettünk több Tanút a Madisonville-i gyülekezetbõl, és mind hasonlóan boldogtalanok voltak körülményeik miatt.
A következõ reggelen korán és frissen ébredtünk. Az összejövetel kezdete 9.00 órára volt kitûzve és mi szerettünk volna a tömeg elõtt odaérni, hogy helyet foglalhassunk lehetõleg az elsõ sorokban- tekintettel a halláscsökkenésemre. Sajnos mindenki hasonlóan gondolkodott. Leparkoltuk a kocsinkat, úgy tûnt, hogy mérföldekre a stadiontól, megkövetelve a hosszú gyaloglást a melegben a bejáratig. Amikor végre beértünk, már csak fenn, a fedetlen lelátókon volt hely. Miközben felfelé mentünk a lépcsõn, odadörmögtem feleségemnek, hogy ha tudom, hogy ilyen messze ülünk a színpadtól. akkor elhozom a látcsövemet. Végül találtunk két egymás melletti széket, és miután belegyömöszöltük magunkat, eltûnõtem, a sok túlsúlyos testvér és testvérnõ ilyen messzire utazott, hogy szoros közelségbe kerüljenek. Örültem, amikor a program végre elkezdõdött és elterelte a figyelmemet a máris nagy hõségrõl és a kényelmetlen környezetrõl. Amennyire visszaemlékszem, a progam egy elõadással kezdõdött.
Miután többféle témát megmagyarázott, az elõadó megdöbbentõ kijelentést tett, ami igazán sokkolta érzékenységemet. Ez a kijelentés fordulópontot jelentett életemben, végül feleségem életében is elvezetett a szabaduláshoz az Õrtorony félrevezetéseinek gubancos és összevissza hálójából mindörökre. A szónok kijelentette: "Testvérek és testvérnõk, akiknek barátaitok vannak a szervezeten kívül, és ti tanúskodtatok nekik és õk nem fogadták el az 'Igazságot', teljesen el kéne különítenetek magatokat ezektõl az emberektõl. "Mindezek után " - folytatta a szónok - " rossz társaságok, melyek megrontanak hasznos szokásokat".
A kijelentés nem lepett meg túlságosan, mivel a Tanúk úgy vélték, hogy a szervezeten kívül mindenki a Sátán által van irányítva, és nem kéne társulni velük. Ámde ekkor a szónok folytatta: "és te testvér vagy testvérnõ, aki a családtagjaidnak alaposan tanúskodtál, és nem fogadták el az 'Igazságot', nem kellene több idõt töltened velük a szükségesnél." A szónok kijelentése majdnem arra indított, hogy tiltakozva felálljak, és körülnéztem környezetemben, felzúdulást remélve a hallgatóság soraiban. De csak ült csöndben mindenki, néhányan szorgosan legyezve magukat a hõség miatt, mások unott kifejezéssel arcukon. Nem tudtam elhinni, hogy a szónok ilyen hihetetlen kijelentést tett.
Odahajoltam feleségemhez és suttogva megkérdezzem, õ is hallotta e amit a szónok mondott, hogy a lehetõ legkevesebb idõt töltsük családtagjainkkal, akik nincsenek az "Igazságban". Linnie azt felelte, hogy hallotta és érezve, hogy a kijelentés idegesít engem, megpróbálva enyhíteni amit a szónok mondott. Linnie tisztázta, hogy a szónok kijelentése nem jelenti azt, hogy teljesen kerüljük el családtagjainkat. Csak a szükségesre kell korlátoznunk a velük töltött idõt. Feleségem értelmezése a szónokról még inkább idegesített és nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen intelligens személy mint õ, nem látja, mi is ez valójában.
A program hátralévõ részében szándékosan csöndben ültem, várva az ebédszünetet. Amilyen hamar lehetett, Linnievel visszatértünk szállodaszobánkba ebédelni és pihenni, mielõtt a délutáni ülésszak megkezdõdik. A szálloda felé vezetve útközben elmondtam Linnienek, hogy fel vagyok háborodva a szónok állításától, hogy a legkevesebb idõt töltsük családtagjainkkal, akik nem Jehova Tanúi. Megkérdeztem Linniet, végrehajtja mindazt, amit a szónok javasolt, tekintve hogy csak mi vagyunk Jehova Tanúi mindkettõnk családjából? Azt jelentené, hogy kevés idõt töltenénk csak felnõtt fiainkkal, szeretett unokáinkkal, szüleinkkel, bátyáinkkal és húgainkkal. Emlékeztettem Linniet, hogy társadalmunk legnagyobb problémái a családok szétesésébõl erednek, és nem hinném, hogy bármelyik keresztény szervezet megkísérelné még jobban elidegeníteni tagjait családjaiktól. Mindezek után, jelentettem ki, a családi elrendezést nem Isten rendelte el az emberiség áldására? Ez emlékeztetett engem - és elmondtam feleségemnek - hogy ez a dolog az emberek elülönítésével a családjuktól és barátaiktól akik kívül vannak a vallási csoporton, a kedvelt taktikája a vallási kultuszoknak. A külsõ befolyások drasztikus korlátozásával könnyen lehet irányítani az embereket. Ehhez az "izolacionizmushoz" hasonló stratégiát alkalmazott a híres Jim Jones és eredményezte a tragikus Jonestowni tömeggyilkosságot.
Miután megérkeztünk szállodai szobánkba, elmondtam Linnienek, hogy nem szándékozom visszamenni a gyûlésre, és semennyire sem szeretnék együttmûködni egy csoporttal vagy szervezettel sem, ami a családok elkülönülését javasolja.
Továbbá elmondtam Linnienek, hogy ha akarja, vigye az autót és menjen vissza az ülés délutáni részére. Én megvárom a szállodában. Linnie megnyugtatott, hogy nem akar egyedül visszamenni, így eldöntöttük, hogy pakolunk és délután hazamegyünk. Csomagolás közben még egyszer határozottan kifejtettem aggodalmaimat az Õrtorony Biblia és Traktátus Társulatot illetõen, és megismételtem korábbi kijelentésemet feleségemnek, hogy valami rettenetesen rossz ezzel a szervezettel.
Mégis, amit nem értettem meg még egy ideig, hogy ez az elidegenítési stratégia a családtagoktól akik Jehova Tanúi szervezetén kívül vannak, nem egy új világosság vagy tanítás, mint gondoltam. Nem túl régóta vizsgáltam az Õrtornyot és tanításait a kiközösítésem ideje óta, és teljesen elfelejtettem a "mi és õk" hozzáállásukat. Emlékeztem, hogy ez az Õrtorony eljárás több, mint hozzáállás, de a Louisvillei gyûlésig nem hallottam nyíltan kimondva, amennyire vissza tudok emlékezni. Nyilvánvaló volt, mért nem látta ezt meg más és lett lehangolt ettõl a kijelentéstõl, beleértve a feleségemet is.
Amikor hazaértünk Madisonville-be, elmondtam feleségemnek, hogy magamban fogom tanulmányozni a Szentírást. Kijelentettem, hogy többé nem olvasom az Õrtorony kiadványokat és nem leszek befolyásolva általuk vagy tanításaik által, miközben a valódi "Igazságot" kutatom. Ekkor titkokban vettem egy International Version Tanulmányozási Bibliát és egy bibliai szótárat a helyi könyvesboltban. Még nem volt elég bizalmam az újonnan kijelentett szabadságomban, hogy elmenjek egy bibliai könyvesboltba, mivel még tartottam tõle, hogy meglát egy Tanú és elmondja a véneknek.
Továbbra is elkísértem feleségemet a vasárnapi nyilvános elõadásokra a Királyság - terembe és kissé paranoiás érzéssel csodálkoztam, hogy a vének nem veszik észre, hogy többé nem az Új Világ Fordítást használom, hogy megkeressem a hivatkozott írásszövegeket az összejövetelen. Tudtam, ha véletlenül valaki észreveszi az International Version tanulmányozási bibliát, összeütközésbe kerülök a vénekkel. Ámde mielõtt a dolog kiderült volna, egy újabb váratlan tragédia történt családunkban. Idõsebb mostohaanyám , aki magányosan élt Port Charlotte-ban, Floridában, váratlanul megbetegedett. Feleségemmel el kellett utaznunk hozzá, aztán ott maradnunk, hogy a családi ügyeket elrendezzük hamarosan bekövetkezett halála után. Ez alatt a hosszú Floridai látogatásunk alatt Isten nagyon határozottan lépett közbe életünkben. Az Úr kézen fogott minket és nagyon szeretõen elkezdett kivezetni minket az Õrtorony félrevezetésének sötétségébõl.