Joó László

UV-Kék fény

Minden egyes nap, minden egyes éjszakáján eszembe jut ugyanaz a gondolat. Mi van ha valami megfogja a kezem?! Mi van ha megfogja és beránt?!

Mielőtt lefekszem mindig elhaladok amellett az ajtó mellett. A fürdőszoba mellett. Ajtaja kis résben nyitva és rejtélyes, mély sötétség árad belőle. Kis helység, egy káddal, jobb oldalt egy túlméretezett mosógéppel és vele szembe egy mosdókagylóval. Mielőtt lefekszem mindig a csap alá dobom a szennyest. Az aznapi szennyest. Megállok az ajtó előtt, kezemben a ruhadarabokkal és nézek bele a semmibe. Aztán fél karomat bevezetem a sötétségbe, a ruhákkal együtt, mintha egy hatalmas tátongó szájba nyúlnék bele. A ruhákat egy gyors mozdulattal hajítom be a sarokba, és ekkor jön a gondolat, mi van ha valami most megragad?! Gyorsan elhesegettem a gondolatot és elléptem. Felkészültem az estére. Ez azt jelentette, hogy a telefonokat a töltőkre dugtam, bekapcsoltam a TV-t és valami édes löttyöt készítettem az agyam mellé. Reggelre mindig megszomjazok. Már épp lefeküdni készültem, mikor arcomat végigsimítva rádöbbentem, hogy mégis be kell menjek abba a sötétségbe! Már három napja nem borotválkoztam. Ha túl hosszúra megnőtt a borostám, az az idegeimre és a bőrömre ment. Viszketett. Újra ott álltam az ajtó előtt. A sötét rés még mindig vészjóslóan tátongott, várva, hogy valakit elragadjon.

De volt egy fegyverem. A villanykapcsoló! Így hát feloltottam a villanyt és beléptem a már barátságosan fényes fürdőszobába. A tükörben meglátva magamat elismertem, hogy bizony akár négy, öt napja lehetett, hogy kezembe vettem borotvámat. Elektromos volt. A vágórész levehető és ha tisztítani akarta az ember, két pattintás és máris előkerültek az éles pengék. Veszélyes eszköz volt, mert így, fedél nélkül, komoly sérüléseket is okozhatna. De most nem kellett tisztítanom. A fedél a helyén maradt. Már nagyon álmos voltam és akár itt a földön is elaludtam volna. De ezt még meg kellett tennem. Kikaptam a gépet a tokjából és mivel a borosták már hosszúak voltak ahhoz, hogy rögtön nyírhassam őket, ezért a pajeszvágót kellett segítségül hívnom egy kis előlegelésre.

Kiesett a kezemből. Pár ’kedves’ szó után, mint például, hogy dögölne meg, lehajoltam és felvettem a gépet. Bár ne tettem volna. Ahogy egyenesedtem volna fel, a fejem kellő lendülettel csapódott a porcelán mosdókagylóba, hogy maradásra bírjon odalent. Egy-két másodpercig mintha sötétség borúlt volna rám, de aztán  egy kis fejrázás után magamhoz tértem. Kezemben még ott volt a borotva és halkan zümmögött. Bekapcsolt. Nem emlékeztem, hogy megnyomtam volna a gombját, de gondoltam biztos az esés közben kapcsolhattam be. Kikapcsoltam. Pár percbe telt, mire fel tudtam állni. Mikor felálltam és a tükörbe néztem a borotva majdnem megint kiesett a kezemből. Már nem voltam borostás. Szakállam volt. Ahogy megláttam a dús szörzetem, hirtelen sötétség borúlt rám. A villany kialudt. Az egyetlen, ami távol tartotta a sötétséget. Gyorsan elkezdtem bal kezemmel tapogatózni a kapcsoló felé és ekkor jobb kezemben a borotva ismét bekapcsolt. Megtaláltam a kapcsolót és gyorsan kattingatni kezdtem. Éreztem, hogy arcomon a szakáll már a mellkasomat csiklandozza, de ekkor sikerült feloltanom a villyant. Csönd volt. Ott álltam a tükör előtt, borostásan, kezemben a csöndes borotvával.

Képzelődtem?! Biztos a fejemet ért ütés hatása volt. Fittyet hányva a dologra bekapcsoltam a borotvát, pajeszvágó funkció és mehet a legelés. Mikor megfelelően leszabdaltam a borostacsíkokat a levágott szörszálacskákat lekeféltem a borotváról és leöblítettem a mosdókagylóról. Elég rövid volt már az arcszőröm ahhoz, hogy a borotva ne tépje, mikor föl-alá huzigálom az arcomon. Bekapcsoltam és borotválkoztam. Az arcomon és az orrom alatt megvoltam. Éppen az államat borotváltam, mikor furcsa érzés kapta el a bal tenyerem. Mint mikor ívás közben egy kis meleg tej vagy tea fröcskölődik az ujjunkra. Ezt a melegséget éreztem én is. Lenéztem és megállt a borotva a kezemben. Véres volt. Három-négy csepp vér folyt a hüvelykujjamon lefelé. Felnéztem a tükörbe és megláttam, hogy az álam a hibás. Meg a borotva. Megvágta! Sose tett még ilyet. Nem is lett volna szabad. Nem hagyományos borotva volt ez, ahol a pengék szabadon kaszabolnak. Nem!!! Itt védőkupak és rács óvta a bőrt! Legalábbis mostanáig így tudtam. Hisz ez állt a reklámokban, meg a dobozon is. Védőrács a simább és vágásmentes borotválkozásért. Anyád! Gondoltam magamban. Lemostam a kezem és az álamról is letöröltem a vért és vártam kicsit, mert ezek a borotválkozási sebek könnyen és gyorsan gyógyulnak. Két percbe se telt és már el is tünt a seb. Oda se nézve, bekapcsoltam megint a szerkezetet és az arcomhoz emeltem.

Belémhatolt a csontigvágó fájdalom és én torkom szakadtából üvöltöttem, ahogy az éles pengék a bőrömet szabdalták. Nem volt védőkupak, se védőrács. Öt darab párhuzamos penge korong tépte a húsomat és én meg csak néztem magam a tükörben, ahogy ömlik a vér az arcomból és a borotva eszi a testemet. A mellkasomon éreztem, ahogy előnt a meleg folyadék, és a kezemen csurog végig. Görcsösen markoltam a porcelánkagylót. Hirtelen villódzni kezdett a fény, majd ismét sötétség borúlt rám. Cak saját sikolyom és a borotva ’zabálását’ hallottam. Úgy vágta és ette a húsom, mint egy három hete éheztetett boxoló. Hirtelen feloltódtak a fények és a tükörben saját csontig lecsupaszított arcomat láttam. Már hangom se volt. Ekkor újra villant a lámpa és megjelent Ő. Zafírkék kezeivel megfogta kezemet, amiben a borotvát tartottam és gyengéden elhúzta lecsupaszított arcomtól. A borotva leállt. Úgy ragyogott a hátam mögött, mint a legfényesebb csillag és mindent beborított a kék fény. Aztán hirtelen minden elsötétült. Elájultam.

A földön tértem magamhoz. Amint tudtam, felálltam és félve, magamra vetettem egy pillantást a tükörben. Borostás voltam. Jobb kezemben meg a borotva. Rajta a védőrács és a kupak. Megborotválkoztam. Se vágás, se vér, se fények nem voltak ezalatt. Minden úgy ment, mint tegnap, vagy azelőtt. Miután végeztem a borotvát kitisztítottam, majd visszadugtam töltőjébe. Lemostam arcomat és kiléptem a szobából. Leoltottam a villanyt. Mikor megfordultam, hogy bezárjam az ajtót ott volt. Ott volt egy kis kék pislákoló fénylabda. UV kék. A borotva volt az. A kis kék fény azt jelezte, hogy tölt és kapja az energiát. Azt az energiát, amivel holnap, vagy akár pár nap múlva ismét működni fog. Ez az ő tápláléka és ebből az energiából tudom én is baba popsi simára ’legeltetni’ az arcomon a bőrt. Emiatt tudok borotválkozni. Elektromosan, védőráccsal és kupakkal. Még egy pillantást vetettem a kis kék fényre, majd becsuktam az ajtót. Bementem a hálószobába és lefeküdtem. Az óra fél ötöt (4:37) mutatott és már kint világosodott. Csak pár órácskát alhatok, de azt viszketésmentesen és sima bőrrel tehetem. Fél óra múlva elaludtam. Aludtam!

Budapest, 2004.07.04.