A vlágról

Valamikor, még az idők hajnalán, élt egy isten, kit úgy hívtak, Aion. Aion teremtette Atreia csodálatos világát, és mikor elkészült művével, a világ közepén megalkotta az Öröklét Tornyát, saját isteni lényének fizikai megtestesülését. A bolygó legfiatalabb lakói, az emberek, a Torony mindenható ragyogása, hatalma és ovo figyelme mellett sokasodtak és fejlődtek, Aion mindenek felett álló kisugárzása felvirágoztatta falvaikat és városaikat. De a történet nem itt kezdődik…


Nem csak emberek népesítették be Atreia földjét. Az ő érkezésük előtt évezredekkel, Aion megalkotta a sárkányfajzatokat, hogy uralják Atreia földjét. Ezeket a fenevadakat azonban annyira elvakította hatalomvágyuk, hogy eredetüket, istenük célját fajtájukkal, már teljesen elfeledték. A büszke Mau-k, Krall-ok és Sprigg-ek mind a sárkányfajzatok rabigájába kerültek az évszázadok során, a fenevadak pedig, hogy kifejezzék teljes elszakadásukat gyökereiktől, az Aiontol kapott nevet, egy újra cserélték, így ismerjük őket ma is: Balaur. Évezredekkel később, mikor már emberi láb taposta Atreia földjét, az első törzsek azt hitték, új fajt fedeztek fel a Balaurok képében; kinézetük és viselkedésük annyira eltérő volt az emberekétől. Azonban hamar rá kellett jönniük, hogy a fenevadak a gonoszság és a mérhetetlen hatalomvágy ősi szolgái, akik erejüket annak idején szinten Aion kegyéből kapták, most mégis az egyik fajt a másik után döntik rabszolgasorba, vagy teljes pusztulásba. A Balaurok ekkorra már teljesen elfeledték Aionhoz való viszonyukat, és időről időre már az Öröklét Tornyát támadták hordáikkal, remélve, hogy még több hatalomra tehetnek szert a megfélemlített istentől.
Az emberek azonban a Torony védelmére keltek, Aion pedig elkeseredettségében megalkotott tizenkét Őrzőt, akiket ma a regék csak Empyrean Lord-kent említenek. Az ő feladatuk volt megállítani a Balaurok pusztítását Atreia világán. Aion egy különös esszenciát, úgy nevezett aethert teremtett, majd a tizenkét Őrző birtokába adta az mágikus szubsztancia fölötti hatalmat, hogy szükség szerint alakíthassák azt. Az Őrzők az aether-t felhasználva védelmező burkot emeltek az Öröklét Tornya köré, hogy a Balaurok többé ne fenyegethessek Aiont. A burok olyan hatalmas és erős lett, hogy a menekülni kénytelen emberek menedéket leltek falain belül, és lassanként újra elvetették a civilizáció magvait.
Ekkor kezdődött az Ezeréves Háború. A Torony körüli védőpajzsot ugyan nem tudták áttörni a Balaurok, azonban minden másra, ami ezen kívül esett tízszeresen zúdult haragjuk és gyűlöletük. A tizenkét Őrző nyomdokain járva, az emberek közül néhányan elsajátították az aether alakításának művészetét, őket ma Daeva-nak nevezzük. A daeva-k az Őrzőkhöz hasonlóan emberfeletti képességekre tettek szert, és furcsa változáson mentek keresztül: vállaikból hatalmas, angyalokhoz hasonló szárnyak sarjadtak, amivel könnyéden emelkedtek a levegőbe.
A háború évszázadokon keresztül dúlt, hol egyik, hol pedig a másik fél kerekedett felül, azonban úgy tűnt, az erőviszonyok túlzottan is kiegyensúlyozottak. Az Empyrean Lordok közül ketten úgy döntöttek, a meddő háborúskodás helyett új, végső megoldást keresnek.
A tizenkét őrző közül Ariel volt az, aki a legközelebb állt az emberekhez. Együtt beszélgetett velük estenként a tábortűz fényénél, biztatta őket, vagy meghallgatta gondjaikat. O volt az, aki először ismerte fel, hogy az egyetlen megoldás arra, hogy Atreia földje újra felvirágozzék, nem a háború, hanem a béke. A többi Lordok azonban nem mind értettek ezzel egyet, és évszázadok óta először, apró széthúzások kezdték felütni a fejüket egyesített erőik közt. Azonban a hosszas tanácskozás végén az Őrzők megegyezésre jutottak: béketárgyalást kezdenek a Balaurokkal. Azonban nem mindenki gondolta úgy, hogy ez a helyes döntés: Lord Asphel, és követői még aznap éjjel elhagyták a védőpajzs területét, és eltűntek a hideg éjszakában. Az emberek azonban biztosak voltak benne, vissza fognak térni.
Hamarosan elérkezett a nagy nap, az Őrzők és a Daevak pedig kirepültek, hogy felkeressék az öt Dragon Lordot, a Balaurok öt rettegett vezérét. Az Őrzők közül ketten – Siel és Israphel – legyengítettek az Éteri Pajzs erejét annyira, hogy a Balaur küldöttség áthatolhasson rajta. És először ezer év háború után, itt jártak az emberek falai közt. Talán sikerült kivívni megbecsülésüket, tiszteletüket. A tárgyalásokra még Lord Asphel is visszatért, bar arca sötét volt, és borús gondolatokat tükrözött. A tárgyalások megkezdődtek…aztán egyszercsak egy pillanat alatt bekövetkezett a tragédia.
A legendák a mai napig számos módon tálalják az eseményeket, abban azonban mind megegyeznek, hogy Asphel hirtelen rárontott az egyik Balaur vezérre, aki holtan esett össze. És ekkor elszabadult a káosz. A Torony falai megremegtek, és darabokban omlani kezdtek. Ariel és négy követője azonnal rohanni kezdett a Torony deli felére, hogy az ott található mágikus gócpontban megerősítse a védelmet, Asphel pedig ugyanezt tette az északi oldalon. Erőfeszítéseik azonban hiábavalóak voltak: a Torony egy utolsó, fájdalmas reccsenéssel kettétört. Ebben a pillanatban még két Őrző, Siel és Israphel, akik évszázadok óta védték a tornyot és Aiont, a testükben felhalmozott aethert felhasználva egy utolsó, kétségbeesett önfeláldozással megpróbáltak annyi embert megmenteni, amennyit csak tudtak. Ennek ellenére milliók haltak meg a Kataklizmában, és mikor napokkal később a túlélők először pillantották meg a leülepedett por és törmelék függönyén át ami maradt csodálatos világukból, azóta sem tudnak szabadulni a képtől.
Mintha csak Atreia is érezte volna istene utolsó, haldokló sikolyát, követte azt a megsemmisülésbe: a bolygó, Aion csodálatos világa kettészakadt.