Kárpáthy Zoltán, pantomimművész |
|
|
|
|
magyar
english
KÁRPÁTHY ZOLTÁN, * Budapest, 1939.
|
Első önálló pantomimestjét 1963-ban mutatta be SZÓT KÉR A CSEND címmel. Ezt követték a STYLUS MIMESISEK, valamint a TOPA ÚR TÖRTÉNETEI.
Ezekkel turnézott bel- és külföldön, Csehszlovákiában, Németországban, Párizsban. Mimodrámákat mutatott be társulatával, a Debureau Pantomim Együttessel.
Marcel Marceau ajánlásával 1971-ben résztvett a II. Nemzetközi Pantomim Fesztiválon Prágában. 1980-ban Finnországban, Helsinkiben és Tamperében tartott bemutatóval egybekötött előadásokat. Hat év klasszikus balett tanulást követően 1959-ben áttért Etienne Decroux "mime pur" technikájának elsajátítására.
Mestereiként Jean Soubeyran-t és Jacqes Lecoq-ot jegyzi, akiknél Németországban a Palucca Shule-ban és Párizsban tanult. 1968-ban a Magyar Táncművészek Szövetsége támogatásával megnyitotta a Magyarországon első alkalommal önállóan müködő Pantomim Iskoláját. Ezen kívül az ország számos nagyobb városában is foglalkozott mim-képzéssel.
Szóló műsorai mellett kiemelkedő pantomim bemutatói:
A háború az egészen más, Aululária, Emberkert, Kisded játékok, Inga, Motel, Kaleidoszkóp, Én-Te-Ő, Szaltó mortále, Beckettre várva №.3.
Prózai és zenés színházi előadások, valamint az MTV felkérésére készített, tanított be mimográfiákat. A jelentősebbek:
Egy vasárnap New Yorkban, Peer Gynt, Trójai nők, Zsiska, A dzsungel könyve, Emil és a detektívek, Pacsuli palota, Párizs fia dalol, Kalózok szeretője, Bajazzók, Óz a csodák csodája.
1963-tól a magyar színháztörténet első professzionista pantomimművésze. |
Home
|
|||
|
|
||||
|
|