Az első három
virtuális geoláda találat után már
régen szerettem volna az első valódi
geoládát megtalálni, kézbevenni,
megnézni kívül belűl, az ajándékok
között tobzódni, és beírni végre
az első láda naplóba. Hosszas elméleti
készülődés után , - aminek elsősorban a GPS
hiánya volt az oka - a
GCtopa
jelzésű
láda megkeresését láttam
lehetségesnek. Az összes megtaláló
leírását átolvasva kialakült egy
elképzelt helyszín amit "csak" pontosítani kellett
a helyszínen. Ez végül is kb. 10 perces
keresgélés után meghozta a várva
várt eredményt egy valódi geoláda 49
megtalálója lettem. Egy kis izgalommal irtam be a
jelszót az internet megfelelő oldalán és igazi
sikerélmény volt a visszajelzés, miszerint a
találatom bekerült az adatbázisba.
A láda a Kaposvártól DNY-ra a Kaposszerdahely
és Kaposvár közötti parkerdőben van elrejtve. A
parkerdő a kaposvári természetbarátok,
horgászok és kirándulók egyik kedvelt
célpontja . A városhoz való közelsége
révén könnyen megközelíthető , a 3-as
helyi járatú autóbusz
végállomásától az egykor szebb
napokat látott Kaposvári
Csillagvizsgálótól a völgybe
leereszkedve a piros + jelzés vezet be a parkerdőbe, a
völgyben több tó van egymás
mögött kialakítva és a tavak Ny-i
oldalán vezet az út.
Az erdőbe beérve néhány 100 m után az
út jobb oldalán tábla is jelzi a szépen
kiépített és ott jártunkkor is vígan
csordogáló Tókaji-forrás helyét. Az
erdei tavak mellett kiépített túra utak, pihenő
és esőbeállok teszik kényelmesebbé a
turisták és horgászok életét
kedvenc tevékenységük végzése
során, a kcsi gyerekekre gondolva biztonságos erdei
játszótér is található itt. A
koratavaszi időben hóvirág tenger
található itt és feltünt már
néhány kakasmandikó is , igazán szép
helyre telepitette ezt a geoládát az elrejtője. A tavak
Ny-i, az út felől beérkezve a baloldali
partján tudunk a GCtopa helyéhez eljutni, és
ha az erdei focipályát megtaláljuk akkor
már nagyon közel vagyunk. A láda egy
kéttörzsű fa tövében van elrejtve, fel sem
tünt eddig , pedig igencsak sokszor túrázom, hogy
milyen sok kéttörzsű fa található viszonylag
kis területen ! :-)) A negyedik kéttörzsű fa
tövének átfésülése után a
domboldalban megtaláltam, a többiről meséljenek a
képek...
Tókaj múltja szorosan összefügg a
közeli Szennáéval. 1526-tól Perneszi Ferenc
és testvérei, Péter és Balázs
birtokolják. 1536-tól több család birtoka, a
közeli Szennával együtt. 1559-ben Tahy Ferenc
és neje, Zrinyi Ilona vásárolták meg.
1560-ban Perneszi Farkas nyerte adományul I.
Ferdinándtól. 1695-ben már Szenna falu
használja a Perneszi család elhagyott Tókaj nevű
helységét is.
A parkerdőt és a tórendszert jelenleg a a SEFAG RT.
gondozza. Az ötszáz hektáron elterülő parkerdő
tájvédelmi körzet, a vadregényes tájon
halastavak, erdei sportpálya és
játszótér
is van. A parkerdő szélén található a
gazdaság
lőtere, ahol koronglövő és
korongvadász versenyeket tartanak. A parkoló melletti
kisebbik tó környéke és a közepén
lévő kis szigeten található
pagoda
1998-ban egy tévéjáték
forgatásának helyszíne volt, Znamenák
István itt készítette el Lakodalom című
filmjét.
A