Címlap

 

Szívedbe fogadj

 

Ajándék. 2

Vadvirágcsokor 2

Szárnyas kedvű. 3

Alkonyemlék. 4

Telehold süt 5

Köszöntő. 5

Balatoni fények. 6

Nosztalgia. 7

Szokolyai emlék. 8

Nélküled. 8

Jön a hold, megy a nap. 9

Szerelem-ima. 10

Murzsó morzsák. 10

Szerelemesen. 11

Engemet úgy szeress. 12

Szívedbe fogadj! 13

Rejts el engem   13

Intelem.. 14

Háló. 15

Borostyánlánc Erzsébet napra. 16

Erzsébet-zsoltár 16

Feloldozás. 17

Lám a vén Hold. 18

Engem keresve. 19

Nyárvégesti mámor 19

Fény és árny. 20

Legszebb zene. 21

Emlékszel még?. 22

Emlék. 22

Hallhatatlan perc. 23

Öröktől örökké. 24

Miként a tenger 25

Szerelmed tüzén. 25

Kecsesen könnyed  26

Napnak fénye. 27

Őrzi szívem.. 28

Zsoltár helyett 28

Gyere, melegedj 29

Szirmok könnycseppje

Öreg esték. 30

Élet helyett ének. 31

Angyalmese. 32

Murvai Erzsébetnek

Gyöngyösödő harmatcseppek.

Majd jön egy szép őszi reggel 34

Mint ahogy két karod. 35

Egymásnak rendelve. 36

Szívemben vérzik el 36

Látod kedves. 37

Múló időnk felett 38

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ajándék

 

Kavicsnak hitt szavaim

Tán borostyánkövek,

Fűzök neked verssor-lánccá

Bánatot, örömet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vadvirágcsokor

 

Anyám margaréta,

A kölyökkor búzavirág,

Égető pipacs az ifjúság.

Mégis a csokorhoz

Vadrózsa örömöt

A szerelem kötött.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szárnyas kedvű

 

Dajkál a fény

Kecsesen könnyed

Teltrügyű ágat,

S gyöngéd barázdák karján

Lebegő szellőcske hajtást.

 

 

Öltöztet

Csipkébe, fátyolba, tüllbe

Minden fát.

Selymet a rétre,

Bársonyt a búzavetésre.

 

Mosolyom melenget

Szárnyas kedvű röpke szót:

Erzsók!

Kéne egy csók!

 

Jaj mert a szerelem

Minden vágyamra gyógyír.

S verőfény szemébe úgy nézek,

Csak ez az esengő pillanat az élet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Alkonyemlék

 

Kékes fölött nap korongja,

Árnyat vető alkony lombja

Takart be a dunyhájába.

 

Fürdettelek estharmattal,

Tó vizéről szívembe rejtett

Csillagot neked loptam.

 

És nekünk sírta el

Minden örömét, bánatát

Tücsökhegedűben

Az égig verő láng.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telehold süt

Jaj Uram, teremtőm,

Telehold süt derengőn,

Merengek egy dombtetőn,

Eljön-e a szeretőm?

Hogyha eljön estvére,

Csillagot hoz szívébe,

S úgy borul rám

Hosszába meg széltébe,

Mint a selyem égbolt

Mohabársony rétjére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszöntő

 

Köszöntelek

Szívem vadonában szedett

Csokorba kötött csókkal,

Napfény édes mézét

Csorgató mosollyal.

 

Kerekedő szemed rése,

Lelkem az ég

Végtelen kék

Ölelése.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Balatoni fények

 

A ragyogás végtelen kékjén

Tündököl a naplemente aranyhídja.

Szépség mámorát hordják

Hullámok lábamhoz a partra.

Á

M

U

L

O

K!

 

Az egyetlen lét

Tűnődő szélén

Döbbent rá az est:

A mindenség is csak hiányod

Nélküled.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nosztalgia

 

Míg tőled távol

Ölelésed után vágyom,

Szemem tavára éget

A fájón fényes

Csillagszámláló est.

 

Ragyog emlékeim csillagosa,

Szerelem öblén

Csókra zárt percet rejt:

Hát eloldom a partról

A végtelent.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szokolyai emlék

977

 

oly lágyan duruzsol a nyár

a templomkert meghitt csendjén

gerle kérleli csak párját

ahogy tégedet hívlak én

 

mintha köröttünk minden

különös fényben szállna

már szívembe zár örökre

a pillanat varázsa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nélküled

 

Csak száraz gally,

A szél össze-össze rázza,

Vagyok nélküled

Folyónak kiszáradt holt ága.

 

Nem tűz csak parázs,

Nem forrás csak posvány,

Nem út csak ösvény,

A föld nem zöld, nem kék az ég.

 

S nem kószál a vágy

Esti csillagosba.

Tücsöknek sincs kedve

Belefogni dalba.

 

Csak száraz gally,

A szél össze-össze rázza,

Vagyok nélküled

Folyónak kiszáradt holt ága.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jön a hold, megy a nap

 

Jön a hold, megy a nap

Két szélén az égnek,

Fészkét keresi az alkonyat,

Álmait a lélek.

 

Ne szólj semmit,

Csak nézz rám,

Hadd melegedjek

Szemsugaradnál.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerelem-ima

 

Miatyánk!

Add nekem ezt a lányt.

Két karja, az áldott,

Úgy szorítson, fájjon,

S jöjjön el a szerelem,

Örömök hiánya

Ne némítson halálra,

Miatyánk!

Csillagok mennyei sugarát

Szórjad ránk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Murzsó morzsák

 

1

Fény és árny,

Az öröm,

S ami fáj:

A szerelem is úgy jön el

Megkínoz előbb a vágy.

2

Tó a csónakot:

Szavaim ringatod.

Verőfény-kikötő,

Vitorlás-ének

Szökne messze

Vágyak fókuszán

Az örömökre éhes lélek.

3

Lehull ruhád, hogyha nézlek,

Csókod fénycsatak lesz,

Tested galaxis-titkát

Szerelemmel nyitják.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerelemesen

 

Szépséged fénykörében

Röppenő szavakat keresek,

Keringjen körötted szüntelen

A lobogó értelem.

 

A tünékeny éjszaka bolyhai közt

Pilláim nyugtalan vergődnek,

Fényévnyi mámor sem elég már nekem:

Megcsókolom melled közepén az eget.

 

Szeress hát: vonzz vagy taszíts,

Veled lesz eleven a tér,

Egymást ölelő lázban

Veled vagyok egész!

 

Szeress hát: értelmet veled nyer,

Jövőjét benned rejti

A termékennyé ért végtelen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Engemet úgy szeress

 

Kerestelek fölön és égen

a lélek csillagtüzében

Kutattam erdőn, réten, nádon

úgy sikerült rád találnom

 

Csókod íze áfonya

Boszorkányok mákonya

Öled puha vánkosom

Rajta szépet álmodom

 

engemet te úgy szeress

az életen átvezess

mint a drága anyaföld

 

ami csak terem ami csak öl

engemet te úgy ölelj

testeddel védj és födj el

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szívedbe fogadj!

 

Látod, görgeti csillagát

Folytonos rendben

Az ezerarcú tér,

Pedig csak porszem

A belátható végtelen,

Mit idegsejtjein az értelem

Befogni kész.

 

Hinnéd már álhatatlan,

Hogy végtelen a mámor,

Pedig csak egy pillanat,

Mit szívünk fényévvé varázsol.

 

Gomolygó csillagköd a lélek,

Épül vagy omlik,

Mint az örök anyag.

Megzabolázza a.

Mindentudó mester,

S renddé szelídül

A végtelen időben.

 

Értelem gyönyöre: érzelem!

Szívedbe fogadj szerelem!

Úgy ringass egy életen át,

Mint a tér minden csillagát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rejts el engem

 

rejts el engem szerelem

csillagpalotádba

rejts a vágynak sose hűlő

arany parazsába

 

bújtass a hűségnek

könnyű bilincsébe

szellő susogásba

ültess fel a hajnal

kelő sugarára

 

vén diófa árnyán

ringass finom hallkan

a szívemre boruló

fényehulló alkonyatban

 

rejts el engem szerelem

sejtjeid mélyére

forrás csobogásba

az örök tavaszok

minden virágjába

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Intelem

 

Karcsú nyarat álmodó,

Szívemen tollászkodó,

Fel-felröppenő madárraj a vágy.

Csak csendesen,

Rá ne ijessz:

Mert tovaszáll.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Háló

 

Szárnyas örömre hull

A bánat hálója már,

A szerelmet rejtelmekkel

Beszövi a magány.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Borostyánlánc Erzsébet napra

 

Mint tenger, ha partjára

Kavicsot kivet-

Erzsikém! úgy írok

Verset teneked.

 

Szavaim tán borostyánkövek,

Fűzök verssorlánccá

Bánatot, örömet.

 

Mint váratlan kincsre

Úgy lelek rímre,

Rejtve az időn át

Arcod mosolyát.

 

Mi örökzöld fenyők

Könnye volt egykor,

S hozzásimult a

Szerelmes hímpor,

Itt fénylik e versben

Ha megsimogatod szépen

Szíved melegével.

 

Viseld hát kedvemért,

Még ha kolonc is bókom,

De lehet fénylő ékkő

Hogy szikrákat szórjon.

 

 

 

 

 

 

 

 

Erzsébet-zsoltár

 

Gyere, testedre vágyom,

Ringó melled mint az álom,

Lebegünk  szerelmesen az ágyon.

 

Csak ölelj, csak szemed tüze égjen,

Csillagot izzik a szívem,

S szikrázik az ég fenn.

 

Remegő lángban: részemmé váltan,

Részeddé váltan, örökös vágyban,

Sose higgy az elmúlásban!

 

Gyermekeink szemében látod:

Újra él minden vágy, minden álom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Feloldozás

 

Nehéz vágyak:

Ágyak.

Feloldozva

Tested ostyájával

Az örökzöld Délnek

Szárnyal a lélek.

 

Könnyű lesz

Minden súly,

Minden bánat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lám a vén Hold

Lám a vén Hold milyen kujon,

Bekukucskál az ablakon,

Ezüstre fest minden kelmét,

Megsimítja tested selymét.

Bűvöl, bájol, egyre biztat,

Fáj a karom, úgy szorítlak,

Szívre szalad mind a vér,

Kikacag a röpke éj.

 

Csilingelnek a csillagok,

Fenn a Göncöl velünk robog,

Kurjongat a vén kocsis,

Mi keltjük a napot is!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Engem keresve

 

Mikor az éjszaka szendere

szemedre száll,

hullajtja álmok fénylő hímporát

s a csillagmagasban

vágyat nem zár láthatár:

moccan karod öntudatlan,

engem keresve

öleled a kispárnát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyárvégesti mámor

Pislákoló csillagok,

Derengő hold alatt,

Mint egy nyárvégi estén,

Ha végigsimít a szél

A fák borzongó testén,

Sóhajnyi fuvallat

Szívemen átszalad,

Hogy szemed sötét tükrén

Tündérkedjen a fény,

S az éjszaka fénylő csillagvirágát

Szemed tavára fodrozza a mámor,

Mi a fényévek tündér lugasába

percnyi öröklétet varázsol.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fény és árny

 

Hangolnak a tücskök-

Csak alkonyi kellék-

Megkonduló harang

Szívemben az emlék.

 

Fenn az ágon telehold,

Kontúrja az égen,

Szíved az a fénylő folt,

Én meg az árnyéka régen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legszebb zene

 

Tested hangszerén, hogyha játszom,

Kinyílnak az égi ablakok,

S ott könyökölnek mind

A huncut kis angyalok.

Mert legszebb zene a szerelem,

Amitől Isten is csak mosolyog.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Emlékszel még?

 

Emlékszel még: lassan húsz éve már,

Hogy elhulltak a magány krisztustövisei,

S egy vén szomorúfűz oltára alatt

Testünk ostyájával áldoztunk a szerelemnek.

Emlékszel még azon a nyáron, hogy izzott

Szívünk napkorongja: a vágy

S látod az a kis patak

Gyermekeink szemében ragyog tovább.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Emlék

 

Egy lány,

Aki kedves és szép,

Emlékét őrzöm még,

Mint tegnapi fényét,

Csókok kerek holdját,

Sóvárgó páráját

A tó.

 

A vágy lágy szellője simogat,

Csillagrajzás hívogat,

Se, a földön se az égen,

Szerelmes szívvel

Lebegünk bódultan a légben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hallhatatlan perc

 

Lombok között a fény,

Szavaidon átszűrődik a szeretet.

Mint lombos ág

Hajlik gyöngéden föléd

Egy simogató kéz.

 

 

Földnek a nap csókja,

Léleknek szól minden mozdulat,

Blúzodon moccanó sóhajnyi vágy,

Szemed alján egy huncut szarkaláb,

Ahogy nézlek sután,

Sejtjeim mélységes mélyéről

Egy hallhatatlan percen át.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Öröktől örökké

 

Mert elég egy mosoly,

Egy szelíd mozdulat,

Észre se veszed tán,

Ahogy igazítod ruhád,

Elég egy szótlan pillantás,

S reflexből indul a vágy.

 

A szeretet elpergett morzsáit

Összesöpri az idő,

Elég hogy vagy:

Mint az ég csillagát

Ragyogja lelkem

A mindennapi kis csodát.

 

És kereslek földön,

Kutatlak égen

Öröktől örökké már.

Tested csillagparazsát

Vágyaim szítják,

Ha az este magába zár.

 

Éjszakámmá feketülsz,

Napjaimmá fényesülsz

Az idő végtelen síkján.

Arcodon galaxis-mélyű láz.

Magadat keresve is

Engem találsz.

 

 

 

 

 

 

 

Miként a tenger

 

Hegyek fölött hold

fényes tőle az este

előhív az emlékezet

lágy sziluettje

 

az idő hullámain

hánykódik lelkem

végtelen a szerelem 

miként a tenger

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerelmed tüzén

 

Mert szerelem temploma

Szépséges tested,

Hitvalló igéket

Mormolni érted

Térdelek oltárhoz,

Melled magasához.

 

Lelked kapuját

Csillagokra, ha kitárom,

Sejtjeid mélyén

Az idegszálakon

Fényévnyi ívet

Húz a mámor.

 

Fortyogó galaxis

Hol folyton születik

És hal az élet,

Feloldozva

Csókod ostyájával

Szerelem csillag-máglyája

Fényesre kiéget.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kecsesen könnyed

 

kecsesen könnyed mozgása ritmus

mint tengeren szelíd hullám

drága testén örök rejtély

bujkál a tündéri fény

 

az egek végtelen kékje

mintha mindig szemében élne

öröm és bánat a hallatatlan élet

láthatatlan lánggal szívében ég el

 

hol a szó lágy simogatás

idegek csipkéi ringassák

lelkedet összehangolják

csengő finom harmóniák

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Napnak fénye

 

napnak fénye két szemedben

lélek lángja arcodon

úgy rejtelek már szívemben

mint virágát rózsabokor

 

innen s túl a láthatáron

szemed égszín kékjét

mosolyod versekbe zárom

 

karjába vesz árván

szelíden simogat

kezed bársonya tán

az elomló alkonyat

 

gondom gondolatom tiéd

magamba zárlak nyíló fény

egymásban élünk te meg én

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őrzi szívem

 

Lobot vető vágyak másnapján,

Mint hamuba hűlt parázs,

Emlékké szelídül a varázs.

 

Szívtáján egy lágy meleg

Érzés még hozzád elvezet.

 

Arcod halmán delelőtűz,

Köré telepszik az emlék,

Őrzi szívem hamuja

Tested melegét még.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zsoltár helyett

 

Mormolom dúdolva halkan,

Szél, ha suhan az avarban

Nevedet becézve száz alakban.

 

Vágyaim sejtekké asszimilálják-

Fényt a tavaszi hajtás-

Szemed élő napsugarát

 

Örömök virága duruzsoló nyárba,

Tűz, ha kibomlik,

Szívem szökken szárba.

 

S tested magába zár,

Gyöngyöző porhó a könny,

Feloldozza minden bűnöm,

Mint az áldott anyaföld.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyere, melegedj

Hát maholnap már

Csak levél hull a fáról,

Nincs mosolyod,

S nem mosolyog gyümölcs az ágról,

Szitál az őszi köd, fázol,

Gyere, melegedj szívem parazsától.

 

Lásd az idő is micsoda dögség,

Nem kerül el az öregség,

Nyögeti a szél emlékeid fástól,

Gyere, melegedj szívem parazsától.

 

Az utolsó levél rozsdamart sóhaj már,

A pelyhedző hóra még egy pillanat,

Milyen gyorsan elszállt a nyár!

 

Csak lelkünk lett gazdagabb,

S mert elfújja tüzét az örök pásztor,

Gyere, melegedj szívem parazsától.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szirmok könnycseppje

 

Láng lobogó

Szélnek zokogó faág

Szirmok könnycseppje hull

Lelkemre hull már

 

Bánatot hoz az öröm

Örömre bánat jön

S ha elszáll a pillanat

Csak lelkem lesz gazdagabb

 

Fut az idő napra nap

Ver a szívem nagyharang

Ma ágyamba csal még vágy

A nyíló elhulló virág

Holnapra csak emlék már

 

Örök körforgás minden

Mit az élet ki tudja mily

Titkos tüze éltet

Jön a hold megy a nap

Két szélén az égnek

 

Mert új fű zsendül

Tavalyi gaz alatt

Keres majd s nem talál

A széllel zokogó tavasz

 

Ha elmegyek végleg

Szirom leszek a fán

Egy könnycsepp

Mi szemedre tévedt

 

 

 

Öreg esték

 

jönnek majd a szép öreg esték

bőröd hamvadó parazsát

fölszítja az emlék

estharmat könnye húll

s az éjszaka önti rád

a gyász bársoyát

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Élet helyett ének

 

Hiába kacag, tüzel a vérem

Nem merlek megcsókolni mégsem

Hiába égek, élet helyett ének

S ezüstje hullik az évnek

 

Már szemem tavára csendesen

Csillagot gyújtó szerelem

Kíséri lépted

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Angyalmese

 

Parazsat abrakoló táltos

Csillagmagasba röpít a vágy

Tollpernyét szitál az ég

Elhamvad angyalbőr ruhád.

 

 

E sártekén, ahol élek

Gond van csak s nyugtalan a lélek

Felfénylenek az esték mégis

Szerelem rőzsetüzében égnek

 

 

Jeleket ad, titkon úgy üzen

Csillagaival hunyorog

Irigy az Isten

 

 

Hajadba deret orozva lop

Jön majd, visszavisz innen

Egére ékít egy csillagot

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Murvai Erzsébetnek

 

hamvas tavasznak

hamvadó ősznek

titkait lestem

s versekbe szőttem

 

csillagos eget

csodálva éltem

örömöm telt alkonyban

napfelkeltében

 

oly szép a világ

s fáj néha az élet

de teljessé véled lett

csak véled

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyöngyösödő harmatcseppek

 

Lehet csak holt anyag

Vagy érző lélek,

Csodákra nyitja szemét

Mindennap az ég.

 

Nyugtalan porszem,

Gomolygó csillagköd

Renddé szelídül

A végtelen időben.

 

Mint a hajnal

Ha elűzi az éjt,

Vágynak nyugalmat,

Léleknek törvényt

Szerelmünk is így ad.

 

Vágy tüzétől szenvedek,

Átölellek s reszketek,

Örömömben ott a bánat,

Hiányodban sírok utánad.

 

Arcod gyöngyösödő

Harmatcseppjeit

Felszárítja majd

A fénylő idő,

 

S ha nyitja az Úr

Hétpecsétes könyvét,

Lepréseli, mint virágot

Lelkünk szerelmét,

Néha-néha mosolyogva

Sok gondjában ki-kinyitja.

 

 

Majd jön egy szép őszi reggel

 

Mint mag mélye a jövőt,

Őrzi emlékeit a múlt,

S ahogy aranypénzét a föld,

Úgy mentem az időn át

e versben arcod mosolyát.

 

Szívem mélyén

A rejtett raktárok,

Kincsekkel telve

Én zsugori kincstárnok

Hétlakat alatt őrzöm

Minden szerelmes

Szempillantásod.

 

Kerekedő szemed kékjét,

Tested minden rezzenését,

Lelked vadonában óvott

Csokorba kötött csókod,

 

Fájdalom és gyönyör

Rezzen éretten és fénylőn

Idegek lombkoronáján,

 

S jön majd egy szép őszi reggel,

Tarisznyájába rejti az öreg Isten

Szakállát simítván.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint ahogy két karod

 

mint ahogy két karod

hulláma ringat

szemedben a láng

felfénylő csillag

 

vitorlát dagaszt

a lét örök tengerén

sirályhangot röptet

felém a szél

 

hol vár egy kikötő

és ismerősek az arcok

bánat és öröm közt

keresem a partot

 

gyönyörű gyötrelem

nagy vízen átkelek

a mindenség üzen

érettem megremeg

 

ha két karod ölelő

hulláma ringat

szemedben láng

a felfénylő csillag

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egymásnak rendelve

 

egymásnak rendelve

az életnek útján

fogódzóm támaszom

vitorlám te voltál

mélybe taszítva

magasba szédülve

ölelve te vártál

 

számban az étel

a lélegzetvétel

éltető kortyom

léleknek kútján

magadat adva te voltál

 

mert végtelen az időnek méhe

csillag kereke egyre forog

téren időn távol lettél ifjúságom

jövőmnek reménye

és leszel megváltó halálom

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szívemben vérzik el

 

veled fénylett  éjelem

tőled éltek a napok

vigyázták lépteim

mint szelíd angyalok

 

stációi fájóan szépek

egyszer volt csoda az élet

vágyakat hajszoló   

olthatatlan láng itt benn a lélek

 

mert legyőzött engemet

mindennap a szeretet

szürkül már hajam, arcom

 

fejemet lehajtom

szívemben vérzik el

a fénnyé elomló alkony.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Látod kedves

 

 

látod kedves alig élek

de gondolok rád nap mint nap

hamvadóban már az évek ének

érzéseimtől is félek

de szívem mélyén a parázs vagy

 

mert mégiscsak szépséges az élet

ahogy hajnallik,alkonyul

és végigfutja csillagpályáit a lélek

ahogy magába zár a láthatár

és magamba zárom

az égi magast földi mélyet

ahogy parancsa szólít

ha két szemedbe nézek

 

hát hiába rongálsz minket idő

a csillag megreszket

minden este feljő

csak ölelj át csendesen

kiülünk alája kedvesem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Múló időnk felett

 

Időnknek fogytán

mind közelebb hozzád

én kedvesem drága

szoríts két karodba zárva

 

meg is megcsókollak

nem egyszer de százszor

simítom testedet

remegve a vágytól

 

szemed szép tüzének

fellobbanó lángja

égesse hát lelkem

patyolat tisztára

 

szeress engem amíg vagyok

holnapra tán –pille álom

az ősz egy leheletével

túlnan leszek héthatáron

 

fogy a fény köröttem

a perc meg hogy rohan

a csillagoltó sötét éj

jön csak sandán alattomban

 

olthatatlan lánggal

szeress engem amíg lehet

lopj szívembe csöpp diadalt

múló időnk felett