Kevés
tépelődés után vágtunk neki ennek az
útnak. A tépelődés egyik oka a z Index
Kéktúra
fórumban elhangzott negatív tapasztalatok voltak, a
másik az időjárás előrejelzés, amely esőt
ígért.
De győzött a józan ész, s HEV-vel kettesben
elindultunk, lesz-ami-lesz alapon.
Fehérvárig kocsival mentünk, s itt ért az
első meglepetés bennünket: áthelyezték a
buszpályaudvart a McDonald’s mögé, s ezt nem
vettük rögtön észre.
Fehérvártól Isztimérig autóbusszal
mentünk, a völgynek ezen a részén indultunk,
mert a térdem nem igazán szeret lefelé haladni, s
úgy gondoltuk, ha netán el kezd esni az eső, az is
lefelé folyik, nem a mi haladási irányunkba.
Már az a szakasz nagyon tetszett, ami elvezett a völgy
bejáratáig, ugyanis végig volt illatos erdei
szamócával. Az egyik kedvencem.:o)
A piros sávot követtük, amely egy idő után
csatlakozott a kékhez, majd újra
szétváltak, s folytattuk a piroson.
A völgyben még fellelhetőek a régi
kéktúra jelzései is.
Szinte akadálymentesen haladtunk végig,
néhány kidőlt fatörzset nem számítva,
de ez természetes is. Elég magas volt a
páratartalom és magas a hőmérséklet.
Szerencse, hogy sok folyadékot vittünk magunkkal.
Még egy félig-meddig eredményes
geoládázást is közbeiktattunk,
GCBuVo.
A piros sáv egy idő után kivezetett a völgyből a
Bükkös árkon át, és az nagyon
átjárhatatlannak tűnt mi innen nem követtük,
hanem tovább folytattuk utunkat a völgyben a piros kereszt
jelzésen.
Itt már nem annyira kitaposott volt az ösvény, de
végig járható. A legvégén volt egy
rövid szakaszon némi csalán, amely magasabb volt
nálam (néhol még HEV-nél is :o)), de
sikerült szerencsésen áthaladni az ezen
átvezető ösvényen.
Szerencsésen kiértünk, 6 óra alatt
befejeztük a túrát.. Még abban is
szerencsénk volt, hogy 10 percet sem kellett várnunk a
Bakony Volán légkondicionált
autóbuszára, amely bevitt Várpalotáig, majd
onnan egy kevésbé légkondicionált
Fehérvárig, ahol hagytuk az autónkat.
Megbeszéltük, hogy vissza fogunk még jönni, de
kora tavasszal, amikor a fák lombjai nem takarják annyira
a csodálatos sziklafalakat.
Mindenkinek ajánlom ezt a csodálatos útvonalat.
Megfelelő öltözékben, egy kis pozitív
hozzáállással könnyen
végigjárható a Burok-völgy.
A Burok völgy
leírása a Geocaching honlapjáról idézve:
A Bakony keleti része, a
Tési-fennsík - egy 4-5 km széles, 8-10 km
hosszú löszplató - melyet gyakran Keleti
(Palotai)-Bakonyként emlegetnek. E tájnak a
fennsík és a különböző
magasságú rögök, valamint
süllyedékek alkotta változatosságát, a
törésekkel elválasztott részek
különböző mértékű kiemelkedése
okozza. A Palotai-Bakony kőzetanyagának
meghatározó tömegét a
földtörténet középkorában
keletkezett mészkő és dolomit alkotja. E kőzetek az
egykori Tethisz-tenger üledékéből keletkeztek, majd
emelkedtek ki.
Ritka természeti
jelenség a Mellár és a Nagy-mező fennsíkjai
közé mélyedő, a törésvonal mentén
húzódó mintegy 12 km-, mellékágaival
25 km hosszú Burok-völgy. Az egyhangú
fennsíkok között meglepő ez, az 50-90 m mély,
sok helyen függőlegesen meredek sziklafalakkal határolt,
vízfolyás nélküli völgy. A legtöbb
hazai völggyel ellentétben ezt nem egy patak által
görgetett hordalék koptatta ki, hanem a felemelkedő
kőzetréteg felszíne megfeszült és
eltörött, a törés pedig
szétnyílott. Az ilyen jelenséget a
földrajztudomány nyitott antiklinálisnak nevezi.
A nem mindennapos
völgy-képződés ritka sziklaformákat
eredményezett. E sziklák között 42 kisebb
barlangot is felfedeztek, közülük a legnagyobb az
Iker-barlang. Aljában leomlott sziklatornyok, kidőlt
faóriások hevernek.
A völgy
hőmérséklete hűvösebb, benne több a pára
mint a vele szomszédos fennsíkokon. Ennek
köszönhető, hogy növényvilágában a
jégkorszakok óta fennmaradt ritka
növénypéldányok is előfordulnak mint pl.
havasi hagyma, cifra nádtippan, fürtös holdruta stb.
Több mint 200 madárfaj is megfigyelhető, amelyek egy
részének fészkelőhelyet is nyújt e
táj. Földtani és növénytani
ritkaságai miatt a nehezen járható
Burok-völgy 1260 ha-ját 1995-ben
természetvédelmi területté
nyilvánították. A védett területen
belül erdőrezervátum található. A
természetvédelmi területről eddig 63 védett
és 2 fokozattal védett növényfaj, illetve
több mint 140 védett és 15 fokozottan védett
állatfaj előfordulásáról van
bizonyíték. A védett terület igazi
értékét azonban nem csak az jelzi, hogy mennyi
ritkaság található itt, hanem a
Magyarországon talán egyedülálló
ősállapotban lévő természetes erdő, melyben -
többek között - a természet
regenerációs folyamatai tanulmányozhatók.