Hol volt, hol nem volt,
Volt hajdanán az Isten,
Unatkozott napestig
Fenn a nagy égen.
Hisz ismerte előre már
Lucifer minden trükkjét,
Hallgathatta unos-untalan
Angyalok karát,
Önnön dicséretét.
Meglehet bosszúságból
Kapott fel egy rögöt,
S úgy mondja a fáma,
Belefújta lelkét is hamarjában.
Nem használta fényes álmát,
Sem az ihlet szép villámát,
Összegyúrta ímmel-ámmal,
Útjára bocsátott teret, időt
Egyetlen dobással.
Ráadásnak még az embert!
Sár testébe lelke istensége
Mindenség titkait sejtőn
Azóta is folyton-folyvást
Vágyva-vágyik a fényre.
Egyszer egy darázs
Véletlen
Pókhálóba szállt.
Futott is a pók,
Csomózta fonalát
Azonmód.
A darázs meg szúrt,
Mindkettő elpusztult.
Ebből a tanulság
Talán csak annyi,
Egy póknak sem szabad
Túl mohónak lenni.
Ami örök igazság nekem,
Neked lehet hazugság,
Hogy kimondod feketén-fehéren
Attól még színes a világ,
De nehogy már
Azt is más mondja meg
Szívem mit érezhet,
Lábam merre vezet
Egy életen át!
rejtenéd remegve féltőn
hét kulcsra zárnád
óvnád a széltől
pedig lélekben lángot
madarat szerelmet
nem lehet zárnod
szépség és értelem
élet mely végtelen
szabadság nélkül
elpusztul végül
Nézd csak az ember!
Istenek társa.
Kétlábú állat, aki alkot,
Épít várost, Bábeli tornyot,
Ősi átok hajtja a vágy,
Hát égbe száll,
Mert mindenhol csak Istent keres,
A boldogságot, a tökéletest.
Nézd csak az ember!
Kőtáblába vésve
Törvényt állít,
S arra számít
Hogy szegje meg,
S ímhol
Szórakozásból is gyilkol.
Ahol a jog is csak korbács,
S robot helyett most adót
Vet ki a kormány.
Hisz gazdagé a demokrácia,
Győztesé az igazság,
Ahol a Vagyon, a Hatalom
Eladná lelki üdvét
Egy garason.
Micsoda egy világ,
Leugrasz a boltba
S az úton lelőnek simán.
Örömködnek örömlányok,
Utcasarkon dillerek hajtanak rád.
Elviszik reményed, éjjeli álmod,
Zsebedbe kotorásznak a bankok,
Szemfényvesztő bűvésztrükkjén
Pénztárcát váltanak bankók.
Itt a béred csak segély. Fogjad!
Belőle még be is rúghatsz.
Van kinek dáridó minden napja,
Van kinek egy tál ételre se futja.
Elemi fokra züllik le az ország,
Zsebüket tömik maguk is, kik hagyják.
Mindenféle maffiák,
Mint a túlburjánzott rák
Életünk fonják át,
Ha lélegzel, ha eszel
Nélküle már nem is létezel.
Nézd csak az ember,
Épít sáncot, barikádokat,
Mert sok ezer éve
Üzennek az ősök,
S nincs új a nap alatt,
Ti holnapi hősök
Nektek is csak üres
Dicsőség marad.
mert leplek lepleznek
arcod csak álarcod
kirakod a köznek
napra teregetett mosolyod
virít mint kimosott
vásznak a kötélen
ez a fenenagy demokrácia
látod éppilyen álca
rád erőszakolja magát
mint egy prostitált
terjeszeti mint kórt a médiák
kirakat-ablak hazug reklám
seholsincs forradalom
kordonok közt a szabadság
csak csinált valóság
Hol akol-meleg se leng
Az aluljárókban lent
Hol megcsap a szegényszag
Hová három királyok
Sem indulnak útnak
S nem visznek aranyat
Se tömjént se mirhát
Hisz itt álszent az ünnep
S csak káromlások
lennének az imák
Hol naponta a lét a tét
A könyörület darabka kenyerén
E jogállamban hol szabadon
Dögölhetsz meg parkban egy padon
Kiütve a drogtól részegen
Mikor kóbor kutya szűköl
Vonít a havon
Templomok harangja kong
Megszületett a Megváltó
S eljön érted a fagyon
Remélve, könyörögve, kérve
Nézek az égre,
S csak azt látom, hogy vakok,
Közömbösek a néma csillagok.
Galaxisa mélyére zárva
Elborzad a gondolkodó anyag:
Hol van az Isten?! S miért, miért
Hogy tűr ennyi szenvedést?
Hát minden csak evolúció,
Az erősebb megmarad,
Ahol a morál is orális,
S törvényt az hozhat,
Ki gátlástalanul
Kifoszthat másokat.
Ahol erkölcsről prédikál a pap,
"Segítsd a nyomorultakat"
S ki lop, csal, törtet,
Büntetlenül ölhet,
S bankvezérek röhögnek:
Süttetik hasukat
A spanyol ég alatt.
Ahol a szó dezinformáció,
A jog csak átverésre jó,
A demokrácia demagógia,
Sok kis maffia privilégiuma.
Uraim!
Minek ez a nagy törtetés,
Az élet mindent felemészt.
A föld még titeket is befogad,
Ott még egy rohadék is elrohad.
S egy darabig őrzi még
A porladó csontokat.
A piacon, hol sok az ember,
Csak elnézem
Mindegyik más jellem,
Ahogy siet, nyüzsög, sétál
A feje kopasz vagy a haja szétáll,
Lelke rút vagy szép vonása,
Meg a sorsa
Rá van írva az arcára.
Ott vonszolja magát egy koldus,
S kinek nem sürgős semmi
Bottal járó méltóságos
Békebeli öregúr.
Száján méteres a rúzs,
A sarkon árulja magát
Egy friss hús.
Tipp-topp itt kopog kényesen,
Körme kifestve fényesen,
Úrinő- el se hinnéd,
Cipeli a görögdinnyét.
Egy ember az úton
Most ugrott át,
Szatyrában hordja
Fején viseli a káposztát.
Ugra-bugra vöröske
Kezében a könyve.
Tizenéves szöszke
Melle ki van hegyezve.
Villog szemben egy vén kofa,
Nyakát húzza aranya.
Ballag egy lecsúszott,
Kinek mindene elúszott
Utolsó garasán a bankok
Verik a blattot.
Itt a piros hol a piros,
Cigánybanda erőszakos.
"Na ne sírjon a szájad
Krokogyílus pólót
Veszek neked hármat".
S ez vajon ki lehet,
Flancos kocsijából, ahogy kiszáll
Már mobilján kommunikál.
Ránézek, csupa erőszak az arca,
Talán a maffia tagja.
Árulsz vagy veszel,
Koplalsz vagy eszel,
Egyre megy.
E szabad világban
Minden a tied,
És szabadon dögölhetsz meg.
Én meg csak ülök itt nyugiban,
Tolókocsi kártyás kocsiban,
Egy perc, ha eltelt,
S mennyi ismerős jellem
Ez a sok ismeretlen ember.
Hol legfőbb érték:
A TERMÉK
Hogy fogyjék
Az EMBER
Csak erre kell még.
I.
Fordult egyet az idők
csillag-kereke fenn,
mióta Róma lett a törvény
s légióit küldi rendre
reánk itt lenn.
Veronika kendőjén lenyomat,
apró vércseppek e holt vidéken,
kivérzett Krisztusi tájon
a falvak.
Pilátusok kezüket mossák,
eladva ím hetedíziglen az ország.
Tülekednek ki markolhat többet,
mint Jézus köpenyére kockát vetnek.
Provinciája nyugalmát,
dagadtra hízott új urait
meg nem zavarhatja
az utak keresztjére
rozsdállt hit.
II.
Júdás-arcot rejt a dermedt csend,
a nép olyan kába,
harminc ezüst csilingel,
kakas kiált háromszor hiába.
Jön csak jön pénzváltók, kufárok,
hamis próféták hada,
mint métely úgy hull közétek
szónokaik hitszegő szava.
Cirkusz kell, szemfényvesztő:
ne érezz, ne gondolkodj, ne láss!
Agymosottan asszisztálj
manipulált tömeg,amputált ország.
A mutatványos mint alamizsnát
osztja mosolyát,
mikor ver át fel sem fogod,
bűvészkalapja rejti a fél országot.
Elvetél sorsod,
szemfedő alatt hazád,
torz hangú kutya vonít
éjszakában az égre fel,
mert nincs kegyelem,
s nem lesz kegyelem,
ha fordul egyet az idők
csillag-kereke fenn.
III.
Suttogták a minap-
siratók sietve hoztak hírt
angyalt láttak a sírnál.
azt is beszélik
böjti szél fúj a Golgotán,
valahol már Messiás jár
S tudjuk
feltámadás minden tavasz!
A helytartók ideje lejár.
Hol március napfénye tüntet
mégis lesz itt ünnep!
Ezer kis ér moccan
a mélyben lenn,
fordul az idők
csillag-kereke fenn.
I.
Pilátusok kezüket mossák,
eladva ím hetedíziglen az ország!
tülekednek ki markolhat többet,
mint Jézus köpenyére kockát vetnek.
Nagypéntek ideje, bánat:
siratnak holt vidékek,
s jobb sorsukra várnak
az elárvult szegények.
Hazug lett minden szó,
feszület feszül itt újra,
a jog is csak korbács,
testvér testvérét árulja.
Útszélen az emberfia,
szíve helyén rozsdás folt:
maga a kifosztott haza,
sebzett és tetszhalott
II.
Irdatlan egek mélységes mélye.
lelkem zokogtatja szférák zenéje,
mozdul a kéz lendül a láb,
galaxisok keringetnek tovább.
Mert minden mozdulat törvény,
örök körforgását járja,
törvényét életnek, halálnak,
a harmadnapi feltámadásnak.
Szentélyek mélyén lángok,
magokban élet,
múltat és jövőt őriz
bennünk a lélek.
III.
Csillagokba kapaszkodó,
rügyet lánggá lobbantó,
parazsat hord szét,
parazsat a tavaszi szél.
Kitakarja hét sebét,
öltözteti fákat a fény.
holnap, ha kivirrad,
Látva lát a vak.
Beleborzong, fölébred
a szépséges természet,
ahová lép vigyázva,
virág fakad nyomába
Túl a nagy folyókon
ezer kis ér hite lüktet ,
hol szavaink nyílnak az ajkon
mégis lesz magyar ünnep!
csak egy lerabolt
útszélre dobott ország
veszik-adják ma a hazád
vetik erre-arra
mint szelek a rongylabdát
egymásnak uszított agymosott népe
tengődik maradék morzsán
hogy fulladnának zsírjukba
kik életünk naponta eladják
rabolt már itt török tatár
keletről orosz
s a nyugati rabló lovag
se jobb gazdánk
Árpád népéből még
maradt-e büszke maradék
hogy belakja honát
mint aki régi-új álmot lát
folyton újrakezdve
a honfoglalást
ne rejtőzz
felfénylő egek magasába
lélek sáncai mögé ne bújj
templomod oltárán
hiábavalóságok a díszek
hiába az áldozati bárány
a lét sötét sikátor mélyét
a nyomor bugyrait
mint vérző grafiti
pirosra festi a szenvedés
butit tévé és újság
kábít a média
a kiömlő vér nem elég
áldozat vagy amíg élsz
Új uraink tobzódnak
tömik degeszre hasuk
ki vérünkön hízott meg
nem lesi csak saját hasznát
s kilopná koldus táljából
az alamizsnát
hát ne rejtőzz
felfénylő egek magasába
lélek sáncai mögé ne bújj
hiábavalóságok a díszek
s nem jön a megváltás
hiába sír templomod oltárán
az áldozati bárány
Uram! ég a tábor!
Mentsd életed, amíg lehet!
Száz jó vitéz kitörni kész,
Az Úristen legyen veled.
Fut a király, fut a jövő,
Hegyen, völgyön
Úttalan utakon
Kerül elő.
Szigorú a kán parancsa,
"Elevenen vagy holtan!"
"Amíg a király nem kerül kezembe
Magyarország nem hull porba".
Uram, király! csak tovább, tovább,
Odaadom jó paripám.
Hiszem, hogy életed
Váltja meg a halál.
Repül a ló gyors a hajsza,
Ki ne vágyna ilyen vadra.
Uram! pár vitézzel lemaradnék,
Fel a Bükkbe,
Sűrű erdejébe van menedék.
És tépetten,
És lerogyva véresen,
Éhét verve vadgyökéren
Menti kincsét: országát, hitét-
Tudattalan is- szépséges nyelvét
Immár ezer éve. Ő és népe.
Ahol folyt a hősök vére,
Ahol volt pihenője
Keresztek, kápolnák
Jelzik az útját.
Ti maradék utódok
Magtokért is mondjatok imát.
Mert rabolhat bármilyen horda
Ma zászlók lengnek a szélben
De kell, ó nagy király, kell a példa
Országot építeni itt újra
Itt vigyázva lépj
Fűszál, ha sziszen,
Hősöket takar
A behorpadt sírhant.
Hol némák
A jeltelen fejfák,
De beszélnek a holtak:
Múltból születhet csak holnap
Ha majd üszkös rög lesz a madár,
És csonkig égett gyertyák a fák,
Elszenesült ég alatt pernye havaz:
Útra kel a négy lovas.
Gennyes cafatokká bomlik a húsod,
Lebénul a lábad, alig húzod.
Menekülni sincs hova már-
Mert hosszú a szenvedés lassú a kín-
Kívánod, de nem jön a megváltó halál.
És reng a föld, és tüzet okád.
Megárad, kiszárad a tenger.
Hegyek dőlnek egymáson át,
Hát pattan a kövön a bokád,
Csűrdöngölőt jár veled a táj.
Koppan, csörren, járja törötten
A sok csontváz.
Csak tánc, tánc, tánc!
Széthull a csontod,
Nincsen már gondod
Semmire, senkire.
Ez atomizált sejtjeid
Semmibe meredő görcse.
Tánc, tánc, tánc, haláltánc!
Hol csillagok omlanak össze,
És beolvaszt mindent
Isten nagy tüze.
Mindennap elégni
Elégni a hitért
Egy gondolat
rőzsetüzén
Bazsalikom, bazsalikom
Fölötte aranyló ikon,
Félhomályban reggel óta
Imádkozik nagyszakállú pópa.
Müezin a mecset ormán,
Rongyszőnyegén
Mekka felé
Hajlong a muzulmán.
Barokk oltár előtt,
Ha kigyullad a mécses,
Imába mélyedve
Hordod a kereszted,
Mint a keresztre feszített.
Fehér falak, sima kereszt
Isten mellett ember lehetsz.
Mint szíved mély kútjába,
Úgy nézz fel a keresztfára.
Ül a Budha bölcsen, hallgat,
A szél imamalmot forgat,
Kolostorban a boncok
Igazítják a világot.
No, de látod Uram Atyám
Mindegyiknek a másik
A pogány.
Mint a remény,
S tűz, ha lobban,
El-eltűnik,
Fel-fellobban.
Sztyeppen, nádon
Hegyeken át
Követted a
Lába nyomát.
Fenn a turul
Száll szabadon,
Utat mutat
Minden vadon.
S immár ezer éve,
S ezerszer folyt a vére,
Dicső királyok,
Nemzetvesztő sarlatánok
Után végre
Elérhet e biztos révbe?
De amíg élsz
Soha ne add
Se a hited,
Se a reményt.
Mert az a szép
Csodaszarvas
Előttünk jár,
Mireánk vár!
Egek, csillagok magaságos fénye:
szívnek mélységes nagy mélye
künn az idők
galaxis kereke duhog
az éjszaka csendjén
vergődő lelkem
holnapi csodákra vár
elérni az elérhetetlent
hol mindig lesz újjabb láthatár
az űr csillogó barázdáit
beszórni maggal
indulj már ember
győzelmes haddal