Hogy hogyan esett a választásunk éppen a mudira? Emlékeim szerint úgy kezdődött , hogy láttam egy képet a kutyaújságban. Egy kedves, figyelmes, értelmes és élénk tekintetű hullámos szőrű fekete kutya volt rajta. Tetszett.
Később aztán azt is megtudtam, hogy több színben is létezik ez a fajta.
Sok történetet olvastam arról, hogy ez egy nagyon értelmes fajta, a felét persze legendának is tartottam. Így aztán igencsak meglepett, hogy a kis foltos kutya akit kaptunk mennyire kedves, alkalmazkodó és éleseszű volt.
A helyreküldést, a kiparkolásnál hátrahúzódást, az autóba beszállást és egyéb mindennapi tevékenységekkel kapcsolatos tudnivalókat szinte maguktól tanulták meg, gond nélkül.
Azt szoktam mondani, hogy könnyű sikerélményt elérni , ha az ember egy mudit nevel. A mudik nagyon éber portafelügyelők is. Ha a kertben hosszabban ugat, azt érdemes megnézni, egy ilyen alkalommal egy sünit mutatott meg nekünk, miután megtekintettük a továbbiakban már nem érdekelte, másodszor pedig a szokatlanul sistergő kerti locsolócsőhöz vezetett, hát igen, valaki rosszul zárta el a kerti csapot. Aztán még egy érdekes dolog: nekünk nincs cicánk, Anyukáméknál Folti mégsem bántja a cicákat, de amikor patkányok próbáltak beköltözni hozzánk, azokat egytől-egyig elintézte. Jópár ilyen dolog van, amelyben olyan, mintha tudná, hogy mit várunk tőle. De hogy honnan, arra nem tudom a választ.
Jellemző figyelmességükkel és éleseszükkel minden zökkenő nélkül illeszkedtek be a családunkba - ami nem is olyan egyszerű dolog, mivel 2 elég aprócska gyerek is aktívan részt vett a kutyusok nevelésében. De ezt a mudijank nem bánták, sőt! A nagyobbik fiammal is remek barátságot ápolnak a kezdetektől fogva, de különösképp a kisebbel lettek elválaszthatatlan barátok. Csongor fiam ugyan meg-meg tépi a szőrüket , meg-meg ráncigálja a farkukat, néha, ha nem vagyunk résen, rá-rázuttyan a kutyák hátára, mindezt a két mudink egyáltalán nem bánja, sőt általában keresik a kicsi társaságát. A legkisebb morgás is elképzelhetetlen tőlük, pedig őszintén szólva lenne rá okuk időnként. Azért van viszonosság is ebben a barátságban, Csongor fiam minden létező ennivalót, és időnként a játékait is megosztja a kutyákkal, reggel első útja a teraszra vezet, hogy üdvözölje a vavákat. Hát ilyen az élet nálunk a gyerekekkel és a mudikkal.
Nálunk a kutyák ugyan az udvarban élnek kint, mégis aktív részesei a családnak. Nincsenek bezárva, igyekszünk sok időt velük tölteni. Tanítjuk őket, sétálni járunk velük, ha ez nem is mindig jön össze napi rendszerességgel. Mivel ezek nagyon gazdicentrikus kutyák, úgy gondolom a rendszeres foglakozásra és odafigyelésre nagy szükség van. Egy kikötött, vagy elzárt, igazából gazdi nélküli kutya természete biztosan máshogyan alakulna. A mudi nem egy hihetetlen foglalkozás igényes kutya, de azért bizony igényli a foglalkozást, szeretni kell, és családtagként kezelni, sokféle aktív szabadidős tevékenységet is űzhetünk velük és egy nagyon jó kutyát nyerhetünk. Ha kint vagyunk az udvaron a kutyák mindig a közelünkben vannak, illetve gyakran letelepednek kicsit távolabb de a szemüket rajtunk tartják és első szavunkra boldogan ugranak. Az is jellemző, hogyha egyedül vagyok velük, és érzik, hogy most nincs rohanás, kapkodás, odaheverednek a lábamra (vagy megpróbálnak bemászni az ölembe:)) Mindemellett rendkívül széleskörűen használhatóak, fantasztikus adottságai vannak. Agility, dog dancing, terelés, sokféle szabadidős tevékenység között válogathatunk a mudinkkal. És nem utolsósorban öröm velük az élet! Minket legalábbis lenyűgözött ez a fajta.