A Mátrix lehetne egy példázat példázata is.
Három csapda gyõzheti
le az embereket:
1.Soha nem jönnek ki a Mátrixból,
megfeledkezve az igazságról elvetik az igazságot
("csak belezavarodik az ember")
2. Belefárad a
próbákba, amik a szabadsággal jönnek
(Cypher belefárad)
3. Belemerülnek a Mátrix
kínálta kisértésekbe (Mouse a piros ruhás
nõre összpontosít)
A negyedik féle személy
a sikeres, hûséges:
4. Egy személy, aki
elkerüli a csapdákat, kitart a háborúban és
megment másokat.
Ez olyan, mint a Máté evangéliuma 13. fejezetében található példázatban található négy típus. A magvetõ a talajra hinti a magokat. Négy féle dolog történhet a maggal:
1. A mag az út mellé
esik és a madarak felkapják. Jézus ezzel azt
példázta, hogy vannak, akik hallanak az igazságról,
de nem fogadják be, így a madarak (a gonosz, 19.v)
elviszi azt.
2. A mag kemény, köves talajra esik.
Gyökeret ereszt, de amikor a meleg idõ eljön,
elszárad. Jézus ezt úgy magyarázta, hogy
ez az, aki elõször örömmel fogadja az igazságot
(mint Cypher, aki szerette Trinityt), de elbukik amikor szenvedés
vagy üldözés támad, ahogy Cypher mondta,
"Elfáradtam, Trinity. Elegem van a harcból"
3. A tövisek megfojthatják a magot. Jézus úgy
magyarázta, hogy a tövisek a világ megtévesztõ
gazdagsága és aggodalmai. Mouse megzavarodott az õ
"piros ruhás nõje" által, és
valószínûleg az életével fizetett
érte.
4. A mag gyökeret ereszt és kitartása
gyõzedelmeskedik. Neo, Morpheus, Tank és Tinity
mindannyian fájdalmat szenvednek el, de gyõzedelmeskednek
a végén.
Már megvizsgáltuk az elsõ esetet, amikor Morpheus leírta a még a Mátrixban lévõ embereket. Most nézzük meg a másodikat és a harmadikat - a csapdákat, amik megölték Mouset és Cyphert.
(Mouse azt a 'magot' jeleníti meg, aki elbukik a kisértésekben, lásd 4.a rész)
M: Az étel a Nabukadnezáron "minden, amire a testnek szüksége van", de Mouse nem elégedett vele.
S: Mouse nem elégedik meg az alapvetõ szükségletekkel. A vágyait szeretné kielégíteni. Mint az Ószövetségben az Izraeliták, akik megunták a mannát és valami egzotikus ételre vágytak.
M: Mouse tervezte a piros ruhás nõt.
S: A bûn egy személy
vágyaival kezdõdik. "Azután
a kívánság megfoganván, bûnt szûl;
" (Jak 1:15). Láthatjuk, hogy a piros ruhás
nõ két féle módon halálos:
1)
A szimulációban átalakul egy ügynökké,
aki fegyvert fog Neora.
2) A piros ruhás nõ képe
összezavarja Mouset, aki egyébként valószínûleg
megmenekülne a csapdából.
M: Az étkezõ asztalnál Mouse fülei nagyon elvörösödnek.
S: Ez a rejtett hasonlat összekapcsolja a piros ruhás nõt Mouse piros füleivel. Nem foglalkozhatunk a bûnnel anélkül, hogy meg ne fertõzne minket. "a kinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, a kinek engedelmeskedtek: vagy a bûnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra " (Rm 6:16)
M: Mouse próbálja elbuktatni Neo-t érzéki teremtményéves striciskedve. Azt mondja "ha találkozni akarsz vele egy félreesõ helyen, el tudom intézni." Neo nem mutat érdeklõdést erre a kísértésre, a harcra összpontosít inkább, mint hogy a Mátrix technológiáját a maga örömére használja.
S: Mi lett volna, ha Neo engedi megzavarni magát a Mouse által felkínált virtuális örömökkel? Talán a teljes emberi faj a Mátrix szolgaságában maradna! "A ki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik. " (Mk 9:42) (az eredeti szövegben a one ['egyet'] és a Neo egymás anagrammái) Neo megmutatja az összpontosító keresztényt: "Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erõssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. " (2 Pt 1:10)
M: "Ne figyelj ezekre a képmutatókra, Neo. Ha megtagadjuk a vágyainkat, megtagadjuk ami emberré tesz minket" mondja Mouse.
S: Mouse félrevezetõen beszél, hogy nemes dolognak tüntesse fel a háború alatti vágyhajhászását, miközben másokat képmutatónak nevez szorgalmukért és önmérsékletükért. Ezzel ellentétben Jézus ezt mondta: "Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem. " (Mk 8:34) azt mutatva, hogy a harcos élete nehéz a Mester szolgálatában és az igazságért való háborúban.
M: Valószínû, hogy Mouse piros ruhás nõje okozta a halálát. Ahelyett, hogy figyelt és összpontosított volna mint Apoc és Switch a Hotel elõtt állva, Mouse lazított - felrakott lábbal - és elragadta a vágy a piros ruhás nõ után. Figyeljük meg Tank éberségét a Mátrixban történt változásra. Talán a nõ miatt nem figyelt fel Mouse, hogy elkerülje a csapdát. Mouse észre kellett volna vegye a 'deja vu'-t, amikor csapdát állítottak és kijönni az épületbõl mielõtt áthelyezik a kijáratot.
S: Az Ószövetségben Dávid király elkövette "leghíresebb" bûneit, a házasságtörést és a gyilkosságot, amikor ahelyett, hogy visszament volna a csatába, Jeruzsálemben maradt és megleste a fürdõzõ Betshabét.
M: Mielõtt meghal, Mouse fekete pólót visel, amin egy emberi csontváz van.
S: Ráadásul a halála elõárnyékolására, a csontváz a sebezhetõséget is jelképezi. Egy keresztényt, aki a vágyaira összpontosít, nem védelmezi a szellemi "Isten fegyverzete" amit az Ef 6:10-20 ír le. A bûn okozhat testi halált is, de a lélek örök halálát is (Rm 6:21) A bûn nem ad életet; kielégíthetetlen sóvárgást eredményez és elpusztítja a bûnöst.
(Cypher jeleníti meg a 'magot' aki elbukik a nehézségek és próbák során; lásd a 4.a részt. Cypher lehet még Júdás típusának megjelenítõje, az áruló, a hamis keresztény, az úgynevezett 'testi keresztény', aki saját önzését mások jóléte fölé emeli.)
M: Az áruló alakjának neve Cypher egy szójáték az (angol) cipher szóval, melynek szótári jelentései többek közt: nulla, értéktelen ember.
S: Cypher megmutatja, hogy valóban érték nélküli; önzõ gyilkos. Jézus mondta Júdásnak: "a ki az embernek Fiát elárulja; jobb lenne annak az embernek, ha nem született volna. " (Mk 14:20) - más szavakkal: jobb egy nullának.
M: Cypher kezdettõl
fogva soha sem hitt! Már a film elején õ mondja,
hogy " Meg
fogjuk ölni, érted?" Szintén
kimutatja cinikus hozzáállását, amikor
Neo az egyik toronyházról a másikra próbál
átugrani a kiképzõ-szimulátorban.
Ahogy
Neonak mondja, mikor egyedül vannak az éjszakában:
" Tudom,
mire gondolsz. Arra, amire én. Miért nem a kék
kapszulát vettem el?" Vagyis Cypher soha
nem értékelte a piros kapszulát. Még az
utolsó szavai is: " Én
ezt nem hiszem!" voltak.
S: A hit hiánya halálos; az önpusztítás garanciája. Másik párhuzamként érdekes, hogy Iskarióti Júdásról nincs feljegyezve, hogy egyszer is Úrnak szólította volna Jézust, jelezve, hogy soha nem hitt.
M: Amikor Neo odamegy hozzá, Cypher megrémül. Gyorsan kikapcsol néhány monitort.
S: A félelem ellentétes a hittel. Cypher félrevezetést is mutat a monitorok kikapcsolásával, mert az igazságnak nincs rejtegetnivalója. A félelem és titkolózás állandósága azt mutatja, hogy valaki nem a hitben, hanem a bûnben jár.
M: Neo megkérdezi Cyphert: "Mindig kódolva nézed?" [a Mátrixot] Cypher válasza "Nos, muszály."
S: Nem igaz, Cypher. Neo úgy
látja a Mátrixot ahogy az van a film végén
a folyosón. Õ megérti a kódot. De Cypher,
egy hitetlen, soha nem bír szellemi látással.
"ha
valaki újonnan nem születik, nem láthatja
" (Jn 3:3). Isten Szelleme megértést ad a hívõnek,
de a dolgok titokzatosak maradnak a hitetlennek.
[A
Jn 3:3 szavai Isten Országára vonatkoznak, a Mátrix
meg nem az... - a ford. megj.]
M: Cypher megkérdezi Neot, akar e inni. Látjuk, hogy Cypher egy nagy edénybõl iszik.
S: A bûnös személy gyakran megpróbálja megkísérteni az igaz keresztényeket. Cypher nem egy pohárból, hanem egy nagy edénybõl iszik, jelezve nyilvánvaló részegségét és az önkontroll hiányát.
M: Cypher megpróbálja elpusztítani Neo hitét ezt mondva: " Tudom mire gondolsz. Arra amire én, amióta csak idekerültem. Miért nem a kék kapszulát választottam?"
S: Cypher megpróbálja elérni, hogy Neo azt gondolja, azonos a véleményük. De sajnálkozott Neo a piros kapszula miatt? Nem! A gonosz emberek hazudnak, hogy kétséget ébresszenek a keresztényben megszentelõdése valóságában a próbák idején.
M: Cypher elkedvetleníti Neot: " Azért vagy itt, hogy megmentsd a világot. Erre mit lépsz?"
S: A keresztények célja azonos Krisztuséval: az egész világot megmentve látni. Ez egy nehéz cél a sok szív keménysége miatt. A gonosz mindig kísérti a keresztényeket, hogy hagyjanak fel a másoknak Krisztushoz való segítésével. A híres író, C.S. Lewis egyszer kijelentette, hogy ha Sátánnak csak egy fegyvere lehetne, az az elkedvetlenítés lenne.
M: Cypher szerint "Egy jó tanács. Ha ügynököt látsz, tedd azt, amit mi. Fuss!"
S: Ez egy másik hazug támadás egy keresztény hite ellen, hogy a Sátán erõsebb, mint az õ hitben való helyzete Istenben.
M: Látjuk, amint Cypher találkozik Smith ügynökkel, az árulás terveit szövögetve bor és finom sült mellett.
S: A hús igen erõs jelképe a testnek, az ember testi természetének. A Példabeszédek könyve elmondja " Mikor leülsz enni az uralkodóval, szorgalmasan reá vigyázz, ki van elõtted." (Pl 23:1). Más szavakkal, egy király (Sátán a világ fejedelme, vagy Smith ügynök a Mátrixé) gyakran finomságokkal próbálja a jó embert a gonoszság felé billenteni. Cypher figyelmen kívül hagyja ezt a figyelmezetést és megtömi magát a borral és a sülttel. A sült természetesen véres - elõárnyékolva a vért, ami Cypher árulása miatt ontatik ki. A bizarr vendéglõi hárfa az elbûvölés eszköze, az ellenség hazugsága önelégültséggel altathatja el a keresztényt.
M: "A tudatlanság boldogság" mondja Cypher. Habár tudja, hogy "ez a hús nem is létezik", még mindig jobban szereti a Mátrix hamisságát a való világ igazságánál.
S: Lásd feljebb a 'becsapós étel' kommentárját és ahogy elpusztít téged. Az önkéntes tudatlanság nem áldásos, rabszolgává tesz és a vége a pusztulás.
M: Cypher gazdag akar lenni a Mátrixban.
S: A bukott világ átmeneti gazdagságát választja, az emberiség csapdáját. Isten azt mondta a 'rövidlátó' gazdagnak " Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tõled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?" (Lk 12:20) Cypher is többre értékeli a pénzt, mint az emberek életét. Az önzés mintapéldánya.
M: Cypher az élet büszkeségére vágyik "Valami fontos ember, mondjuk színész." szeretne lenni
S: A Szentírás beszél az "élet kérkedésérõl" az 1 Jn 2:16-ban, mint bûnrõl. Cypher ideálja, egy színész mint fontos személyiség tragikomikus. Nem az, hogy a színészek nem adnak értéket a társadalomnak (még az USA elnöke is lehet :-) ), de másképp nézve a színész olyan valaki, aki eljátszik másokat. Egy színésznek nincs ön-személyisége, egy láttatás. A 'színész' lehetne a 'képmutató' rokonértelmû szava is, [az eredeti görögben az is, lásd Vida fordítás - a ford. megj.] vagyis hogy olyan valakinek látszik, aki valójában nem. Cypher is képmutató, mert eljátssza, hogy a 'csapat' tagja, aztán elárulja õket.
M: Smith ügynök vigyorogva mondja " Amit csak óhajt, Mr. Reagan." [Cypher Matrixbeli neve].
S: Sátán bármit megtesz, amíg eltéríthet valakit az igazságtól. Szereti Smith ügynök Cyphert és szeretné, ha izlene neki a sült? Nem. Smith utálja Cyphert, mint a többi embert is, csak azt teszi, ami saját célja eléréséhez kell. "maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. " (2 Kor 11:14) aki szintén gyûlöl minden lelket, és csak rászedi és kihasználja õket. Figyeld meg, Cypher nem tiltakozik, hogy Mr Reagannek szólítják, ami az õ hamis személyiségének a neve a Mátrixban, mutatva a hazugságok képmutató elfogadását. (Lehet, hogy ez egy politikai állásfoglalás?)
M: Cypher elismeri, hogy nem tudja a Zion belépõkódjait.
S: Egy elbukott személy azt állítva hogy keresztény, nem fogja igazán megérteni a megváltást - az utat Zionba / a mennybe stb.
M: Cypher meg fog ölni és bántalmazni fog sok embert, hogy kielégítse önzését. Nem számítva a sok embert a Mátrixban (rendõr, emberek az üzletnél, stb.) akik megsérültek a Cypher árulása miatti konfliktusban, legalább 4 ember megsérült és 5 -öt megöltek, és a Nabukadnezár is megsérült!
Összegezve:
1) A film elején Cypher
tartja a vonalat, lehetõséget adva Trinity bemérésére
("Az
informátor bevált"). Trinity
megsérül az üldözésben és majdnem
megölik.
2) Mert elárulja, ("tudjuk,
ki a következõ célpontjuk"),
követik és kivallatják Neot az ügynökök
a Metacortex irodájában
3) Mouse meghal a hotelben,
mert Cypher elveszít egy mobiltelefont, megadva a hotel
helyét
4) Morpheust elkapják és megkínozzák
a szállodai árulásnál
5) Az ügynökök
autóbalesetet rendeznek - benne egy mentõautó -
hogy leplezzék Cypher menekülését. Nyilván
sok ártatlan meghal vagy megsebesül.
6) Cypher
megsebesíti Tankot és megöli Dozert.
7) Cypher
megöli Apoc-t és Switch-t
8) Mert Cypher megadja a
csoport helyét, az ügynökök elkapják
Morpheust, visszakövetik a fizikai helyét és
odaküldik a 'járõröket' ('squiddies'), hogy
megtámadják a Nabukadnezárt.
9) Magát
Cyphert is megölik saját döntéseinek
következményeként.
Végül gondoljunk
arra a sok emberre, akiket Apoc, Switch és mások
megmenthettek volna még.
Cypher alighanem nagyobb veszélyt
jelentett, mint az ügynökök õnélküle.
S: Szomorú, de igaz tény, hogy a legtöbb veszély a kereszténységre nem az ellenség soraiból jön, hanem belülrõl - a képmutatók, testi keresztények, csalók, szélhámosok, beszivárgók stb. által. Ez nem újdonság, hiszen Júdás, aki régóta Jézus társaságában volt, árulta el és juttatta õt gyilkosai kezére.
M: A Mátrix Cypher árulásához a halál metaforáit társítja. A televíziók a TV szervizben "halottak", javításra szorulnak. Neo azt feleli, hogy a telefon "elnémult".
S: "Mikor nincs [mennyei] látás, a nép elvadul " (Pl 29:18 a) Cypher elveszette a 'látását', ezért megöli Dozert, Switch-t és Apoc-t - és végül megöli magát. A szellemi látás elvesztése mindig halálos.
M: Ahogy Cypher elõadja árulói beszédét és megöli Switch-t meg Apoc-t, megfigyelhetjük, hogy Cypher piros mellényén egy nagy lyuk van - épp a szíve fölött!
S: Júdás 'szívtelen' volt. Aki önzõ, az nem szeret, nincs szíve Istenhez és másokhoz.
M: Cypher azt mondja Trinitynek: " szerelmes voltam beléd" A múlt idõ használata azt jelenti, hogy már nem szereti.
S: Jézus figyelmeztetett, hogy " a szeretet sokakban meghidegül." (Mt 24:12). Cypher már "inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretõi " közé tartozik (2 Tim 3:4)
M: "Elegem van ebbõl a háborúból" mondja Cypher
S: Cypher mint a mag, ami nem állja ki a próbát vagy üldözést (Mt 13:21) " A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk. " (Gal 6:9)
M: Cypher azt mondja, hogy Morpheus hazudott és átverte õket, különben soha nem választották volna a piros kapszulát.
S: Cypher ismét hamisan beszél a csoportról, mindazokról akik a piros kapszulát választották és megtalálták az igazságot. Morpheus nem vert át senkit. Sõt, amikor Neo választott a kapszulákból, figyelmeztette õt "Minden, amit kínálok csak az igazság, semmi több". Az igazságot gyakran nehéz elfogadni. De mindig ez lesz a legjobb választható út. A keresztényi élet tele van nehézségekkel, ahogy Jézus megígérte. De a nehéz út vége az örök dicsõség.
M: Cypher vitatja a szabadságát. "Szabadság? Neked ez Szabadság? Csak parancsolgat nekem."
S: Vagy a bûn, a bukott világ és Sátán szolgái vagyunk, vagy Istené. (Rm 6) Az Istennek való alárendeltség választása a szabadságnak való alárendeltség választása, mert Isten végtelten, Õ a szabadság Istene. Csak követni az utat, amit Isten bölcsen kijelölt számunkra, sokszor nehéznek tûnhet, de " Mert azt tartom, hogy a miket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsõséghez, mely nékünk megjelentetik." (Rm 8:18)
M: "Ha választhatok közte és a Mátrix közt, én a Mátrixot választom" mondja Cypher.
S: "Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az õ cselekedeteik gonoszak valának. " (Jn 3:19). A világosság Jézus (Jn 9:5) aki Az Igazság (Jn 14:6). Emberek " Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, " (Rm 1:25) "Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; " (Rm 1:22)
M: "Szerintem a Mátrix sokkal valósabb, mint a való világ" mondja Cypher.
S: A legnagyobb félrevezetések egyike: jobban szeretni a hazugságot az igazságnál. Ahogy az ügynökök, akik megteremtették a Mátrix hamis világát, Sátán a "hazugság atyja" (Jn 8:44).Így a hazugság elfogadása az 'atyjuk' elfogadása is. Az igazság választása olyan, mint az élõ Igazság mögé állni (Jn 14:6) A múlandó dolgok választása az állandóaké helyett bolondság " Mert Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodván, és elment " (2 Tim 4:10)
M: "Csak elalszom" mondja Cypher.
S: 'Aludni' a Bibliában a megváltatlan személy és a bûnös, engedetlen 'keresztény' leírására használatos kifejezés.
M: Switch felnéz, tudva, hogy meg fog halni. " Ne így... Csak ne így..." mondja halk iszonyattal és meghal.
S: A legnagyobb próba, amivel egy keresztény szembenézhet, egy barát általi árulás. Ha a legnagyobb szeretet az élet feláldozása egy barátért (Jn 15:12), akkor mi egy barát elárulása?
M: Cypher nem hisz a csodákban. Azt mondja "akkor valami csoda" megállítja, hogy kihúzza Neo fejébõl a csatlakozót és megölje õt.
S: Cypher nyiltan kétségbe vonja az igazságot. Egy hitetlen elveti Isten eszméjét, hogy õ könnyedén tesz csodákat és irányít bármilyen helyzetet. Lázadóan kétségbe vonni Isten útjait mindig bûnös választás, ahogy Cypher kételkedése is magába foglalta Neo megölését.
M: "Én ezt nem hiszem" - ezek Cypher utolsó szavai. Ekkor Tank megöli õt, amennyire látjuk.
S: Cypher megerõsítette hitetlen szerepét. És a hitetlenség halálos.
M: Tank elmondja Cyphernek, hogy attól függetlenül, mit hisz, "most megsülsz".
S: Pusztán azért, mert egy személy nem hisz Istenben, Sátánban, mennyben és pokolban, nem jelenti azt, hogy ezek nem léteznek. Ha leugrasz egy magas épületrõl, becsukod a szemed, és azt hiszed, hogy a föld nem létezik, hamarosan ki lesz igazítva a tévedésed. Az igazság VAN, akár hiszünk benne, akár nem. A hívõ és a hitetlen egyaránt Isten elé fog állni egy napon, mert Isten VAN. A hívõ örök életet kap, a hitetlen a pokolban tölti az örökkévalóságot ('megsülsz'), mint a bûnért és Isten által a Fiában adott, hozzáférhetõ váltság elvetéséért való büntetés.