A tanösvény bejáráson kívül ezen
a délutánon volt az ünnepélyes
megnyitó is ahol a rendezők hangutatos műsorral
várták a résztvevőket.
Szállásunk a találkozó
központjától a Mailáthpuszta-i DRÁVA
kulcsosháztól kb. 12 km.-re a Drávapiski
nevű kis faluban volt , ez a parányi kis falu mintegy 80
lakójával az Ormánsági turizmust több
nagyon hangulatos és szépen felszerelt és
berendezett vendégházzal várja. Csapatunk a falu
központjában a hangulatos kis templom mellett -
melyet Napóra is díszit - az
Ormánság
és a
Muskátli
vendégházakban lakott. Mindkét régi de
szépen felújítot épület ,
felszerelt konyhával, fürdőkkel és hangulatos
berendezéssel várja az erre járókat.
A falusi hangulathoz jelentősen hozzájárult a két
ház közötti oszlopon fészkelő gólya
család , kik hangos kelepelésükkel gondoskodtak
arról, hogy reggel mindig időben ébredjünk.
Biztonságunkról pedig
Bundás
a hatalmas de szelíd és játékos kutyus
gondoskodott. Esti , a falu közelében megtartott
túránkon a csapat előtt haladva már
megjelenése is elég volt, hogy a környező
házakból kiszaladó kis mérges
házőrzők visszahúzódjanak saját
területükre. A ház tulajdonosai a Kasza
házaspár, kedvessége és szíves
vendéglátása nagymértékben
hozzájárult a jó hangulathoz,
köszönjük !
Este, vacsora után tábortűz és zene
biztosította a jó hangulatot.

Ormánság vendégház
|

Muskátli vendégház
|

Köcsögfa
|

Bundás
|

Házi bácsi meghozta
|

Házi néni
|

Szomszédaink
|

|

Wágner László megnyitja
|

Az ösvényen
|

Ismertető a DDNP-ről
|

Hullámtér
|

A Dráva
|

A kövezésen
|

Ismertető
|

A vad folyó
|

Ismertető
|

Füzesben
|

Ismertető
|

Tóvávált holtág
|

Sárga nőszirom
|

Horgász kocsma
|

A tó alkonyatban
|

Művésznő
|

Közönség 1
|

Közönség 2
|

Esti pletyka 1
|
|

Esti pletyka 2
|

bele lehet fáradni !
|