A Dél - Alföldi
Regionális Találkozó központi
rendezvénye volt a Téry Ödön
Emléktúra , mely ezévben tekintettel a
Téry Emlékévre kimagasló jelentőségű
volt a Magyar Természetbarátok
számára. A 150 éve született nagy
természetjáró és hegymászó
szobrát avattuk a jelenleg Románia területén
lévő Óbéba /Beba Veche/
településen. Makói
szállásunkról már kora reggel elindultunk
és tipikus Alföldi kis mellékutakon
érkeztünk meg Kübekházára . A faluban
nagy népünnepély volt készülőben ,
hiszen ez a kis település csak pár km-re
található a Magyar - Román - és Szerb
hármashatártól az un. TRIPLEX-től . Minden
év májusának utólsó
vasárnapján mindhárom ország megnyitja a
határait egy alkalmi határátkelőhely
formájában . Nagyon szép és nemes gesztus
ez a politika részéról hiszen a szomszédos
település szinte csak kakaskukorékolásnyira
van de közben áll egy államhatár.
Gondoltuk, hogy sokan lesznek ezen a napon a Téry
Emléktúrán de ennyi résztvevőre még
a rendezők sem számítottak, a reggeli
órákban az ébredező falu főterén a
buszmegállótól indult a
gyalogtúra - Pocsai Brigitta túravezető
vezetésével . A gyalogtúrán kb. 200 fő vett
rész , mivel széles és jól
járható földutak vezetnek át a
határon igy sokan kerékpárral vagy a
kényelmesebbek gépkocsival indultak el
Óbéba felé. Az útvonal végig
jelzett speciális Téry Emléktúra
jelzéssel és irányító
táblákkal.
Sosem túráztam még az Alföldön igy ebből
a szempontból is jó volt résztvenni ezen a
rendezvényen , miközben a falun és a környező
napraforgó táblákon végig haladt a
népes csapat már messziről
láthatóvá váltak a határt őrző
tornyok és kb. 4 km-re a falutól
elértük a Magyar Köztársaság
és egyben az EURÓPAI UNIÓ
határát is. Ezen a helyen található a
GCmrs6
jelzésű geoláda de sajnos a hatalmas tömeg miatt
ennek keresése nem volt lehetséges , de a rejtő a
fotók alapján is elfogadta a találatot,
köszönöm !
A gecaching honlapról ide idézem ennek a helynek a
leírását:
Trianonig ez a három
torontáli falu ezer szállal kapcsolódott
egymáshoz. Az I. világháború után a
szerbek Újszegedig tartották megszállva a
déli országrészt és nyolc hold földet
ígértek azoknak, akik úgy nyilatkoznak, hogy
inkább a szerb államban élnének. Így
került Óbéba és sajnos Rábé
(meg még pár magyarok lakta falu) Szerbiához. A
szerbek azonban két év múlva egy
csereügylettel Óbébát (a legnyugatibb
románok lakta falut) átengedték
Romániának. Ettől kezdve mindhárom falu
zsáktelepülés lett és
különösen Óbéba nagyon lepusztult.
Kübekháza
- Kübeckhausen (Magyarország)
Egy Kübeck nevű
osztrák császári tiszt alapította a falut a
19. században. Szegediekkel népesítette be,
aztán jöttek svábok, hoztak magukkal szorgalmat
és rendet, de aztán sajnos el is kellett menniük
és ma is főleg szegediek költöznek ki a
politúros Kübekre. A falu egyrészt a
hármashatárról híres,
másrészt arról, hogy minden nyáron egy
hétvégére operettfaluvá válik. Neves
fővárosi művészek jönnek "le" és a
főtéren ácsolt színpadon felcsendül pl. a Jajj, cica eszem azt a kezdetű opusz. 2004-ben július
31-én volt a jeles esemény.
Óbéba
- Beba Veche (Románia)
Kübekházától
látó- és hallótávolságban van
Óbéba. A faluban van pár modern állami
épület, egyébként szinte minden megmaradt a
20. sz. elejéről. Két nagy templom áll a falu
közepén, egyik zárva és omladozik. A főutca
váratlanul egysávosra szűkül, mert egy tömzsi
boltíves középkorinak tűnő kőhídba torkollik.
A művelődési ház falára a Csongrád megyei
Természetjáró Szövetség 2002-ben
emléktáblát helyezett, ugyanis a falu
szülötte Téry Ödön (1856-1917) a magyar
turistamozgalom egyik alapítója és hosszú
éveken át vezetője, több Tátra-csúcs
első megmászója, az első dobogókői
menedékház létrehozója.
Rábé
- Rabe (Szerbia és Montenegro)
Összehasonlíthatatlanul
jobb utak, a kertek zöldellnek, a házak takarosak, nincs
por, nincsenek piszkos utcagyerekek, de fájdalom már csak
kb. 100 magyar lakja a falut, lassan mindenki el fog innen
költözni. Negyven éve nincs iskola és templom.
Érdekes látvány innen éjszaka a szegedi
Dóm kivilágított tornyainak a
fénye.Szegedre
csak úgy juthatnak el az itteniek, ha előbb Szabadkán
vízumot kapnak...
A magyar határőrökkel már korábban a
kocsmában találkoztunk, kényelmesen
kitelepültek ettek, ittak a felállított
sátorban és várták a 10 órát
amikor hívatalosan is megnyílik a Magyar
határ, a TRIPLEX egy szép emlékmű mely
mindhárom állam címerével el van
látva , töle nem messze hasonló modszerrel
kitelepültek a Szerb és Román határőrök
is. Úgy tünt , hogy a környező települések
számára egy nagy népünnepély ez a
határ nyitás amely az Óbébai
események miatt csak növelte a forgalmat. Mivel
kicsit korábban értünk a határhoz mint a
megnyitás időpontja volt igy pár percet várnunk
kellett de már ez alatt is megengedték a
"határsértést" hiszen körbejártuk a
TRIPLEX-et és mindenki fényképezkedett ezen a
nevezetes helyen. A közelgő hatalmas tömeg
láttán aztán gyorsan megindult az
átkelés, egy rövid útlevél
ellenőzés után máris Román területre
értünk. Itt még pecsétet is kaptunk az
útlevelünkbe , ami elég ritkaság főleg ezen a
helyen. Érdekes tájon jártunk , az út
átvezet egy régi régi 4 lyukú hídon
ami akár a Hortobágyi ismert híd
kistestvére is lehet, nem mostanában épült ,
minden bizonnyal része volt az egykori
Nagymagyarországnak. Nagyon szép virágzó
mezők mellett vitt tovább az útunk Beba Veche azaz
Óbéba felé. A falu szélén elhagyott
géppuska állás emlékeztetett a régi
időkre , majd a kis falu szegényes házai
között érkeztünk meg az egymással szemben
megépült Görög és Római
katólikus templomokhoz.
A katólikus templom udvarában állt a még
leleplezésre váró szobor . A szobor
alkotója Zayzon Ágnes
hódmezővásárhelyi szobrász.. Nagy
Gábor az
MTSZ elnöke vezetésével a Magyar és
Román hinmuszok elhangzását követően
került sor az ünnepélyes szobor avatásra,
melyet a helyi egyházak képviselői is
felszenteltek. A kétnyelvű beszédek és
Téry Ödön munkásságának
méltatása után a helyi, és megyei
képviselők illetve a Magyarországról
érkezett természetjárók sokasága
helyezte el koszorúját a nagy hegymászó
szobra előtt .
Nagyon meghitt és örömteli percek voltak
ezek , jó volt itt lenni és jó volt Magyarnak
lenni ezen a nevezetes napon .
A helyi és nekik segítő magyarországról
érkezett rendezők gondoskodtak a nagy melegben kitikkadt
túrázókról is , étel és ital
sátrak álltak a Görög katólikus templom
udvarában ahol a Forint is jó pénz volt.
Az ünnepség érdekes és talán
jelképes jelensége volt az a gólya amely a szobor
avatás kezdetekor telepedett a templom tornyára , mintha
csak Téry Ödön lelke telepedett volna
fölénk , szinte mindenki lefényképezte ezt a
szép "magyar" madarat.
A résztvevők megkapták az erre az alkalomra
készített különleges bronz
jelvényt és egy Emléklapot is.
Az ünnepség után lassan haza indultak a
túrázók , és vissza érve
Kübekházára bekapcsolódhattunk az ottani
falunap és főző verseny eseményeibe , ezt
természetesen mi sem mulaszthattuk el és
megkóstoltuk az egyik helyi csapat főztjét, nagyon finom
volt!
Érdemes volt eljönni erre a túrára
hiszen egy soha vissza nem térő esemény
részesei lehettünk.
„...Még mindig nagyon el van terjedve az a hit,
hogy a turistaság nem más, mint alkalom a
szórakozásra, a mulatozásra. ... Ha
mulatozásnak nevezhetjük azt, midőn Isten csodaszép
természetét bebarangolva, annak természeti
bájaiban gyönyörködünk, akkor igenis
mulatozással jár a turisták foglalkozása.
De ez a nemes mulatság, mely testünket edzi, lelkünket
felfrissíti, gondolkodásunkat megtisztítja,
ideálissá teszi...” Dr. Téry
Ödön
Ki is volt
Dr.
Téry Ödön ? Az Ő életéről és
munkásságáról nagyon sok
információ található az interneten ,
javaslom, hogy olvassátok el a Magyar
Természetbarát Szövetség
honlapjáról ezt az életrajzot !

Itt kezdtük a napot
|

Kissé másnaposan
|

|

48-as Emlékmű
|

A Pláza
|

és vendégei
|

Túravezetőnk
|

Ez még Kübekháza
|

A Téry út jelzése
|

|

A nagy Magyar Alföldön
|

még mindig lapos
|

talán nem lőnek
|

|

Európa peremén
|

Magyarok
|

Szerbek
|

Románok
|

Híd
|

Kanyargós állóvíz
|

Megjöttünk
|

Ez várt ránk
|

Meg ez !
|

és egy cica a háztetőn
|

|

|

A rendezők
|

Nagy Gábor:
ünnepi beszéd
|

Leleplezték
|

Felszentelték
|

Peták István
koszorúz
|

Bakonyi János koszorúz
|

Dománszky Zoltán koszorúz
|
 |
 |

A figyelő gólya
|

Az Ó főztjüket ettük
|

Megmaradtunk
|

Emléklap
|

Dr. Téry Ödön jelvény
|